Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-03 / 254. szám

FOTÓK: HORVÁTH HEC.YI ÁRON . 1 I T7IT XXX X HiXjHi X 2012. NOVEMBER 3., SZOMBAT EVANGÉLIKUS ÉLET Unokáink is látni fogják Október 1. vasárnapján adott hálát Lucfalva evangélikus népe ünnepi istentisztelet keretében ki­bővített és felújított imaházáért, va­lamint a templomtól néhány száz méterre található, három harang­nak helyet adó harangláb megúju­lásáért. Malik Péter Károly, a gyü­lekezet lelkésze így vall a megúju­lás folyamatáról, és az új épületek­nek a gyülekezet épülésében betöl­tött szerepéről Jó látni, ha valami épül, szépül, megújul, hiszen sokan úgy ta­pasztalják, ahogyan Evangélikus Enekeskönyvünk 121. éneke is mondja, hogy „változik pusztul minden körülem”. Jó látni az épülést, szépülést, megújulást, amikor már az „Uno­káink sem fogják látni” című televízióműsor is megszűnt, amely arra volt hivatott, hogy a meg nem becsült műemlékeket, épületeket, az utódok legalább a képernyőn keresztül láthassák majd. Jó látni, hogy Lucfalván kárpótlási pénzből és a gyüleke­zeti tagok adományából teljesen megújult és kibővült az imaház egy konyhával, egy padlásszobá­val és mosdókkal. Jó látni, hogy az 18. század vé­gén épült harangláb is teljesen megújult pályázati pénzből. Jó volt látni a testvéreket, amint töretlenül utánajártak a szüksé­ges iratoknak, jókedvűen adakoz­tak, és lelkesen részt vettek a munkálatokban. Jó volt meglátni ebben Dávid imádságának igazságát: „Bizony tőled van mindez, és csak azt ad­tuk neked, amit kezedből kap­tunk.” (Krónikák első könyve 29,14b) Jó volt látni, hogy a templom is ünnepi öltözetet vett magára, amikor gyülekezetünk tagjai kí­vülről lefestették és új korlátokkal látták el a bejáratot, így is készül­ve az újraszentelési ünnepségre. Jó volt látni október 7-én az ün­nepi istentiszteleten összegyűlte­ket, és hallani dr. Fabiny Tamás püspök úr igehirdetését arról, ho­gyan épüljön, növekedjen szere- tetben az egyház: „...az igazság­hoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeillesz­kedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és min­den egyes rész saját adottságá­nak megfelelően működve gon­doskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” (Pál levele az efezusiakhoz 4,15-16). Jó mindezt újra látni képeken és videofelvételeken a gyülekezet honlapján, (lucfalva.lutheran.hu) Kevés lenne azonban, ha csak a fizikai épülést látnánk fontos­nak a gyülekezetben. -> ■> ■ Jó látni, hogy ezek a megújult épületek használatban is vannak: a harangláb harangjai olyan al­kalmakra hívnak mindenkit a templomba és az imaházba, ahol az Isten igéjét hallhatják gyerme­kek, fiatalok, felnőttek és idősek egyaránt, nem csak vasárnap, ha­nem hétköznap is. Jó látni, amikor emberek meg­hallják az élő Isten szavát, és megváltozik az életük: meglátják, megvallják bűneiket és megta­pasztalják, hogy a kereszten ér­tük is meghalt, de feltámadt Jézus Krisztus megbocsátja azokat. Jó látni, amikor a maguk mód­ján vallásosak, vagy Jézustól na­gyon távol lévők megtérnek, és életük értelmet nyer, vagy a már hitre jutottak megújulnak. Jó lát­ni, hogy ez az évszázadokkal ez­előtt alapított gyülekezet újra és újra megújul nem csak az épüle­tek terén, hanem lelkiekben is. Ha ez így folytatódik, akkor még unokáink is látni fogják a lucfalvai evangélikus gyülekeze­tét és benne az Isten megújító munkáját. Malik Péter Károly lelkész, Lucfalva Balról Szabó András esperes, dr. Fabiny Tamás püspök és Malik Péter Károly, a gyülekezet lelkésze Ilyenkor a temetőben... Különös napok ezek, így november elején. Ilyen­kor hívő és hiteüen megfordul a temetőben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve jő az ország más részeiből vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen sze­retteinek sírjára. Hogy miért van ez, arra talán a leg­többen azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, aki legtöbbször csak azt a számára izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál. Találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a le­vegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a te­metőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon elveszett hozzátartozóit idézi fel. S ta­lálkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi ma­gához a halál jeges leheletét. Halál. Fogyasztói társadalmunk elegáns társasága­iban modortalanságnak számít szóba hozni a szen­vedéssel, halállal kapcsolatos dolgokat. Ha mégis a halálról kényszerülünk beszélni, akkor legfeljebb ál- tatóűPs alanyban fogalmazva,.annyit mondunk: az ember meghal. Az ember, de sosem én, s voltaképp aHBált olyan dologgá szelídítjük, amely senkihez sem tartozik. Menekülünk az igazság kimondása elől, hogy az ember halálra születik. Ezekben a na­pokban - modortalanság ide, vagy oda - érzitek-e a halál fagyos leheletét a temetőket járva, mint a fagyos szelet, amellyel szemben akárhogy öltözködünk is, talál egy rést ruházatunkon, ahová metsző jegesség- gel behatol? A halállal szemben nincs menekülés: mindannyiunkat utolér előbb, vagy utóbb. A halállal kapcsolatban két út tárul fel. Az egyik az, amelyik se­hová sem vezet, csak a megsemmisülés sötét feneket­len szakadékéba. Ha éles tekintettel járunk a világ­ban, akkor láthatjuk, hogy a mai modernnek neve­zett társadalmak ezen az úton járnak, amelyre mél­tán használhatjuk a halál kultúrája elnevezést. Hi­szen a mindenáron való evüági érvényesülés a halál utáni élet totális tagadásából fa­kad. De létezik egy másik út is a ha­lállal kapcsolatban. Akik ezen az úton járnak egyfajta módon hitet tesznek amellett, hogy valami­nek lenni kell a halál után. Te­szik ezt egy ösztönös optimiz­mustól vezettetve, vagy pedig azért mert az elmúlt ateista pro­paganda ellenhatásaként ma fel­erősödtek a különböző okkult ta­nokat hirdető mozgalmak. Ennek az útnak egy sokkal vi­lágosabb folytatását nyitotta meg a keresztyének Istene, mert a ke- resztyénség a halál tapasztalatá­ra egyedülállóan eredeti és meg­haladhatatlan választ hozott. Ez a válasz abban áll, hogy fölértéke­li az ember életét az őt megillető méltóságra. Az ember Isten kép­mására van teremtve, s belé van ezáltal oltva a halhatatlanság csí­rája. Ezért van folytatás a halál után. Erre a gondolatra azonban minden más vallás valamilyen szinten eljutott, hogy a lélek hal­hatatlan. Amit a keresztyénség ehhez hozzátesz, s ami a keresz­ténységet egyedivé teszi ezen a területen is, az az, hogy az Isten megtestesült Jézus Krisztusban, magára vette emberi természe- ) tünket, s az, hogy halála után fel­támadt, elsőként a halottak kö­zül, hogy majd mi is mindany- nyian - hívők és hitetlenek egy­aránt - feltámadjunk. Más dolgok mellett ezek azok a sajátos vonások a keresztyénségben, amelyet soha emberi elme ki nem talált volna, ezek azok, melyek közvetlenül Is­tentől származnak. Ha ő ezt nem adta volna tudtunk­ra, ma sem tudnánk. Jézus Krisztus megtestesült, magára vette emberi természetünket. Ezzel Isten is­teni szintre értékelte fel az emberi életet. Jézus Krisz­tus feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy mi utá­na mindannyian feltámadjunk. Ez a keresztyénség lényege, amire azt mondta Pál apostol: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanítá­sunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” Ha Krisztus nem támad föl, akkor a keresztyénség csak egy a sok kulturális irányzat között, amely ma diva­tos, holnap pedig idejétmúlttá lesz. Ennek fényében elszomorító, hogy ma milyen kevesen hisznek a fel­támadásban még a magukat hívőnek, keresztyén­nek valló emberek között is. S akkor ezek az embe­rek szoros értelemben nem is nevezhetők keresztyé­neknek. Ezek a napok, így november elején kérhe- tetlenül szembesítenek a halállal és a feltámadással. A kérdést neked kell eldöntened: te melyik utat vál^ztod? AzLamely a semmibe torkollik? Azt, amelyik homályo'san hisz az Örökkévalóságban, vagy pedig ennek Istentől megvilágított szakaszát, mely hisz a feltámadásban? A kérdést neked kell megválaszolnod, hogy milyen hittel léped át a teme­tők kapuját, melyre az van felírva: Feltámadunk! A halállal és a feltámadással való számvetés, számve­tés egész életünkkel is. Mert a befejezés határozza meg mindazt ami előtte van. Döntésed nemcsak el­méleti. Nem elég elhinni, hogy van Isten, aki értel­met adhat további életednek, ha rábízod magad, ha­nem úgy is kell élni. Mózes 5. könyvének 19. versé­ben ezt olvassuk: „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tár­tam a szemetek elé. így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!" Lehoczky Endre lelkész, Sámsonháza 175 eves temploma 1837-ben tették le annak a temp­lomnak az alapkö­vét Egyházasdenge- legen, aminek októ­ber 7-én a 175 éves fennállásáért adtuk hálát a hívek, miu­tán a templomukat kinti-beiül felújítot­ták. 175 évvel ez­előtt csupán 4 hó­napba telt, hogy el­készüljön a temp­lom épülete, ami­nek aztán még 5 évig tartottak a bel­ső munkálatai, most két évre v szükség hogy meg Isten háza. Dr. Fabiny Tamás püspök lSánt 7,12 alapján hirdette Isten igéjét a halaadó isten­tiszteleten: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” Minden esemény, ami a gyülekezet életében történt, minden előrelépés és épülés az Ő segítségének köszönheti). Jó, ha ezt a fiatalabb nem­zedékek is átélik, és az örömhír hordozói lesznek úgy, hogy ma­guknak érzik a gyülekezet közösségét, és szívükben hordozzák annak növekedését, távlatait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom