Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-30 / 277. szám

PROMÓCIÓ NO GRAD 2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK Információs centrum a civilekért Salgótarján. A mindennapi működésben és a pályázatírás­ban is segíti a civileket a na­pokban, Salgótarjánban hiva­talosan is átadott Civil Informá­ciós Centrum. A Klapka úti ré­gi TIT-székházban kialakított Civil Információs Centrum ava­tásán Székyné dr. Sztrémi Me­linda, Salgótarján polgármes­tere, országgyűlési képviselő elmondta: a minisztérium a kormányváltást követően hir­dette meg, hogy megyénként legyenek olyan információs centrumok, amelyek koordi­nálják a civil szervezetek életét. Nógrád megyéből egyedül a Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány pályázott - még­hozzá sikerrel amelynek szűkebb hazánk minden kis­térségéből voltak, vannak együttműködő partnerei.- A Civil Információs Cent­rum egy új ernyőszervezet, amelynek célja, hogy segítsé­get nyújtson a civil szerveze­teknek a legkülönbözőbb fel­adatok ellátásában - fejtette ki a polgármester, aki példaként említette a pénzügyi, a könyve­lési és az adóügyi tanácsadást, valamint a pályázatírást. A Civil Információs Centru­mot üzemeltető Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány kuratóriumi tagja, Tolnai Sán­dor elmondta: az elnyert uniós támogatásnak köszönhetően harminc hónapra hozzávetőleg harmincötmillió forintból gaz­dálkodhatnak. Ezen túlmenően a megyei jo­gú város önkormányzata pél­dául az ingatlan ingyenes ren­delkezésre bocsátásával segí­tette céljaikat, de - miután az irodában három ember dolgo­zik - foglalkoztatási támogatás­ban is részesültek a munka­ügyi központtól. Tolnai Sándor kiemelte: a hangsúly az önkormányzat, a vállalkozói szektor és a civilek hármas együttműködésén van. A Civil Információs Centrum egyértelműen az támogatja, hogy intézményesített formák, konkrét megállapodások és programok jöjjenek létre. A várt eredmény a partnerség erősítése, az információk mi­nél közvetlenebb eljuttatása és a hálózatosodás.- Várjuk a civil szervezete­ket, de azokat a közösségeket is, akik ugyan még nem civil szervezetek, de ezen az úton járnak és szeretnének valamit tenni a környezetükért - zárta szavait Tolnai Sándor. November végén rendez­ték meg a marokkói Ca­sablanca városában azt a konferenciát, amelyre si­keres pályázatot követően a bátonyterenyei BLSZSZK Fáy András Szakképző Iskola - mint a hazai Anna Lindh Ala­pítvány hálózatának tag- szervezetének képviselő­je - Bocsok Józsefné vehe­tett részt. Casablanca-Bátonyterenye. a 2005 áprilisában létrehozott An­na Lindh Alapítvány célja a kul­turális sokszínűség előmozdítá­sa az Európai Unió és a mediter­rán térség országainak összefo­gásával. Az alapítvány többek között támogatást nyújt olyan együttműködési programok ese­tében, mint a fiatalok képzése és együttműködése, művésze­tek, kulturális cserék, kutatá­sok, valamint a nők szerepének erősítése. Anna Lindh svéd kül­ügyminiszter (2003) tragikus halála után, 2005-ben megala­kuló szervezet a civil összefogás és az euro - mediterrán kultú­rák közötti párbeszéd elősegíté­sét tűzte zászlajára. Magyarországon is működik az ALF Alapítvány, számos ne­ves szervezet a tagja, többek kö­zött az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma is, aktív és színes rendezvénysorozatok segítik a célok elérését. A konferencia legfontosabb célja az volt, hogy olyan ajánlá­sokat fogalmazzon meg, amelye­ket a több mint 1000 meghívott megtárgyal és elfogad 2013 ápri­lisában Marseille-ben. A casablancai II. Hassan Egye­tem adott otthont a kétnapos kon­ferenciának, ahol a bevezető elő­adások után a résztvevők három workshopban kilenc témakört vi­tathattak meg. Természetesen a A nem mindennapi eseményen szű­kebb pátriánkat Bocsok Józsefné képviselte Bátonyterenyéről részvevők reprezentálták az arab országokat (Marokkó, Egyiptom, Tunézia, Jordánia , Libanon, Al­géria, Palesztina) és az Európai Unió országait, illetve a csatlako­zás előtt álló államokat. A „3 D” (Diversity, Democracy, Development) sokszínűség, de­mokrácia, fejlődés határozta meg a feldolgozandó témákat, ame­lyeket a közös záró rendezvé­nyen bemutattak az összes részt­vevőnek, és megfogalmazták a konferencia ajánlásait.. A teljesség igénye nélkül: a nők sztereotípiák nélküli szere­pének kell megjelennie a médi­ában. Nagyon fontos a női művé­szet, mint az önmegvalósítás be­mutatása. A szociális hálózatok, blogok segíthetik a nők tájékozó­dását, vélemény cseréjét. Az ok­tatás (személyi és szabadságjog­ok stb.) kulcsfontosságúak. A más országokban bevált techni­kákat és jó gyakorlatokat össze kell gyűjteni és közzétenni. Ösz­tönözni és motiválni kell a nők Marokkó maradandó élményt nyújt a turistáknak nagyobb szerepvállalását a poli­tikai életben, ehhez az Európai Unió női lobbija segítségét igény­be kell venni. A nők által indított kisvállalkozásokat, kézműves tevékenységeket pénzügyi esz­közökkel is segíteni kell. Természetesen a megbeszélé­sek során a mindennapi élet ne­hézségei, az arab nők elnyomott helyzete, küzdelmei is napirend­re kerültek. Nagyon sokat tesz­nek a különböző civil szerveze­tek azért, hogy a nők élni tudja­nak a számukra már biztosított jogokkal például, hogy részt ve­gyenek a választásokon (sokan írástudatlanok) és megismerjék lehetőségeiket. Találkozhattunk két arab blogger hölggyel is, akik azért dolgoznak, hogy a nők merjenek beszélni problé­máikról - ha névtelenül is - a facebookon keresztül és válaszo­kat kaphassanak. A legmegrázóbb találkozás azonban Aicha Chenna-val „Solidarité Féminine” alapítójá­val és vezetőjével történt. Ez a szervezet már 20 éve felkarolja azokat a marokkói anyákat, akiknek házasságon kívül szüle­tik gyermeke. Mivel az abortusz csak házasságban élő nők szá­mára - a férj beleegyezésével történhet meg - csak abban az esetben ha életük veszélyben van (ez is új törvény). A hajadon terhes anyák számára a kiközö­sítés és az illegális abortusz ma­rad, illetve ha megszülik gyermeküket, állami gondozásba kell adni­uk. Ebben, a több nagykövetség által támogatott házban, a szülé­sig biztonságos helyen vannak, éttermet működtetnek és szak- képzettséget is kapnak ezek a fi­atal nők. Bocsok Józsefnétől megtudtuk, Marokkó a fejlettebb arab orszá­gok közé tartozik, különösen Ca­sablanca és környéke, hatalmas eredmény, hogy az egyetemisták 18 százaléka lány, akik közül so­kan a hagyományos zárt viseletét követik, de a legdivatosabban öl­tözött nőket is látni lehet az utcá­kon és hivatalokban. Bár a férje­zetteknek a munkavállaláshoz szükségük van a férj engedélyére, mégis önálló egzisztenciát biztosít számukra a munka.- A háztartási munkát egyedül kell végezniük, a szakácsok csak nők lehemek az éttermekben is. A turizmus fejlesztése előtérbe ke­rült az utóbbi pár évben, ebben so­kat segít, hogy szinte mindenki ki­válóan beszél franciául és sokan angolul is kommunikálnak. Ter­mészetesen a legtöbb arab ország­ban a nők már egyre hangosab­ban követelik az egyenlő jogokat, ebben a törekvésükben segíthet­nek az európai országok és az An­na Lindh Alapítvány - számolt be lapunknak a bátonyterenyei BUSZSZK Fáy András Szak­képző Iskola képvisele­tében Bocsok Józsefné. Gyöngyös. A Károly Róbert Fő­iskola (KRF) fennállásnak ötven éve alatt mindig is kiemelkedő fi­gyelmet fordított és fordít kulturá­lis és szellemi értékeink, örökségünk megóvásá­ra, és az ezzel kapcsolatos feladatokra, regioná­lis, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Szellemi, kulturális örökségünk védelme és fenntartható hasznosítása élhető jövőnk egyik legfontosabb alapfeltétele; természetes tehát, hogy egy olyan intézmény, amely a jövő nemze­dékeinek képzését és fejlesztését tekinti elsődle­ges céljának, kiemelten foglalkozik az örökségvé­delem és -hasznosítás témakörével, különös te­kintettel legyen a fenntarthatóság szempontjaira. A Főiskolán immár félidejéhez érkezett az egész délkelet-európai térséget átölelő SAGITTARIUS Projekt, mely a kevésbé fejlett ré­giók eddig feltáratlan vagy kevéssé hasznosított természeti és ember alkotta örökségeivel kapcso­Újabb nemzetközi együttműködés a KRF-en latos vállalkozások beindításával és támogatásá­val egyszerre szolgálja a kulturális értékek védel­mét és szolgálja a társadalom érdekeit üzleti, be­vételi- és munkalehetőségek teremtésével. A most induló transznacionális Dunai Limes Brand projekt szintén kapcsolódik az előző té­mához: ezúttal a Duna mentén fellelhető római kori emlékek feltárása, és mi­nél szélesebb körben megis­mertetése a fő cél. A Római Birodalom egykori határán húzódó Limes vonal Földünk egyik legnagyobb önálló régészeti emléke. Egyes részei már szerepelnek az UNESCO Világörökség Listá­ján, más szakaszai viszont egyelőre kevésbé is­mertek, és ezáltal védelmük és hasznosításuk is fejlesztést kíván. A Dunai Limes Brand Projekt nem kisebb feladatra vállalkozik, mint az ezen a területen fellelhető természeti, kulturális és épí­tett örökségek feltárása, megismertetése a nagy- közönséggel, és egy közös márkanév létrehozása, mely összekapcsolja az eddig csupán szakaszosan létező érté­keket. A projekt nyolc ország szak­értőinek munkájával kívánja megvalósítani a kitűzött célo­kat: Ausztria, Bulgária, Magyar- ország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Horvátország és KAROLY RÓBERT FŐISKOLA AL A JÖVŐÉRT Szerbia elismert régészei, törté­nészei és örökségvédelmi szak­értői fogtak össze az európai kul­túra egyik legértékesebb emléké­nek megóvása és fenntartható hasznosítása érde­kében. A főiskola Turizmus, Területfejlesztés és Idegen nyelvi Intézetének igazgatója, dr. Dávid Lóránt elmondta: a főiskola hosszú ideje nemzetközi té­ren is ismert és elismert intézmény a turizmus, a területfejlesztés és az örökség menedzsment területén. Az Intézet szakemberei eddig is szá­mos sikeres nemzetközi projektben bizonyítot­ták szakértelmüket és felkészültségüket, így ter­mészetesen szívesen tesznek eleget a Dunai Li­mes Brand projektben való részvételi felkérés­nek is. A projekt partnerekkel való együttműkö­dés tovább bővíti a Károly Róbert Főiskola kiterjedt nemzetközi kapcsolatait, és erősíti az intézmény hírnevét nemzetközi szinten is. Párbeszéd a nők helyzetéről l

Next

/
Oldalképek
Tartalom