Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-03 / 254. szám

KULTÚRA 2012. NOVEMBER 3., SZOMBAT „Cigányprímás": Mikó István Mikó István nemcsak remek színész, de hozzáértően bánik a hegedűvel is... Ha másért nem, már azért a néhány percért érdemes volt bemutatnia a Turay Ida Színháznak a „Cigányprí­másat, amelyet a címszerep­lő Mikó István produkál a Stradivári-dalban, tekintve, hogy nemcsak mély érzéssel énekli, de - színművészek­nél, komikusoknál ritkán előforduló zenei készséggel, jártassággal - virtuózán el is hegedüli az ismert kese- rédes slágert. Bár a Jászai- díjas művész pályáját sok kiemelkedő alakítás fémjel­zi, ennek a szerepnek a megformálása bizonyára számára is - s nemcsak a közönségnek - jelent úgy­mond jutalomjátékot. Csongrády Béla A százharminc éve született Kál­mán Imre operettjét éppen egy év­századdal ezelőtt, 1912 őszén mutat­ták be Bécsben s a következő év ja­nuárjában már a pesti Király Szín­ház is műsorára tűzte. Ha olyan fé­nyes hazai és nemzetközi karriert mint a „Csárdáskirálynő” nem is fu­tott be, mind a mai napig kedvelt, gyakran játszott népszerű darab. Vonzó a zenéje, általában látványo­sak a „Lári fári...” és a „Haccacáré" dallamára koreografált táncai, a tör­ténet pedig naivan kedves. Főhőse, a már idősödő, egykoron külföldön is hírős magyar cigányprímás - a 19. században a valóságban is élt - Rácz Pali, aki nemcsak a hegedülni tu­dásban vetélkedik az immár zene- akadémista, s a komolyzenében is jártas fiával, Lacival, - az apa szerin­ti „klasszikus úrral”, a „roma Bee­thovennel” - de a nevelt leány, Julis­ka kegyeiért, sőt a kezéért is kiélező­dő harc dúl kettőjük között. Az előb­bi versengés szó szerint is igaz, hi­szen a francia Riviérán két bohém, könnyelmű arisztokrata fogadását eldöntendő lépnek fel. Az apa ele­gánsan átengedi az elsőbbséget fiá­nak, a lányt azonban magának akar­ja. Akkor lép közbe Szapáry grófnő, Gaszton de Szapáry - aki Sárinak, Rácz Pali lányának teszi a szépet - anyja. Emlékezteti Rácz Palit kette­jük zátonyra futott s - a kibékíthetet­len társadalmi különbségek miatt - oda futtatott ifjúkori kapcsolatára és an*kérij hogyne álljon a fi a ta Meet jába. S a happy end - mint minden operettben - be is következik a fő- és mellékszálakon egyaránt. A Turay Ida Színház - amely vidé­ki szereplést is tudatosan és gyakran vállal - eleve a közönségszórakozta­tás szándékával vette elő a „Cigány- prímás”-t (is) és igyekezett korrekten,. igényesen színpadra állítani. S ez nagyjában-egészében sikerült is. Er­re utal mindenekelőtt a dupla élő kí­séret - az orchesterben a Fekete Má­ria vezényelte Sixteam, a színpadon pedig a „rajkós” Suki István prímás vezette cigányzenekar - és a jó han­gú - főként a női szerepekben - éne­kesek felléptetése is. A rendezést az elmúlt években sok emlékezetes si­ker részese, Böhm György vállalta. Bi­zonyára tudatosan „megfelezte” az előadást. Az első rész - ha karikíro- zottan is - egy népszínműre hajaz mind a játékstílusban mind a külső­ségekben. Az egész pesterzsébeti, Pa­csirta u. 13. sz. alatti miliő, de legin­kább a „matyómotívumos” mellékhez lyiség vagy a mesterkélten hangsú­lyos „neoromantikusra” faragott ga­lambdúc, a lavóros lábmosás példáz­za ezt A második felvonás tengerpar­ti történései során válik igazán - lát­ványban és hangulatban egyaránt - operettessé a produkció köszönhető­en Bátonyi György hajódíszletének, Kovács Ivett Alida mutatós matrózjel­mezeinek és Bozsó József- aki az üz­letemberré lett zenészt, Fekete Zsigát játssza is eltúlzott cigány akcentussal - ötletes koreográfiájának. „Kanálze­nélésük” a Sárit alakító temperamen­tumos Bódi Barbarával ugyancsak emlékezetes mozzanata az előadás­nak. A többi színész is helyén van, Ju­liska szerepében a szép hangú Luk­ács Anita, a Szapáry gróf - akit az ak­tuális „X-Faktor” énekese, Szabó Dá­vid kellemes, szerethető aranyifjú­nak láttat - tébláboló „felvigyázóját” megformáló Bregyán Péter és a mes­terségbeli tudását meg-megvillantó Hűvösvölgyi Ildikó - mint Szapáry grófnő - külön is kiemelhető. Jól si­mul az előadásba a feladatát komo­lyan vevő tánckar is... * * * A „Cigányprímás”előtt - dicséretes ötletként - filmbejátszáson láthatta az itteni közönség is, amint október 24-én, a Pesti Színház „A kellékes” előadása végén Simon Lajos, a Salgó­tarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója átadta a Vas- taps-díjat Kern Andrásnak, akinek a helyi színházlátogatók az elmúlt évadban éppen ebben a darabban nyújtott alakításáért szavazták mega legjobb férfi szereplő címet. Kern András a szeptemberi évadnyitó gá­lán külföldi útja miatt nem tudott Salgótarjánban megjelenni. „A csend világa” Az egyik képének a címe ez, de jellemzője Antal Jó­zsef személyiségének, egész alkotói tevékenységének is. Hiszen a halk szavú festő - és alkalmasint szobrász is - tehetségénél jóval visszafogottabban, az úgyneve­zett művészeti közélettől távol, nyugalmazott rajztanár­ként illetve könyvtárosként már-már szemérmesen éli világát s csak időnként egy-egy kiállítás révén hallat magáról. Az alkotó „életveszélyes szerénységét” s a mű­vek önmagukon messze túlmutató jelentőségét hang­súlyozta Bobály Attila szobrászművész is, aki a minap megnyitotta Antal József tárlatát Baglyasalján, az idő­sek otthonában működő Baglyaskő Galériában. - A lé­lek sugárzik ezekből a sok vívódással készült, de ki­egyensúlyozott hátteret sejtető, mindig a jobbat akarás szándékával készült művekből - mondta az egykori kolléga Antal József természeti témájú festményeiről, komoly szakmai felkészültséget igénylő emberábrá­zoló rajzairól, letisztult formavilágú, érzelemgazdag szobrairól. Annak érdekében, hogy még élménysze- rűbb legyen a megnyitó az otthonlakó időseknek és a Kovács Lászlóné óvónő vezetésével közreműködő bájos baglyasi óvodásoknak, a képzőművészet jövendő után­pótlásának, Bobály Attila hajlandó volt beöltözni egy vándorfestő jelmezébe is. Antal József köszönetét mondott a bemutatkozás lehe­tőségéért és reményét fejezte ki, hogy alkotásaival sike­rül örömet szerezni az otthonban élők és látogatóik szá­mára. Szvorád Andrásáé igazgató elmondta, hogy An­tal József kiállítása már a huszonhete- dik a négy éve mű­ködő intézmény­ben. Báti Jánosné, Baglyasalja Baráta­inak Köre elnöke emléklappal kö­szönte meg Antal Józsefnek a Bag­lyaskő Galériában váló szereplést. n/ csébé Bobály Attila szobrászművész nyi­totta meg Antal József Kiállítását a Baglyaskő Galériában „Minden bajban védelmező” Ha az előző Palócfóldről írva azzal indítottuk a recenziót, hogy Czene Márta címlapi festménye visszafogott színvilágú, akkor ez nem mondható el a 2012/4-es számról, amelynek borítóján a balas­sagyarmati születésű, Salgótarjánban középisko­lázott s képzőművészeti egyetemet végzett, jelen­leg újra Bánkon élő Valkó Gyula festőművész igen­csak színgazdag „Passion fruit” című munkájá­nak részletei kaptak helyet. Az alkotó már eleddig - harminchat éves koráig - is izgalmas életútjá- ról, művészeti elveiről „Világot építeni” címmel e lapszám „Kép-tér” rovatában olvasható érdekes beszélgetés Kanyó Emma tollából. Ezúttal második alkalommal került a folyóirat élé­re a „Város/kép” című rovat, amelyre Salgótarján vá­rossá válásának 90. évfordulója inspirálta a szer­kesztőket. Azt ötlötték ki, hogy Kovács Bodor Sán­dor egy-egy helyi témájú fotója kapcsán két felkért szerző fejti gondolatait. E lapszámban „Az első hó” című kép jelentette az ihletet a Salgótarjánból a fő­városba származott DukayÁdám költő és a nagyvá­radi, de már régen Budapesten és jó ideje a nógrádi Márkházán élő tollforgató, szerkesztő, műsorvezető KőrössiP. József számára. A szépirodalmi rovatokban - mint rendesen - ez alkalommal is egymás mellett szerepelnek nógrádi (Paróczai Csaba, Szávai Attila) és máshonnan való, idősebb és fiatalabb évjáratú, még kevéssé ismert és igazán rangos (TandoriDezső) költők és írók. Sőt - igazi kuriózumként - a 19. szá­zadi Paul Verlaine, a szimbolizmus egyik legmar­kánsabb, világszerte ismert francia képviselője is „vendége” a Palócfóldnek „II. Fülöp halála” című költeményével, amelyet a kortárs honi irodalomban jó nevűnek számító Térey János fordított magyarra. A „Kutatóterület”-ben Menyhért Anna irodalom- történész egy különös, rejtélyes költőről, íróról, a magyar szabadvers, a ritmikus próza megteremtő­jéről, a 19. század végén és a 20. század elején na­gyon sokat publikált, hosszú életű, mégis szinte is­meretlen Czóbel Minkáról értekezik a „Másság ká- nontalansága: a boszorkány” címmel. A „Talál­kozási pontok” című rovatban Molnár Péter so- moskőújfalui szobrászművész nyilatkozik abból az alkalomból, hogy július végén Salgó­tarján központjában felavatták a város első pol­gármesteréről, dr. Förster Kálmánról készített szobrát. Nagyon érdekes Kovács Tibor „Város­történeti párhuzamok” (Gyöngyös, Rimaszom­bat, Szécsény) című gondolatgazdag írása, amely az idei Kárpát-medencei történelemta­nár-tábor apropóján született. A „Kép-tér” ro­vat tartalmazza - a bevezetőben említett be­szélgetésen mellett - Shah Gabriella „Minden bajban védelmező” című dolgozatát. A Nógrá­di Történeti Múzeum művészettörténésze a 18-20. századi orosz fémikonokból rendezett balassagyarmati kiállítás magángyűjtemény­ből származó anyagát mutatja be hozzáértően, empatikusán. Az ugyancsak gazdag tartalmú és az átla­gosnál terjedelmesebb „Ami marad” című re­cenziórovatból Nagy Csillának, a Palócfóld szerkesztőjének Soós Éva „Csalogató” című gyermekverskötetéről és salgótarjáni, de a fő­városban élő Debreceni Boglárkának Angela Carter „Esték a cirkuszban” című, Bényei Ta­más fordította regényéről írott gondolatai emelhetők ki, nem mellesleg a szerzők helyi vonatkozásai miatt is. Cs. B. Valkó Gyula „Passion fruit” című munkája a folyóirat borítóján JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Miből gondolod, hogy tégla vagyok?” Szerencsés nyertesünk: Fodor Irén, 3100 Salgótarján, Munkás út 2. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2012. november 7-ig jut­tassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). 4 * M I V 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom