Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-01 / 278. szám
gála Kazáron kú Művészeti Iskolában az Aba Gálát, a Kazán Gyermek Néptánc-fesztivált. Már délelőtt érkeztek a szóló és páros verseny résztvevői és a vezető néptánc pedagógusok. Kis várakozással indult a nap, de a szépen feldíszített iskola kedves hangulata feledtette ezt a kellemetlenséget Miután a Jászkisérről, Szécsényből, Sóshar- tyánból, Salgótarjánból, Kazárról érkező versenyzők elfoglalták helyüket és rövid próbát tartottak, kezdődött a versengés. Horváthné Berze Marianna tanítótól megtudtuk: a talp alá valóról Hrúz Szabolcs vezetésé- Kazáí Az idén hatodik alkalom- vei a Folk - Garage és a Fontos mai rendezték meg Kazáron az zenekar gondoskodott, amely- Aba Sámuel Általános és Alapfo- nek tagjai az iskola volt tanulói. Kiss Anita néptánc pedagógus és Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetője értékelte a produkciókat. A következő eredmények születtek: Lkorcsoport páros: l.Funk Dorka - Kokavecz Máté (domaházi lassú és friss) 2. Fancsik Fanni - Gulya Liliána (mezőfóldi páros ugrós) I. korcsoport szóló: 1. Vanya Krisztián (kazári verbunk) 2. Csősz Imre (kazári verbunk) 3. Berki Richárd (kazári verbunk) II. korcsoport páros: 1. Zsivera Lilla - Bauer Péter (szatmári csárdás) 2. Kulák Erika - Nagy Gergő (nagyecsdi csárdás) 3. Princz Tekla - Antal Marcell (szatmári csárdás) II. korcsoport szóló: l.Kazareczki Mihály (mezőségi korcsos és sűrű magyar) 2. Oláh József Márton (mezőségi férfitánc) 3. Kovács Patrik Ramon (nagy-ecsedi verbunk) III. korcsoport páros: 1 .’Szabó-Boros Anna“”- Mustó rr ....* Ád ám (bukovinai silladri) 2. Fü- löp Barbara - Krajcsa Márk (bodrogközi csárdás) 3. Gönczi Sarolta - Bácskái Martin (túr- kevei csárdás és friss) III. korcsoport szóló: 1. Brusznyai Erik (pacalkai Haidau) 2. Tarr Bence (vasvári verbunk) 3. Tarsoly Anita - Haraszti József (magyar- palatkai csárdás és sűrű). A vándorkupát a Kisiglice csoport vihette haza. Egy évig ők őrzik és jövőre újra összemérik tudásukat a táncosok. Lakástűz - testközelből (Folytatás az 1. oldalról) Több méteres lángnyelv tört a magasba, amikor a tűzoltók - táv- irányításos módszerrel - egy pohárnyinak megfelelő vizet locsoltak a fortyogó olajra... Innen pedig a jelenlévőknek már egyáltalán nem volt nehéz elképzelni, mi történik, ha mindez nem a laktanya belső udvarán, hanem a lakás leginkább beépített helyiségében, a konyhában történik. Persze a lánglovagok a „megoldó-kulcsot” is megadták a hasonló helyzetekhez: a serpenyőt egyszerűen le kell fedni a fedővel, majd hagyni kihűlni az olajat. Alig öt perc alatt gyakorlatilag teljesen elemésztette a tűz a szobát - persze nem igazit, hanem azt, amelyet egy konténerben rendeztek be. A tragikus eseménysort itt egy „véletlenül” felügyelet nélkül hagyott, égő gyertya indította el, de csillagszóró, vagy érintésvédel- mileg kifogásolható fényfüzér is okozhat tüzet. Amikor a tűzoltók a „helyszínre érkeztek", már koromfekete füst gomolygott, aztán felrobbant a számítógép monitora, a lángok a helyiség teljes bútorzatát elborították, s a plafont is mardos- ták. A lánglovagok megtették, amit lehetett: kimentették és a mentő- szolgálat gondjaira bízták a sérültet, majd eloltották a szoba elszenesedett, megsemmisült maradékait. Mindez azonban jóval több időt vett igénybe annál, mint amennyi idő alatt a tűz szétterjedt. Noha a gyakorlat szempontjából ezúttal nem volt jelentősége, mindenesetre érdemes megjegyezni: az ezer forintos füst- és tűzjelző készülék már a tűzeset kezdetén megszólalt, lehetőséget teremtve ezzel a lakás megmentésére... Uj vízszállítóval gazdagodtak Berecz György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója átadta a Belügyminisztériumtól kapott új vízszállító jármű kulcsait Bozó Krisztián tűzoltó századosnak, a salgótarjáni hivatásos tűzoltóság parancsnokának. Amint arról beszámoltunk: kilenc megyét, köztük Nógrádot is érinti a tűzoltójármű-technikai eszközök, így a vízszállító gépjárművek fejlesztési programjának első üteme. Idén a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság járműparkja gazdagodott az új eszközzel, amely a hónapok óta üzemképtelen, harminc éves Rába típusú vízszállítót váltja majd fel. A tűzoltás alapvető kelléke a víz, ami azonban nem egy tűzeset helyszínén nem áll megfelelő mennyiségben rendelkezésre. Éppen ezért a gépjárműfecskendők után a vízszállítók a legfontosabb járművek, ezek segítségével lehet a káreset helyszínén biztosítani az oltóvizet. A katasztrófavédelem jelenleg 96 vízszállító gépjárművel rendelkezik, ezek átlagéletkora tíz és fél év. A technikailag is korszerűsített vízszállítók tervezett gyártási ütemével 2017-re valamennyi 25-30 éves jármű kikerülhet a rendszerből, s a legidősebb is legfeljebb 12-14 esztendős lesz. A BM Heros Zrt. nagyrészt saját fejlesztésű és gyártású felépítményével még az idei évben kilenc új hétezer literes, terepen is bevethető, összkerékhajtású vízszállító állhat rendszerbe. A digitális és kézi vezérléssel egyaránt üzemeltethető korszerű felépítmény révén a jármű a régieknél sokkal biztonságosabb lett, de a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a jármű közlekedésbiztonságának javítására is. Továbbfejlesztették a hét köbméter űrtartalmú tartályok belső huliámtö- rőit is, ezek csillapítják a szállított oltóvíz tömeglengését, és így a jármű borulásveszélyét. Az új vízszállító járművet Kát mán Peregrin, a mátraverebély- szentkúti kegyhely igazgatója áldotta meg. m JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Felháborító hogy milyen tolakodó emberek vannak. ” Szerencsés nyertesünk: Molnár Gyula, 2694 Magyarnándor, Mikszáth u. 39. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2012. december 6-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). % u W %