Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

2012-10-01 / 228. szám

Több mint 350 millió forintos befektetés révén a mo­dern turizmus igényeinek meg­felelő idegenforgalmi infrast­ruktúrával és múzeumi attrak­ciókkal bővült a siroki vár; a be­ruházást vasárnap adták át a mátrai településen.- Amikor egy műemlék re­konstrukciójára kerül sor, nem csupán falakat állítunk helyre, hanem azt az évszázadokra viszszanyúló tradíciót és szelle­miséget, azt a történelmi hagyo­mányt is újraélesztjük, amit a falak jelentenek - hangsúlyoz­ta az avatóünnepségen Varga Kálmán, a projektgazda Műem­lékek Nemzeti Gondnokságá­nak igazgatója. Horváth László, a Heves Me­gyei Kormányhivatal vezetője arról szólt, hogy Sírok és a Tarna-völgye különleges hely a magyarság számára, mert szá­mos királysír található a terüle­ten, erre a kultikus erőre pedig a mai magyaroknak is nagy szüksége van. Úgy vélte: az, hogy a vár élettel telik meg, azt jelenti, hogy van gazdája a lé­tesítménynek és a kör­nyék lakói bízhat­nak a jövő­ben. Lakatos István, a kétezer la­kosú község polgármestere fel­idézte, hogy több mint két évti­zedes terv a vár turisztikai hasznosítása. Korábban meg­történt a közművesítés, illetve a várhegyre vezető út megvalósí­tása. A mostani beruházástól az várják, hogy évente mintegy 60 ezren keresik majd fel a várat. A beruházás keretében megerő­sítették az alsóvár falait, egy, a vár történetét bemutató múze­umot alakítottak ki a hoz­zá tartozó szociális blokkal együtt, kézműves mű­helyeket rendeztek be és kilátó- teraszokkal övezték a várfalat. Magyarországon is egyedi az a farkasvermes felvonóhíd, ame­lyen keresztül a.látogatók ezen­túl bejuthatnak a várudvarra. A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyar­országi Operatív Programjának keretében, uniós támogatással valósult meg. A siroki vár a XV-XVI. szá­zadban, az Országh-család erő­dítéseként élte fénykorát, ám a Rákóczi-szabadságharc után sok más magyar várhoz hason­lóan ezt is felrobbantották. Mozaik kávéspoharakból CORVtNUS MBA mm Budapest Harminc fiatal 6400 kávéspohárból rakta ki a világ leg­nagyobb kávéspoharakból kirakott mozaikképét a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének, aulájában. A Guinness világre­kord-kísérletben a 64 négyzetméteres csillagot ábrázoló óriásképet négy óra alatt építették meg. Holttest a Dunában i Rácaim Holttestet talált a j Duna rácalmási szakaszán ; egy horgász szombat délután. ; A 35-40 év körüli nő mintegy ! két napja kerülhetett a vízbe. ! Az elhunytnál iratok nem vol-! tak, személyazonossága egy-; előre nem ismert. Az igazság- | ügyi orvos-szakértő az ide-! genkezűséget kizárta. A du- ! naújvárosi rendőrkapitány- ! ság közigazgatósági eljárás ; keretében vizsgálja a halál- j eset körülményeit. ! A legbarátságosabb j Budapest Forintos Gábort, a [ Zila Kávéház és Étterem felszol- ! gálóját találták Budapest legba- ! rátságosabb pincérének egy ! szeptember 21-ig tartó inter- ] netes szavazáson, amelyben a J hétvégén hirdettek eredményt ! A Pincér Akadémia által ! szervezett versenyen több ! mint 4700 szavazatot adtak le ; a budapesti vendéglők látoga- j tói, ebből 1074 voksot vitt el a ! győztes jelölt. Második helyen, ! 771 szavazattal Baranyi And- ! rás, a Csülök vendéglő felszol-; gálója végzett, míg a harmadik ; Deák Gábor, a Café Ponyvare-! gény felszolgálója lett 693 sza-! vazattal. Mindössze 10 voks- ! sál maradt le a dobogóról a ne- ; gyedik helyezett Jakubovits ; Zsuzsanna, a Den Haag ! pizzéria pincérnője. A győzte- ! sek értékes nyereményeket ! kaptak a szervezők és támoga- ; tők jóvoltából. Az akció célja, ; hogy a vendégek barátságo- j sabb és szakmailag felkészült ! pincérekkel találkozzanak az ! éttermekben. Elfogták Szeged/Topolya. A vajdasági j Topolyán (Backa Topola) elfog-; ták a rendőrök azt a férfit, aki J néhány órás szombati kimenő-! je után nem tért vissza a bőr-! tönbe. a gyilkosság miatt bőr- ! tönbüntetését töltő, 47 észtén- ; dős férfit élettársa lakásán ta-1 lálták meg. Bakony Róbert el- ! len fogolyszökés vétségének ! megalapozott gyanúja miatt j indult eljárás. r’Tr vmw.ujtletitetekoirt.hu Csökkentse költségeit az ÉnCégem Start Net2Go üzleti díjcsomaggal, melynek havi díja 100%-ban felhasználható beszélgetésre és internetezésre! A Telekom üzleti díjcsomagjaival Ön képes kézben tartani és racionalizálni kommunikációs költéseit. Nálunk nem kell kiegészítő havi díjat fizetnie, sőt, az ÉnCégem Start Net2Go díjcsomag nettó 1900 Ft-os havi díja (bruttó 2413 Ft) teljes egészében és rugalmasan felhasználható belföldi hálózaton belüli és vezetékes telefonálásra, valamint belföldi internetezésre egyaránt. Ajánlatunk 2012. szeptember 17-étől visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes, új húségidejű üzleti előfizetők részére kisvállalkozói megállapodással és 2 éves hűségidővel. A tájékoztatás nem teljes körű. A teljes körű feltételekért, megrendelésért, kérjük, látogasson el a T-Pontokba, illetve a www.uzletitelekom.hu oldalra, vagy hívja a 1435-ös telefonszámot! HTC Desire C ÉnCégem Start Net2Go díjcsomaggal kezdőrészlettel és 24 x havi nettó 1900 Ft (bruttó 2413 Ft) kamatmentes részletre. Új húségidejű üzleti előfizetéssel, az előfizetésre vállalt 2éveshűségidővel. Egy összegben; nettó 45 600 Ft (bruttó 67 912 Ft). Előzetesben Budapest A Pest Megyei Fő­ügyészség indítványára a Budakörnyéki Bíróság vasár­nap elrendelte a domonyvölgyi gyilkossággal gyanúsított S. Márk előzefeá 'lemrtoztatasát. Dpyómözási UMMfeökés, el­rejtőzés, a bizonyítás megne­hezítése és a bűnismétlés ve­szélyére tekintettel rendelte el a kényszerintézkedést, egy hó­napos időtartamra. A végzés el­len a védő fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős. A 18 éves S. Márkot nyereségvágy­ból elkövetett emberöléssel gyanúsítják; a szakáldi fiatal a gyanú szerint hétfőn a Pest me­gyei Bag és Domonyvölgy hatá­rában, egy mezőgazdasági te­rületen több késszúrással meg­gyilkolt egy 32 éves gödöllői nőt. A csütörtökön elfogott fia­tal az emberölés mellett továb­bi két bűncselekmény elköve­tését is beismerte. Tájékozatlanok Budapest. A Lakásfókusz ingatlanpiaci blog felmérése szerint a devizahitelesek alap­vetően tájékozatlanok a külön­féle megoldásokról, amelyek fizetési nehézség esetén hely­zetük rendezését lehetővé ten­nék. Az 500 devizahitelest érintő reprezentatív felmérés­ből kiderült, hogy az adósok gyakorlatilag csak két megol­dást ismernek: az árfolyamgá­tat és a fizetési átütemezést a bankkal történő megállapodás alapján. A válaszok alapján a fizetési gondokkal küzdő devi­zahitelesek elsősorban az ál­lam segítségében bíznak, illet­ve abban, hogy a bankoktól to­vábbi haladékot kaphatnak. Egy százaléknál is kevesebben említettek maguktól olyan megoldásokat, amelyekben komolyabb áldozatot kellene vállalnia az adósnak. A válaszadók 20 százaléka szerint nincs valós lehetőség nehéz helyzetük megoldására, az általános elkeseredettség mellett azt is jelentheti, hogy az adósok egy része nem Is próbál aktívan tájékozódni a rendelke­zésre álló eszközök között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom