Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
2012-10-18 / 243. szám
Vagyóczky Károly ajándéka a városnak Horváth Endre Emléknap Balassagyarmaton A fiatalabb korosztály képviselői már aligha emlékeznek a Dózsa arcképével díszített húszforintos papírpénzre, az idősebbek között viszont biztosan akad még, aki egykor pengővel is fizetett. Mindezek a bankjegyek a Balassagyarmattal oly sok vonalon kapcsolódó Horváth Endre műhelyében készültek. A város minden évben megemlékezik a híres elődről. Hegedűs Henrik Ezek az őszi emléknapok rendre Horváth Endre halálának időpontjára esnek. Hiszen a pénzjegytervező grafikus- művész itt nyugszik, a gyarmati temetőben, nem messze a katolikus ravatalozótól. Újabb szoboravatás Bér:. Az Andezit Hotel előtti Nemzeti Emlékparkban eddig a magyar történelem tizenöt vezércsillagának állított szobrot - legutóbb júniusban - az emlékpark és a hotel tulajdonosa Maczó László. Akkor Vitéz Horty Miklós kormányzó szobrát avatták fel. A következő szoboravatásig már nem sokat kell várni, ugyanis 2012. október 22-én hétfőn 11 órakor a béri Nemzeti Emlékparkban dr. Harrach Péter a KDNP frak- cióveimt«j»,w<oraitóggyűlési képviselő megemlékező beszédét kövétően leplezik le Magyarország utolsó herceg- prímásának a magyar katolikus egyház egyik legnagyobb huszadik századi alakjának Mindszenty József bíborosnak a szobrát. Láss csodát! Október elsején indult és november 11-ig tart az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja országos rendezvénysorozat, amelyhez a helyi múzeum Láss csodát! - Varázslatos Magyarország fotókiállítással csatlakozott Annak megnyitóját a múzeumban október 18-án, csütörtökön 16.30 órako rtartják. Köszöntőt mond Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója. Ezt követően a fotótárlatot Pászti Andrea geológus, természettudományos muzeológus nyitja meg, majd a Varázslatos Magyaroszágunk 2011 könyv bemutatóját, diapo-ráma vetítést tartanak. A rendezvényen közreműködnek a RMAMI Rajeczky Benjamin Tagintézmény tanárai és növendékei. A fotókiállítás november 30-ig tekinthető meg a Pásztói Múzeumban. Rástartoltak... Nemö Több száz méter vízelvezető árok épült meg a Start-közmunkaprogram keretében és elkészült a falu kertje is Nemtiben. Emellett önerőből megépült a település saját traktora számára egy garázs, valamint - ugyancsak bármiféle pályázati támogatás nélkül - egy zöldséges bolttal is gazdagodott a lakosság. Itt a községi kertben megtermelt termést lehet megvásárolni, jelentős lépést téve a célul kitűzött önfenntartó falu megvalósítása felé. A sírkertben kezdődött idei tiszteletadáson nem más, mint a méltó utód, ma használatos bankóink tervezője, Vagyóczky Károly grafikusművész - a más elfoglaltság miatt távollévő Barát Gel- lért nyomdaipari szakember helyett - méltatta Horváth Endre munkásságát, kiemelve azt, hogy Európában is egyedülálló módon a táj, a magyar vidék varázslatos képei, a népviseletes palóc menyecskék is megjelentek az általa megmetszett pénzjegyeken. Mivel minden esztendőben ezeken az emléknapokon a város múltjának egy-egy kiemelkedő alakjára szintén emlékezik az utókor, így ezúttal Reményi Károly, a tizenkilencedik század második felében tevékenykedett főbíró, valamint sógora, Farkas Ferenc ügyvéd munkásságát méltatták. MedváczLajos polgármester szavai által megelevenedett a két, egymásba több helyen kapcsolódó életút, a család szerepe, a közéleti pályafutások emelkedői és bukkanói, a kor politikai élete. A sírhelyeknél történt koszorúzásokat követően a Helytörténeti Gyűjtemény épületében folytatódott az eseménysor. Itt Csach Gábor előbb alpolgármesteri minőKönyvekkel támogatják Cs. A. Közismert a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola sokrétű karitatív tevékenysége. Segítik a csángó gyermekek üdültetését, anyagilag támogatják a gyimesfelsóloki Szent Erzsébet iskolát, véradásokat szerveznek, a szociálisan rászoruló gyermekeknek ajándékcsomagokát készítenek - hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A közelmúltban egy újabb kezdeményezéssel állt elő az intézmény tanári közössége. „Támogass könyvadománnyal!” mottóval a felvidéki magyar iskolák diákjainak gyűjtenek magyar nyelvű tankönyveket és szépirodalmi műveket. Erről beszélgettünk Meló Ferenc igazgatóval. ' - Hogyan fogalmazódott meg Önökben épp a könyvadományozás ötlete?- Kulturális kapcsolataink már régóta működnek a felvidéki magyar iskolákkal, hiszen ők rendszeres résztvevői a Szent Imre Napok rendezvénysorozatának. Az ottani pedagógusokkal beszélgetve merült fel, hogy nincsenek magyar nyelvű tankönyveik, szépirodalmi műveik, melyek magyar nyelven elérhetőek. Ezzel egy időben kerestek meg a Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány képviselői: álljunk a törekvés élére és végezzük el a logisztikai feladatokat a Felvidéket Meló Ferenc elmondta, a gyűjtés nagyszerű példáját mutatta az összefogásnak, szervezésnek is. Megkerestem a Rákóczi Sző- kértem támogatását. Ezután tet- vetség megyei képviselőjét és tűk közzé felhívásunkat, ameRegionális továbbképzés A Dohányzás-Alkohol- Drog-Aids (D.A.D.A.), illetve az Ellen-szer programokban résztvevő oktatók számára tartott regionális továbbképzést a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és minőségbiztosítási osztálya a napokban Bátonyterenyén S. K. Bátonyterenye. Az oktatáson a Nógrád- és a Heves megyei rendőr-főkapitányságok állományából egyaránt tíz-tíz fő vett részt. A rendezvény elsődleges szempontja volt, hogy olyan szakmailag országosan is elismert előadók tartsák a képzéseket, akik új és aktuális tapasztalataikat át tudják adni a rendőröknek. Elsőként Csesztregi Tamás igazságügyi vegyészszakértő, a budapesti Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet kábítószer-analitikai laboratóriumának vezetője tartott előadást a designer- drogokról, illetve bemutatta azokat az anyagokat, amelyekkel szakértői tevékenysége során találkozik. Ezeknek a szervezetre és a viselkedésre gyakorolt hatásairól dr. Funk Sándor, a budapesti Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályvezető főorvosa beszélt, gyakorló szakember tapasztalatait felhasználva. Dr. Hajnal Ágnes, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézet adjunktusa igazságügyi pszichológus szakértő a gyermekkori magatartászavarok, és ehhez kapcsolódóan a gyermekrajz- elemzések során nyert megfigyeléseit osztotta meg a hallgatósággal. Végül TelekErvin salgótarjáni pedagógus „Pedagógiai kiskáté D.A.D.A.-rendőröknek” címmel tartott előadást. Ennek során olyan „trükköket”, módszereket mutatott be, amelyek segítségéségben köszönte meg Vagyóczky Károlynak, hogy saját gyűjteményéből a Balassagyarmatnak ajándékozott tizenegy nyomólemezt, melyek mindegyikén Horváth Endre által metszett női fej látható, valamint huszonhárom különböző tematikájú rézmetszetet, és egy - szintén női fejet ábrázoló - ceruzarajzot. Majd művészettörténészként beszélgetett a mesterrel. Ez a terefere szinte kiselőadásként tárta az érdeklődők elé, mit is jelent a rézmetszés művészete, milyen műhelytitkok tudójának kell lenni a pénzjegytervezőnek, milyen aprólékos, sokrétű az a feladat, amelynek során a bankjegyekre kerülnek a kimunkált alkotások. lyet Balassagyarmaton, a környék településein is elhelyeztünk, az ország több részére is elküldtünk, főleg tankönyv kiadással foglalkozó cégeknek, középiskoláknak, plébániáknak és önkormányzatoknak. Igazi motivációja tevékenységünknek az, hogy nagyon fontosnak tartjuk az anyanemzethez való kötődést és a magyarságtudat erősítését. Ezzel bátorítást adunk mindenkinek, akik, hasonló karitatív tevékenységen gondolkodnak.- Van-e már eredménye a könyvgyűjtési akciónak?- Igen, megdöbbentett a gyors reagálás és a folyamatos könyvfelajánlás telefonon, emailben. Helybeliek szatyrokkal hozzák be iskolánknak a könyveket Sikerült megmozgatni az erre érzékeny embereket Már több száz kötet vár szétosztásra. Nagyon sok magánszemély, intézmény segített az országból, Pécsről, Celldömölkről, Kiskunhalasról, plébániákról. Vallásos témájú könyvek felajánlása is szép számmal megtörtént. Köszönet a tantestület nevében minden támogatónak. Ez a megmozdulás híven bizonyítja, hogy tantestületünk mennyire érzékeny a karitatív feladatokra és a gyűjtés nagyszerű példáját mutatta az összefogásnak, szervezésnek. Nagyon büszke vagyok nevelőtestületi közösségünkre, a szülőkre, s természetesen azokra, akik partnerek ebben a nagyszerű feladatban. vei eredményesen ki lehet vívni a gyermekek, fiatalok figyelmét az órákon, továbbá kitért a javasolt és hatékony fegyelmezési módokra problémás gyerekek esetén. A zárást követően a megkérdezett résztvevők - azon túlmenően, hogy elismeréssel szóltak a magas színvonalú előadásokról - elmondták, hogy számtalan itt hallott módszert és információt tudnak majd jól alkalmazni. Volt, aki azt emelte ki: az ő tetszését az nyerte el leginkább, hogy minden előadóhoz kérdéseket lehetett intézni és lehetőség nyílt a felvetett problémák megbeszélésére is. Citrommal büntettek Salgótarján. Citrom-akciót tartott a rendőrség a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodával, valamint a városi diákönkormányzattal együttműködve a napokban a megyeszékhelyen. A Salgótarjáni Rendőr- kapitányság járőrei több helyszínen is ellenőrzéseket hajtottak végre. A kisebb szabálysértések elkövetőit a bírság kiszabása ■ helyett ,a .rendőrök, szóban figyelmeztették a közlekedési szabályok betartására, míg a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola diákjai citromot adtak át részükre. A baleset-megelőzési akció célja az volt, hogy a tanulók a gyümölcs átadásával hívják fel a gép- járművezetők figyelmét a felelősségteljes vezetés jelentőségére, illetve a gyermekek testi épségének megóvására. Eladták a lopott projektort Herencsény. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás elkövetése miatt folytat büntetőeljárást egy 19 éves herencsényi férfi és két társa ellen. A beszerzett adatok alapján a fiatalkorú és két társa ez év október 11 és 12. között bement az egyik balassagyarmati szakközépiskolába. Az egyik teremből - miután átvágták a kábelt - leemelték a meny- nyezetre szerelt polcról a negyvenezer forint értékű projektort, majd azzal az ablakon át kimásztak. A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés alapján, rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút. A személyt gyanúsítottként hallgatták ki, a két társa felkutatása folyamatban van. Az eltulajdonított projektort a tettesek értékesítették. A rendőrök lefoglalták a készüléket - tájékoztatta lapunkat az ügy részleteiről Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.