Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-30 / 277. szám

SPORTTUKOR 2012. NOVEMBER 30., PENTEK Szombathelyen az éllovas Szombat­helyen, a Haladás vendége­ként lép pályára a hazai fut- ballbajnokságban listaveze­tő Győr az OTP Bank Liga „tavaszi” szezonjának máso­dik, előrehozott játéknapján a 17. fordulóban. Az őszi bajnok szeretné hosszú veretlenségi soroza­tát folytatni a nyugat-ma­gyarországi rangadón, s erre van is esélye a szombati program nyitómeccsén a ti­zedik helyet elfoglaló házi­gazdákkal szemben, akik vi­szont győzelemmel akár je­lentősen is javíthatnának po­zíciójukon, annyire sűrű a középmezőny. A dobogósok közül a 37 ponttal éllovas Győrt nyolcpontos hátrány­nyal követő MTK a Kecske­métet fogadja szombat dél­után, míg a Debrecen - a harmadik helyen 25 ponttal álló címvédő - a Kaposvárt látja vendégül a forduló pén­teki első összecsapásán. Az Európa Ligában érde­kelt és az NB I-ben a Debre­cenhez hasonlóan 25 pon­tos Videoton vasárnap ha­zai környezetben játszik az Újpesttel, a zárómeccset pedig a Ferencváros vívja a Péccsel. A 17. forduló programja. Péntek: DVSC-TEVA - Kapos­vári Rákóczi 17.00, v.: Andó- Szabó, MVM Paks - Lom­bard Pápa Termál FC 19.00, v.: Becséri. Szombat: Szom­bathelyi Haladás - Győri ETO FC 14.00; v.r Solymósl, MTK Budapest- Kecskeméti TE-Phoenix- Mecano 16.00, v.: Szabó, FGSZ Siófok-Egri FC 16.00, v.: Iványi, Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 18.30, v.: Vad II. Vasárnap: Videoton FC - Újpest FC 16.30, v.: Kas­sai, Ferencváros - PMFC- Matias 18.30, v.: Farkas. Minden lehetőséget megragadnak MODERNTÁNC Ovisok mélyvízben -Mozgalmas tél következik A Savaria Művészeti Isko­la salgótarjáni tagozatá­nak moderntánc csoport­jában különböző korú gyerekek, első sorban ifjú hölgyek sajátítják el hosszú évek óta a mozgás művészetét Mazgon Jelena vezetésével. Mivel a táncot sem lehet túl ko­rán elkezdeni, nem cso­da, hogy már óvodás kor­ban is sokan csatlakoz­nak Léna csoportjához, az már viszont nem hét­köznapi, hogy ilyen kor­ban országos sikert is el­érnek. Márton (Satis) István Léna lányai hosszú évek óta is­merősök nem csak megyénkbeli fellépéseik, hanem országos és nemzetközi sikereik, helyezéseik miatt is. Rendszeresen bejutnak az országos döntőkbe, és ott akadt dobogós helyezésük is, de az utób­bi években már az Európa-baj- nokságokon is indultak, s ott sem vallottak szégyent. Persze ezen pár perces bemu­tatók mögött feszített munka és rengeteg gyakorlás húzódik meg, elszántságot, szorgalmat, kitartást követel meg, a kreativi­tásról és koreográfia megterve­zéséről nem is beszélve. A szép sikerek, a fellépőruhák, az uta­zások áldozatot kívánnak meg a gyerekektől, oktatójuktól a szü­lőkig bezárólag mindenkitől. Bár egy bizonyos kortól a fellépések természetes velejárói a táncnak, de 4-5-6 éveseknél, óvodásoknál ez még egyáltalán nem így van.- Az, hogy ki mertek állni a színpadra azért nagyon feleme­lő érzés volt még nekem is, mert ők még annyira kicsik - árulta el érzéseit Léna, miután pár napja a budakalászi sportcsar­nokban a Magyar Látványtánc Szövetség rendezte Őszi Kupán bemutatkoztak a salgótarjáni csöppségek is. És nem is akárhogy, mert rög­tön egy harmadik helyezést ér­tek el. Rajtuk kívül a kisiskolás­ok - akik minden évben szere­pelnek itt - a legmagasabb, „A” kategóriában ezüstérmet szerez­tek. Tőlük valamilyen kiemelke­dő eredmény szinte elvárható volt, hiszen ők tavasszal az or­szágos bajnokságon is már az „A”-ban szerepeltek sikeresen, ugyanúgy mint a 15-17 éves leg­nagyobbak, akik akkor a dobogó harmadik fokára állhatták. A rit­kább nemzetközi és országos fel­lépések mellett viszont me­gyénkben folyamatosan akad al­kalmuk bemutatkozni, szóra­koztatni különböző rendezvé­nyeken, bálokon. Legutóbb például a „Gyerme­kek jogainak hete” alkalmából mindhárom „korcsoportjuk” föl­lépett a salgótarjáni könyvtárban, ahol a végén több száz gyerek csatlakozott hozzájuk egy nagy, össznépi táncra. Mint Léna el­mondta, decemberben igencsak sűrű a programjuk, mert számos mikulási és karácsonyi műsor­ban fognak szerepelni, de a báli és farsangi szezon beindulásakor sem fognak unatkozni., labdarúgás. Az ismétlődő ter­rorcselekmények és a gázai öve­zeti konfliktus miatt felbontotta kölcsönszerződését az izraeli Hapoel Kiryat Shntona láb Lencse László elhagyta izraeli klubját darúgócsapatával Lencse László. A győri születésű Vide­oton futballista a Kisalföld című lapnak csütörtökön tíg> nyilatkozott, még nem tudja, hol folytatja pályafutását.- Sokat gondolkodtam, hogy mihez kezdjek és végül arra jutottam, el kell jönnöm Izraelből. A klubnak és nekem is ez volt a legjobb megoldás. Az utóbbi időszak­ban már nem tudjam tiszta fejjel a futballra koncent­rálni. A családom nagyon féltett bennünket, én pedig a párom miatt aggódtam mondta a már Magyarorszá gon tartózkodó Lencse, aki a tíz izraeli bajnoki találko­zóján kétszer, a négy Bajnokok Ligája selejtezőjén szin lén kétszer volt eredményes, és négy EL összecsapáson is szerepeit. A csatár a jövőjével kapcsolatban még bi zonytalan: - Még én sem tu­dom, mi lesz a sorsom. Úgy tu­dom, a Videotonnál nem szá­mítanak rám, most is az NB II es csapattal edzők.” I loz zátelte: gyerekkori álma teljesülhetne, ha Győrben játszhatna. Erre van is esély, hiszen a tabella élén álló kiül) vezetői már kiny ilvánították, hogy egy gólerős centert kívánnak igazolni. Lencse mellett Prlskin Ta­más, az 1TO volt, az orosz Alanyija Vlagyikavkaz jelen­legi válogatott játékosa is esélyes a posztra. PROMfinn Jó helyre kerülnek a macik A Bethesda Gyermekkórházban nagy örömmel fogadták az ajándékokat A válogatott játékosok részéről Tokaji Viktor, Kovács Csaba és Budai Krisztián, a szakvezetés részéről Kangyal Balázs, az olimpiai selejtezőn Diego Scandella egyik segítője, a Magyar légkorong Szö­vetség sportigazgatója látogatta meg az MRE Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai Neurológiai Osztályát. A magyar jégkorong-válogatott horvá- tok elleni mérkőzésén 3887 plüssállat (ja­varészt maci, de a létező és fantázia szül­te állatok rengeteg faja „képviseltette ma­gát”) repült a jégre a Papp László Buda­pest Sportarénában a találkozóra kiláto­gató szurkolók jóvoltából. Magyaror­szágon immár negyedik alkalommal ren­dezte meg a szövetség a „Dobj egy macit!” akcióját, és mint a korábbi években, ter­mészetesen idén is nagyon jó helyre ke­rültek a játékok. Hétfőn délelőtt a gyermekkórház bejá­rata előtt parkolt le az Imperial22 Futár- szolgálat autója, rakterében tíz zsákkal, zsákonként 50-50 macival. A játékosok és Kangyal aztán megragadták a zsáko­kat és felcipelték őket a második emele­ti neurológiára. Ott ugyanis már csillogó szemű gyermekek várták őket.- A kórházban több mint tízezer gye­rek gyógyul egy évben, így biztos, hogy minden mackót ki tudunk osztani - kö­szönte meg az ajándékokat dr. Fogarasi András osztályvezető főorvos, aki egyen­ként szorított kezet minden adományozó­val. - A bentfekvő gyerekeknek sokkal szürkébb egy-egy hétköznap, mert meg kell birkózniuk egy akut vagy egy króni­kus betegséggel, de ha az ambulancián, ahova csak fél órára érkezik a gyerkőc, tu­dunk átadni egy mackót, azzal is hatal­mas örömet okozunk. Budai Krisztián a zsákokból kikandi­káló állatok közül azonnal észrevett egy jó félméteres jegesmedvét, a Miskolci Je­gesmedvék kapusa pedig kapott az alkal­mon és mosolyogva kivette a zsákból - majd amikor látta, hogy az egyik fiatal ez­zel a macival szemez a leginkább, azon­nal a kezébe is nyomta, hatalmas örömet okozva a kissrácnak. Jegesmedvét egy je­gesmedvétől. Tokaji Viktor válogatottbe­li társához hasonlóan szintén megtalálta klubcsapatának kabalafiguráját (vagy legalábbis valamely távoli rokonát), ő egy vörös ördögre bukkant az egyik zsákban. A gyerekek közben folyamatosan jöttek és jöttek, először kicsit félénken nézeget­ték a sok-sok ajándékot, majd amikor ki­derült számukra, hogy ez bizony az övé­ké, onnantól kezdve már hatalmas mosol­lyal ölelték a legújabb játszótársakat.- Ha akár csak egy pár percre lesz ne­kik könnyebb, mi már boldogok va­gyunk, hogy ennyit hozzá tudtunk járul­ni a gyógyulásukhoz - foglalta össze Ko­vács Csaba az akció lényegét - Az ember ilyenkor átértékeli, hogy mik a fontos dolgok az életben, és tény­leg mindened meglehet, de az egészség a legfontosabb. Természetesen nem csak a Bethesda Gyermekkórházba kerültek a macikból, az ország számos pontján kö­zel húsz gyermekkórház, gyermekott­hon, szociális intézet, és iskola kap a plüssállatokból a szállítást ingyenesen vállaló Imperial 22 Futárszolgálat segít­ségével - sőt idén (mivel a horvát váloga­tott elleni találkozón repültek az adomá­nyok) Zágrábba is juttat a magyar szövet­ség az ajándékokból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom