Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-12 / 10. szám

Alvilági leszámolást hiúsítottak meg Bukarest Robbantásos alvi­lági leszámolást hiúsítottak meg a kelet-romániai Kará-. csonykőn (Piatra Neamt) a hatóságok - közölte pénteken a román szervezett bűnözés elleni ügyészség. A rendőrök három gyanúsí­tottat értek tetten péntek haj­nalban, amint egy katonai rob­banóanyagból házilag készített pokolgépet szereltek egy is­mert alvilági figura, Bogdan Mararu autója alá. Mararu már túlélt egy leszámolási kísérle­tet 2010-ben: csak könnyebben sérült meg, amikor egy rivális klán tagjai 2010-ben egy kávé­zóban testvérét agyonlőtték. Az akkori eset kapcsán leváltották a román rendőrség parancsno­kát és egy államtitkárt. A ható­ságok pénteken lezárták a kör­nyéket, amíg a Bukarestből ér­kezett tűzszerészek hatástala­nítják a bombát. A román hír­televíziók értesülése szerint egy 5,5 kiló TNT-nek megfele­lő robbanóerejű C4-es plasztik­bombáról van sző. Gyerekek elrablásá­val fenyegetőztek Szekszárd. Gyerekeinek el­rablásával fenyegetett meg egy szekszárdi nőt két Bács-Kis- kun megyei férfi, akik ellen önbíráskodás miatt indult eljá­rás - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóre­ferense pénteken az MTI-vel. A testvérpár csütörtök este jelent meg a lakásban, megfe­nyegették az asszonyt, azt mondták neki, ha férje nem egyenlíti ki négymillió forintos tartozását, elrabolják gyerme­keiket, hiszen tudják, melyik óvodába járnak. A férj bejelen­tése után a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a bajai férfit, illetve egy Bács-Kis- kun megyei kistelepülésen élő testvérét, akik szabadlábon vé­dekezhetnek - tette hozzá. Magyarország gazdasá­gi rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérke­zett az Európai Néppárt (angol rövidí­téssel: ÉPP) vezetőinek rendkívüli csúcs- találkozójára. Európa nem tudja kezelni a gazdasági válságot az eddig megismert formájában, át kell alakítani a gazdaságot, „gazdasá­gi rendszerváltást kell végbevinni, min­den országnak otthon és összehangoltan Brüsszelben is” - vélekedett a kormány­fő. A néppárti csúcstalálkozón a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről, valamint a 2014-es európai parlamenti (EP-) válasz­tásokra való felkészülésről esett szó. A magyar miniszterelnök szavaiból ki­tűnt, hogy nem csupán a szűkén értel­mezett keretköltségvetés volt a téma, ha­nem a gazdasági válságból való európai kilábalás általánosabb kérdésköre is. A 2014-2020-as költségvetésről hamaro­san újabb uniós csúcstalálkozót tervez­nek, és a néppártiak az erre való felké­szülés jegyében kívánnak most közös álláspontot kialakítani. Orbán Viktor szerint Magyarország már túl van a gaz­dasági rendszerváltáson: az elmúlt két, két és fél év alatt a magyar gazdaság ver­senyképes lett, „pénzügyileg rendbe tet­tük a dolgokat, és 2013-ban Magyaror­szágon létrejön a növekedési fordulat, vagyis Magyarország a (kettőezer-)tizen- kettes gazdasági teljesítmény- csökke­nés után tizenháromban, most már pénzügyileg rendezett keretek között, biztos pénzügyi háttéren, megkezdi a gazdasági növekedést”.- Minden országban azokat a vezető­ket támogatjuk, akik hasonló gazdasági rendszerváltásokat kívánnak végrehaj­tani, persze a saját nemzeti érdekeiknek megfelelően - hangsúlyozta a kormány­fő. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a növekedés szempontjából az idei év nem csupán Magyarországon, hanem jó néhány, más, erő? európai országban - így például Németországban - is jobb­nak ígérkezik, mint a tavalyi. Orbán Viktor miniszterelnök és Tömörülés vezetője Nikosz Anasztasziadesz, a ciprusi Demokratikus Elindult a mintamenzaprogram Budapest. A mintamenzaprogram keretében a Junior Vendéglátó Zrt. 36-os üzemében elkészített ebé­det tálalnak a pesterzsébeti Benedek Elek Általános Iskolában.. A közétkeztetés teljes megújítását cé­lul kitűző program során az egészséges, magyar alapanyagokat és a modern konyhatechnológiát ré­szesítik előnyben, hogy az ételek minél nagyobb mértékben megőrizzék vitamin- és ásványianyag-tar- talmukat. A kormány idén megemelte a közétkeztetésre fordítandó forrásokat: a tavalyi 68 ezer forint­ról 102 ezer forintra nőtt az éves fejenkénti keret. Üzleti és logisztikai park Miskolc. Hatmilliárd forintos beruházással üzleti és logiszti­kai parkot létesít az egykori diós­győri kohászat területén az Európa-Center-Miskolc Kft., a lé­tesítmény első, mintegy 3,3 mil­liárd forintba került épületeit pénteken adták át. Mára jószerivel teljesen eltűnt a diósgyőri kohászat területén az egykoron jelentős méretű sa­lakhegy, a halna. Ennek terüle- tén építette és építi ki a társaság az üzleti és logiszti­kai parkot, amely európai szintű üzle­ti környezetet bizto­sít kis-, közép-és na­gyobb vállalkozá­soknak - közölte Lengyel Attila, a cég ügyvezetője. A hat­milliárd forintba ke­rülő beruházás első három, 3,3 milliárd forintba került épü­lete elkészült, amihez 1,7 milli­árd forintot nyert pályázaton a társaság. A későbbiekben újabb három ingatlant adnak majd át. Ezek a nagyobb vállalatok logisz­tikai igényeinek kielégítése mel­lett a kkv-szektor részére kínál­nak kisebb, 300-500 négyzetmé­ter alapterületű bérelhető vagy megvásárolható munkaterülete­ket, irodának, raktárnak vagy akár kis- és nagykereskedelmi tevékenységre. Több milliárd forintos kárt okoztak Budapest Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddi­gi adatok szerint több mint hatmilliárd fo­rint értékben - számoltak be az ügy ma­gyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten. A gyanúsítottakra hétfő hajnalban csa­pott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igaz­gatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Az akcióban mintegy kétszá­zan vettek részt, köztük a Terrorelhárítási Központ munkatársai. Az ügynek 19 ma­gyar állampolgárságú gyanúsítottja van, kö­zülük 15-en előzetes letartóztatásban van­nak, egy jogerős szabadságvesztését tölti, to­vábbi három ember ellen pedig körözést ad­tak ki - ismertette Csiszár Csaba, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igaz­gatóság vezetője. Csiszár Csaba elmondta azt is, hogy a hétfői akció során 19 nagy értékű autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le ösz- szesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig 6 kilogramm aranyat. Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyette­se arról számolt be, hogy a győri család tagjaira épülő bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyar- országról szlovák és cseh végfelhasználók­nak. Mivel Magyarországon már bevezet­ték a fordított adózást, a csoport olyan tag­államot keresett a csaláshoz, ahol az unió­ban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgal­mi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szó­vivője arról beszélt, hogy a nyomozásban részt vevő államok szerződést kötöttek egy­mással, amely lehetővé tette a közvetlen in­formációáramlást és azt is, hogy összehan­golt akciókat hajtsanak végre. A most ered­ményt elérő nyomozócso­port már a második, az i első a futballban kirob- í bánt bundabotrány miatt | jött létre. Takács Péter, | Győr-Moson-Sopron me- I gyei főügyész azt mond­ta: a konkrét ügyet há­rom évvel ezelőtt kezdték el feldolgozni, miután fel­tűnt, hogy a társaság hir­telen vagyonosodni kez­dett. Folyamatosan kon­zultáltak a vámhivatallal és az adóhivatal munka­társaival, akkor azt gya­nították, hogy fiktív számlákkal dolgozik a család. Később kiderült, hogy úgynevezett kör­hintacsalást követnek el. Ennek lényege, hogy az elkövetők azt használják ki, hogy áfától és hozzáadott érték adótól mentes ezeknek a termékeknek a kereske­delme. Mint mondta, csak Szlovákiában er­re a célra 20 stróman céget hoztak létre. Tibor Gáspár, a Szlovák Rendőri Testü­let elnöke, országos rendőr-főkapitány sze­rint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. Összesen 555 adóköteles tranzakcióról van szó az ügyben, 112 millió euró átutalásával. A ko­ordinált szervezet elsősorban rezet szállí­tott négy felvásárló cégnek. A szlovák or­szágos rendőrfőkapitány példaértékűnek nevezte a nyomozószervek együttműkö­dését. Azt hangsúlyozta, hogy a nyitott Eu­rópához a bűnüldöző szerveknek is iga­zodniuk kell. Vladimir Kram, a cseh rendőrség Kor­rupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hiva­talának igazgatóhelyettese ugyancsak di­csérte a nemzetközi nyomozócsoport mun­káját. Ismertetése szerint a csoport Cseh­országban 5 gazdasági társaságon keresz­tül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, ezzel ösz- szefüggésben 8 embert fogtak el. Tibor Gáspár, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos Ügyészség szóvivője, Takács Péter János, a Győr-Moson-Sopron és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese rendőrfőkapitány, Fazekas Géza, a Legfőbb megyei főügyész, Sors László, a Nemzeti Adó­Cigarettacsempé- szeket fogtak el Nyíregyháza. Öt ukrán ciga­rettacsempészt fogtak el a határrendészek Beregsurány- nál - közölte a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rend­őr-főkapitányság helyettes szó­vivője pénteken az MTI-vel. Hőkamera segítségével csü­törtök reggel több ember moz­gását észlelték, amint Ukraj­na felől magyar területre igye­keztek. A helyszínre küldött járőrök elfogták a zöldhatáron át szökő öt ukrán állampol­gárt; kihallgatásukkor elis­merték, hogy cigarettát csem­pésztek Magyarországra. Leszúrta a férjét Budapest Leszúrta a férjét egy nő Kőbányán csütörtök este, a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított csütör­tök este fél hét körül a X. ke­rületi, Ihász utcai otthonuk­ban elhúzódó családi vita után megszúrta 38 éves férjét, aki a helyszínen meghalt. A 41 éves nőt a lakásban elfogták, előállították, majd a kihallga­tása után őrizetbe vették, és kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom