Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-24 / 297. szám

FOTÓ: R TÓTH LÁSZLÓ NÓ GRÁDIT t. 2012. DECEMBER 24., HÉTFŐ „Fel nagy örömre! Ma született..." Gárdonyi Géza szép szövegű énekével kezdődött a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar hagyományos karácsonyi kon­certje. A hatást fokozta, hogy a kelle­mes dallam gyönyörű gyermekhangon, a Kodály tagiskola Kicsinyek kórusa előadásában, Édes Katalin tanárnő ve­zetésével szólalt meg. A keresztények legfontosabb ünnepét az együttes évek óta a maga módján zenével köszönti, de egy idő óta a szakrális, vallási gondolatok prózában is be­épülnek a koncert programjába. Az idén Varga And­rás plébános mondott ünnepi, az alkalomhoz illő és méltó beszédet, amelyet az Ökumene alapján evan­gélikus, református és római katolikus köszöntéssel vezetett be. A betlehemi történések felidézését köve­tően azt a kérdést tette fel, hogy vajon mit szól Isten a mai állapotokhoz, amelyek közepette nehéz örömet hirdetni. A válasz szerint nem szól semmit, nem ígérget, cselekszik. Amikor Jézus az emberek közé jött, megmutatta, hogy „jónak lenni jó”. E mottó je­gyében zajlott - utalt rá az atya - az elmúlt napok­ban az a jótékonysági akció, amelyhez nagy szám­ban és komoly összeggel csatlakoztak a közmédia nézői és hallgatói a Böjté Csaba testvér vezette Dé­vai Szent Ferenc Alapítvány javára, hogy szebbé te­gyék az erdélyi ferencesek által fenntartott gyer­mekvédelmi intézmények kis lakóinak életét.- Csodálatos volt érzékelni az adakozó szellem ki­sugárzását - mondta Varga András és áldott ünne­peket kívánt a hangverseny minden résztvevőjé­nek. A koncert első nagyobb egységét barokk mu­zsika - benne A. Corelli concerto grossója - képez­te a karnagy Kökényessy Zoltán összeállításában, majd A. Vivaldi négy osztató oratórikus imája, cre- dója következett a Baárné Dicse Zsuzsanna vezé­nyelte Salgótarjáni Pedagóguskórus és a Balassa­gyarmati Dalegylet tagjaiból alakított énekegyüttes előadásában. A két kórus megemlékezett a 130 éve született Kodály Zoltánról is az „Adventi ének” cí­mű szerzeményének reprodukálásával. Ezt a mű­sorszámot Ember Csaba, a balassagyarmati vendé­gek vezetője, karnagya vezénylete. Az est fénypont­ját egy ősbemutató képezte. Kubinyiné Szabó Kata­lin énektanár népdalválogatásának zenei változatát Kerek Gábor - aki személyesen is jelen volt a pre­mieren - készítette el. A fagottművész zeneszerző immár másodszor tett eleget Kökényessy Zoltán fel­kérésének. Az előadásban közreműködtek a salgó­tarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény népzenei tanszakának ifjú énekesei, sora­ikban azzal a Kubinyi Júliával, aki a minap a Duna Televízió „Felszállott a páva” című népzenei vetél­kedőjében a döntőben szerepelt - kiválóan. Egy képzeletbeli utazást imitáló „Nemzetek dalai” című blokkban úgymond karácsonyi örökzöldek hang­zottak el köztük az „0, Tannenbaum” és a „Jingle Belles”. A Baráth Attila énekelte „Ave Maria” után újra a Kicsinyek kórusa következett egy karácsonyi csokorral, benne olyan magyar népdallal mint a „Kiskarácsony, nagykarácsony...” A zárórészből ter­mészetesen nem hiányozott a „Mennyből az an­gyal...”, a „Pásztorok, pásztorok...” és a legvégén „Csendes éj” sem. A szimfonikus zenekar, a három kórus és vala­mennyi közreműködő sokat tett azért, hogy a lelkek­ben kiteljesedjék az adventi ünnepvárás csodája. Cs.B. A szimfonikus zenekart Kökényessy Zoltán vezényelte. A színpadon a zeneiskola népi énekes növendékei „Az én karácsonyom” Csikós Friderika egy nyolcadik osztályos bárnai kislány írta a kö­vetkező szép, mély gondolatiságú mondatot: „Nekem csak akkor van karácsonyom, ha nekünk van kará­csonyunk... ” Ennél szebb mottója nem is lehetne a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesülete - és támogatói - által „Az én karácsonyom” cím­mel általános iskolások számára immár tizenötödik alkalommal meghirdetett irodalmi és képző­művészed pályázatnak. szerűen közel áll a gyermekek lel­kivilágához. A legtöbben azt a hagyomány- és szokásrendet írták le, amit évek óta tapasztaltnak saját családjuk­ban. Szinte mindenki írt a készü­lődésről, az ajándékvásárlásról, fe­nyőfaállításról, díszítésről, az ün­nepi menüről, a karácsony esti szertartásról, de sok más téma is felmerült. így olyan általános em­beri érték mint az összetartás, a szolidaritás, egymás megbecsülé­se, a jótékonykodás, az öregek, be­derika (Bárna, 8. o.) és Faragó Or­solya (Beszterce 8. o.). Tanáruk: Zsély Agnes és Rácz Tímea. Külön- díjat kapott: Berki Lilla (Etes 5. o.) és TorjákKitti (Bárna 6. o.). A rajz­pályázat első díjasa Kiss Eszter (Dornyay ó. o.) lett. Felkészítő ta­nár: Mátrainé Váradi Judit A má­sodik helyen Berki Melissza (Bárna, 6. o.) végzett. Tanára: Bács­kai Zsuzsanna. A harmadik helyet holtversenyben szerezte meg Dúzs Gellert (Kodály, 5. o. - tanára MarcsokÉva) és Mag Roland (Etes Szabó Péter, az Esélyegyelőségi Iroda képviseletében játszott, vetélkedett a gyerekekkel A díjkiosztó ünnepséget a mi­nap tartották a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben. Az irodalmi pályamű- veket dr. Csongrády Béla tanár, közíró, a TIT országos és megyei elnökségének tagja értékelte. El­mondta, hogy a kiírás szerint arra voltak kíváncsiak, hogyan érvé­nyesül manapság az egyes ember- jelesül egy általános iskolai tanu­ló - érzelem-és gondolatvilágában a karácsony szellemisége, milyen az ünnepvárás és az ünnep han­gulata, azaz kinek mi a karácsony üzenete. A mintegy hatvan dolgo­zatból - melyekből sokat a Besz­terce tagiskola tanulói küldtek be- egyértelműen kiviláglik: a kará­csony a legszebb ünnep, amely szakrális, vallási tartalma mellett elsősorban a szeretetről, a családi összetartozásról szól és értelem­tegek, elhagyatott emberek segíté­se, az esélyegyenlőség, a másság­gal szembeni tolerancia. Tükrö­ződnek az írásokban azok a hét­köznapi gondok is, amelyek különösen a nehéz helyzetű csalá­dokban nyomasztóak. Hasonló gondolatokat vetett fel - kiegészítve a festés, rajzolás né­hány „szakkérdésével” - Szabóné Kereskényi Gabriella könyvtáros, kulturális szervező is - aki kollé­ganőjével Nagy Mónikával - a kép­zőművészeti alkotásokat tekintet­te át Az irodalmi pályázaton első he­lyet Kazareczki Noémi Petra (Ságújfalu, 6. o.) szerezte meg. Fel­készítő tanár: Dénesné Tari Zsu­zsanna. Második lett: Kurcsik Bri­gitta (Etes 8. o.), tanára: Godóné Pál Erzsébet A harmadik helye­zést megosztva érte el: Csikós Fri­1. o. - tanára Godóné Pál Erzsébet). Különdíjat kapott Csikós Hermina (Bárna 6. o.). A díjakat a szervezők és a támogatók képviselői adták át. Az említetteken kívül ajándékban részesült Rozmann- Nébátfai Ágota tanárnő is. Ekkor osztották ki a könyvtár által, a várossá nyilvánítás 90. év­fordulója tiszteletére meghirdetett „Salgótarján legszebb helye - Ked­venc helyem városomban” című rajzpályázat díjait is. Az első há­rom helyen a következő sorrend alakult ki: Szántó Hanna (Gagarin 3. o. - tanára: HarsányiSzilvia), Bo­tos Tibor Milán (baglyasaljai diák­otthon - tanára: Bayemé Fürth Ve­ra), Szabó Doroti (Gagarin, 5. o. - tanára: Veresné Kelemen Beáta.). Különdíjas lett: Végi Anita (baglyasaljai diákotthon.) Táncoló Pitypang. Ásító Felhő és barátaik... „Nem csak nagyóvodásoknak, de első önálló olvasmánynak is ki­válóak az akciódús, rövid mesék" - írja a kiadó Erdős Istvánelső könyvének, az „Aprótörpe indiá- nok”-nak hátsó borítóján és bi­zony túl szerénynek bizonyul ez az ajánlás. Mert nem igen találni olyan korosztályt - beleértve a magamét, a deres hajú hatvanas­hetvenesekét is - amelyik ne él­vezné ezeket a valóban könnyen olvasható, bájos, erőszaktól, dur­vaságtól, a manapság divatos ag­resszivitástól mentes, elegánsan tanulságos, finom pedagógiai célzatosságú történetkéket. Azért a kicsinyítőképző, mert a főszereplők maguk is picik. Hiszen az erdők rengete­gének mélyén élő mani indiá­nok legdélcegebb harcosa, törzsfőnöke, az „Álló Bivaly” a maga kilenc és fél centijével valóságos óriás közöttük. „Persze apró termetük nem megy bátorságuk rovására, még a legfiatalabb indiángyerek, Tánco­ló Pitypang is rettenthetetlen har­cos - lenne, ha anyukája megen­gedné neki. Barátjával, a megfon­tolt indiánlánnyal, Ásító Felhővel A salgótarjáni Erdős István első könyvének címlapja Pásztohy Pan­ka rajzaival azért így is rengeteg kalandot éltek át, bátorságukkal kitűntek az aprótörpe törzs tagjai közül” s a falujukban mindenki emlékszik tetteikre. Ezekből mesél el néhá­nyat a könyv hat fejezete. Az első­ben valójában a holdünnepi pró­batételeket kell teljesíteniük. Elő­ször egy váratlanul eléjük kerülő meredek falú vermen kell átlen­dülniük, aztán egy mérges csa­lánbozót keresztezi útjukat, majd egy varjúcsapat támadását sike­rül leszerelniük az ünnepségre szánt makkpitével. Miután legyő­zik a törzs által - tódtókon kívül - állított akadályokat, eljuthatnak a célig, a harcossá avatásig. A má­sodik fejezetben gombázás köz­ben ismeretlen erdőlakókkal, bo­garakkal találkoznak. Az egyik meg is harapja Táncoló Pitypan­got, de a füvesasszony, Repedt Fa­zék segítésével és Ásító Felhő gondos ápolásával meggyógyul. A harmadik fejezetben a súlyos beteg törzsfőnök, Álló Bivaly gyógyulásáért hoznak áldozatot, amikor elmennek a Fekete Szaka­dékhoz gyógyfüvekért. Küldeté­süket a Száraz Pikkely nevű kí­gyó segíti. A következő fejezet egy kevéssé sikeres kalandjukról, dü­hös gyíkokkal való találkozásuk­ról számol be. Az ötödik epizód­ban az indiángyerekek egy vesze­delmes vérző farkast mentenek meg, a hatodikban pedig egy bö­lénycsordát térítenek a patakme­derbe, hogy ne gázolják le a falut. Bizonyára e rövid „tartalomis­mertetésből”, a különleges érzék­kel megválasztott, eleve atmosz­férateremtő nevekből is fény de­rül a mesekönyv értékeire, s a to­vábbiakban még említhető a gör­dülékeny stílus - amely alkalma­sint alaposan elgondolkodtató mondatokban ölt testet - is. A leg­jellemzőbb példája ennek az ötö­dik fejezetben olvasható: - „A sza­vak olyanok, mint a gömbölyű kö­vek. Ha sokat raksz egy kupacba, szétgurulnak - mondta a farkas és megint hallgatásba burkolózott. ” Nos, Erdős István jó arányér­zékkel rakosgatja a szavakat, ép­pen annyit tesz együvé, ameny- nyire szükség van az ideális ha­tás eléréséhez. Mondjuk első­ként a saját családjában. Mint egyik interjújában elmondta: a Táncoló Pitypang figurája elein­te kisfia, Jonatán alteregója volt, az Ásító Felhő modellje pedig a szomszéd kislány, de aztán keve­redtek a karakterek. A szerző maga is szerette az indiános tör­téneteket - a Winnetou még ma is benne van az első öt kedvenc könyvében - alig várta, hogy Jo­natánnak mesélhessen estén­ként ilyeneket. Ezek papírra ve­téséből született az „Aprótörpe indiánok” ötlete, amely megtet­szett a Pagony Kiadónak és vál­lalkozott a megjelentetésére. Sőt, a szöveg mellé rendelte Pásztohy Panka varázslatos szépségű, adekvát hangulatú rajzait, ame­lyek szó szerint is láttatják a fő­hősöket és egy-egy találó jelzés­sel utalnak az éppen aktuális környezetre, sztorira. Erdős István - aki rendező és operatőr is - saját munkájával nevezett és nyert a József Attila Kör által meghirdetett első könyvtrailer-pályázaton. Ez az új műfaj lényegében filmszerű könyvelőzetes vagy ha úgy tet­szik könyvreklám, amelyről egy­előre még nem tudni, hogy mennyire befolyásolja egy-egy kötet eladott példányszámát, ol­vasottságát, népszerűségét. E ha­gyományos recenzió viszont igen­is szeretné befolyásolni vala­mennyi mutatót különösen ilyen­kor, karácsonykor, kivált itt, Nóg- rádban, tekintve, hogy a szerző salgótarjáni származású és im­már azok közé az elszármazott híres személyiségek közé soro­landó, akikre méltán lehetnek büszkék szülővárosának lakói, köztük e sorok írója, aki „ősrégi” barátja, a szintén tollforgató és a szintén Erdős István fiának tud­hatja az ifjú, joggal sokoldalúan tekinthető tehetséget. Csongrády Béla A kalandozó indiánfiú és -leány ismeretlen erdőlakókkal találkozik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom