Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-12 / 10. szám

SPORTTUKOR 2013. JANUÁR 12., SZOMBAT Czene Gyula Örömfoci Amikor 1988-ban első ízben pattogott a labda a városi sport­csarnokban Salgótarján és kör­nyéke 11-12 éves focista-palántá­inak mérkőzésein a Szlivka Lászlóemléktoma keretében, bi­zonyára csak kevesen gondol­ták, hogy az iskolák közötti erő­felmérés - a Szlivka család jó­voltából - hosszú életű lesz. Teg nap 2013. január 11-én immár ; 25. alkalommal kezdődött, 6 is- j kola csapata részvételével az SBTC 1978-ban elhunyt focistá­ja emlékére a népszerű gyer- mektoma. Az MLSZ sportigazgatója, Nyilasi Tibor mondta a Magyar Labdarúgás Fórumán, 2011. február 28-án: „Kiemelkedően fontos az 5-12 évesek örömfoci­ja. Itt dől el minden ”A magyar foci egykori büszkeségének tel­jesen igaza van. A Szlivka-toma negyedszázada alatt - Magyar- országon ritkaságnak számító módon - a gyerekek, jobbára nagy közönség előtt, a felnőttek mérkőzései közé beékelődött mérkőzéseken mutathatták és mutathatják meg tudásukat, s ez motiválja őket jó teljesítmény nyújtására. A foci hívei megked­velték a kis „Maradónák” ösz- szecsdpásait, segy-egy mutatós akciót valóságos ováció fogad minden évben. A tornán szá­mos tehetség produkcióiban gyönyörködhettünk a negyed évszázad alatt. Láthattuk töb­bek között: Grúz Tamást, Sváb Dánielt, a Simon testvéreket: At­tilát, Ádámot és Andrást, a Bobál ikreket: Dávidot, Gergőt és másokat. A Szlivka-toma - mint öröm­foci is - beillik az MLSZ elkép­zeléseibe. A gyerekek látványos mérkőzésit tapasztalva a szü­lők nagy valószínűséggel nö­vekvő számban választották és választják gyerekeik számára a focit A 25. Szlivka Lászlóem­léktoma idei nyolc mérkőzése is kellemes szórakozást ígér a salgótarjáni sportcsarnokba lá­togatóknak Új helyre költöztek A Magyar Diáksport Szövet- ség(MDSZ) Országos Központ­ja a napokban új helyre, a volt Jégszínház épületének U. eme­letére költözött, miközben a le­velezési címük változaüan ma­radt A helyszín megközelítése autóval, ill. gyalogosan: az Istvánmezei úton, a Récsei La­kóparkkal szemben lévő so- rompós bejáraton keresztül le­hetséges (Központi Sportisko­la-KSI-épülete). Kölcsönadták A Videoton kölcsönadta magyar válogatott labdarúgóját, Sándor Györ­gyöt a szaúdi Ittihad együtte­sének. A székesfehérvári klub hivatalos honlapján jelentette be csütörtökön, hogy a közép­pályás fél évre kerül kölcsön­be az ázsiai Bajnokok Ligája kétszeres győzteséhez. Sándor eddig nyolcszor lépett pályára a nemzeti együttesben. Játékosarcok a 21. Gabora-gáláról A stressztűrő Nándi, Nándi, Nándi... - skandálta a tarjáni közönség nem csak az olimpikon csapat bemutatásán, hanem meccs közben is a kívülről mindig nyu- godtnak tűnő kapuskedvenc, Fazekas Nán­dor nevét. Fazekas Nándor Hogy belül mi is játszódik le egy ilyen poszt tulajdonosában, azt úgy sem lehet el­mondani, talán csak a többi kézikapus ér­zi át igazán ezt. A játék sajátosságából és dinamizmusából adódóan egy kézis háló­őr kaphat vagy 20-30 gólt egy meccsen, és ugyanannyi „halált” élhet meg, mégis sok­szor ő lehet a csapat, a mérkőzés hőse. Nándi 219 válogatottbeli pályafutása alatt két olimpián, öt világbajnokságon és öt Eu- rópa-bajnokságon vett részt és akkor még klubcsapat szerepléseit nem is említettük. A 36 éves „stresszmester” tavaly ősszel könnyek közepette jelentette be, hogy a válogatottban nem óhajt többet pályára lépni, elég neki a Veszprém rendelkezé­sére állni, mert így a családjára, a három fiára jóval több ideje marad. „Focizni na­gyon szeretek és szoktam is sokszor, de kapusként egyáltalán nem, s szerintem - igaz ez azért más műfaj, de - nem is „ol­vasom” megfelelően a játékot, ezért aztán idegenkedem is tőle, de most olyan gár­dába kerültem, hogy nem volt más vá­lasztásom” - mondta az igazat a Sport Tv elleni gálameccs előtt.- Láttunk már olyat, hogy valakit há­romszor is elbúcsúztattak a válogatottság­tól valamilyen sportágban, hátha még te is meggondolod magad - provokálom.- Nem, ez végleges döntés - keserít el mindenkit zárszavával. ★ * * A szívtipró most a gázpedált gyötri Szinte egyedülálló férfi kajakos sikerei mellett (háromszo­ros olimpia, három­szoros ifi és három­szoros felnőtt világ­bajnok, számtalan Európa és magyar bajnok) szövevé­nyes nőügyei és pár- kapcsolatai foglal­ják le évek óta a bul­vársajtót, de ezen utóbbiakról nem kérdeztem a népsze­rű Kämmerer Zol­tánt. Helyette az autókról és a versenyzés­ről csevegtünk egy kicsit.- Többek között villogtál már tűzpiros (csajozós) Corvettel, most milyen járgány­nak taposod ki a lelkét?- Egy Audi A6-nak, de az utcai autó, ha az ember száguldani akar, arra ott van egy ennél sokkal kisebb, mondjuk egy 120 lo­vas Suzuki Ignis raligép, melyre a neves pilóta, Öllé (Sasa) Sanyi barátom beszélt rá. Navigátorommal „Jotival” (Kerekes József) el is indultunk vele egy hónappal ezelőtt Veszprémben a Mikulás ralin, nagyon él­veztem, főleg amikor a murvás szakaszról hirtelen betonra értünk és a tapadás miatt kétkerekeztünk egy kicsit.- Milyen eredményt értetek el?- Százhuszonhét indulóból nyolcvanan értek célba, abszolútban 56., kategóriánk­ban harmadikok lettünk.- Azért mi még mindig kajakosként szá­mítanánk rád, mondjuk a riói olimpián is. Kitartasz addig?- Meglátjuk, jó lenne, de azért a nagy esküt már nem merném le­tenni rá... *** A legsikeresebb sajtófőnök Kiváló orgánumát és jó megjelenését a köztévéből régóta ismerhettük sport- riporterként, mű­sorvezetőként, de aztán Török Olivér eltűnt a képernyő­ről, jó egy éve pe­dig a Magyar Olim­piai Bizottság sajtófőnöke, szóvivője. Ami azt illeti, nem is akármilyen időszakban, mert ilyen sikeres olimpiai csapatunk rég nem volt, ennyi érmes magyar verseny­zőt rég nem kellett prezentálni sajtófőnk­nek az érdeklődő újságíróknak, mint a londoni olimpiai falu médiaközpontjában. Török Olivér Milyen sportmúlttal dicsekedhet a kommunikáció tudora? - kérdeztem őt el­sőként.- Nem naggyal. Atletizáltam, de egyáltalán nem kimagasló szinten. Azért még ma is fu­tok a kutyánkkal, de a szeretett kispályás fo­cimeccsek is sajnos már egyre ritkábbak.- És sportriporterként mi volta kedvenc témád, sportágad?- Mire az ember eljut jó pár sportolási forma megismeréséhez, már általában nem akar hivatlan, vagy hivatott „prókáto­ra” lenni egyiknek sem. Én például közve­títettem a pekingi olimpiáról a nem annyi­ra ismert és imádott militaryt, a budapes­ti úszó és vizes Eb-ről szinkronúszást és had ne folytassam a sort. Mindegyiknek meg van a maga szépsége. A gálára na­gyon szívesen jöttem, jó híre van. Örülök, hogy erős olimpikoni csapatot sikerült ösz- szetrombitálnom, azt hiszem, hogy a foci­tudásunkkal sem okoztunk csalódást az itteni fantasztikus közönségnek. Márton István Kämmerer Zoltán Világesemény része lesz snow day 2013. A nemzetközi esemény részeként, idén negyedik alkalommal rendezi a Magyar Egyetemi Sí és Termé­szetjáró Egyesület a Snow Day-t. Az el­múlt esztendőkben több ezer résztvevőt megmozgató 2010-ben Magyarorszá­gon, a maga nemében úttörőnek számító - havas rendezvényre január 20-án, Eplénybe.aNordica Síarénóba látogathat­nak el az érdeklődők. A gyerekeknek, csa­ládoknak kiírt téli szabadidős program, a World Snow Day-t 2012 óta a világ több or­szágában egy időben rendezik meg. Hó Napot 4 évvel ezelőtt Magyarországon rendezték először, az esemény része a Nemzetközi Síszövetség (FIS) által életre hívott „Bring Children to the Snow” (Hozd a gyerekeket a hóra) programnak. Ez a nap azért van, hogy a gyermekek a szüleikkel új élményeket szerezzenek a havon, az emlékek pedig folytatásra ösz­tönözzék őket. A tavalyi, első WSD-t a vi­lág 39 országában, 225 rendező szervezet munkájának köszönhetően, több mint 200 ezer résztvevővel tartották meg. A népszerűséget mutatja, hogy a program a déli féltekére is átnyúlik, érdekessége, hogy még világrekord is született. Ren­dezvényünkkel január 20-án felkerülünk a nemzetközi sítérképre. A Havas Nap négy éve úttörőnek számított Magyaror­szágon ebben a „műfajban". Tavaly két ezer résztvevőnk volt a Nordica Síarénában, idén is több ezer látogatót vá­runk Eplénybe - foglalta össze Barbai Áron ötletgazda-főszervező terveiket. Az eplényi IV. Snow Day keretében rendezik a 12. Veszprémi Nyílt Sí-és Snowboard-bajnokságot, emellett színes családi eseményekre számíthatnak a ki­látogatok, akik a szakmai programok és téli sportversenyek mellett válogathat­nak különböző szórakoztató, családi, ze­nés téli programok közül. Nehéz napon vannak túl Szalayék Dakar 2013. Komoly problémákkal küzdött csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely végül a 72. időt érte el a Dél-Amerikában zajló Dakar- rali hatodik szakaszán, s jelenleg az ösz- szetettben a 30. Az etap 767 kilométeré­ből 454 volt szelektív, ez két részből állt, s Szalayéknak már rögtön az elsőn sú­lyos technikai gondjuk adódott.- Tönkrement valami a kormányszervó­ban, és ettől úgy beállt a kormány, hogy meg sem lehetett mozdítani - mondta csa­pata közleménye szerint a nap végén Szalay, hozzátéve, hogy szerencséjükre csak a dű- nesor után romlott el a szervó. Ezt követő­en próbálták megjavítani, ám nem jártak si­kerrel, így inkább levágták a szíjat, s szervó nélkül folytatták a versenyt A gyorsasági szakasz két része közötti átvezető részen a szervízcsapat is megpróbálkozott a szerelés­sel, eredménytelenül, azaz egész nap szervó nélkül küzdött a pályával a magyar kettős, mely végül a szakaszgyőztes Nasszer al- Attijah, Lucas Cruz katari, spanyol duó ide­jétől közel négy órával elmaradva zárt. Ezen felül vélhetőleg büntetést is kap majd az Opel Dakar Team egysége, mivel némi ké­séssel érkezett meg a célba. Az autósoknak pénteken a Calama és Salta közötti 754 kilométert kellett telje­sítenie, ebből 220 kilométer volt a mért szakasz. A motorosokra 806 kilométer, s ebben ugyancsak 220 kilométer volt a mért szakasz. Eredmények (a viadal honlapja alap ján). 6. szakasz, Arica-Calama, 767 km (benne 454 km szelektív szakasz). Autósok (75 célba érkező alapján): 1. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spa­nyol, Buggy) 3:32:08 ó, 2. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mi­ni) 8:36 p hátrány, 3. Robby Gordon, Kellőn Walch (amerikai, Hummer) 13:52 p h. ...72. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 3:59:38 ó h. Összetettben: 1. Peterhansel, Cottret 14:36:16 ó, 2. al-Attijah, Cruz 1:18 p hátrány, 3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 42:31 p h. ...30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 7:03:29 ó h. Motorosok: 1. Francisco López (chilei, KTM) 3:36:21 óra, 2. Ruben Faria (Puerto Ricó-i, KTM) 2:34 perc hátrány, 3. Ciryl Despres (francia, KTM) 3:48 p h. Össze­tettben: 1. Olivier Pain (francia, Yamaha) 15:35:23 óra, 2. Despres 2:22 perc hát­rány, 3. David Casteu (francia, Yamaha) 4:48 p h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom