Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-18 / 217. szám

SPORTTUKOR 2012. SZEPTEMBER 18., KEDD Harmadik meccsét is megnyerte a Szécsény Aloe-Invest Szerva ASE Szécsény L - Félegyházi ASIL 7-3 Győztek: Varga Zoltán 3, Vitsek Iván 2, Podpinka Gá­bor 1, Varga-Vitsek páros. B.T. asztal; A Szécsény csapata szombaton hazai pá­lyán nagyon fontos győzelmet aratott a Félegyházi ASI csa­pata ellen. A mérkőzés na­gyon kétesélyesnek tűnt a két ifjúsági válogatottat is felvonultató kiskunfélegy- háziakkal szemben, de a mintegy hetven fő biztatásá­val a Szerva ASE Szécsény magabiztosan nyert. Vttsek Iván A kezdő szécsényi páros nagy küzdelemben, döntő szettben győzött, majd Varga Zoli is nyerte a meccsét. Ezt követően Vitsek Iván és Podpinka Gábor első mér­kőzéseinek elvesztése után a vendégek egyenlítettek (2-2), de a továbbiakban már végig a hazaiak játéka dominált. Szécsény csapata továbbra is százszázalékos az Extraligában. Négyen indultak CSELGÁNCS. A nyári ver­senymentes hónapokat köve­tően az elmúlt szombaton lé­pett újra szőnyegre a Salgó­tarjáni Párducok Judo Club négy növendéke. A Hajtós Bertalan vezette, tarjáni edzőtáborban gyűjtött tapasztalatok, gyakorlatba történő átültetésének mércé­jeként szolgált az UTE Judo termében megrendezett Bu- dapest-bajnokság. A megmé­rettetésre több mint száz ver­senyző érkezett, mely nem kis kihívást jelentett a párducok­nak, mivel számos olyan judokával kellett mérkőzni­ük, akik 4-5 edzőtáborban is Még öt csapat hibátlan LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, 5. forduló - Kiütéssel nyert a Luciáivá Keleti csoport Felnőttek Kazár - Renault Renniss- Karancsberény 2-1 (1-0) Kazár, vezette: Bakos T. Kazár: Barkó - Bornai, Sándor N., Czecze, Kovács Gy., Radies G. (Haga), Jakab Gy., Bozsik E, Bördős (Csőri, helyette Dobos D.), Dobos S., Könnyű. Edző: Sipkó Sándor. Karancsberény: Sztremi Sirsom, Marton, Gubik, Baranyi J., Szalontai, Molnár K. (Sági). Edző: Lánczi Imre. Mátraterenye: Reviczki - Maruzs, Csikós G., Lantos T., Ka­posvári, Lakatos R., Krajnyik, Kiss A. (Balogh V), Gecse, Rácz S., Tőzsér G. Edző: Serfőző Péter. GL: Gubik, ill. Kaposvári. Sárga lap: Gecse. Szabadnapos: Etes. Torják, Aranyi, Varga G., Simon A bajnokság állása (Kovács B.), Szőke Sz., Szőke L, 1. Kazár 5 5 0 0 30-7 15 Babka, Gordos, Kisbali, Szőrös. 2. Cered 4 4 0 0 39-4 12 Edző: Földi Attila. 3. Karancsalja 4 4 0 0 25-7 12 GL: Bozsik E, Jakab Gy, ill. Sző­4. Karancsberény 5 4 0 1 22-6 12 ke Sz. Sárga lap: Czecze, Kovács 5. Luciáivá 5 4 0 1 18-5 12 Gy., Radies G., Jakab Gy., Bozsik 6. Zagyvaróna 4 2 1 1 12-10 7 E, ill. Torják, Aranyi. 7. Jobbágyi 5 2 2 1 12-12 4 8. Mátraterenye 5 1 1 3 8-12 4 Cered - Vizslás 9. Vizslás 5 1 0 4 6-16 3 4-0 (2-0) 10. Ságújfalu 5 0 1 4 7-32 1 Cered, vezette: Gordos Á. 11. Etes 4 0 0 4 6-28 0 Cered: Bíró G. - Szurok (Bódi 12. Mátraszőlős 5 0 1 4 8-31 0 D.), Ficzere, Jenei (Ruszó), Cseh, 13. Buják 4 0 0 4 6-29 0 lakab Á., Farkas D., Bódi B., Ko­vács E., Czene P. (Pál M.), Nagy A. Edző: Bódi Gyula. Vizslás: Bánkút! - Hajas, Mol­nár Z., Földi A., Kabács, Barna L, Sári M. (Szakos), Bencsik, Ger- muska, Jakab P., Bakonyi. Edző: Koncsik László. GL: Kovács E. (2), Bódi D., Jakab Á. Karancsalja - Ságújfalu 5-1 (1-0) Karancsalja, vezette: Békési L. Karancsalja: Ficsúr - Fehér, Far­kas, Breznyánszky (Pádár), Ka­szás, Balázs D. (Tőre), Szabó Sz. (Orsós Z.), Fodor Zs. (Kristóf G.), Sasvári (Csicsman), Nagy Z., Mu- zsik. Játékos-edző: Fodor Zsolt Ságújfalu: Orosházi L. - Laka­tos Zs. (Medgyesi), Dénes, Kalo­csai, Botos R. (Rácz N.), Bada, Orosházi M. (Bocsó), Csatlós (Csonka T.), Rácz B., Tatter, Botos F. Játékos-edző: Orosházi László. GL: Fehér (2), Fodor Zs., Nagy Z., Balázs D., ill. Tatter. Luciáivá - Mátraszőlős 9-1 (5-0) Luciáivá, vezette: Kálmán Z. Luciáivá: Krizsanyik - Gyüre Cs., Bartkó 0. (Boros B.), Boros P., Palotai, Klajbán R., Szabó J., Pribisán V., Bartkó J., Pribisán R, Oláh Z. Edző: Bartkó János. Mátraszőlős: Kaszala - Bal- dóczi, Peti, Oláh R., Juhász M., Nagy A., Fügedi B., Fügedi D., Danyi R., Csömör L, Csömör K. Edző: Danyi Károly. GL: Pribisán V. (3), Oláh Z. (2), Palotai (2), Boros R, Klajbán R., ill. Fügedi D. Sárga lap: Danyi R. Megjegyzés: Jobbágyitól 4, Mát- raszőlőstől 2 büntetőpont levonva. Megjegyzés: Mátraszőlőstől 2, Mátraterenyétől és Jobbágyitól 1- 1 büntetőpont levonva. Nyugati csoport Szügy - Bánk 1-1 (0-0) Szügy, vezette: Szakai T. Szügy: Beniczky P. - Mészáros G., Révész, Cseke, Borkő N., Mé­száros K., Benedek J., Kalmár, Szemerédi, Fábri, Hodászi. Cs.: Dombóvári, Kávás, Urbán, Má­tyás. Edző: Benedek József. Bánk: Peredi B. - Torma, Bar- kaszi, Sági, Csizmár, Heczel, Me­ló, Puruczki B., Sindler, Takáts, Ahmed. Cs.: Vass, Makkai M. Edző: Kovács Imre. GL: Mészáros K., ill. Puruczki B. Sárga lap: Mészáros K., Ré­vész, Cseke, ill. Heczel, Sindler. Romhány - Nógrádsáp 1-1 (0-1) Romhány, vezette: Jónás M. Romhány: Kovács J. - Filiczki, Fábián, Bera B., Remák, Zalat- nai, Tomis, Jakab, Boros, Varga B., Tóth F. Cs.: Szántó, Dóka, Csókási, Keresztes, Csabai, Nán­dori R. Cs.: Smitnya, Antal, Bállá, Hársfalvi, Major. Edző: Gál László. Szendehely: Schlenk J. - Kocz- ka Zs., Virág, Márkus, Bonafert A., Pach, Fidel, Szegner, Földvári, Mácza, Gáspár F. Cs.: lámbor, Müller, Angi. Edző: Bonafert Péter. Sárga lap: Farkas, Csókási, ill. Pach. Ipolyszög - Nagyoroszi HBBSE 3-1 (3-0) Ipolyszög, vezette: Szűcs Gy. Ipolyszög: Selymes R. - Uram, Sági, Tóth Cs., Bognár, Takács, Cserni Zs., Rédei, Ha- tala, Cserni B., Jakus K. Cs.: Bogdán, Papp, Tóth G. Edző: Selymes Richárd. Nagyoroszi HBBSE: Gyarmati J. - Garazsi D., Oláh T., Nagy Sz., Herczeg, Petró, Szajbert, Garai, Kovács T., Varga B., Szorcsik A. Cs.: Makkai Szorcsik G. GL: Takács (2), Cserni B., ill. Garai M. Sárga lap: Jakus K., ill. Garazsi D., Oláh T., Nagy Sz., Szajbert, Szorcsik A. Kiállítva: Varga B.Ifi: 4-1. GL-Újvári (2), Keresztes. Sárga lap: Bőgér. Szabadnapos: Tereske. A bajnokság állása 1. Patak 5 5 0 0 24-1 15 2. Ipolyszög 5 5 0 0 15-6 15 3. Rétság 5 4 0 1 11-5 12 4. Dejtár 4 3 1 0 11-0 10 5. Szügy 5 2 3 0 15-8 9 6. Bánk 4 2 2 0 13-5 8 7. Szendehely 5 2 1 2 8-6 7 8. Borsosberény 5 2 0 3 7-10 6 9. Tereske 4 2 0 2 6-9 6 10. Nógrádsáp 5 1 1 3 6-9 4 11. Diósjenő 4 0 3 1 7-10 3 12. Őrhalom 5 0 1 4 7-18 1 13. Nagyoroszi 5 0 1 4 3-14 1 14. Romhány 4 0 1 3 2-13 1 15. Nézsa 5 Q 0 5 6-27 0 Ifjúságiak Patak - Diósjenő 5-2 (1-0). GL: Rohácsi Richárd (2), Setres, Rohácsi Rajmund, Hegedűs, ill. Pálinkás, Králik. Borsosberény - Nézsa4-1 (1-1). GL: Tóth Á., Tóth R., Majer, Kovács M., ill. Lepsényi Gy. Dejtár - Szendehely 2-0 Ifjúságiak Luciáivá - Mátraszőlős 10-0 (4-0). GL: Bartkó M. (4), Ihracska M. (2), Oláh J. (2), Maiina A. (2). Kazár - Renault Renniss- Karancsberény 8-0 (4-0). GL: Ki­rály B. (4), Gecse Z., Nagy M., Milcsovics D., Bozsik L. Cered - Vizslás 3-1 (1-1). GL: Simon B., Maring, Móriéra, Rottek. Edző: Seres István. Nógrádsáp: Félix J. - Varga R, Varga E., Kárpáti R., Klein, Branda, Kárpáti D., Gáli T., Dá­vid, Hámori, Szúnyogh. Cs.: Dián Z. Edző: Sztankó Ignác. GL: Móriéra, ill. Dávid. Sárga lap: Remák, ill. Branda, Dávid, Szúnyogh. Kiállítva: Branda. Rétság VSE - Őrhalom 2-0 (1-0) Rétság, vezefle:Molnár L. Rétság VSE: Papp Gy. - Rózsa N., Kramlik K., Oláh L, Kertész M., Luzsák, Varga R, Steidl, Ke­nyeres 0., Németh, Adi. Cs.:Lányi, Keresztes R, Bányai, Ficsúr. Edző: Salgai György. Orhalom: Barna G. - Geregai Sz., Boros, Máthé, Urbán, Csábi (2-0). GL: Smitnya Gy., Szeneczei. Ipolyszög - Nagyoroszi HBBSE 4-1 (3-0). GL: Trepinszki (2), Maglódi, Garam, ill. Szandai. Rétság VSE - őrhalom 3-1 (2-0). GL: Benkő T. (2), Havay, ill. Kárász A. Romhány - Nógrádsáp 4-2 (0-1). GL: Mudroncsik, Seres Á., Zalatnyai D., Paróczi, ill. Terma R. (2). Szügy - Bánk 5-6 (2-2). GL: Szabó, Lakatos, Jónás, Peté­csiszolhatták tudásukat. Zagyvaróna - Buják Makkai R, Ponyi M., ill. Oláh E. Borsosberény - Nézsa D., Chikán, Nagy D., Rónási, nyi, Szomora, ill . Torma (2), Mindezek ellenére a céltuda­3-0 (3-0) Zagyvaróna- Buják 2-2 (0-0). 2-1 (1-0) Sinkovics K., Sinkovics Á. Cs.: Dunavölgyi, Bérei, Kocsis, Laki. tos, elszánt felkészülés és Zagyvaróna, vezette: Menczel J. GL: Berki N. (2), Máté M., Pila M. Borsosberény, vezette: Holecska A. Szabó G., Geregai Zs., Kertész, Szabadnapos: Tereske. edzésmunka gyümölcsöző­Zagyvaróna: Balázs T. - Halmo­Karancsalja­Ságújfalu 3-1 Borsosberény. Sipos D. - Oláh Hegedűs. Edző: Baranyi Zsolt. nek bizonyult. Balázs István si (Farkas Z.), Balogh L. (Végi), (1-0). GL: Kaszás G. (3), ill. Laka­J., Sipos Á., Busái B., Szántó T., GL: Adi, Ficsúr. Sárga lap: Ró­Az ifjúsági bajnokság állása kor és súlycsoportjában 5., Miskolczi, Pintér, Bábel, Jávori tos R. Jobbágyi- Mátraterenye Kollárovits, Sinkó, Ujlaczki, Pász­zsa N., Oláh L, ill. Sinkovics K. 1. Patak 5 5 0 0 46-6 15 míg testvére, Balázs Boglárka (Oláh G.), Oláh S. (Berzák), Tora­1-0 (0-0). GL: Kucsik M. tor, Tóth J., Virág V. Cs. .Kovács R, 2. Dejtár 4 4 0 0 13-5 12 4. helyezést ért el. nyi, Takács G., Dóra (Vanó T.). Já­Szabadnapos: Etes. Vidák, Virág, D., Molnár. Edző: Patak - Diósjenő 3. Borsosberény 5 3 1 1 11-10 10 Ispán Alex bronzéremért tékos-edző: Smelkó Károly. Szabó Endre. 3-0 (2-0) 4. Nógrádsáp 5 3 0 2 13-5 9 küzdhetett, melyet magabiz­Buják: Gábor N. (Petre) - Csór­A bajnokság állása Nézsa: Lackovich Á. - Mészá­Patak, vezette: Dobsonyi L. 5. Rétság 5 3 0 2 15-12 9 tosan akaszthatott nyakába, ba, Puporka, Szabó M., Gágyor, 1. Luciáivá 5 5 0 0 47-2 15 ros, Krizsán, Nándori R., Rapavi Patak: Pincze G. - Oravecz I., 6. Ipolyszög 5 2 1 2 8-17 7 míg testvérének, Ispán Vik­Mega, Fekete R., Tóth Zs. (Bor­2. Kazár 5 5 0 0 29-5 15 K., Kucsera B., Págyor, Fridrik A., Keresztes, Varga M., Ánik, 7. Szügy 4 2 0 2 32-7 6 tornak nem sok kellett a győ­bély), Sáfrány, Imre (Molnár B.), 3. Cered 4 3 1 0 23-6 10 Kucsera D., Rapavi R, Murcsik Oravecz R., Pincze Á., Várhegyi, 8. Szendehely 5 2 0 3 17-10 6 zelemhez, így végül a dobogó Molnár Á. Edző: Pásztor Sán­4. Zagyvaróna 4 211 7-87 M. Cs.: Nándori M., Papp. Edző: Gyenes, Újvári, Németh L. Cs.: 9. Diósjenő 4 2 0 2 16-12 6 második fokára kapaszko­dorné. 5. Karancsberény 5 2 0 3 17-16 6 Damkó György. Szabó L., Csejk B., Kácsor. Edző: 10. Nagyoroszi 5 2 0 3 7-16 6 dott fel. A tarjáni versenyzők GL: Balogh L, Halmosi, Toronyi. 6. Karancsalja 4 2 0 2 10-9 6 GL: Sipos Á., Pásztor, ill. Rapavi Bella Sándor. 11. Őrhalom 5 2 0 3 8-20 6 közül többen betegség és Sárga lap: Takács G., ill. Csorba. 7. Vizslás 5 2 0 3 13-15 6 P. Sárga lap: Szántó, ill. Krizsán, Diósjenő: Szúnyogh J. ­12. Romhánv 4 1 1 2 7-9 4 más okok miatt nem tudták 8. Etes 4 202 9-19 6 Kucsera B. Ifi: 4-1. Dinnyés, Bőgér, Sztupák, Ju­13. Bánk 3 1 0 2 5-7 2 megtapasztalni a kiváló ver­Jobbágyi - Mátraterenye 9. Mátraterenye 5 2 0 3 6-16 5 hász, Monostori, Hugyecz F., 14. Tereske 4 0 1 3 6-13 0 senyhangulatot, de az idén 1-1 (1-1) 10. Buják 4 1 1 2 11-14 4 Dejtár - Szendehely 0-0 ifj. Szúnyogh, Madár, Hornos, 15. Nézsa 5 0 0 5 4-59 0 lesz még alkalmuk judogi-ba Jobbágyi, vezette: Kiss Gy. 11. Ságújfalu 5 1 1 3 10-27 4 Dejtár, vezette: Oláh R. Nándori. Cs.: Molnár J., Kon­bújni. Jobbágyi: Jeges - Berecz, Gere, 12. Jobbágyi 5 1 0 4 4-20 2 Dejtár: Tresó B. - Farkas, Pap, dricz, Mezei, Rácz. Edző: Hu­Megjegyzés: Bánktól, Nézsától Horváth Gy., Fekete Á. (Bóta), 13. Mátraszőlős 5 0 0 5 2-31 0 Szabó A., Szorcsik, Magát, Lázár, gyecz Ferenc. és Tereskétől 1-1 pont levonva. t 1 i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom