Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-19 / 293. szám
Hadat üzentek Zágráb. Hadat üzent az Anonymous nemzetközi hacker- csoport a horvát bankoknak, elsőként a Karlovacka banka pénzintézetet vette célba - jelentette a helyi tömegtájékoztatás kedden. A hackerek nem „döntötték be” a bank honlapját, de üzenetet hagytak rajta, így jelezve, hogy bármikor beléphetnek a netbank-alkalmazásokat is lehetővé tévő rendszerbe. „Mi vagyunk az Anonymous. Mi vagyunk a légió. Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Várjatok bennünket” - írták az üzenetben a számítógépes támadók. „Eleget loptatok a néptől” - állt a már közismert jelmondatok mellett a rövid üzenetben, amelyben a hackercsoport a többi horvátországi banknak is előrejelezte „látogatását”. A csoport az internetes támadásról nem sokkal éjfél után a www.lupiga.com portál szerkesztőségét értesítette e- mailben. A portál munkatársai a hír mellett azt is közölték, hogy nem tudják, miért éppen rájuk esett a választás. Az Anonymous az idén már több horvát honlapot támadott meg, a többi között Ivó Josipovic horvát köztársasági elnökét, valamint a külügyminisztérium, a püspöki kar, de a spliti Hajdúk sportklub szurkolóközösségének, a Torcidának az internetes oldalát is. Megnyitották és le is zárták Brüsszel Megnyitották és - nyugtázva »követelmények teljesülését - le is zárták az első fejezetet Montenegró EU-csatla- kozási tárgyalásainak kedden Brüsszelben tartott fordulójában. A kicsiny nyugat-balkáni ország ez év június 29-én kezdhette meg EU-csatlakozási tárgyalásait, de az ünnepélyes indítást követően még csak a helyzetfelmérési szakasz nyílt meg. Most volt az első olyan érdemi tárgyalás, amikor a 35 csatlakozási témafejezet egyikének a helyzetét konkrétan megvizsgálták. Ez a 25. számú témafejezet volt, amely a tudomány és a kutatás területére vonatkozik. Megállapították, hogy Montenegró e tekintetben már eleget tesz az uniós normáknak és gyakorlatoknak, így ezt a fejezetet eredményesen lezárták. Vasúti dolgozók kifizetése Budapest. A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten. A kormánnyal kötött 5 milliárd forintos megállapodásnak ez a második kifizetése, még jövő karácsonyra is marad belőle 2 milliárd forint - jelezte Gaskó István, a VDSzSz Szolidaritás elnöke. A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. vezetői írták alá I a szakszervezeti elnökkel. | Orbán Viktor miniszterelnök J és Gaskó István tavaly no- | vemberben állapodott meg * arról, hogy a vasutasok három év alatt 5 milliárd forintot kapnak azért a szerepért, amely a MÁV átalakításában rájuk hárul. Ezzel az egyezséggel tavaly sikerült lezárni a szakszervezet gördülősztrájk-sorozatát. Tavaly karácsonyra fizettek ki 1 milliárdot, most 2 mil- liárdot, és marad még 2 milliárd jövő decemberre. Ez a tétel szerepel a 2013. évi A három vasúti társaság vezetői aláírják a kormánnyal kötött 5 milliárd forintos megállapodás második kifizetéséköltségvetésben is. rői szóló dokumentumot. Gyermekek megsegítésére használják Brüsszel Háborúk, illetve konfliktusok szenvedő áldozataivá vált gyermekek megsegítésére fordítják azt a pénzt, amelyet az Európai Unió a Nobel-békedíjjal kapott - közölte kedden Brüsszelben losé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A december 10-én átvett kitüntetéssel megközelítőleg 930 ezer euró jár. Ezt a pénzt az EU 2 millió euróra egészíti ki, és abból mintegy 23 ezer gyermeknek nyújtanak segítséget - részben hozzásegítik őket az alapfokú oktatáshoz, részben gyermekbarát ..................................... lé tesítményeket hoznak létre. Barroso ismertetése szerint a projekt négy részre oszlik. Az egyik kedvezményezett csoport az ira- ki-szíriai határ mentén levő menekülttáborokban élő, mintegy 4 ezer szíriai menekült gyermek. A másik az a körülbelül 5 ezer kolumbiai menekült gyermek, aki Ecuadorban tartózkodik. A legnagyobb létszámú -11 ezer fős - csoportot azok a kongói gyerekek alkotják, akiket a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részébe telepítettek, majd onnan Etiópiába menekültek. Végezetül 3 ezer olyan gyermeket segítenek meg az unió pénzéből, akik a Pakisztán északi részében kialakult konfliktus elszenvedői. Az unió közmegbecsülésnek örvendő humanitárius szervezetekkel működik együtt a programok megvalósításában. A szíriai gyerekek esetében ez a francia ACTED, a kolumbiai gyerekek esetében az ENSZ menekültügyi főbiztossága, a kongói gyerekek esetében a Save the Children, valamint a Norvég Menekültügyi Tanács, Pakisztánban pedig az ENSZ gyermekalapja. __________:________________ El fogták a rablókat Zalaegerszeg. Elfogták és előzetes letartóztatásba helyeztek négy férfit, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy lopott személygépkocsival kiszakított a Veszprém megyei Nagyvá- zsonyban egy bankjegykiadó automatát, és a több millió forintot rejtő pénzkazettával elmenekült - közölte Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden Zalaegerszegen sajtó- tájékoztatón. A tettesek szeptember 27-én felfeszítették a kehidakustányi fürdő öltözőszekrényét, és megszerezték egy német rendszámú gépkocsi kulcsát. A négy középkorú férfi a lopott autóval másnap hajnalban Nagyvá- zsonyba utazott, ahol a gépkocsira erősített gurtni segítségével kirántotta a bankautomatát a falból. Az utcán szétfeszítették az automatát, és a több millió forintot tartalmazó kazettával elhajtottak. Az elkövetéskor használt símaszkokat, kesztyűket és a pénzkazettát a nádasdladányi erdő közelében elrejtették. A pénzintézet biztonsági kamerái rögzítették a bűncselekmény elkövetését, ebből derült ki, hogy az automatát a lopott gépkocsival vitték el. Az autót a Fejér megyei rendőrök találták meg a közelben. A feltételezett elkövetőket - akik előzetes letartóztatásban várják az eljárás befejezését - a Veszprém, a Fejér és a Zala megyei rendőrök együttműködésének köszönhetően sikerült elfogni - hangsúlyozta Szukics Ferenc. Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat büntetőeljárást. Diákok demonstráltak a miskolci Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központban 2012. december 18- án. A tanulók szolidaritásukat fejezték ki a felsőoktatási reformok miatt országszerte tiltakozó egyetemi és középiskolai diáktársaikkal. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elbírálta az MVM Paksi Atomerőmű (MVM PA) Zrt. egy éve benyújtott kérelmét, és engedélyezte, hogy az 1. számú atomerőművi blokk további húsz éven át üzemeljen - közölte a nukleáris hatóság kedden az MTI-vel. Az OAH arra a vizsgálati eredményre jutott, hogy a jogszabályokban előírt nukleáris biztonsági követelmények teljesülnek, a meghosszabbított üzemidő alatt a biztonságos üzemeltetés biztosított - indokolta döntését a hatóság. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. komplex műszaki és gazdasági elemzések alapján 2001 januárjában döntött arról, hogy a blokkok üzemidejét meg kívánja hosszabbítani. Az üzemidőhosszabbítási programját 2008- ban nyújtotta be a nukleáris hatóságnak, amely végig nyomon követte a tovább üzemeltetésre való felkészülést. Ez az igen alapos program azt mutatta meg, hogy mit kíván az erőmű azért tenni, hogy a biztonsági követelményeket a következő 20 évben is teljesítse. Szinte minden berendezést meg kellett vizsgálni, felmérni mostani állapotát, jövőjét, teljesen új karbantartási szemléletet kellett bevezetni - vázolta Rónaky lózsef, az OAH főigazgatója. Az erőmű négy év alatt végrehajtotta a programot. Ezt igazolva 2011 decemberében benyújtotta az 1. blokk tervezett időn túli működtetésére irányuló engedélykérelmét. Az OAH vezetője kiemelte, hogy az együttműködés folyamatos volt, rendszeresek voltak a konzultációk, helyszíni ellenőrzések, az atomerőmű rendre elvégezte az előírt felülvizsgálatokat, módosításokat. A hivatal a több mint harmincezer oldalas engedélyezési dokumentáció alapján a végrehajtást a benyúj tott előrehaladási jelentések fe- * 10 18 000 16 000 14 000 12000 10 000 6 000 6000 4 000 2000 0 1 OOOGWh 4179 14126 rMrvwi m i v/fivicnv/iviu villamosenergia-termelése 2000-2011 aaagaa^ —~----------------------------------------------------------20 00 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Forrás: MVM Paksi Atomerőmű Zrt 1MTVA Sajtó- ét Fotóarchívum i MTI mtt) wnwM.hu sével követte nyomon. Az eljárás részeként közmeghallgatást tartott, és az ott felmerült szempontokat, javaslatokat is értékelve hozta meg határozatát. „Az OAH több mint három évig felügyelte az atomerőmű 1. számú blokkja üzemidő-hosszabbításának lehetőségét megalapozó és igazoló tevékenységet, e felügyeleti szerep adott alkalmat arra, hogy az OAH a törvényes ügyintézési határidőn belül felelős és megalapozott döntést hozzon” - hangsúlyozta Rónaky József. Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű vezérigazgatója fontos és felelősségteljes pillanatnak nevezte, hogy az erőmű megkapta az engedélyt. „Azért dolgoztunk az üzemidő-hosszabbítási programon több mint egy évtizeden keresztül, hogy továbbra is biztosítani tudjuk az ország villa- mosenergia-igényének közel 40 százalékát, mégpedig a legalacsonyabb áron” - fogalmazott. Kiemelte, hogy az engedély ellátás-biztonsági és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű. Minél több áramot termelnek Pakson, annál kisebb az importfüggőség, és annál alacsonyabb a fogyasztói ár - mutatott rá. Hamvas István aláhúzta, hogy a jövőben is azt a biztonsági filozófiát követik, amelynek eredményeként helyt álltak a Célzott Biztonsági Felülvizsgálaton, és amelynek az engedélyt is köszönhetik. A csaknem húsz éve zajló, folyamatos biztonságnövelő programnak köszönhetően, a paksi blokkok mindenben megfelelnek a nemzetközi gyakorlatban ma alkalmazott feltételeknek - mondta Hamvas István, hozzátéve: a másik három blokk esetében is készülnek a további működtetéshez szükséges engedélyek megszerzésére. iOilSiiaCIOIo lülvizsgálatával, bizonyos tévé- s kenységek helyszíni ellenőrzé- i