Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-02 / 1. szám
NÓGRÁDIAMÉI Varga Sándorné NÓgrád megye. Januártól ismételten találkozhatunk megyénkben a jól ismert CBA boltokkal. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. öt megyére kiterjedő régiós hálózat 2013. év elejétől ismételten CBA lógó alatt folytatja tevékenységét. A COOP hálózatból a CBA hálózatba való átigazolást a cég vezetője Varga Sándorné a COOP csoport eltérő üzletpolitikájával indokolta. Hozzátette a vevők részéről is sok kérést kaptak a jól ismert és kedvelt CBA név visszaállítására. Palóc Nagykereskedelmi Kft. változatlan üzletpolitikával, minőségi áruválasztékkal és kiemelt akciókkal várja továbbra is vásárlóit. Szilveszteri mulatságok, újévi koszontok OS CL. i 3 1 ü Mától újra CBA NÓgrád megye. A 2013-as év is megkezdődött, az előző pedig gyorsan „elszaladt”. A bálok, házibulik éjszakáján, vagyis szilveszter napján megyénk sem szenvedett hiányt a jókedvből s a különböző rendezvényekből. Szinte nem volt olyan település, ahol ne tartottak volna valamilyen összejövetelt. Szilveszter, vagyis december 31., az év utolsó napja. Ezen az estén vidám mulatságok közepette búcsúzunk az óévtől és lépünk át az új esztendőbe. A templomokban pedig év végi hálaadáson veszünk részt. Megyénkben szinte nincs olyan hely, ahol ne tartottak volna kisebb-nagyobb összejövetelt szilveszter estéjén. Ünnepeltek, ujjongtak az emberek. Akadtak olyanok, akik nyilvános szórakozóhelyeken, borsos áron tették ezt, voltak olyanok, akik otthonukban, családias hangulatban, a televízió mellett köszöntötték az új esztendőt, jó páran eddig a szabad ég alatt koccintottak és köszöntötték az újat esztendőt HIRDETÉS Wí' PROGRAMAJÁNLÓ • j Salgótarján APOLLO MOZI December 27- januar 2.13.00 AsterixésObelix: Isten óvja Britanniát színes, szinkronizált fitmvigfáték December 27-januar 2.15.30 Pl ÉLETE színes szinkronizált családi kalandííiin December 27-2-ig 17.45 Nejem, Nőm. Csajom színes magyar filmvigiáiék. December 27-január 2.20.00 A Nyomorultak Színes, angol-amerikai Hlmmusícai December 31-én a vetítés snineteL JÚZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Január 15.19.00 óra Szabó Magda: ABIGÉL Zenibe Ferenc bérlet Szólójegyek ára 3200 Ft. Helyszín: IAMKK Színházterem Január 22.19.00 óra Patrick Marber: KÖZELEBB Jegyár: 1990 Ft. Helyszín: JAMKK Színházterem Jegypénztár nyitva tartása: Hétköznapokon 12.00 -18.00 VÁROSI SPORTCSARNOK 2013. tanuar 5. XXI. Gabora Gála Jótékonyság a gyermekeken. A belépőjegy egységesen iQOOFt. I programajánló a Salgótarjáni Kianmlrtési Nonprofit HL támogatásával készttA stkult.lnfo {tenfapon. Csatlakozz csapatunkhoz! www.faccbook.com/nport.hu Negyedszázados Kinopuskin Sosem tagadta meg„balassagyarmatiságát” a népszerű rockzenekar A nyolcvanas évek végének „erjedése” nem csupán politikai frontokon, hanem a művészetekben, azon belül pedig leginkább a rockzenében nyilvánult meg. E hatást hűen példázza Balassagyarmaton a Kinopuskin együttes megalakulása, amely máig őrzi töretlen népszerűségét, nem csupán a városban, hanem az ország alternatív muzsikát kedvelő „örökif- jai”körében is. A zenekar nemrégiben ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. Hegedűs Henrik Balassagyarmat Amikor a Balassi Bálint Gimnázium gólyabálján 1987. november 27-én először lépett fel a Kinopuskin, az akkori középiskolás fiatalemberek aligha gondolták volna, hogy „röpke” huszonöt esztendővel később is együtt (öröm)zenél- nek majd. A két frontember, a Csach testvérpár, Gyula és Gábor ma is az együttest erősíti, az idők folyamán pedig közel harminc zenésztárs fordult meg mellettük. Már maga a névválasztás is többrétű: egyrészt utal a Tasman-sziget ősrágcsálója, a Kinopu bőrére (angolul skin), amiből heretartót készítettek az őslakosok, illetve a fővárosi Puskin mozira is, ahol a tagok először látták az angol abszurd humor legjobb filmalkotását, a Gyalog galoppot. Első sikereiket még a rendszerváltás korában megalakult, Rigó Zoltán által fémjelzett - és még ma is működő - Rocktáncházban aratták, de nem kellett sok víznek lefolynia az Ipolyon, hogy szélesebb ismertségre tegyenek szert. Ám hiába vitte el őket a „muzsika szele” szerte a vüágban, mindig megmaradtak balassagyarmatinak, és a tagok is kivétel nélkül az Ipoly-parti városból származnak, vagy rengeteg szállal kötődnek a településhez. Jó példa erre a hovatartozásra, egyszersmind a város népszerűsítésére, egyfajta városmarketíngre, hogy a Sziget Fesztiválon 1994 és 2002 között valamennyi fellépésük alkalmával úgy konferálták be őket: „következnek észak pravoszláv angyalai, az egész világ Balassagyarmat”, a szakma pedig csak „kisvárosi érzésként” vagy „Ipoly-funk” címen tartja számon a Kinopuskint Azokban az években, amikor ritka fennen ívelt a pályájuk, évi hatvan-hetven koncertet is adtak, ma már ez - talán a tagok más irányú „civil” elfoglaltságai miatt is - lecsökkent hat-hét színpadra lépésre. Ha pedig arról kérdezik a Csach- fivéreket, hogy mit jelent ma a Kinopuskin, szinte azonnal jön a válasz: a barátság - és a „rakenroll” nosztalgiája. Mert ma már inkább barátoknak zenélnek, mint hatalmas rajongótábornak, családias légkörben, ahol nem harsogva rikkantják, hanem csendesen dúdolják az ismert refréneket, és a koncerteken megjelenő emberek zöme inkább a fiatalságukat veszni semmiképpen sem hagyó apukák és anyukák gyülekezete, de mindenképpen kedves, szeretetteljes közeg. Legutóbb, december elején a rádióban lehetett hallani az együttest. A jubileum alkalmából az MR 2 Akusztik című műsorában adtak másfél órás stúdiókoncertet, amely januártól az adó honlapjáról is letölthető. A jövőről szólva pedig az alapító tag Csach Gábor akként vélekedik: tavasszal feltétlenül elfogadják a szintén balassagyarmati zenész-barát, ifj. Ember Péter meghívását, aki stúdiófelvételre invitálja a Kinopuskint. Bár hivatalosan, a Rocktáncházban már megtartották „első búcsúkoncertjüket”, de biztos, hogy nem hagyják abba, mert, ahogy azt a mondás tartja: a rock örök és elpusztíthatatlan. * * * A Kinpuskin tagjai 1987-2012 Suba Viktória, Suba Egon, Zonda Tamás, Kecskés Ernő, Gulya Pál, Adorján Gábor, Sziládi Krisztina, Márton Mónika, Szabó Péter, Hajdú Zoltán, Siket Tamás, Katona Pál, Fadgyas Gitta, Molnár Éva, Csató Edit, Gonda János, Ádám István, Kovács László, Rozek Tamás, Dobos Babett, Ember Péter, Szandai Mátyás, Szumutku Attila, Szandai József. A jelenlegi felállás: Csach Gábor, Csach Gyula, Petői Pál, Varga Zsolt. Pályázatban reménykednek I A községben vize- sedik és emiatt repedezik a templom oldalfala. Az épület melletti járda is tönkrement. Az egyház- község az önkormányzat támogatásával pályázatot nyújtott be, s abban reménykednek, hogy az sikeres lesz. A megpályázott és elnyert pénzösszegből a hibákat ki tudják javítani. Kapás Attila, a falu lelki- pásztora lapunknak azt mondta, hogy sikeres pályázat esetén megvalósítják a felszíni vízelvezetést és ezzel megoldják a templom falának további vizesedését. Szükségessé vált a járda felújítása is. A templom előtt egy parkoló kialakítását tervezik. Kisebb parkosítás is szerepel az elképzelések között. Ékszereket lopott Salgótarján Hozzávetőleg hatezer forint értékben tulajdonított el ékszereket egy 17 éves sóshartyáni lány a közelmúltban egy salgótarjáni áruházból. Tettére azonban felfigyelt a biztonsági, aki értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások - a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt - tizenötezer forint összegű helyszíni bírságot szabtak ki a tinédzserrel szemben. NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL