Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-11 / 286. szám
i __^^__ NÓGRÁDI mi J 2012. DECEMBER 11., KEDD Idegen nyelvi prózamondó verseny Sai^étejái A SKÁID Székhelyintézményének idegen nyelvi munkaközössége 18. alkalommal szervezte meg a Megyei Idegen Nyelvi Prózamondó Versenyt angol és német nyelvet tanuló 7. és 8. osztályosoknak. A tavalyi évhez hasonlóan célnyelvi kategóriában idén is indulhattak a két tanítási nyelvű osztályokban tanulók, valamint azok, akik a célnyelvi ország területén életvitelszerűen több, mint három hónapot töltöttek. A megye iskoláiból 31 versenyzőt hallgatott meg a zsűri és az érdeklődő közönség. A kötelezően választott szöveget ez alkalommal is az idegen nyelvi munkaközösség választotta ki és juttatta el az iskolákhoz, Ezt a versenyzők felolvashatták, a szabadon választottnak tartalom és téma szemszögéből igazodnia kellett a tanuló nyelvi szintjéhez és egyéniségéhez. A helyezésekről pártatlan zsűri döntött, tagjai voltak: Bulyovszkyné Borók Edit, Baloghné dr. Petkevics Olga és Turcsányi Mariann; angol nyelvből: Sebestyénné Batta Ágnes Riclemé Jedlicska Judit, és Rozgonyiné Cseh Andrea voltak. Az értékelés során a szépkiejtés, hangsúly, hanglejtés, a szabadon választott szöveg esetén pedig az előadásmód volt a hangsúlyos szempont. A verseny végén minden versenyző megkapta személyre szóló részletes értékelőlapját, az első három helyezést elért diákok oklevelet és jutalomkönyvet vehettek át A megmérettetés ideje alatt az érdeklődők az Mm Publications Kiadó angol nyelvű kiadványaival ismerkedhettek meg az iskola aulájában kiállított standon. Helyezettek német nyelvből hetedik évfolyamon: I. Kelemen Máté (Pásztó, Gárdonyi Géza Általános Iskola) felkészítő tanára: Baloghné Kanyó Mária. II. Bakos Réka (SKÁID Székhelyintézmény) felkészítő tanár: Kadlótné Hulitka Julianna. II. Kovács Bernadett (SKÁID Beszterce Lakótelepi Tagiskola), tanára: László Istvánná. Nyolcadik évfolyamon I. Markó Virág (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Tolnainé Nagy Márta. II. Bráth Bianka (Pásztó, Gárdonyi Géza Általános Iskola), tanára: Baloghné Kanyó Mária. UI. Mucsina Eszter (Pásztó, Dózsa György Általános Iskola) felkészítő: Tariné Németh Anita. Hetediknyolcadik évfolyam (célnyelvi kategória) I. Balázs Rebeka (SKÁID Székhelyintézmény), tanára: Kadlótné Hulitka Julianna.. Helyezettek angol nyelvből 7. évfolyam I. Csach Benedek (Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola), felkészítő: TresónéPribeli Erzsébet, II. Várkonyi Viktória (Pásztó, Gárdonyi Géza Általános Iskola), felkészítő: Fekete Csabáné, III. Al-Maktari Tesznim (SKÁID Beszterce Lakótelepi Tagiskola), tanára: Becsóné Zvada Anita. Nyolcadik évfolyam legjobbjai: Asztalos András (Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola), felkészítő: Tresóné Pribeli Erzsébet. II. Kiss Dorina (SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola), felkészítő: Gulyásáé Teréki Anikó. III. Antal Sára (Pásztó, Gárdonyi Géza Általános Iskola), felkészítő tanára: GömbiczNándorné. 1. évfolyam (célnyelvi kategória) /. Kovács Flóra (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Suba Marianna. II. Nagy Anna (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő: Ormainé Balogh Andrea. III. László Vivien (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Ormainé Balogh Andrea. III. Szántó Soma (Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola), felkészítő tanára: Tresóné Pribeli Erzsébet. Nyolcadik évfolyam (célnyelvi kategória): I. Almásy Fanni (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Ormainé Balogh Andrea. II. Kaibás Anna (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Ormainé Balogh Andrea. III. Búd Róza (SKÁID Székhelyintézmény), felkészítő tanára: Ormainé Balogh Andrea. 111. Gortva Boglárka (Salgótarján, Bolyai lános Gimnázium és Szakközépiskola), felkészítő tanára: Batki Arnold. Rendőrségi nap a nagyobb biztonságért Rendőrségi bűn- és baleset-megelőzési napot tartottak óvodásoknak, általános iskolásoknak és idős korúaknak - kiemelt figyelmet fordítva a roma kisebb.IK^n-lRTlVSíT; , , , 'I, ,.lRr, seghez tartózó lakosság segitesere - nemrég Tereskén. A rendezvény a Nóg- rád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Rétsági Rendőrkapitányság, a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség együttműködésében valósult meg Tereske. - A rendőrségi nap célja a konfliktusoktól és előítéletektől mentes viszony fenntartása volt a roma kisebbség és a rendőrség között. HasonloarTnágy hangsúlyt kapott továbbá az áldozattá, bűnelkövetővé, illetve szenvedélybeteggé válás elkerülése érdekében - a bűn- és baleset-megelőzési ismeretek közvetítése a lakosság minél szélesebb körének - fogalmazott Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-kapitányság sajtóügyeletese. A rendőrök az óvodában bábfigurák, Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi segítségével tanították a kicsiket a szabályok betartásának fontosságára és a veszélyhelyzetek elkerülésére. A kisgyerekek beülhettek a rendőrautóba, s megnézhették az egyenruhások eszközeit, így például a gumibotot és a bilincset is. Az iskolások rendhagyó osztályfőnöki órákon a bűn- és baleset-megelőzés legfontosabb tudnivalóiról hallhattak előadást, így a drogprevenciós ismeretekről és a gyalogosokra, kerékpárosokra vonatkozó KRESZ-szabályokról. A nap második felében az érdeklődők bűn-1 ügyi technikai bemutatón vehettek részt, ame- 1 lyen a bátrabbaktól még ujjlenyomatot is vettek, g ízt követően kerékpáros ügyességi versenyen E mérhették össze a jelentkezők a tudásukat, a legügyesebbek ajándékot kaptak. A komplex program a prevenciós ismeretek átadásán túlmenően arra is ráirányította a figyelmet, hogy a szabadidő hasznos eltöltése, például a zene, a sportolás és a tánc fontos szerepet játszik a drogmentes élet megvalósításában valamennyi ember számára. A rendezvényen Nógrád megyei, roma származású zenészek és táncosok is felléptek, valamint a borsosberényi karate csoport tagjai tartottak bemutatót a gyerekek részére. A program zárásaként vagyonvédelmi szakember adott tanácsokat elsősorban az idősebb korosztály számára arról, hogyan kerülhetik el, hogy csalás, betörés, vagy akár rablás áldozatává váljanak. A rendőrségi nap sikerének könyvelhető el, hogy a gyerekeknek valamennyi program mosolyt csalt az arcára és többen közülük úgy nyilatkoztak, hogy ha felnőnek, rendőrök szeretnének lenni. Meseszerepben a Kerek Perec Egylettel... A Kerek Perec Egylet tagjai arra vállalkoztak, hogy a mese táltos paripájára ülve, a néptánc és a népi hangszerek által megszólaltatott muzsika szárnyain elrepítsék hallgatóikat, nézőiket egy misztikus vüágba. Arra a helyre, ahol a jó és rossz is elnyeri méltó jutalmát Egy olykor felfoghatatlan, de mégis kerek vüágba. Hiszen a mese kerek egész, akár a perec... ■ ' ' in Rendszeres szereplője újabban a különböző ünnepkörökhöz kapcsolódó rendezvényeknek, mégis viszonylag kevesen tudják, mi is az a Kerek Perec Egylet Nos, röviden egy idén február 12-én megalakult társaságról van szó, amely műsorai által szeretné megszerettetni a kisgyermekekkel a népzenét a néptáncot és a meséket. Ami pedig a további tudnivalókat illeti...- A célunk az volt, hogy megérintsük azokat az általunk veszélyeztetettnek tartott kisgyerekeket, akik a számítógép vagy éppen a tévé előtt ülve töltik el üres idejüket. Szeretnénk, ha a haszontalan, sőt nem egyszer ártalmas dolgok helyett inkább népi kultúránk valódi értékeivel ismerkedhetnének meg - mondta Andrássy Ferenc. A salgótarjáni Kerek Perec Egylet egyik alapító tagja nem titkolta azt sem: Nógrád megyében rajtuk kívül jelenleg nincs olyan formáció - sőt országos szinten is csak kevés, pláne megfizethető áron -, amely hasonló foglalatosságot biztosítana az óvodásoknak és a kisiskolásoknak. így hosszabb távon egyfajta példaképpé is szeretnének válni, hátha mások is kedvet kapnak és belevágnak valami hasonlóba. A kezdet kezdetén Andrássy Ferenc óvoda-pedagógus, népzenész és Paluch Norbert, néptánc-pedagógus, etnográfus, a szécsényi Palóc néptáncegyüttes vezetője alkották az egyletet - mindketten gyerekek tucatjaival foglalkoznak és a népművészet ifjú mestere titulus birtokosai -, aztán hamarosan Takács Bernadett, a táncművészeti főiskola hallgatója is csatlakozott hozzájuk. A Kerek Perec Egylet öt-tíz éves gyerekeknek szánt - de a felnőttek által is felettébb kedvelt - műsorainak kerettörténetét egy-egy mese képezi, amelyet az előadók néptánccal és népzenével bővítenék ki. A negyven-negyvenöt perces interaktív előadáson a gyermekek teljes mértékben szereplői lesznek az eseményeknek és örömmel vesznek részt a mesék lebilincselő forgatagában, miközben akarva-akaratlan megismernek vagy féltucat hangszert, néptáncot, gyermekjátékot Az első fellépést április 17-én, Dunakeszin tartották, „Kalap” címmel, majd felgyorsult velük a világ: Nógrád megye településein túlmenően megfordultak többek között Budapesten és Kecskeméten, de Szlovákiában is többször jártak. S az eltelt nem egészen egy esztendő alatt harmincötre nőtt az előadások száma. A sorra a legutóbbi tette fel a koronát.. „Itt is adnak, amott is” című adventi műsorukkal ugyanis november 30-án, a Magyar Kulturális Intézet meghívására Bécsben szórakozatták a kétszáz fős - gyerekekből és szüléikből álló - közönséget Ám ezzel még koránt sincs vége az évnek, hiszen december 11-én és 12-én négy salgótarjáni óvodába is ellátogatnak, majd 19-én Sós- hartyánban, 21- én pedig a felvidéki Csákányházán vendégeskednek. És ha valahol még igény lenne a Kerek Perec Egyletre, további meghívásoknak is szívesen tesznek eleget- Látjuk, mekkora szükség és igény van az ilyen, a gyermekek helyes szocializációjára irányuló közösségi tevékenységre. Ennek az űrnek a betöltésére alakult meg a Kerek Perec Egylet! Mi a néptánc és a népi hangszerek által megszólaltatott muzsika szárnyain elrepítjük hallgatóinkat, nézőinket a mesék misztikus világba - fejtette ki Andrássy Ferenc. Mi mással is zárhatnánk? Aki nem hiszi, járjon utána...! t < t