Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
2012-10-18 / 243. szám
10 • • ##--------------------------------------------1 SP Ol ElTTUI COl E« 2012. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK JEGYZET Baráthi Ottó Török méz Bármikor is hallom a szók tő mk, két ellentétes hangulatú, jelzős kifejezés jut eszembe, az egyik a török méz, a másik a törökvész Az előbbihez gyermeki, örömteli, édes-ragadós élményeim fűződnek, a másik a török uralom Magyarországon (1526- 1699), olyan sorstragédia, amit jobb lenne elfelejteni Nos, ez a két asszociáció-variáns - mint édes élmény vagy éppen dráma-darab - motoszkált a fejemben már napokkal az október 16-ai magyar-török válogatott labdarúgó világbajnoki-selejtező mérkőzés előtt A török mézet az optimizmusom láttatta (a lelki szemeimmel), a törökdúlástja lelkemben) a magyar csapat két utóbbi selejtező mérkőzésen mutatott játéka sugallta Azt gondoltam, a törökök elleni esetleges vereség a magyar labdarúgás háza táján vészterhes időket hozhat, hiszen elveszíthettük volna reális esélyünket a brazíliai futball-világ bajnokságra való kijutásra Amelyre a papírforma alapján nem is volt igazán sanszunk, hiszen a rivális török és román csapat (a hollandokat már „letudtuk") is előttünk állt a FIFA ranglistáján. Ami még nem lett volna oka borúlátásra, az már inkább, amilyen teljesítményt a magyar válogatott nyúf tott a hollandok, és legutóbb az észtek ellen is. Ügy tűnt nekem, a kapitány két éve nem találta meg a két szélső védőjátékost, míg a belső védőink rendre alul teljesítettek, csatáraink pedig elhagyták góllövő cipőjüket Meg is fogalmaztam baráti körben: ne áltassuk magunkat: nincs standard, stabil csapatunk. Amit a török válogatott elleni együttessel a kapitány igazolt, hiszen, eddig soha nem látott összetételben küldte pályám a csapatot, s az „új” magyar válogatott ennek megfelelő, széteső játékkal, gyorsan bekapott góllal, már-máraz újkori török vészt idézte, amikor félóm után a magyar csapat - egy váratlan, égi ajándék-góllal - kiegyenlített Aztán a második félidőben Fortunával kiegészülvejátszottak a fiúk, és végül 1990 óta először legyőztük a törököket, a török vész és török dúlás helyett beleharap- hátiunk a török mézbe. Közel egy órám megtaláltuk a török áfium ellen való orvosságot, jól küzdöttek a játékosok, s a nehéz időszakokat kivédekezve és megúszva, helyenként hu- száros ellencsapásokkal meg adásm késztettük török ellenfe lület. Ám a nyertes csapatunk sem voltszámomm mélyen meg győző, de ahogy az észtek ellen, most is szerencsével sikerült egy nagyon-nagyon fontos győzelmet kicsikarnunk. Amit - mármint a győzelmet - nem kell most sem magyarázni S, ha most mégis azt írom, hogy még nincs stabil és „nyerő” együttesünk, akkor nem fanyalgok, de a gyors csapatépítés szükségességére hívom fel a figyelmet Amire most a világbajnoki selejtező sorozat IF csoportjában tavaszig elfoglalt, 2., továbbjutást jelentő helyező síink - amit jó látni! - nyugalmat és esélyt kínálhat Hogy a török méz elfogyasztásából erőt merítsünk, és további édes örömökben legyen részünk. Második helyen a magyar válogatott LABDARÚGÁS Vb-selejtező, D-csoport, 4. forduló mel versenyben maradtunk. Nagyon nehéz meccsek vannak hátra, kétszer a románok ellen, majd a török visszavágó. Tehát a rész- eredmény jó, de még messze vagyunk a jó végeredménytől Abdullah Avci: - Egygólos vezetésnél sajnos egy nagyon „egyszerű” gólt kaptunk, de a szünetben azt mondtam a játékosaimnak, hogy továbbra is türelmesen kell futballoznunk. Ebben a hónapban legalább négy pont megszerzését terveztük, sajnos ebből nulla lett. Ezzel együtt nem gondolom, hogy le kellene mondanom, nem tettünk semmi olyat, ami szégyen vagy bűn lenne. D-csoport további eredményei: Románia - Hollandia 1-4 (1-3), Andorra - Észtország 0-1 (0-0). A csoport állássa 1. Hollandia 4 4 0 0 13-2 12 2. Magyarország_ 4 3 0 1 10-5 9 3. Románia 4 3 0 1 8-4 9 4. Törökország 4 1 0 3 4-6 3 5. Észtország 4 1 0 3 1-6 3 6. Andorra 4 0 0 4 0-13 0 A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban 3-1- re legyőzte Törökországot. A Élcsoport 4. fordulójában rendezett mérkőzésen a törő kök szerezték meg a zetést, de a góltól felébredő magyar válogatott helyenként remek játékkal megfordította az összecsapást. A magyar csapat négy mécsesén szerzett kilenc pontjával, a románokat jobb gólkülönbséggel megelőzve a csoport második helyén áll a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött. A találkozót Csányi Sándor MLSZ-elnök társaságában a helyszínen tekintette meg Orbán Viktor miniszterelnök is. Magyarország - Törökország 3-1 (1-1) Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 25 ezer néző, vezette: Daniele Orsato (olasz). Magyarország: Bogdán - Vanczák, Korcsmár, Mészáros N., Kádár T. - Varga J., Elek Á. (Pátkai, a szünetben) - Gera, HajHamit Altintop, Egemen Kork- maz, Ömer Toprak, Hasan Ali Kal-dirim - Mehmet Ekici (Serkan Sararer, 64.), Nuri Sahin, Emre Belözoglu, Caner Erkin (Umut Bu-lut, 75.) - Turun (Aydin Yil-maz, a szünetben), Mevlüt Erdinc. Szövetségi kapitány: Abdullah Avci. GL: Komán (31.), Szalai (50.), Gera (58. - 11-es- ből), ill. Mevlüt Erdinc (22.). Sárga lap: Elek (16.), Pátkai (52.), Gera 86.), ill. Erkin (31.), Altintop (57.), Korkmaz (61.), Ömer Toprak (92.). Egervári Sándor: - Örülök, hogy a csapat egy nálunk erősebb csapat ellen is fordítani tudott. Rettenetesen boldog vagyok, hogy egy ilyen sikert a szurkolóinkkal együtt élhettünk meg. Bebizonyítottunk, hogy lehet bennünk bízni, lehet ránk számítani. Ez a győzelem a kétkedőknek is választ adott. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke: - Egy döntetlennel is maradt volna esélyünk, de a győzelemBajnokságok, eredmények, táblázatok labdarúgás, Országos ifjúsági bajnokság, II. osztály, U19, Közép Besöpört, 9. forduló BSE-Palóc Farkasok - Monori SE 0-4 (0-4) Balassagyarmat, vezette: Kovács T. Balassagyarmat Marót (Pribeli) - Mezei, Csordás (Kovács B.), Hodur, Jávor, Kiss A., Balga L, Jambrich, Oláh R., Strehó, Bódis (Gábor B.). Edző: Cserni István. SBTC - FC Hatvan 4-1 (1-0) Salgótarján, vezette: Varga G. SBTC: Bednár - Sebó, Tóth D. (Puszta D.), Gyura, Nyerges, Pájrai, Bata, Taliga, Bakos B. (Velki), Tarlósi M., Kalácska (Hepp). Edző: Palaticzky Szabolcs. GL: Kalácska (2), Bata (2). Az élcsoport állása: 1. SBTC 21 (28-9), 2. Monori SE 21 (23-7), 3. Dunaújvárosi PASE 20 (35-7), 4. REAC Sportiskola 17 (28-18), 5. ASR-Gázművek MTE 16 (24-19), 6. BVSC-Zugló 16 (13-12), ... 9. BSE-Palóc Farkasok 9 (12-22). Közép-Kelet, 9. forduló Gyöngyösi AK- Nagybátonyi SC 6-1 (0-0) Gyöngyös, vezette: Dudás S. Nagybátony: Berki V. - Viletel, Torják, Somoskői O., Forgó R, Verebélyi B., Balázs Á., Somoskői Sz. (Hatala), Henglár, Tóth Máté (Koch), Bakos L. Edző: Smelkó K. GL: Somoskői O. Az élcsoport állása: 1. XVII. Kér. Rákosmenti TK 22 (27-6), 2. Tápió- szecső FC 22 (34-15), 3. Tököl VSK 17 (43-12), 4. Gyöngyösi AK 17 (35-15), 5. Maglódi TC 17 (21 -12), ó.Dunaharaszti MTK16 (19-18),... 9. Nagybátonyi SC 12(27-33). U17, Közép ^csoport, 9. forduló BSE-Palóc Farkasok - Monori SE 6-3 (3-2) Balassagyarmat, vezette: Pap I. Balassagyarmat Nyikes - Galantes, Fényes (Csábi B.), Balga M., Mohácsi L, Szalánszki G., Vígh, Mészáros, Varga B. (Pistyúr), Kántor, Szép. Edző: Bérezi József. GL: Szalánszki G. (3), Vígh (2), Pistyúr. SBTC - FC Hatvan 2-0 (1-0) Salgótarján, vezette: Gordos Á. SBTC: Illefalvi - Ajtal, Balázs M., Kiss B., Miklós, Adorján (Móricz), Dupák, Czigler (Malomhegyi), Brusznyai (Balya), Zámbó J. (Zámbó A.), Stark. Edző: Zsély László. GL: Stark, Zámbó A. Az élcsoport állása: 1. Soroksári SC 27 (54-6), 2. FC Hatvan 24 (36-10), 3. SBTC 18 (30-10), 4. Restart-Ceglédi VSE 16 (25-8), 5. Dunaújvárosi PASE 16 (22-11), 6. Budafoki LC 16 (17-23),... 8. BSE-Palóc Farkasok 13 (23-23). Közép-Kelet, 9. forduló Gyöngyösi AK - Nagybátonyi SC 3-1 (2-0) Gyöngyös, vezette: Gyetvai P. Nagybátony: László V. - Boni- várt Z. (Csohány), Tóth Márk, Nagy B., Földi, Budveszel B. (Budveszel L), Csépe, Oláh F., Komka, Kovács D. (Bogár R), Orosz P. Edző: Csatlós Tamás. GL: Budveszel L Az élcsoport állása: 1. Gyöngyösi AK 25 (85-14), 2. Kelen SC 24 (92-5), 3. Nagybátonyi SC 21 (40-15), 4. Gödöllői SK18 (49-17), 5. Tárnok Bolha SE 18 (44-16), 6. RAFC 15 (48-33). Országos serdülő bajnokság, II. osztály, U15, Középcsoport, 9. forduló Tatabányai ASK - BSE-Palóc Farkasok 4-4 (2-1) Tatabánya, vezette: Csejtei Cs. Balassagyarmat Nemesvári (Gönczi) - GéringerT. (Homolya), Jambrich, Pistyúr, Varga R, Geringer L, Kántor, Gál Sz. (Mészáros Zs.), Kiinger (Tálas), Szalánszki G., Valusz (Tucsek). Edző: Mohácsi László. GL: Szalánszki G. (2), Kiinger, Kántor. Az élcsoport állása: 1. MTK Hungária FC II. 22 (24-10), 2. Felcsút SE-Monor 19 (52-14), 3. FC Esztergom 17 (26-10), 4. Kecskeméti TE II. 16 (22-12), 5. Kelen SC 16 (27-21), 6. Budapest Honvéd II. 16 (21-14), ...11. BSE- Palóc Farkasok 11 (31-33). Közép-Kelet, 9. forduló Salgótarjáni Sportiskola - Gödöllői SK 3-3 (1-1) Salgótarján, vezette: Baranyi IG. Salgótarján; Kanyó - Tóth A., Kiss B., Tarlósi R, Rácz D., Somoskői B. (Percze), Csonka T., Nagy R., Tóth B., Fülöp, Illés (Kovács M.). Edző: Horváth Gyula. GL: Tóth A., Tarlósi R, Nagy R. Az élcsoport állása: 1. Salgótarjáni Sportiskola 22 (41-15), 2. Szolnoki MÁV Utánpótlás 16 (17-7), 3. Goldball ’94 FC 15 (20-10), 4. FC Hatvan 15 (23-24), 5. Gödöllői SK 14 (26-14), 6. ESMTK LE 10 (12-14). U13, Középcsoport, 9. forduló Tatabányai ASK - BSE-Palóc Farkasok 1-2 (1-1) Tatabánya, vezette: Ferling Á. Balassagyarmat Deme - Szabó Á. (Daróczi), Kácsor, Hugyecz, Szemesi, Gilyen, Balázs S., Telek, Lavkó, Kosztrihán, Vámos M. (Pécsi), fiizó: Szalai István. GL: Telek, Kosztrihán. Az élcsoport állása: 1. MTK Hungária II. 27 (53-5), 2. FTC II. 27 (45-9), 3. Gyöngyösi AK 21 (42-7), 4. TASK Tatabánya 18 (21-19), 5. Videoton FC II. 18 (33-33), 6. Vasas Kubala Akadémia 15 (45-20),... 11. BSE-Palóc Farkasok 10 (23-43). Közép-Kelet, 9. forduló Salgótarjáni Sportiskola - Gödöllői SK 2-0 (2-0) Salgótarján, vezette: Kotroczó R. Salgótarján: Dúzs (Bartus) - Zsély Z., Antal (Susán), Simó, Orosházi, Grajzel, Baranyi Z. (Boros), Kovács B. (Balázs D.), A1 Samiri (Danyi), Banka (Angyal), Szeles (Illés). Edző: Répás Béla. GL: Szeles (2). Az élcsoport állása: 1. Salgótarjáni Sportiskola 22 (41-8), 2. Tápiószecső FC 18 (29-14), 3. Soroksári SC 16 (34-9), 4. Gödöllői SK 13 (40-15), 5. Goldball ’94 FC 13 (25-15), 6. REAC Sportiskola 13 (21-15). Megyei I. osztály, ifjúságiak 9. forduló Palotás - Karancskeszi 1-4 (1-2). GL: Gyöngyösi T., ill. Pulya F. (3), Novák D. Szécsény - Érsekvadkert 1-0 (0-0). GL: Szmolnik B. Kiállítva: Kökény Á. (Érsekvadkert). Karancslapujtő - Szurdokpüspöki 9-2 (6-0). GL: Kálmán M. (6), Bíró Gy., Szőrös R., Szeverényi D., ill. Bacsa T. (2). Berkenye - Pásztó 1-5 (0-4). GL: Mating A., ill. Balia R. (2), Molnár B., Bagyinszki V, Hámori P. Bércéi - Nőtincs 1-6 (1-1). GL: Mikus G., ill. Hriagyel M. (4), Poholányi R, Tabics D. Somoskőújfalu - Héhalom 6-2 (2-1). GL: Oroszi I. (5), Gyarmati K., ill. Kovács D., Mezei R. Szabadnapos: Rimóc, Mátranovák. 1. Szécsény 8 6 1 1 65-4 19 2. Karancslapujtő 8 6 1 1 39-15 19 3. Somoskőújfalu 8 6 0 2 31-15 18 4. Pásztó 8 5 2 1 30-10 17 5. Héhalom 8 5 1 2 28-17 16 6. Érsekvadkert 8 5 1 2 25-18 16 7. Nőtincs 8 4 1 3 19-11 13 8, Karancskeszi 8 4 0 4 21-16 12 9. Bércéi 8 3 1 4 22-23 10 10. Mátranovák 7 2 1 4 10-10 7 11. Rimóc 7 2 0 5 14-27 6 12. Berkenye 8 1 1 6 10-37 4 13. Palotás 8 1 0 7 W7 3 14. Sz-püspöki 8 0 0 8 2-72 0 Megyei serdülő bajnokság, Keleti csoport, 7. forduló Etes - SBTC 0-13 (9-7). GL: Gyányi A. (3), Gordos Á. (2), Békés R. (2), Balogh G., Deméndi D., Sinka R., Móricz Á., Baranyi J., Vrezsnyovszky K. Karancslapujtő - Nagybátony 13-1 (5-1). GL: Oláh G. (7), Oláh T. (3), Deák J. (2), Lavaj R., ill. Szőke L Kazár-Mátranovák 1-13 (0-7). GL: Nagy M., ill. Vári R. (2), Juhász M. (2), Csikós Gábor (2), Puporka D. (2), Nádasdi K., Búzás K., Töreki D., Urbán L, Csikós Gergő. Somoskőújfalu - Kisterenye 1-2 (1-0). GL: Oláh D., ill. Szabó R., Kovács M. Szurdokpüspöki - Karancskeszi 9-0 (6-0). GL: Mezei R. (4), Oláh R. (2), Buda M., Tóth Z., Oláh J. Vizslás - Pásztó 1-9 (1-5). GL: Farkas D., ill. Molnár K. (2), Hegedűs D. (2), Békési P. (2), Hámori D., Lukáts G., Holtner A. Az 1. fordulóból pótolt mérkőzés. Kazár - Somoskőújfalu 1-2 (1-1). GL: Pópity B., ill. Oláh D., Puporka K. A bajnokság állása 1.SBTC 7 6 0 1 47-11 18 2. Vizslás 7 5 1 1 39-24 16 3. Pásztó 5 5 0 0 71-3 15 4. Karancslapujtő 7 5 0 2 398 15 5. Kisterenye 6 4 0 2 19-18 12 6. Mátranovák 6 3 1 2 27-17 10 7. Karancskeszi 7 3 0 4 14-26 9 8. Sz-püspöki 7 2 1 4 18-29 7 9. Naqybátony 6 2 0 4 25-31 6 10. Etes 7 1 1 5 15-68 4 11. Somoskőújfalu 7 1 0 6 7-41 3 12. Kazár 6 0 0 6 5-44 0 Nyugati csoport 7. forduló. Bércéi - Buják 7-0 (2-0). GL: Bagyal B. (3), Hajdú V. (2), Zagyi Z., Mészáros E. Palotás - Érsekvadkert 5-1 (2-1). GL: Ocsovszki A. (3), Gyöngyösi T., Pila D., ill. Dombai B. Berkenye - Rétság 1-11 (0-4). GL: Csuhára N., ill. Veres P. (4), Havay B. (2), Benkő T. (2), Farkas B., Nógrádi Á., Benkő R. Szécsény - Nőtincs 4-1 (2-1). GL: Oláh M. (3), Horváth Cs., ill. Hugyecz D. Szabadnapos: Rimóc. 1. Rétság 6 6 0 0 58-2 18 2. Szécsény 6 6 0 0 54-2 18 3. Nőtincs 6 4 1 1 24-8 13 4. Rimóc 6 4 0 2 37-13 12 5. Pakte 7 3 1 3 18-22 6 6. BSE-Palóc F. 4 2 0 2 46-8 6 7. Bércéi 7 2 0 5 30-37 4 8. Érsekvadkert 6 2 0 4 20-38 4 9. Buják 6 1 1 4 7-37 4 10. Berkenye 6 1 0 5 4-83 3 11. Héhalom 6 0 1 5 5-52 1 Megjegyzés: Palotástól 4, Érsekvadkerttől és Bércéitől 2-2 pont levonva. ¥' 1