Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-20 / 268. szám

SPORTTUKOR 2012. NOVEMBER 20., KEDD I Össze is kerülhetnek; ; A női kézilabda ; ! Bajnokok Ligája középdöntő- ; ! jének keddi sorsolását a Győr ; > és az FTC, a KEK-nyolcad- ! ; döntőét pedig a Vác várja. A ! ; tavaly finalista Győr csoportéi- j ; ső lett, az utóbbi két KEK-ki- ; ! írásban győztes FTC pedig má- ! ! sodik, és a kiírás alapján akár ! ■ össze is kerülhetnek a követ- ! ; kező kör csoportjában. j J A Győr mellett a román ; ! Valcea, a norvég Larvik (ép- ; ! pen az FTC-t megelőzve), vala- ! ! mint a Szabó Valériát foglal- ! ; koztató orosz Zvezda Zve- j ; nyigorod lett csoportgyőztes, ; ! míg az FTC, a dán Randers, a | ! szlovén Krim Ljubljana és a ! ! címvédő montenegrói Buducs- ! ; noszt Podgorica második. A j ; nyolcas mezőnyt egyedül Ma- ; ! gyarország képviseli két csa- ; I pattal. ! ! A sorsoláson kikötés, hogy ! I azonos csoportból érkezők ! ; most nem kerülhetnek össze. ; J Ennek alapján háromféle cső- j ! portbeosztás képzelhető el, és 1 ! ebből kétszer a Győr és az 1 j FTC azonos kvartettbe kerül. 1 ; A BL küzdelmei februárban ; ; folytatódnak. A középdöntő- ; ! bői az első és második helye- 1 1 zettek jutnak az áprilisi elő- 1 | döntőbe. A KEK-ben a Vác lé- 1 ; pett tovább a 16 közé maga- j ; biztosan, a Békéscsaba, vala- ; ! mint az EHF Kupában az Érd J 1 és a Siófok egyaránt nagy csa- 1 ! tában elvérzett. ! A BL-ből csoportharma- j ; dikként átkerült a KEK-be az ; 1 osztrák a horvát J, ! PodravkttKopetvnica, a ne-i | met és az 1 ; orosz Dinamo Volgograd, ■ ; míg a Vác, a dán Esbjerg, a ; I spanyol Bera Bera, a francia ; ! Issy Paris, a német HC Leip- i 1 zig és Bayer Leverkusen, a 1 ; macedón Metalurg Szkopje, ! I a norvég Byasen Trondheim ; I és Stabaek, a lengyel Laczpol ; ! Gdynia, az orosz Rosztov \ ! Don, valamint a szerb Za- ! '< jecar az előző kört vette si- ! ; kerrel, és várja a keddi bécsi j ! sorsolást. ; Egri Balázs megint robbantott Az őszi szezon utolsó Gyaloggaloppos versenye nemrég Budapesten, a Normafán került megren­dezésre. Az időjárásra és a terepviszonyokra nem lehetett panasz, kellemes, napsütéses, kora őszi idő fogadta az indulókat, a pálya pedig szinte telje­sen száraz volt. ATLÉTIKA Terepfutás a Normafán A futók ezúttal is három távon mérhették össze a tudásukat. A legkisebbek 500 méteren verse­nyeztek, ahol a többi távhoz ha­sonlóan népes mezőny gyűlt ösz- sze. A 4 kilométeres táv a kör­nyék adottságaihoz képest köny- nyű pályát járt be. A futók a Já- nos-hegy irányába vették az irányt, odafelé egy kellemesen hullámos útvonalon haladtak, Egri Balázs (SAC) megharcolt a szintekkel a Normafánál visszafelé pedig már szinte csak lefelé vezetett az út, így a célig fo­lyamatosan fel lehetett pörgetni a tempót. Itt a salgótarjáni kötő­désű Dr. Győri Gabriella 44 hölgy között végzett a legjobb tízben. A 4 kilométert teljesítők közül többen is vállalkoztak arra, hogy egy kis pihenő után elinduljanak a 13 kilométeres távon is. Ennek az útvonala egy kemény, de jól futható pályán került kijelölésre. Körülbelül a táv feléig lejtett az út, tehát itt érdemes volt tartalékol­ni a visszafelé várható emelke­dőkre, amik azért annyira talán nem voltak vészesek, hiszen 11 kilométerig minden emelkedőt egy-egy pihentető lejtő követett. Az utolsó két kilométer viszont tényleg nem volt könnyűnek ne­vezhető, Makkosmáriától egé­szen a célig emelkedett a pálya, amiről szinte mindenki elisme­rően nyilatkozott. A helyenként lenyűgöző panoráma mellett a gyönyörű idő, és a lehulló faleve­lektől színes erdő látványa is se­gítette a futókat. Ami a mezőnyt illeti, nem csak az indulók számában szü­letett rekord, hanem egész il­lusztris élmezőny alakult ki, a nőknél és .a férfiaknál egyaránt. Ami a nógrádiakat illeti, a bátonyterenyei Korenovszkij Jú­lia a hölgyeknél az előkelő hato­dik helyen végzett, míg a férfiak közel száz indulót megmozgató mezőében Egri Balázs ezüst­érmet szerzett. A Salgótarjáni AC ff&zolt versenyzője - aki már a fővárosban él - mindössze 14 másodperccel maradt el a több­szörös országos bajnok Rezessy Gergely mögött, viszont közel fél perccel megelőzte a szintén nagynevű Kedves Rolandot. Az eredményhirdetésen az ab­szolút helyezettek ajándékcso­maggal és futóbérletekkel, szau­na-, illetve uszoda belépőkkel gazdagodtak, a korosztályos he­lyezettek pedig oklevéldíjazás­ban részesültek. Nógrádi eredmények. 4 km, Nők (44 induló): 9. dr. Győri Gab­riella (Salgótarján) 23:14 perc. 13 km. Nők (34): 6. Korenovszkij Júlia (Bátonyterenye) 1;12:09 óra. Férfiak (96): 2. Egri Balázs (Salgótarjáni AC) 52:13 perc. * ★ ★ lusztinék a maratonon. A szécsényi veteránfutó, Jusztin Fe­renc már több mint tucatnyi alka­lommal teljesítette a maratoni tá­vot. Fia évek óta az írországi fővá­rosban lakik, és már hagyomány- nyá vált, hogy a - világszerte el­ismert - Dublin Maratonra vendégül látja édesapját, is, és együtt teljesítik a több mint negy­ven kilométeres távot. Idén sem volt ez másként, nemrég mind­ketten újabb teljesítéssel büszkél­kedhetnek. Az idősebb Jusztin helyezésére is büszke lehet, hisz saját kategóriájában (M65) az elő­kelő 35. helyen ért célba. Eredmények. 32. Dublin Maraton: 1. Geoffrey Ndungu (kenyai) 2;11:09 óra ... 10.058. (kategóriájában 1432.) Jusztin Ferenc Richárd 4;54:18 ... 10.616. (kategóriájában 35.) Jusztin Ferenc 5;06:40. Érmes helyezések j A prágai ; U23-as Európa-bajnokságon ; szerzett aranyéremmel tért ! vissza a londoni ohmpián szer- ! zett sérülése után Joó Abigél, a ! KSI cselgáncsozója. A judoinfo.hu szaklap va- ; sárnapi tájékoztatása szerint \ a kétszeres felnőtt Európa- 1 bajnok, 78 kilogrammos ! dzsúdós minden meccsét ; ipponnal nyerve védte meg ; címét, s ezzel sporttörténel- ; met írt: sorozatban negyed- 1 szer lett a kontinens legjobb- ! ja a 23 évnél fiatalabbak kő- ‘ zött, ami korábban senkinek ; sem sikerült. Joó a londoni já- ; tékok elvesztett negyeddön- ! tőjében szenvedett térdsérü- ! lést, majd a következő mér- í kőzésén bicegve nyert a vi- ; gaszágon, végül a bronzcsa- | tában alulmaradt, így ! olimpiai ötödik lett. ! A csehországi tornán Jer- I man-Szabó Franciska ugyan- ; csak négy ippongyőzelem- ; mel aranyérmes lett a 70 ki- [ logrammosok között, míg ! Gorjánácz Zsolt (óó) és Tóth 1 Krisztián (90) harmadikként j zárt. ; Két helyet javított j A férfi teniszezők j világranglistáján az élme- j zőnyben nem volt változás, a \ nagy profi tornák a a múlt hé- ! ten zárult világbajnoksággal 1 befejeződtek. A tornákat ! szervező ATP hétfői tájékoz- ; tatása szerint a legelőkelőbb J helyen jegyzett magyar játé- 1 kos, Balázs Attiíá két helyet ! javítva a 264. helyen áll. 1 Férfi tenisz-világranglista (zá- ; rójelben a legutóbbi helyezés): 1. j (1.) Novak Djokovic (szerb) 12 | 920 pont, 2. (2.) Roger Federer ! (svájci) 10 265, 3. (3.) Andy ! Murray (brit) 8000,4. (4.) Rafa- j el Nadal (spanyol) 6795,5. (5.) ; David Ferrer (spanyol) 6505, ó. ! (ó.) Tomas Berdych (cseh) ! 4680, 7. (7.) Juan Martin del í Potro (argentin) 4480, ...264. < (266.) Balázs Attila 177. ; Fölényes SKC-siker, bravúros Strandépítők pontszerzés KÉZILABDA NB II., Észak csoport, férfiak, 9. forduló Salgótarjáni KC - Mogyoród KSK 44-24 (17-9) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 100 néző, vezette: Báthori, Vékony. Salgótarjáni KC: Csizmazia - MÉSZÁROS 9, Duzsi 4/1, Borso­di 1, Ponyi 1, HANGOS 12/2, MÓROCZ 4. Csere: Istvanovszki (kapus), Szarvas 3, Szilágyi 4, Blazsek 6, Gyetvai, Lehoczki, Pi­lisi, Petrányi, Deák. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Mogyoród legjobb góldobói: Rácz 6, Kamarás Dénes 6/3. Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3. Ki­állítások: 6 perc, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása 4. perc: 1-2, 9. perc: 4-4, 15. perc: 8-5, 23. perc: 15-7, 35. perc: 22-11, 45. perc: 33-16, 56. perc: 41-22. A mérkőzés egy-egy kétperces kiállítással kezdődött, de sem a veretlenségét az előző fordulóban elveszítő SKC, sem pedig a me­zőny második felében portyázó Mogyoród nem tudott élni az előnnyel. A meccs elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, ami még hízelgő is volt a hazaiakra nézve, hisz a vendégek több ki- hagyhatatlannak tűnő ziccert is elpuskáztak. A13. percben ismét emberelőnybe került a hazai ala­kulat, és a roppant termékeny Hangos büntetőjének köszönhe­tően két góllal is ellépett az SKC. Bár egy támadással később a gól­lövőt is kiállították, ez már nem fékezte meg Molnár Ferenc csa­patának lendületét, a tarjániak innentől kezdve folyamatosan nö­velni tudták az előnyüket Az SKC a 19. percben egy 5-0-s roham­mal hagyta állva a sokat hibázó Mogyoródot, és bár a - hajrára fi­atalokkal kiálló - hazaiak a szü­net előtt két büntetőt is kihagy­tak, nyolcgólos fórral vonulhat­tak pihenőre. A fordulás után sem változott a meccs képe, a 33. percben már tíz találat volt a két gárda között, a pontatlanul játszó vendégek rend­re fennakadtak a jól védekező ha­zai védőfalon. Á 39. percben Istvanovszki váltotta Csizmazia ka­pust, majd fokozatosan a többi poszton is a juniorok kaptak bizo­nyítási lehetőséget Az erejükből folyamatosan veszítő mogyoródi­ak ellen a nógrádiak több látvá­nyos megoldást is megengedtek, és néhol közönségszórakoztató já­tékot bemutatva arattak magabiz­tos győzelmet A két szélső, Mórocz és Mészáros mellett a 12 gólig jutó Hangos, és a hajrában a fiatalok „vezérévé” váló, az utolsó négy gólt magára vállaló Blazsek vezérleté­vel végül húszgólos győzelemnek örülhettek a salgótarjániak. Az előző heti kudarc nem zök­kentette ki az SKC játékosait, és a Mogyoród ellen tovább javították impozáns gólkülönbségüket. Bár itt-ott még van mit csiszolni a já­tékon, az ősz hátralévő két mérkő­zését is meg kell nyerniük az Eger és a Heves ellen, ha a téli szünet­re nyugodtan akarnak vonulni. Molnár Ferenc, az SKC szak­mai igazgatója: - Gratulálok a csapatnak a magabiztos győze­lemhez, de a hibák ezen a mécs­esén is előjöttek. Ezeket ki kell küszöbölnünk a hátralévő két őszi fordulóban, hogy ugyanúgy vegyük az akadályokat, mint a mostani találkozón. Bakos László Gyömrő VSK ­Salgótarjáni Strandépítők KC 32-32 (19-18) Gyömrő, 150 néző, vezette: Hargitai G., Markó G. Salgótarjáni Strandépítők KC: Letovai - MOLNÁR 3 BENSOUICI 1, HORTOBÁGYI 5/1, BÁRTFAI 1, LÓRIK 8/3, RÁCZ 12. Cs.: CSALA kapus, DÉ­NES 1, BOGNÁR 1, Baranyi B., Petreczky, Baranyi D., Vas D., Nagy. Edző: Szabó Attila. Gyömrő VSK legjobb góldobók Bakos 8/1, Túrán 6, Fekete 6. Hétméteresek: 2/1, ill. 6/4. Ki­állítások: 12 perc: + kizárás Már­ton János az 55. percben 3x2 perc után. Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-4,9. perc: 5-9,15. perc: 10-12,18. perc: 14-12,23. perc: 16-16,29. perc: 18-17,36. perc: 24-20,43. perc: 24-25,54. perc: 29-27. 59. perc: 32-30. A Strandépítők legénysége fe­ledtetve az utóbbi mérkőzések rossz kezdését, most nagyon jól, és eredményesen vette a rajtot, s a 9. percben négy góllal vezettek. A hazaiak védekezésben beke­ményítettek, ami több hibára kényszerítétte a tarjániakat, fa­ragtak a hátrányukból, de Horto­bágyi, Bártfai és Rácz találataival tartani tudták az előnyüket a já­tékrész közepén. Ezután a hazai­ak is nagyobb sebességre kap­csoltak, ledolgozták a hátrányu­kat, és a 20. percben már ők ve­zettek három góllal. A Strandépí­tők legénysége nagy szívvel küzdött, a csapatot elkísérő szép számú szurkolók is érezték, hogy segíteni kell, aminek meg lett az eredménye. A közönség biztatása közepette, Hortobágyi és Rácz ta­lálataival egalizálták az állást. A játékrészt záró hajrában egyen­rangú ellenfelek harcában felvált­va estek a találatok, s minimális hazai vezetéssel zárult a félidő. Szünet után a hazaiak nagyon gólerősen kezdtek, a elhúztak négy góllal. A tarjáni közönség újra rákezdett, zúgott az ütemes, biztató vastaps, ami a nagy moti­váltsággal játszó Strandépítők gárdáját átsegítette a holtponton, s a 43. percben már 24-25 volt az állás. A csapatok a védekezésben a keményebbik eszközeit alkal­mazta, így szaporodtak a kiállítá­sok is, amit a hazaiak használtak ki jobban: Bakos és Túrán talála­taira Lórik, Molnár és Bognár vá­laszolt, de az 59. perc felénél így is kettő volt a hazaiak fórja. Ekkor Szabó Attila edző időt kért, mely után a véghajrában a közönség biztatása mellett Strandépítők tá­madásánál Hortobágyit lerántot­ták gólhelyzetben, a megítélt he­test Lőrik értékesítette. Az ellen- támadásnál a hazaiak ellőtték a labdát, amit Csala hárított, és in­dította Dénest, akit szintén hetest érően szabálytalanul szereltek, s Lőrik újra magabiztosan értékesí­tette a bűntetőt, így nagyon érté­kes bajnoki pontot szerezett a Strandépítők. Összességében egy változatos, izgalmas, fordulatokban gazdag, helyenként nagy iramú, közepes színvonalú, a sok kiállítás ellené­re aránylag sportszerű, korrekt játékvezetés mellett lejátszott mérkőzést láthatott a közönség. A Strandépítők legénysége ezen a mérkőzésen óriási motiváltság­gal, a mérkőzés döntő részében jól játszott, sok jó egyéni teljesít­ménnyel fűszerezve. A mérkőzés végén a tarjánból érkező szurko­lók hosszan tartó vastapssal ün­nepelték a Strandépítők gárdáját. Szabó Attila: - Elsőként gratu­lálok a junior és a felnőtt csapa­tomnak, nagy csatában szereztek egy-egy pontot. A juniorok ered­ménye különösen értékes, mert a mérkőzés befejező fázisában nemcsak az ellenféllel kellett megküzdeniük. A felnőttek nagy szívvel, akarattal játszották végig a meccset. Úgy érzem, hogy he­lyenként igen jól is játszottunk, egy nagyon kemény harcos ellen­féltől sikerült pontot szerezni. Mulicza Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom