Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

2012-10-17 / 242. szám

SPORTTUKOR 2012. OKTÓBER 17., SZERDA Érmeket termeltek a Vitalitás A Vitalitás SE erőemelő szakosztálya szervezésében immár harmadik alka­lommal rendezték meg az Atlas-Sport országos nyílt felhúzó gálát, melyről el­mondható, hogy a gyarmatiak ötletének köszönhetően eddig csak Nógrádban rendeztek ilyen jellegű erőpróbát. A felhúzás az erőemelés egyik gyakor­lata. Ebben az évben már hat korcsoport­ban versenghettek a sportolók a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gim­názium és Szakiskola sportcsarnoká­ban, mely remek helyszínnek bizonyult, ennek is köszönhető volt a versenyzők egyöntetű véleménye, hogy a házigaz­dák kimagasló színvonalú rendezvényt hoztak tető alá. Sok sportoló és szurko­ló érkezett a versenyre, így a sportcsarnok zsú­folásig megtelt. Honti Attila főszervező köszöntőjében elmondta, hogy az ez év felhúzó baj­noka cím elnyerésén túl az erő sportágakat űző spor­tolók közös versenyezteté­se volt a fő cél. A nyílt mi­nősítésből adódóan indul­hattak erőemelők, súly­emelők, erősemberek és szabadidős sportolók is, közel 150 induló regiszt­rált a verseny elején. Ér­keztek vasgyúrók Zala­egerszegről, Gyuláról, Tiszaújvárosból, szinte az ország egész területéről. A megyei egyesületek közül 22 fővel neveztek a balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő szakosztáí lyából, Valamint a salgó­tarjáni Quasimodo TSE is képviseltette magát. A verseny folyamán több­ször is beleremegtek a A Vitalitás SE csapata sportolói Atlas-Sport országos nyílt felhúzó gála, Balassagyarmat sportcsarnok falai, amikor egy-egy ver­senyzőnek nem sikerült a több száz kilo­grammal megbirkózni, és földre ejtette a súlyt. Az érdi Nagy Ákos a felnőtt +120 kg-os súlycsoportban, a 335 kg-ot is sike­resen teljesítette, és ezzel a gyakorlatával érdemelte ki az év felhúzó bajnoka címet. A női abszolút kategória legeredménye­sebb versenyzői között két Vitalitásos sportoló is megtalálható volt: Ulveczki Edina a második, míg Balogh Gyöngyi a harmadik helyen végzett. A versenyen to­vábbi kiemelkedő eredmény született, hi­szen a gyulai Lovász György a masters 3 korcsoportban 275 kg-os sikeres felhúzó gyakorlatával „nem hivatalos világcsú­csot” állított fel. A Vitalitás SE sportolói­nak köszönhetően több érem is „idehaza” maradt. A verseny támogatói az alábbiak voltak: Balassagyarmat Város Önkor­mányzata, Szent Imre Keresztény Általá­nos Iskola és Gimnázium, Ipoly Cipőgyár Kft., Cserhátvidéke Takarékszövetkezet, Bafruit Bt., Z HORV Reklámstúdió, Cser­hát Print Nyomdaüzem Kft., Horváth Kisgépszervíz, Svejk Vendéglő, Húsáru­ház, Cserhát Reklám Kft., Orchidea Cuk­rászda és Duó Virágbolt. Kiemelkedő nógrádi eredmények. Ifjú­ságiak. 83 kg-os súlycsoport: 4. Vidomusz András (Bgy. Vitalitás SE) 142,5 kg. 93 kg: 3. Váradi Ferenc (Vitalitás SE) 140 kg. 105 kg: 1. Juhász Dominik (St. Quasimodo TSE) 220 kg. Juniorok. 120 kg: 2. Rados Attila (Vitalitás SE) 150 kg. Felnőttek. 93 kg: 1. Odor András (Vitalitás SE) 250 kg. 59 kg: 1. Sava­nyú Tamás (Vitalitás SE) 150 kg. 47 kg: 1. Balogh Gyöngyi (Vitalitás SE) 90 kg. 52 kg: 1. Kukucskáné Csampa Szilvia (Vitalitás SE) 90 kg, 2. Szűcs Szilvia (Vitalitás SE) 87,5 kg. 52 kg: 3. Kutelszki Adrienn (Vitalitás SE) 87,5 kg. 63 kg: 1. Kakas Gáborné (Vi­talitás SE) 100 kg. 63 kg: 2. Kapitány Tímea (Vitali­tás SE) 80 kg. 84 kg: 2. Savanyúné Oroszki Rita (Vitalitás SE) 110 kg. +84 kg: 1. Ulveczki Edina (Vi­talitás s$sa%á,g, 2­^VeikGvics Valéria. („Vitali tás SE) 90 kgzftastersek. 83 kg: 2. Rácz Tamás (Vi­talitás SE) 190 kg. 105 kg: 3. Dékány László (Vitali­tás SE) 150 kg. Támogatási megállapodás Jelenlegit bővítenék LABDARÚGÁS. Új stadion építé­se helyett inkább az Anfield Roadon álló jelenlegit bővítené tovább az angol élvonalbeli FC Liverpool labdarúgóklub. A 18- szoros bajnok néhány éve el­kezdte felhúzni új otthonát a kö­zeli Stanley Parkban, de amikor John Henry amerikai milliárdos 2010-ben átvette az irányítást a Vörösöknél, a munkák leálltak. Az új tulajdonos a napokban úgy döntött, hogy gazdaságilag cél­szerűbb lenne a 45 ezer férőhe­lyes aréna kibővítése 60 ezresre. Az Anfield 120 éve a Liverpool- szurkolók szentélye. Harmadszor is kirúgták FUTBALL. Ebben a szezonban már harmadszor menesztették Canko Cvetanov vezetőedzőt a bolgár élvonalbeli labdarúgó­bajnokságban szereplő Etar VelikoTarnovo irányítói. Ezúttal azzal indokolták döntésüket a vezetők, hogy a trénernek több­ször is nézeteltérése támadt a klub török tulajdonosával, Ilhanli Feyzivel. A 42 éves veze­tőedzőt először augusztusban, majd szeptemberben menesztet­ték, de a szurkolók kérése és tüntetése nyomán mindkétszer visszavették. Lemaradtak labdarúgás. A négyszeres győztes Kamerun labdarúgó-vá­logatottja vasárnap nem tudta ki­harcolni arészvételt a jövő évi Af­rika Kupára, így több mint 30 év után először főidül elő a nemzeti csapattal, hogy sorozatban két kontinenstornáról lemarad. Az Afrika Kupa selejtezősorozatá­nak utolsó fázisát jelentő ráját­szásban Kamerun a Zöld-foki Köztársaság csapatával került szembe, s az idegenben elszenve­dett 2-0-s vereség után vasárnap annak ellenére is csak 2- 1-re tu­dott nyerni. A vasárnap véget ért selejtezőből a Zöld-foki Köztársa­ság, Etiópia és Elefántcsontpart mellett Algéria, Angola, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Ghána, Kongó, Mali, Marokkó, Niger, Ni­géria, Togó, Tunézia és a címvédő Zambia biztosította helyét a Dél­afrikai Köztársaságban rende­zendő tornán, amely január 19. és február 10. között tart majd. Két évre szóló támogatási meg­állapodást írt alá hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom. Az ünnepélyes eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója látta el kéz­jegyével a szerződést, amely első­sorban a felnőtt és az utánpótlás válogatottak támogatásáról szól, de az amatőr futball számára is segítséget jelent.- A kormányzat által kialakí­tott TAO-pénzeknek köszönhető­en az utánpótlás és az amatőr labdarúgás komoly forrásokhoz jutott, ugyanakkor a profi futball üzleti alapon szerveződik, a vá­logatott pedig ebbe a kategóriá­ba tartozik - mondta Csányi Sándor. - Emellett természete­sen külön öröm, hogy a Telekommal aláírt megállapodás az amatőr futballra és az után­pótlás-nevelésre vonatkozóan is segítséget jelent a 10 éves straté­gia mentén dolgozó szövetsé­günknek.- A fejlődéshez, az előrelépés­hez, illetve a sikeres magyar lab­darúgás felépítéséhez szeretnénk hozzájárulni, ami pedig az ama­tőr futballal kapcsolatos támoga­tást illeti, igyekszünk az MLSZ- szel közösen olyan programokat kidolgozni, amelyek ezen a terü­leten komoly segítséget jelente­nek a szövetségnek - tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Nyert a Balassagyarmat Huszonegy nógrádi döntős Balassagyarmati-öregfiúk csapata LABDARÚGÓ ÖREGF1UK-MÉRKÖZÉS. Balassagyarmati- öregfiúk labdarúgócsapata a korábbi szlovákiai torná­kon való fellépést követően a közelmúltban a Pest me­gyei település, Perőcsény vendége volt A két öregfiúk gárda közötti immár évtizedes kapcsolat hagyomá­nyát ápolva a szüreti felvonulás sportprogramjaként mérkőztek meg egymással. Egy viszonylag egy jó ösz- szetételű csapattal sikerült szerepelni az Ipoly-partiak- nak, ahol a fiatalok és „öregek” aránya megfelelő volt A két csapat egy gólokban gazdag mérkőzést játszott, amelynek a szurkolók örülhettek a legjobban. Perőcsény-öregfiúk - Balassagyarmati-öregfiúk 7-9. Balassagyarmati-öregfiúk: Serfőző Z. - Hideg Gy., Győri, Katona, Molnár J.- Csábi L, Bendik L., Mohácsi L., Szabó A., Dénes- Kovács A. Cs.: Nagy A., Czibulya, Bognár, Raksa L, Antal I. Csapatvezető: Kanyó Ferenc. Balassa­gyarmat gólszerzői: Kovács A. (2), Nagy A. (2), Ka­tona, Csábi L, Mohácsi, Bognár, Czibulya. Az utóbbi években Győri László (St. Dornyay) pontszerzője volt egyesületének TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Pécs környékén nyolcszáz tájéko­zódási futóval rendezték meg az ez évi normáltávú orszá­gos egyéni bajnokság elődön­tőjét. Nógrád megyéből, há­rom egyesületéből (St. Dornyay, Balassagyarmati Balassi BKSE, HUFEZE SK- Pásztó), félszáz versenyző utazott el a viadalra. A selej­tező futamokban a serdülő fi­úknál Stork Mihály a 2., Goldmann Júlia a 4., az ifjúsá­giaknál Fehérvári Dániel a 3., a junior lányoknál Tóth Korinna a 2., Ozsvárt Dóra a 4., a szenioroknál Erdélyi Gyula a 3., míg Győri László a 4. (mindannyian az St. Dornyay versenyzői) helyen verekedte be magát az orszá­gos döntőbe. Nem várt balsze­rencsés versenyzés során vi­szont a szenioroknál az érem7 esélyes salgótarjáni, id. Pely­he Dénes már a pálya elején végzetes technikai hibát kö­vetett el, így csak a B-döntőbe került A tarjáni Kovács Anett a felnőtt nők küzdelmében csalódást okozva a vert me­zőnyben végzett. Nógrád me­gyéből a már említett ver­senyzőkön kívül az alábbi fu­tók vívták ki a jogot arra, hogy rajthoz álljanak Ma­gyarország az ez évi klasszi­kus távú egyéni tájékozódási futó bajnokság döntőjében. If­júságiak: Kovács Flóra, Fésűs Evelin, Stork Gábor, Tábori Milán, Horváth Ádám. Szeni­orok■ Sramkó Tibor, Fehérvá­ri Péter, Babka Miklós (mind­annyian St. Dornyay), Reviczki Zsolt, Hugyecz Zol­tán (HUFEZE SK-Pásztó, Vancsik Nándor, Kovács Gá­bor Jakubecz Andrea (Bgy. Balassi BKSE). Egyenes ágon lett a döntő részvevője a ko­rábbi ob érmes, Novotni Tiborné szenior balassagyar­mati versenyző. Czimer. Z. József % 1 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom