Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-14 / 11. szám
! Szomszédvári j rangadó ! Rövid ünnepi pihe! nőt követően hétfőn folytatja j bajnoki menetelését a Salgó- ; tarjáni Futsal Team SVSE NB ; Il-es férfi futsal csapata. A ti- ! zennégy mérkőzésen megszer- ! zett kilenc pontjával a tabella | tizenkettedik helyét elfoglaló ; megyeszékhelyi együttes Ke- J leti csoport idei első fordulójá- ! ban a középmezőnyben állo- ! másozó Energia SC Gyöngyös ; (hetedik hely, huszonhárom ; ponttal) együttesét látja vendé- ; gül. A szomszédvári rangadót ! a megszokott este nyolc órás ! kezdéssel rendezik a Salgótar- j jáni Városi Sportcsarnokban. j Megint nyertek ! Pest megyei ! bajnokság *A”csoport. Szám- ; szerűleg ugyanannyit dobott j és majdnem ugyanannyi talá- ! latot kapott hét végén a Green ! Devils férfi kosárlabdacsapa- ! ta, mint egy héttel korábban a j másik gödöllői csapattól. Az ; eredmény ezúttal a Gödöllői ! SZIE ellenében 67-47 lett a 1 pásztóiak javára. A „Zöld ördö- ! gök” sorozatban hetedik győ- ; zelmüket szerezték meg és je- ; lenleg a két diósdi kosárlabda j együttes közé ékelődve to- I vábbra is bajnoki tabella elő- ' kelő második helyét foglalják ; el. A következő fordulóban ja- I nuár 26-án, 16.15 órakor a Dó- ! zsa György tagiskola nagymé- ! retű tornatermében az ismét j hazai pálya előnyét élvező ; Green Devils a vele azonos ; pontszámot elérő Diósdi Sa- ! sok KE együttesével csap ! össze. i Változatlan j élmezőny Az év első Grand ; Slam-tornája, a hétfőn kezdődő ; Australian Open előtt már va- ! sárnap nyilvánosságra hozták ! a férfi teniszezők legfrissebb í világranglistáját, amelyet vál- ; tozatlanul a melbourne-i via- ; dalra címvédőként készülő ! szerb Novak Djokovic vezet I Férfi tenisz-világranglista '< (zárójelben a legutóbbi helye- \ zés): 1. (1.) Novak Djokovic ; (szerb) 12 920 pont, 2. (2.) ! Roger Federer (svájci) 10 265, ! 3. (3.) Andy Murray (brit) ' 8000 4. (4.) Rafael Nadal (spa- | nyol) 6600 ...270. (272.) Balázs 1 Attila 177. Magabiztos győzelem a nyitányon FÉRFI KÉZILABDA-VB. Az olimpiai negyedik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a vártnál könnyebben, 32-23- ra nyert az egyiptomi csapat ellen a spanyolországi világbajnokság nyitófordulójában. A szombati mérkőzés nagy részében Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakulata irányította a játékot, az észak-afrikai riválisnak csak fellángolásai voltak. A találkozó legeredményesebbje Császár Gábor lett nyolc góllal, de Mikler Roland is nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban. Fiétfőn a világbajnokság talán leggyengébb csapatával, az ausztrállal játszik majd a magyar válogatott. D csoport, 1. forduló (Madrid) Magyarország - Egyiptom 32-23 (17-9) GL: Császár 8/2, Harsányi 7, Nagy L. 4, Lékai 4, Iváncsik G. 3, Mocsai 2, Zubai 2, Nagy K. 1, Schuch 1, ill. E. Ahmed 4, M. Ahmed 4, Alaa 2, Gamal 2, Mamduh 2, Mosztafa 2/1, Abdelrahman 1/1, Esszam 1, Hasszán 1, Hisam Szanad 1,1. Mohamed 1, H. Mohamed 1, Zein 1. Előzetesen tartani lehetett az egyiptomiaktól, már csak azért is, mert a felkészülési szakaszban nagy különbséggel nyertek az Eb-második szerbek ellen, ráadásul a nemzetközi szövetség elnöke, Hasszán Musztafa is egyiptomi - ő a díszpáholyban foglalt helyet -, így a sportdiplomácia is az afrikai együtZubai Szabolcs kapura tör az egyiptomi Ali Zein mellett tes mellett szólt. Nagy-gólokkal - László és Kornél is betalált -, valamint Mikler-védésekkel kezdődött a meccs, majd a 7. percben, 4-0-nál időt kért az ellenfél szövetségi kapitánya. Rendezték soraikat az egyiptomiak, feljöttek 5-4-re, igaz, eh- héz kellett több eladott labda is a magyarok részéről. A Mocsai- csapat nem ijedt meg, újból jöttek a nagy erejű távoli lövések, és megint nőni kezdett a különbség. Mikler változatlanul remekelt, ennek eredményeként már a szünetre megnyugtatóvá vált az előny. A második félidő elején Mocsai Lajos: - Kellemetlen ellenfelet sikerült legyőznünk magabiztosan, de így is nehéz meccs volt Az első félidőben szenzációsanvédekeztünk, aztán néhány játékosunk elfáradt, így cserélni kellett. Támadásban megpróbáltuk megmozgatni az egyiptomi falat, ez sikerült, sok gólt szereztünk. A csoport további eredményei: Horvátország - Ausztrália 36-13 (17-4). Pénteken játszották: Spanyolország - Algéria 27-14 (14-5). Hétfőn játsszák: Horvátország - Algéria 16.45, Spanyolország - Egyiptom 19.00, Magyarország - Ausztrália 21.15. Országpárok jelentkeztek házigazdának jégkorong. Németország Franciaországgal, Dánia pedig Lettországgal közösen rendezné meg a 2017-es jégkorong-világbajnokságot. A határidő lejártáig ez a két országpáros jelentkezett házigazdának a nemzetközi sportági szövetségnél az IIHF honlapjának híre szerint. A döntést májusban, stockholmi kongresszusán hozza meg az IIHF. Németország legutóbb 2010-ben adott otthont ho- ki-vb-nek, akkor a gelsenkircheni nyitómeccsre, amelyet a vendéglátók legjobbjai hosszabbításban nyertek meg az Egyesült Államok válogatottjával szemben, több mint 77 ezren voltak kíváncsiak. A 2017-es esemény mérkőzéseit a kölni Lanxess Arénában, illetve a párizsi Bercy-csarnokban bonyolítanák le. A német magyarázat szerint azért választották ezúttal Kölnt, mert ott egyfelől nagyon jók a feltételek, másfelől a város közelebb van a francia fővároshoz, mint a némethez. Lettország, a 2006-os világbajnokság rendezője a négy esztendő múlva esedékes sportági csúcstalálkozón a Riga»Arenában játszatná a csapatokat, míg a dánoknál a főváros, közelebbről a Kobenhavn Arena adna otthont a vb-össze- csapásoknak. AiiCT+ralfoh^n uafcaii\ia7iiűh fiíitíil cnAi^tAminlí ■PiliUré&ssi8^8 83r188PSRJP8818I wm 8§2^I 815^11wf 8ü^mhiA880^smb 8 88*88$8818 18®?8J88 8080888sl^888Sm» Sztankovics Anna Az ifjú magyar olimpikonok vesznek részt a január 15-én kezdődő Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (AYOF), Sydneybe. Az AYOF valamint az EYOF az olimpiai mozgalom harmadik számú megmérettetése a felnőtt olimpia (nyári, téli) és az ifjúsági ötkarikás játékok (nyári, téli) után. Tulajdonképpen az AYOF a 2017-ben Győrben rendezendő EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) egyik „előfutárának” is tekinthető. Borkai Zsolt, a MOB elnöke 2012. március 22- én együttműködési megállapodást írt alá John Coates-szal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével, amelynek köszönhetően Magyarországot az ausztrál partner szervezet meghívta a nevezett esé- ményre. A Magyar Kajak-kenu Szövetség, a Magyar Triatlon Szövetség, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség fejezte ki részvételi szándékát az eseményen. A résztvevő szövetségek 24 versenyzőt indítanak a 14-18 éves korosztály számára megrendezendő viadalon. Összesen 30 nemzet indul az AYOF versenyén, többek között Kína, Japán és az Egyesült Államok legjobbjai. Magyarország mellett Európából Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia és Belgium kapott indulási jogot. Az ottani 30 fokos hőségben Sydneyben összesen négy sportágban az alábbi 24 versenyző képviseli hazánkat. Kajak-kenu: Szilágyi Anett (Velencei Vízi Sportiskola), Bordács Blanka Czéllai-Vörös Zsófia, Takács Tamara (Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Somogyi Szilvia (MTK), Lucz Dóra (Dunakeszi Kajak Club), Tótka Sándor (Körös Kajak Sport Egyesület), Janza Richárd (Multi Kajak-kenu Klub), Noé Zsombor (Váci Hajó), Vass Péter (Dunafüredi Vizisport Klub), Khaut Kristóf (Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Bodonyi András ( Diósgyőri Kajak Sport Klub). Úszás: Grátz Benjámin (Százhalombattai VÜK SE), Holoda Péter (Hajdúszoboszlói Árpád SE), György Réka (Kőbánya SC), Joó Sára, Sztankovics Anna (Jövő SC Veolia), Kiss Nikoletta (UTE), Sebestyén Dalma (Hullám 91 UVE), Sibalin Flóra (Szegedi Úszó Egylet). Súlyemelés: Szűcs Petra (Iregszemcsei SE), Simon Bence (Testvériség SE). Triatlon: Fuchs Renáta és Pap Dávid (Uniqa Team Újbuda SE). A csapatbemutatón az ünnepélyes fogadalomtétel után dr. Tiszeker Ágnes (Magyar Antidopping Csoport) doppingellenőrzést és drogtesztet rendelt el, ami minden sportoló számára kötelező volt. SPORTTUKOR