Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-24 / 272. szám

A váci egyházmegye melléklete II. évfolyam 11. szám 2012. november 24. Megjelenik minden hónap utolsó szombatján Szerkeszti: Magyar Bertalan Miért vagyok királypárti? Azért, mert nincs más választá­som. (Illetve ezt sem választha­tom, pedig hát demokrácia van, azaz népuralom. Ez az ellent­mondás zavar is engem egyéb­ként. S noha nem akarok politi­zálni, meg kell jegyezzem, hogy tudom, mit beszélek. Volt már ugyanis szerencsém mindenféle demokráciához. Gyermek­koromat népi demokráciában éltem le, ami ugye olyan, minta sampion gomba, főtt aztán egy rövid időszak, amelyből csak arra emlékszem, hogy miért nem jár nekem semm i a kapita­lista demokráciában abból, amiből minden jár a népi demokratáknak. Azóta meg piacgazdaság van; vagyis jogot szereztem argentin marhahúst és kínai pirospaprikát fogyasz­tani. Mindezeknek azonban semmi közük nincs ahhoz, miért vagyok kinálypárti.) Azért vagyok királypárti, mert ismerek egy királyt. Azt a királyt, aki a mindenség urából lett mindenki szolgájává. Azt a királyt, aki minden bűnt meg bocsát, amiért bocsánatot kér­nek. Azt a királyt, aki nem az én adómból él, de engem éltet a saját váltságábóL Aki. nem veszi el özén életemet magáért, de az övét adta értem. Akit nem én választottam, de aki a magáé­nak választott engem Hogy egy­kor az Atyjának adjon -haén is ezt akarom. Hát ezért. (mb) A tél: a „kis zsinatok" ideje zsinat Beer Miklós megyéspüspök az első tíz ülés tapasztalatairól Véget ért a Váci Egyházmegye zsinatának első ülésszaka. Egy-egy esperesi kerületben mutatták be a tíz zsinati témakört csütörtök estén­ként a témafelelős bizott­ságok a helyi plébániák képviselőinek. Október 18-án Szolnokon és Érsekvadkerten; 25-én Máriabesnyőn és Salgótarjánban; novem­ber 8-án Vácott és Nagykátán; 15-én Hatvanban és Pásztón; 22-én pedig Balassagyarmaton és Dabason hallgathattak és vitathattak meg az espe­resi koronák résztvevői egy-egy zsinati expozét. Az „első kör” tanulságait dr. Beer Miklós megyés­püspök foglalja össze:- Azt mondhatom: most tanul juk a zsinati munkát; hiszen tapasztalatunk még nincs, csak elképzelésünk van arról, hogyan kell ilyen alapossággal és mélységgel megtárgyalni ezeket a kérdéseket. Magam és Dr. Varga Lajos segédpüspök úr műiden csütörtökön ott vol tunk a koronákon; és az első' tapasztalataim alapján úgy látom: a témabizottságok, de a híveMs^wirvalameihiyien, a kezdeti megilletődöttség után egyre inkább megérezzük, mennyire a mi ügyünk és mennyire fontos ez a zsinat. Papok és világiak, egymás álláspontját és véleményét tisz­teletben tartva; egymást segít ve igyekeznek előre jutni. A plébániák hívei a plébánosaik kai együtt vannak ott az espe resi ülésen, ami egymás meg­ismerése, a közösség megélése szempontjából is fontos és hasznos. A tanácskozás első köre lezárult, a következő ülésszak tavasszal kezdődik. Ez azon bah ne jelentse a munka szü: netelését! Azt kérem a plébáni­áktól, hogy tartsanak helyben „kis zsinatokat”, ahol a koro­nán részt vett testvérek beszá­molnak a többieknek, és meg­vitatják egymással a hallotta kát. Fontos, hogy mindenki véleménye, kérdése, felvetése nyilvánosságot kaphasson. Folyamatosan dolgozunk azon is, hogy az elhangzotta­kat, a viták eredményét az egy házmegye hívei egymással is »-megoszthassák. A Váci Egyházmegye hivatalos hon­lapja, a vaciegyhazmegye.hu napokon belül megújult felü­lettel jelentkezik az interneten. A honlapon külön menüpont­ban lesznek elérhetők a zsinat tál kapcsolatos dokumentu mok, hírek, hirdetmények. A kommunikációt elősegítendő, fórumot indítunk a honlapon, amelynek segítségével az egy házmegye hívei - egyszerű regisztráció után - elolvashat ják az őket érdeklő témákhoz érkezett hozzászólásokat, és maguk is megírhatják kérdé­süket, véleményüket Ezek a hozzászólások így közvetlenül a témafelelős bizottságokhoz is eljutnak. Akinek valami okból nincs lehetősége az internet útján hozzászólm a zsinathoz, j az megteheti levélben, a Váci ; Egyházmegye címén (2601 ; Vác, Pf. 167.). ; A zsinati fórum indulásáról ; és a többi újdonságról folyama ■ tosan értesítjük a kedves híve- ' két a vasárnapi szentmisék hirdetéseiben, valamint a helyi egyházi sajtó és honlapok útján. Kérjük, éljenek a lehető­séggel; ezzel is segítve a Szentiélekben való közös gon­dolkodásunkat egyházunk jövőjéről! ■ Hívek könyörgése az adventi időben: Urunk, közeledik Fiad születésének ünnepe. Segíts, hogy zsinatunk adventi várakozással, és a Szent Család lelkületé- vel tanácskozzon családjaink jelenéről és jövőjéről! (Hallgass meg, Urunk!) A Szentlélek mindig fiatal... misszió Új Evangelizáció - konferenciát rendeztek a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban A hit éve jegyében meg­hirdetett konferencián a II. Vatikáni Zsinat óta ebben a témában szüle­tett pápai enciklikák, és a gyakorlatban alkalmazott módszerek ismertetése, de új módszerek keresése is szóba került Máriabesnyőn, november 16-17-én. Magyar Bertalan Az előadók - valamennyien a téma ismert szakemberei - az elméleti alapvetést és a gyakor­lati megvalósítást egyaránt igyekeztek szem előtt tartani. A misszió fogalmáról Hardi Titusz bencés atya tartott elő­adást; a kérügmáról Kunszabó Zoltán diakónus; a plébánia és a misszió kapcsolatáról pedig a konferenciát szervező Orszá gos Lelkipásztori Intézet igaz­gatója, Gáspár István nagyma­rosi plébános. Sorra bemutat koztak az evangelizációs mód szerek képviselői: a Tűz evan­gelizáció, az Alpha kurzus; a Szentlélek Szemináriumot Ketnenes Gábor nagykovácsi plébános, a Cursillót Burbela Gergely verbita atya, az Emmánuel Közösséget Marik József orvos ismertette. A bér­málásra felkészítésről Bartha Angéla SSS nővér, a gyógyító misékről Néma Attila, az utcai evangelizációról az Új Jeruzsá­lem Közösség képviselői be­széltek. Az ifjúsági misszióról Majoros István, a plébánia megújulásáért imádkozó Sejt Csoportokról Laczkó István plébános tartott előadást. Az előadások között kiscso­portos műhelymunka; míg a konferencia végén fórum tette lehetővé a tapasztalatok meg osztását. A fórumon elhangzot­takból szemezgetve kérdeztük a konferencia után Gáspár István atyát, az ÖLI igazgatóját; először arról, hogyan lehet „új” az evangelizáció?- Ahogy II. János Pál pápa mondta 1983 ban: új az eszkö­zeiben, a nyelvezetében és a lelkesedésében. A boldog pápa ezt a szót használta: a tüzében. Nem új evangéliumot hirde­tünk tehát, hanem új formák­ban hirdetjük az evangéliu­mot- A fórumon elhangzott egy nagyon markáns vélemény is, miszerint sokszor könnyebb egy nem hívőt Krisztushoz elvezetni, mint két keresztényt egymáshoz. Miért?- Elsősorban a nem megfe­lelő kommunikáció miatt. De sokszor beleütközünk abba a kérdésbe is, hogy hogyan tud­junk újat mondani egy szüle­tése óta az Egyházban élő, „megállapodott” kérész ténynek? Hiszen ő már meg van keresztelve, bérmálva, ismeri a törvényeket, elégedett a saját állapotával, benne van a korban mi újat mondhat­nánk neki? Talán ezeket a telí­tett, megállapodott kereszté­nyeket a legnehezebb megszó­lítani... Pedig, ahogy szent Iréneusz mondja: a Szentlélek mindig fiatal... És ennek a mindig fiatal Szenfléleknek a meghívásaira, kihívásaira nekünk is mindig késznek kell lennünk.-Az is igaz ugyanakkor, hogy most egyszerre nagyon sok min­den történik az Egyházban - olyan dolgok, amelyek egyike- másika húsz-harminc évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Van mindezekre kapaci­tás?- Tény, hogy van egy réteg, amelynek tagjai mindenütt ott vannak, aktívak, „nyüzsög­nek”. A mi feladatunk a többit két is meghívni a közös mun kára. Jézust koncentrikus kö­rökben vették körül a tanítvá nyok: a három legkedvesebb; a tizenkettő; a hetvenkettő, akit maga előtt küldött; az ötszáz, akinek megjelent; az ötezer, aki megkeresztelkedett az első pünkösdkor. Az új evangelizá­ció azt is jelenti, hogy a külső körökben állókat beljebb hív juk. Nem a távolság, nem is a sebesség, hanem az irány a fontos.- A célréteg tehát maga az egyház?- Mindenekelőtt saját ma gunk. Magunkon kell kezdeni az evangelizációt, s ha már érezzük a mi Urunk szerető tekintetét, abban megerősödve szólítjuk meg a templomban mellettünk ülőt, a templomba nem járó érdeklődőt, vagy azt, aki elzárkózik. Mert, ahogy szent Pál mondja: „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliu mot!” Bárcsak minden plébáni án vohia egy kis közösség, amelyik magáénak érzi ezt a munkát!- Ez azonban nem megy a papok nélkül..- Egység nélkül nem megy. Az egységnek pedig az egy­mást elfogadó szeretet a feltéte­le. Ha egy pap érzi a közösség befogadó szeretetét, attól szár nyakat fog kapni, és megszüle­tik az a szeretetközösség, amely képes lesz immár befő gadni is, egymást és a körülöt­tünk levőket egyaránt. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom