Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-12 / 287. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER 2 N06R ADMTWP 2012. DECEMBER 12., SZERDA Felkerültünk az ország fejlesztési térképére Orbán Viktor a Nógrád Megyei Hírlap legfrissebb számát is megtekintette Orbán Viktor miniszterelnök és Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester üdvözölték a jelenlévőket is Az elmúlt időszak - megyénket érintő - kormányzati eredményei: 10 milliárd fo­rintnyi fejlesztési összeg érkezett Nógrád megyébe, Salgótarján 1,1 milliárd fo­rint kormányzati támogatást kapott, kiemelt beruházássá nyilvánították a 21-es főút négysávosításának befejezését. A következő években pedig még nagyobb változásoknak lehetünk szemtanúi: 2013. január elsejétől 10 százalékkal csök­kennek közüzemi díjak, 2014-ben pedig megyeszékhelyünk adósságmentessé vá­lik, továbbg a városban teljes foglalkoztatottság lesz. Ezekről a bejelentésekről és az elmúlt időszak eredményeiről beszélgettünk Orbán Viktorral, Magyaror­szág miniszterelnökével hétfői, szerkesztőségi látogatása alkalmával. Orbán Viktort Sándor József laptulajdonos fogadta szerkesztőségünkben és beszélgetett vele Sándor József- Örömmel konstatáltuk azt a bejelentést, hogy 2014-ben, rész­ben vagy teljes egészében az ál­lam kiváltja az önkormányzatok adósságait. Salgótarján Megyei Jogú Város esetében ez nem kis könnyítést jelent.- December 31-ig az 5000 fő­nél kevesebb lélekszámú ön- kormányzatok adósságát vált­juk ki és egyenként tárgyalunk a nagyvárosokkal arról, hogy az adósságukat milyen mérték­ben vállalja át az állam. Salgó­tarján ebben a tekintetben jól áll. Hiszen ha Székyné dr. Sztrémi Melindával, a város polgármesterével végig tudjuk vinni azt a programot, amelyet Salgótarján vonatkozásában megalkottunk, akkor 2014-re a megyeszékhely adósságaién-' tes város lehet.- Munkahelyteremtés szem­pontjából milyen kormányzati lé­Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár a régi Nógrádokat is megnézte A hírlap mindennapjairól beszélgettünk a kormányfővel ni, mert erre az évre lesz annyi Start munka lehetőség Salgótar­jánban, hogy aki dolgozni akar, az talál majd erre lehetőséget.- A vállalkozókat, milyen mó­don tudja segíteni a kormány? Hogyan tudja őket - az Ön által említett - piaci munkahelyterem­tésre ösztönözni?- Január elsejétől, ha egy vál­lalkozó GYES-ről, GYED-ről visszatérő családanyát, vagy 55 évnél idősebb embert foglalkoz­tat, illetve tartós munkanélküli­nek ad munkát, akkor a jövede­lem 100.000 forintjáig nem kell járulékot fizetnie. Ezt hívjuk keztek olyan pályázatok is, amelyekhez most teremtünk forrásokat. Nógrád megye el­mondhatja magáról, hogy felke­rült Magyarország fejlesztési térképére.- A kormányzata magyar gaz­daság jövőjét nemcsak a vállal­kozások kedvező üzleti környeze­tének, „klímájának” a biztosítá­sával vagy a jó projektek befoga­dásával és pályázati finanszíro­zásával teremtheti meg, hanem a gazdaság egyik alapját jelentő inf­rastrukturális beruházásokkal. Milyen célokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban? is, hogy ennek pozitív hatását a lakótelepen élő emberek is érezzék. A Salgótarjánban folytatott tárgyalások során az is kiderült, hogy a városban élőknek kiemelkedően magas összeget kell fizetniük a ví­zért. Ennek érdekében a pol­gármester asszony részvételé­vel egy kisebb munkacsopor­tot alakítottunk, amely a sal­gótarjáni vízdíjcsökkentést tűzte ki célul. Minden erőnk­kel azon leszünk, hogy ez a változás - vagyis az olcsóbb vízszolgáltatás - minél hama­rabb bekövetkezhessen.- Vannak olyan megyeköz­pontok, amelyeket négysávos autópálya, vagy autóút nem ér el. Ilyen város Szolnok, Eger, vagy éppen Salgótarján is. Ezen a helyzeten mindenképpen vál­toztatni fogunk. Olyan progra­mot alkottunk, amely e városo­kat bekapcsolja az ország inf­rastrukturális vérkeringésébe. Ezen kívül vizsgáljuk a vasútfej­lesztések lehetőségét is a térség­ben, de ebben még konkrét dön­téseket nem hoztunk.- Salgótarjánban megtartott sajtótájékoztatóján az is elhang­zott, hogy jövőre a kormány 10 százalékká] cyökkenti a közüze­mi díjak tarifáját. Salgótarjánt ez hatványozottan érinti, hiszen a városban irreálisan magasak a vízdíjak. Mit tesz ez ügyben a kormány?- A kormány döntött: 2013. január elsejétől a villany és a gáz ára 10 százalékkal csök­kenni fog. Ezt szeretnénk átve­zetni a távhőszolgáltatás díjain péseket terveznek? Mire számít­hatnak az itt élők?- Fontos megérteni, hogy a kormány nem működtetheti a gazdaságot a vállalkozók he­lyett. A kormány azzal tudja se­gíteni a vállalkozásokat, hogy olyan jogszabályi kereteket és egyéb feltételeket alakít ki szá­mukra, amelyek eredménye­képpen a gazdaság szereplői munkahelyeket tudnak terem­teni. Azt is látni kell, hogy az európai válság olyan nehéz kö­rülményeket teremt a vállalko­zásoknak, hogy számukra a kö­vetkező néhány hónap nagy fel­lendülést nem fog hozni, ugyan­akkor az emberek itt vannak munka nélkül. A kormány ezért vállalta azt, hogy Start munka- programot indít. A polgármes­ter asszonnyal abban marad­tunk, hogy ezt a programot ki­szélesítjük Salgótarjánban. El fogunk jutni oda, hogy 2014-re csak az él majd jövedelempóüó segélyből, aki nem akar dolgoz­|M| munkahelyvédelmi akcióterv­nek. Ezzel kapcsolatban meg­várjuk, hogy az első negyed-, il­letve fél évben milyen eredmé­nyekkel leszünk gazdagabbak és ennek függvényében meg­próbáljuk tovább szélesíteni a programot. Továbbá 2013-ban lesz egy fejlesztési programunk is, amely az importkiváltást cé­lozza meg. Ez annyit jelent, ha valaki olyan terméket állít elő, amellyel a piacon importtermé­ket tud kiváltani, akkor ahhoz olcsó finanszírozást biztosí­tunk. Ennek a feltételnek meg­felelhet a most induló salgótar­jáni öblösüveggyár is. A vállal­kozók számára a járulékterhek mellett a másik fontos kérdés a fejlesztés lehetősége. 2012-ben több mint 10 milliárd forint fej­lesztési pénz érkezett Nógrád megyébe, amelyek alapvetően a turizmust erősítik. Meg fog kezdődni a 21-es út középső szakaszának a négysávosra szé­lesítése és Nógrád megyéből ér­Ú I w

Next

/
Oldalképek
Tartalom