Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-21 / 295. szám

12 ## • • . SPOI ITTUl [Q] ! rti 2012. DECEMBER 21., PÉNTEK Jeles a félévi bizonyítványba KÉZILABDA NB II, Észak csoport ­Mérlegen a Salgótarjáni Strandepitők KC A számok tükrében Őszi végeredmény 4. St. Strandépítők 11 7 2 2 337-328 16 Otthon 6 5 0 1 195-179 10 Idegenben 5 2 2 1 142-149 6 A Nógrád Me­gyei Bíróság által hivatalosan 2006. január 16-án be­jegyzett Salgótar­jáni Strandépítők KC az elmúlt években több kor­osztályban (ifjúsá­gi, felnőtt, senior) ért el a szebbnél szebb sikereket strandkézilabdá­ban, s immár a klub 2010 nyarán megalakított te- remkézilabda-szakosztálya is egy­re jobb eredményekkel büszkél­kedhet. Miután a 2010-2011-es szezonban a Heves megyei baj­nokság harmadik helyezettjeként kivívták az NB Il-es szereplés le­hetőségét, a harmadik vonal 2011- 2012. évi küzdelmeit újoncként az előkelő ötödik helyen zárták a Keleti csoportban. A második NB Il-es bajnoki év első felében is szép sikert könyvelhettek el a Strandépítők KC vezetői, játéko­sai és szurkolói, 11 mérkőzésen 16 pontot szerezve ugyanis az él­csoportban, negyedikként zárták az őszi pont vadászatot. E szép tel­jesítményt vettük górcső alá Sza­bó Attilával, a gárda edzőjével.- A tavaszi szezonhoz képest mi­lyen változások történtek a játékoskeretben?- Magyar Bence kapusunk kül­földre ment dolgozni, így rá nem számíthattunk. Pótlására Csala Dániel érkezett, aki a strandcsa­patunk oszlopos tagja, s kölcsön­be került hozzánk az SKC-től. Az utolsó két fordulótól pedig a fiatal Szikszai Nándor tért haza a Pick Szeged csapatától. Mindketten a felnőtt és a junior csapatban is szerepeltek.- Hogyan készültetek, és milyen céllal vágtatok neki az második NB Il-es szezonnak?- Augusztus közepén kezdtük a felkészülést heti négy foglalkozás­sal, szeptembertől pedig heti hár­mat edzettünk. Négy felkészülési és egy kupamérkőzés előzte meg a bajnoki rajtot. Fiataljaink is szó­hoz jutottak a tesztmeccseken, és az ifi, valamint junior kupában is szerepeltek. Az előző évben ma­gasra tettük a mér­cét magunknak azzal, hogy vára­kozáson felül nagyszerűen telje­sítve az ötödik he­lyen végeztünk. Az idei bajnokság­ban sok új csapat került a csoportunkba, és megíté­lésünk szerint így erősebb lett a mezőny. Ennek tükrében az el­múlt évhez hasonló eredmény el­érését tűztük ki célként.- Hogyan értékeled az őszi sze­zont a negyedik hely és a megszer­zett 16 pont tükrében?- Egy szóval jellemezhetem: fantasztikus. Kettővel több pontot szereztünk, mint az elmúlt ősz­szel. Hat hazai meccsünkből ötöt megnyertünk, és idegenben is csak egy vesztes mérkőzésünk volt. Mindezt úgy értük el, hogy Hajdú Péter az első forduló után, ahol nagyszerűen játszott, kezét törte, Bensouici Anis iskolai el­foglaltsága miatt nem tudott edzésre járni, ráadásul négy mér­kőzésen játszani sem tudott, s ezek mellett is több sérülés és be­tegség tizedelte a csapatot. Nem tett jót nekünk az sem, hogy a hosszú strandkézilabda szezon miatt a csapat nagy része pihenő nélkül január óta végigedzette és versenyezte az évet, ami az utol­só négy mérkőzésen már nagyon meglátszott a fiúkon, nemcsak fi­zikailag, de mentálisan is. Ennek ellenére mérkőzéseink nagy ré­szén nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. A nehéz helyzetek­ben is mindig akadt valaki, aki át­lendítette a csapatot a holtpont­okon, és amikor nem ment úgy a játék, ahogy szerettük volna, ak­kor felkapartuk a parkettát a si­ker érdekében. Nagyszerű csa­patmunka ez az eredmény!- Hogyan értékeled a játékosok teljesítményét, a csapat, eddigi leg eredményesebb NBII-es félévében?- Letovai Szabolcs a kapuban ki­egyensúlyozott jó teljesítményt nyújtott, jól irányította a védelmet bravúros teljesítményei is voltak, ami sokat lendített a csapaton. Má­sik hálóőrünk, Csala Dániel keve­sebb lehetőséget kapott, de ami­kor szóhoz jutott bizonyította, hogy bátran számíthatunk rá. Rácz Viktor balszélső volt a leg­eredményesebb góllövőnk, aki já­tékával és harcos védekezésével sokat tett eredményes játékunk­hoz, a csapat motorja volt pályán és azon kívül is. Lórik Tamás mind védekezésben, mind támadásban kulcsszerepet vállalt A csapat má­sodik leggólerősebb játékosa volt, aki gyengébb mérkőzésein is hal­latlan munkát végzett védekezés­ben. Hortobágyi Zsolt munkahelyi elfoglaltsága miatt sajnos alig-alig tudott a csapattal edzeni, ami meg is látszott a teljesítményén. Voltak jó és kevésbé jó mérkőzései, de így is meghatározója volt játékunk­nak. Bártfai Ferenc beállósunk Lőrikkel párban kiválóan oldotta meg a védekezési feladatokat, s tá­madásban is egyre többet tesz a já­tékunkhoz. Bensouici Anis szep­tembertől iskolai elfoglaltsága mi­att nem tudott a csapattal készül­ni, ráadásul csak hét mérkőzésen szerepelt Játékán nagyon látszott az edzések hiánya, az előző sze­zonban sokkal többet tudott hoz­zátenni a csapat eredményességé­hez. Molnár Károly jobbkezes jobbszélsőként nagyon hasznos tagja volt csapatunknak, jól kama­toztatta gyorsaságát, és elég gól­erős is volt Dénes Máté több posz­ton is bevethető volt, legtöbbször jól oldotta meg feladatát, hasznos tagja volt a csapatnak. A beállós- ként szereplő Bognár Péter mun­kahelyi elfoglaltsága miatt szintén kevesebbet tudott edzeni, mint ko­rábban, azonban védekezésben így is jól tudtuk kamatoztatni ké­pességeit. Vas Károly a sérülések és hi­ányzók miatt több lehetőséget ka­pott, mint az elmúlt bajnokság­ban. Rutinjának köszönhetően jól oldotta meg feladatait, nagyon hasznosan játszott. Petreczky Ti­bor elsősorban védekezésben volt pályán, s a rábízott feladatokat szintén jól oldotta meg. Lilinger Balázs kevesebb lehetőséghez ju­tott, de amikor kellet megoldotta feladatát, hasonlóan a három mérkőzésen pályára kerülő Baranyi Balázshoz. Fiatal játéko­saink közül Nagy Brúnó, Baranyi Dávid, Vas Dániel és Szikszai Nán­dor is egy-egy alkalommal jutott csak szóhoz, de nem voltak meg­illetődöttek, megállták helyü­ket. Hajdú Péter sajnos szintén csak egy mérkőzésen szere­pelt, ahol nagyszerűen ját­szott, de egy ifikupa-mérkőzé- sen a kezét törte. Tavasszal ve­le, remélem, sokat erősödünk.- Hogy alakul a téli holtsze zon, várhatóé erősítés, és mi­lyen céllal várjátok a tavaszi folytatást?- Játékosok igazolásában nem gondolkodunk, céljaink eléréséhez ugyanis jelenlegi keretünk teljes mértékben megfelelő. A téli holtszezon­ban azt szeretnénk elérni, hogy az ősszel kevesebbet edzők több foglalkozáson tud­janak részt venni, valamint a fiatal játékosainkat szeret­nénk úgy beépíteni a csapat­ba, hogy több lehetőséget kap­hassanak a felnőttek mező­nyében. Céljaink a tavasszal kapcsolatban teljesen egyér­telműek, szeretnénk megcé­lozni a dobogót, ami nagyon nagy bravúr lenne, különösen azért, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az előttünk lévő csapatok játékoskerete jelen­leg erősebb a miénknél. Azon­ban ha csak jelenlegi helyezé­sünket sikerül megtartanunk, már akkor sem leszünk elke­seredve. Lőtt gólátlag: 30,6. Hazai lőtt gól­átlag: 32,5. Idegenben lőtt gól át- lag: 28,4. Kapott gólátlag 29,8. Ha­zai kapott gólátlag: 29,8. Idegenben kapott gólátlag:29,8. Összteljesít­mény:! 2,1%. Hazai teljesítmény: 83,3%. Idegenbeli teljesítmény: 60%. Mérkőzésről mérkőzésre 1 forduló: Pilisvörösvári KSK 35-32 (otthon/4. hely/2 pont), 2z Salgótarjáni KC 26-40 (idegen- ben/8. hely/2 pont), 3.: Füzes­abony SC 32-28 (0/5/4), 4- Mo­gyoród KSK 33-29 (1/3/6). 5_- SBS Eger Eszterházy SZSE II. 43-34 (0/3/ 8), 6.: Hevesi SE 25-22 (i/3/10), Íz Solymár SC 29-25 (0/3/12), 8_- Budakalász SC 33-29 (0/2/14), 9- Gyömrő VSK 32-32 (i/3/15), 10.: Csömör KSK 23-31 (0/4/15), 11.: Dunakeszi VSE 26-26 (1/4/16). Házi góllövőlista 87 góE Rácz Viktor (7,9 gólát- lag/hétméteresből 26 gól). 80: Lőrik Tamás (7,2/7), 46: Hortobá­gyi Zsolt (4,6/10). 30: Dénes Máté (2,7/0). 27: Bensouici Anis (3,9/0). 25: Molnár Károly (2,5/0). 11: Vas Károly (1,1/0). 9: Bártfai Ferenc (0,9/0). 8: Hajdú Péter (8/0). 4: Baranyi Balázs (0,7/0), Baranyi Dá­vid (0,4/1). 2: Nagy Brúnó (0,2/1). Bognár Péter (0,25/0). 1: Petreczky Tibor (0,1/0), Lilinger Balázs (0,1/0). Ki hányszor szerepelt lépett pályára? 11 mérkőzésen szerepeiül 1- szer volt kezdő: Lőrik Tamás. 11/10: Letovai Szabolcs, Rácz Vik­tor. 11/4: Dénes Máté. 10/10: Bártfai Ferenc. 10/9: Hortobágyi Zsolt, Molnár Károly. 10/6. Vas Károly. 10/1: Csala Dániel. 10/0: Baranyi Dávid, Lilinger Tamás, Nagy Brúnó. 9/1: Petreczky Tibor. 8/0: Bognár Péter. 7/6: Bensouici Anis. 6/0: Baranyi Balázs. 3/0: Vas Dániel. Tfér. Szikszai Nándor, 1/0: Hajdú Péter. Mulicza Ferenc A Strandépítők (kék mezben Bártfai, Lőrik, Rácz, a kapuban Letovai) 25-22-re győzött a Hevesi SE otthonában Öt perc Kari Erik Böhn-nel Váratlan találkozás a női kézilabda szövetségi kapitánnyal Hétköznap délelőtt a Ma­gyar Sport Házában. A társalgóba belép egy ma­gas, szikár, kopasz férfi. Lehuppan az ablak mel­letti fotelbe, én a szom­széd asztalnál ülök. Egy­ből felismerem. Ő Karl- Erik Böhn, a nemrégen Európa-bajnoki bronzér­met szerzett női kézilab­da válogatott norvég szö­vetségi kapitánya. Hegedűs Henrik Szinte csüng a mobiltelefo­non. Hol angolul, hol anyanyel­vén beszél. Aztán mások is felis­merik. Vujity Trvko, az ismert tévés személyiség köszönti - biz­tos a kosárlabda szövetségben akadt dolga - és hosszasan, leg­alább tíz percig tereferélnek. Ahogy a szófoszlányokból kihal­lom, a csapat szereplése a téma. Nemsokára egy tévés stáb érke­zik, a közeli aulában készítik az interjút. Amikor ez befejeződik, odalépek hozzá, ezt az alkalmat kár lenne elszalasztani.- Nagyon népszerű manap­ság...- A sajtót ki kell szolgálni. Én pedig szívesen nyilatkozom bár­kinek, szívesen beszélgetek bár­kivel.- Hogyan értékeli a válogatott teljesítményét?- Nagyon büszke vagyok a lá­nyokra. Egy olyan csapat, amely hosszú évek óta nem járt világ- versenyen, hatalmas becsvágy- gyal, sokszoros erővel küzd. Ezt tették a lányok, és megszerezték a bronzérmet.- Az éremátadó utáni öltözőbe­li ünnepségről felkerült egy videó az internetre, amin vidám táncot lejt.- Hahaha (nevet és közben ve­regeti a vállam), biztos sokan lát­ták, de nem bánom, hogy felke­rült. Sőt!- Tudja-e, hogy Szabó Valéria testvére, Krisztina a balassagyar­mati csapat kapusa?- Valóban? Ohhhh.... Sok si­kert nekik a bajnokságban. És már búcsúzik is. Még ad egy autogramot, üdvözölve a Balassagyarmati Kiss Árpád VDSE női csapatát. „Szia” - kö­szön el tőlem magyarul, és si­et is tovább...

Next

/
Oldalképek
Tartalom