Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-13 / 262. szám

NÓGRÁDIT 1aj 2012. NOVEMBER 13., KEDD 1 A munkahelyteremtés és ezen keresztül a város fel­zárkóztatásának fontosságát hangsúlyozták sajtótájékoz­tatón a Magyar Kommunista Munkáspárt salgótarjáni szervezetének vezetői. Nagy Attila, a Magyar Kommunista Munkáspárt salgótar­jáni elnöke elmondta: szívesen ven­nénk, ha a kormány által beígért egymillió munkahelynek csak a hu­szadrésze is megvalósulna, Nógrád megyében és Salgótarjánban is, hi­szen a munkanélküliség már igen magas arányokat ér el. Üdvözölte ugyanakkor, hogy a városvezetés be­jelentette városrehabilitációt, egy építkezés, egy felújítási folyamat ugyanis mindig munkát fog adni.- Még fontosabb, hogy olyan mun- melést, az emberek megélhetését és kahelyeket kell teremteni, amelyek az adóbevételeket biztosítják - szö- új érték előállítását, a folyamatos tér- gezte le Nagy Attila. Csohány Tibor, a párt városi vezető­ségének tagja úgy fogalmazott: jelen­leg nem munkahelyteremtés folyik Salgótarjánban, hanem a munkahe­lyek lebontása, amelyet az acélgyár, a síküveggyár és az öblösüveggyár példája is mutat. Az emberek elvesz­tették az üzemet, ahol munkáséveiket letöltötték és remény sincs arra, hogy oda valaha is visszatérjenek. Azért kellene új munkahelyeket létrehoz­ni, hogy az aktív korú dolgozóknak munkalehetőségük legyen, a felnö­vekvő ifjúságnak pedig biztos jövőt adó gazdaság alakuljon ki. A Magyar Kommunista Munkás­párt megemlékezést is szervezett a nagy októberi szocialista forradalom évfordulójának tiszteletére a megye- székhely központjában, ahol a jelen­lévők megkoszorúzták a fegyvert fo­gó munkás szobrát. Munkalehetőséget és biztos jövőt! Arany Rózsa-díjat kapott Varsány Varsán?. A Virágos Magyarországért versenyt öt minisztérium, az Országgyű­lés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zit, több civil szervezet írta ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turiz­mus Zrt. közös fődíját város kategóriában Hévíznek, falu kategóriában Csopak­nak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képvise­letére a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyben. A díjátadó gá­lán a fődíjakat elnyert települések polgármesterei, Papp Gábor (Hévíz) és Amb­rus Tibor (Csopak) átvettek egy bronztáblát, valamint egy köztéri táblát is, amely minden odaérkező ember számára hirde­ti a rangos cím elnyerését. A gálán átad­ták a miniszterelnöki díjakat is. Magyar- ország miniszterelnöke hagyományosan két települést jutalmaz küiöndíjjal. Lévai Anikó, Orbán Viktor félesége tolmácsolta a gálán aminiszterekiök szavait, majd át­adta a különdíjakat Egernek és Hidvégardónak. Az idei Virágos Magyarországért ver­seny díjátadóján közel 120 elismerést és jutalmat adtak át. Az Országgyűlés Fenn­tartható Fejlődés Bizottsága Kaposvárt és Újszilvást jutalmazta, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Biz­tossága pedig Sátoraljaújhely város ön- kormányzatának munkáját ismerte el. Először nyújtott át díjat az Országgyűlés Sport és turizmusbizottsága Szarvast és Szennát jutalmazva. A Belügyminisztérium Sárospataknak, Fenyőfőnek, Za­laegerszegnek, Hercegkútnak, Székesfehérvárnak és Zalaszentgyörgynek nyújtott át díjat, a személyi elismerést Molnár Mihályné, Százhalombatta Vá­ros Önkormányzatának aljegyző asszonya kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Százhalombatta a 2012. évi európai versenyben ezüstérmet szer­zett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Vidékfej­lesztési Minisztérium Cigánd és Rigács önkormányzatának a munkáját ismer­te el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Gyula kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért öt óvoda munkáját emelték ki. A Magyar Turizmus Zrt. díjait Denéné Tóth Marianna vezérigazgató asszony nyújtotta át Győr és Alcsútdoboz képviselőinek. Budapest főváros díját, ame­lyet dr. György István főpolgármester-helyettes adott át, az V. kerület - Belvá­ros - Lipótváros nyerte el. Harmadszor került átadásra a „Magyarország legszebb főtere” díj, amelyet a Virágos Magyarországért Szervező Bizottsága és a Magyar Turizmus Zrt. közö­sen alapított. A 2012. évi nyertes, Gödöllő városa lett Budapest Főváros Önkor­mányzata a „Budapest legszebb főutcája” díjat a X. kerületnek, Kőbányának ítél­te oda. A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Nagykőrös, Nyíregy­háza, Makó, Paloznak, Varsány, Harkány és Mosonmagyaróvár kapta. Ezt a díj at ré­giónként csak az az egy település kaphat­ója meg, amely évek óta kiemelkedő ered­ményt mutat fel a környezetszépítésben. ibA 2012. évi felhívásra:298 település je­lentkezett, legtöbben Baranya megyéből (37), második helyre Pest megye (27), a harmadik helyre Borsod - Abaúj-Zemplén megye (24) került Agálán átadták a 2012. évi Rozmaring - díjakat azoknak az étter­meknek, amelyeknek mind gasztronómi­ai kínálata, mind pedig környezete kima­gaslóan igényes. A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először. Az első év­ben 69 település jelentkezett, azóta a ver­seny igazi mozgalommá vált. Nincs ha­zánkban még egy olyan verseny, amely évente több mint 2 millió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített élhetőbb környezet megteremtésé­ért, a természeti és épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettu­datos neveléséért A Magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak versenyéhez, amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 mil­lió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában. 2012-ben je­lentős magyar siker született: Százhalombatta város kategóriában, Lövő pedig falu kategóriában szerzett ezüstérmet Az idei győztesek, Hévíz és Csopak indul Magyarország képviseletében az európai kömyezetszépítő versenyben. Hibó Tamás emlékére Hibó Tamás ebben az évben lenne 65 éves. Ebben a korban a művészek életmű­ve rendesen kiteljesedik. A szakmai, technikai felkészültség csúcsra ér és a begyűjtött tapasztalatok kiforrott műve­ket eredményeznek. Hibó Tamás pedig már 21 éve halott. Városának lakói, művé­szetszerető emberek, egykori barátok, osztálytársak, ellenfélbarátok azonban őrizik emlékét, rendre kiállításokat, em­lékesteket rendeznek neki, tisztelegve művészete, emberi, közéleti kiállása előtt. Salgótarján-Eresztvény. A néhai művész emléke előtt tisztelegtek azon az emlékkiállításon, ame­lyen Brunda Gusztáv méltatta Hibó Tamást, mutat­ta be munkásságát, életét, olyan információkat megosztva, amely talán eddig „rejtve” maradtak a nagyközönség előtt. A művész halálát követően 1995-ben egy könyvet jelentettek meg, amely összefoglalja művészetét. 2005-ben létrejött a Hibó Tamás Művészeti Alapít­vány, amelynek célja, hogy a Salgótarjánban és Nóg­rád megyében élő hátrányos helyzetű gyermekek életesélyeit javítsa. Az alapítvány az ország egyik legnagyobb, 4 megyére kiterjedő művészeti alapis­koláját működteti. 2007-ben a Nógrádi Történeti Múzeum és a Hibó Tamás Művészeti Alapítvány „HIBÓ 60” címmel az életművet átfogó kiállítással emlékezett a mesterre. Hibó Tamás Szolnokon született 1947-ben, szüle­ivel gyermekkorában költözött Salgótarjánba. Mint többeket a helyi kortárs művészek közül, őt is Iványi Ödön festőművész biztatta a művészeti pályára. Kö­zépiskolai tanulmányait 1966-ban kezdte meg Bu­dapesten, a Török Pál utcai Képzőművészeti Szak- középiskolában, ahol mesterének Viski Balázs Lász­lót tekintette. Felsőfokú művészeti tanulmányait a Varsói Szépművészeti Főiskolán kezdte, majd a Bu­dapesti Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. Hibó Tamás világosan látta a dolgok természe­tét. Egyfelől mindenek felett álló példaképének Go- ya-t tekintette. Követte felfogását a művészet hiva­tását illetően: a grafikai ábrázolás egyszerre embe­ri, erkölcsi, társadalmi küldetés, ami pedig ezután van, az mesterség. Másfelől az ő választott műfaja a rajz és a metsze­teken keresztül készülő sokszorosított grafika volt, amely természetéből adódóan meglehetősen korlá­tozott, szigorú törvények között szab mozgásteret.- Bevalljuk vagy nem, valamennyiünket lenyűgöz Hibó Tamás autonóm, szabad művészi viselkedése, függetlensége, könyörtelen társadalmi igazság kere­sése. Talán éppen ezért volt képes rezisztensnek len­ni minden andalítóan gusztusos kiszerelésű eszmei és politikai rendszerrel szemben. Életét állandó éb­renlétnek, a dogok lényegébe hatoló kritikai, realista szemléletű művészi munkásságnak tekinthetjük. Hibó Tamás nem lehet itt, de itt van igen aktuálissá nemesült életműve, a maga tanulságaival - zárta a néhai művészt méltató gondolatait Brunda Gusztáv. Rend ff £ Egyházas; Egy garázsba törtek be nemrég, amely egy ideiglenesen lakatlan - hosz- szabb ideje nem el­lenőrzött családi ház­hoz tartozott. A rendőrök rövid időn be­lül megállapí­tották, hogy a bűncsele k- mény elköveté­sével egy 25 éves helybeli férfi gyanúsítha­tó megalapozot­tan. A nyomozás ed­dig rendelkezésre ál ló adatai alapján a gyanúsí tott - pontosan be nem határol­ható időben - felfeszítette a gazdasági épület ajtaját és on­nan gázpalackot, két motorke­rékpárt, egy női biciklit, továb­bá egyéb kerti szerszámokat tu­lajdonított el, összesen kétszáz­húszezer forint értékben.- A rendőrök a fiatalembert elfogták és előállí­tották a Salgó­tarjáni Rend­őrkapitány­ságra, ahol nagyobb ér­tékre elköve­tett lopás bűntett elkö­vetése miatt hallgatták ki gyanúsított­ként. Az ügy­ben különböző helyszíneken tartottak házku­tatást, amely során az eltulajdonított értékek nagy részét lefoglalták, így az okozott kár jelentős részben megtérült - tájékoztatta lapun­kat Dankóné Nagy Éva, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője. PROMÓCIÓ r­GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ NASA ROSES projekt - Tudomány a levegőből Gyöngyös. A Magyar Tudomány Ün­nepe alkalmából Felfedező tudomány - Tudomány a levegőből címmel ta­nácskozást rendeztek a Károly Róbert Főiskolán (KRF). A tudományos ülésen előadás hangzott el az ENSZ Világűrirodájának prog­ramjáról, amelyet az iroda prog­ramigazgatója, Lóránt Czárán tartott, de szó esett a nukleáris biztonság újabb kihívásairól is prof. dr. Solymosi József, a Nemze­ti Közszolgálati Egyetem Iparbiz­tonsági Tanszékének és Katonai Műszaki Doktori Iskolájának ve­zetője jóvoltából. Dr. Tóth Ferenc dandártábor­nok az Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság polgári vé­delmi felügyelője a katasztrófavédelem tudományos fejlődéséről szólt, míg dr. Bíró Tibor, a főiskola rektorhe-lyettese a távérzékeléssel történő árvízi bizton­ság fokozásáról tartott előadást. A tudományos rendezvény különle­ges eseménye volt a gyöngyösi főisko­la NASA-projektben vállalt szerepének bejelentése. A sarkköri klímakutatást, a Mexikói-öbölbeli olaj és a magyar vö- rösiszap-katasztrófa környezeti hatása­inak felmérését, valamint az ENSZ Re­gionális Támogató Hivatalának gyön­gyösi létesítését követően a KRF meg­hívást kapott a NASA egyik legújabb expedíciójába. Az úgynevezett NASA j ROSES projekt feladata a sekély tengervízben történő élő anyag j kutatása. A főiskola szakemberei a világ | legelismertebb hiperspekt-rális szakértői közé tartoznak. A vi- 1 lágűr kutatásában meghatározó szerepet játszó NASA a KRF ál­tal alkalmazott technikákat és módszereket alkalmazza az élő anyagok felderítésében pilóta nélküli, úgynevezett DRONE re­pülőgépen. A tudományos ülést záró fel- j szólaló dr. Tömör Tamás, a KRF Távérzékelési és Vidékfejlesztési Ku­tatóintézetének igazgatója volt, aki a NASA ROSES projektben történő főis­kolai részvételt ismertetette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom