Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

2012-10-03 / 230. szám

2012. OKTÓBER 3., SZERDA NÓGRÁDI o i eV* z Nosztalgiázok Salgóbányán Sokféle formájú és tartalmú rendezvény volt Salgótarjánban az elmúlt héten az úgynevezett Civil kavalkád keretében. Az idén értelemsz­erűen nagy hangsúlyt kapott Salgótarján várossá válásának 90. évfor­dulója és több programot külső városrészekben szerveztek. Érdeklődők egy része A rendezvényen dr. Csongrády Béla, lapunk nyugalmazott felelős szerkesztője mondta el bevezető gondolatait Salgótarján-Salgóbánya. Ezek közé tar­tozott a Salgóbányán a nagyon szép Várkapu Idősek Klubjában a bányate­lep életét felelevenítő beszélgetés is. A helyi, illetve a belvárosból és So­moskőújfaluból érkezett megjelente­ket az Esélyegyenlőségi Iroda illetve a Europe Direct Magyarország nevében Szabó Péter köszöntötte, kiemelve az idősek világnapja jelentőségét, majd dr. Csongrády Béla, lapunk nyugalma­zott felelős szerkesztője mondta el be­vezető gondolatait. Utalt az egykori nevezetességekre - többek között a menedékházra, a fo­gaskerekű vasútra, a hideg, de tiszta vizű strandra - amelyek miatt érde­mes volt ide járni. Napjainkban is ott a felújított vár, mit sem vesztett szép­ségéből a gyönyörű természeti környe­zet, ami vonzza a kirándulókat s a ki­alakulóban lévő Zenthe-kultusz ugyancsak fokozhatja Salgóbányajó hí­rét. A beszélgetés aktív résztvevői is nosztalgiázva mondták el, hogy milyen szálak, emlékek kötik őket e városrész­hez. Szóltak az óvodáról, iskoláról, egy­kori személyiségekről, a túrák okozta élményekről. Egy helyi hozzászóló fel­vetette a település leépülésével járó gon­dokat is, amelyek felszínre kerülése hozzájárult a mai helyzet reális érzé­keltetéséhez. Tiéd a színpad! Salgótarján. Különleges módon, aktív zenéléssel ünnepelte a ze­ne világnapját október 1-jén a Madách Imre Gimnázium és Szak- középiskola. Egy, a zenével kapcsolatos feladatlap kitöltése után éneklési képes­ségét vagy hangszertudását is meg kellett csillogtatnia minden osz­tálynak. A színpad igen népszerűnek bizonyult, az iskolában négy szü­neten át „muzsikált az au­la”. A programot a tanári kórus produkciója zárta, végül a legszínvonalasab­ban teljesítő csoportok ajándékot kaptak. Radnai Zsuzsanna A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap poétájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a — »fi beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Bírságol a NAV! NÓgrád megye. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal befejezte a 2011. adóévre vonatkozó személyi jöve­delemadó bevallások feldolgozá­sát és ezzel egyidejűleg megkezd­te a bevallási kötelezettség teljesí­tésének vizsgálatát. A bevallásu­kat késve - 2012. május 21-e után - benyújtók, illetve a bevallási kö­telezettségüket egyáltalán nem teljesítők esetében az adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki, legfeljebb 200.000 forintig terjedő összegben. Lénye­ges, hogy a szankci­onálás során az adó­hatóság az eset ösz- szes körülményeit mérlegelve, a jog­sértéssel arányban álló bírságot határoz meg, de arra is van lehetősége, hogy mellőzze a bírság kiszabását. Amennyiben a magánszemély önhibáján kívül álló ok miatt nem tudta határidőre elkészíteni a be­vallását (pl. kórházban volt, kül­földön tartózkodott stb.), az akadá­lyoztatás megszűnését követően 15 napon belül a 1153-as nyomtat­ványon pótolhatja mulasztását. Fontos, hogy a bevallással egyide­jűleg a késedelem kimentésére irányuló igazolási kérelmet is be kell nyújtani az akadályoztatás té­nyét hitelt érdemlően igazoló do­kumentumokkal együtt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adóigazgatóságá­tól megtudtuk, nem szabható ki 2012. november 20-áig mulasztá­si bírság akkor, ha a magánsze­mély azért nem tudta határidőre beadni a személyi jövedelemadó bevallását, mert nem álltak ren­delkezésére a szükséges igazolá­sok és ezt 2012. május 21-éig be is jelentette az adóha­tósághoz. Ez az elő­zetes bejelentés ugyanakkor nem mentesíti a magán- személyt az igazolási kérelem be­vallással egyidejűleg történő be­nyújtása alól. Felhívják a figyelmet arra is, hogy az a magánszemély, aki 2011-ben adóköteles jövedelmet szerzett, de bevallási kötelezett­ségét még nem teljesítette, minél hamarabb pótolja azt a 1153-as nyomtatványon, akadályoztatás esetén mellékelve hozzá az igazo­lási kérelmet és az azt alátámasz­tó dokumentumokat is. Garázdák rendőrkézen Nógrád megye. Egy nő kért segítséget a rendőrségtől né­hány napja Sóshartyánból, mert a testvérét többen meg­verték. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a ga­rázdaság vétség el­követésével megala­pozottan gyanúsítha­tó 17 és 23 éves helyi fiatalembereket, aki­ket előállítottak a Sal­gótarjáni Rendőrkapi­tányságra. Mint kiderült, a gyanúsítottak szóváltásba ke­rültek a 25 esztendős férfival annak lakóháza előtt, majd ököllel bántalmazták és meg­rugdosták őt. A sértett könnyű sérülést szenvedett. Szécsényben, az egyik út ke­reszteződésében pedig egy 47 és egy 73 éves helyi lakos kö­zött alakult ki veszekedés. En­nek hevében a fiatalabb meg­ütötte az idősebb férfit, aki en­nek következtében elesett és könnyebben megsé­rült. A verekedőt gyanúsítottként hallgatták ki a váro­si kapitányságon. Nem sokkal később Endrefalvára vonul­tak a szécsényi rend­őrök, ahol egy presszó egyik vendége - különösebb indok nélkül - beledobta a ná­la lévő poharat az üvegablak­ba, amely ettől kitört. Az italo­zó tulajdonosát huszonötezer forint kár érte. A járőrök a helyszínen elfogták és előállí­tották a 37 esztendős helybeli fiatalembert. PROMÓCIÓ „Buják szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése" projekt előkészítés A tervezett ütemnek megfelelően halad­nak a KEOP-7.1.0/11/09-2011-0024 azono­sító számú „Buják szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése” című projekt megvalósítási munkái. A projekt közvetlen célja a település előtt álló - a Buják község szennyvízcsatorna há­lózatának és tisztító telep megvalósítását célzó-építési beruházás komplex előkészí­tése. Már az előző évben megtörtént az alá­írt támogatási szerződésben foglalt felada­tok elvégzéséhez szükséges valamennyi szervezet (közbeszerző, tervező, a megva­lósíthatósági tanulmányt készítő, a tájékoz­tatásért felelős, valamint a projektmene­dzser) kiválasztása, a megbízási és vállal­kozási szerződések aláírása. A megvalósítás jelenlegi szakaszában el­készült és megkapta a hatósági engedélyt a Buják település szennyvíz csatornázásának és tisztításának elvi engedélyezési terve. A műszaki tervekre alapozva, azzal párhuza­mosan elkészült a fejlesztést megalapozó ún. köztes megvalósíthatósági tanulmány (MT), amely a fejlesztés általános műszaki tartalma mellett ismerteti a várható beruházási és üze­meltetési költségeket is. A támogató szervezet a köztes megvalósíthatósági tanul­mányt továbbtervezésre alkalmasnak minősítette, így az Új Széchenyi terv keretén belül támogatott projekt előké­szítő szakaszának lezárásához szüksé­ges valamennyi dokumentum 2012. szeptember végére - a projekt végrehaj­tási szakaszához szükséges közbeszer­zési dokumentációkkal együtt - elké­szül, a támogató szervezet részére a projekt záródokumentumaival együtt, határidőn belül benyújtásra kerül, az előkészítés sikeresen lezárul. 9 Pannon - Forrás Kft. Salgótarján Kodák Csaba 304 7 Buják, Kossuth út 9. Tel: (32) 488-488 E-mail: buiak@mail.2lobonet.hu SZÉCHENYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszeehenyiterv.gov.hu 06 40 63* A3« A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom