Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-08 / 209. szám
MAGAZIN ÉRTÉKŐRZŐ 2012. SZEPTEMBER S., SZOMBAT „Döcögő” felmenők \ A Döcögő Táncegyüttes 2011 szeptemberében alakult a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportjainak, a Viganó és az Ifjú Nógrád Táncegyüttes táncosainak szüleiből, házaspárjaiból, érdeklődőkből. A csoportot Husvéth Csaba, a Nógrád Táncegyüttes művészeti asszisztense, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncpedagógusa, valamint menyasszonya, Horváth Judit vezetik. Steib Janka Hogy jött az ötlet, hogy szenior tánccsoport alakuljon Salgótarjánban? Husvéth Csaba: - Az ötlet már több éve megszületett, hiszen a szülők már régóta szerettek volna egy csoportot, ahol táncolhatnak. Nem áll távol tőlük a folklór, hiszen minden egyes fellépésre elkísérik a gyermekeiket, vasalják a viseletűket, hozzák utánuk a kellékeket, részt vesznek nézőként, segítőként a műsorokon. Azonban táncolni csak egy-egy táncház alkalmával, például farsangkor volt alkalmuk. Arra gondoltak, mi lenne, ha ezt heti rendszerességgel meg tudnák tenni. Az egyik viganós szülő jött be tél végén, tavasz elején ezzel a kezdeményezéssel. Ők nem is igazán tudtak arról, hogy ez nem példa nélküli, hiszen több megyeszékhelyen, több olyan nagyvárosban, ahol felnőtt együttes működik, előfordul, hogy idősebb korosztálynak tánccsoportot alakítanak. A menyasszonyommal, Horváth Judittal február óta dolgozunk az együttessel. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Salgótarjáni Táncházban próbálhatunk, valamint, hogy Szabó János, a Nógrád Tánc- együttes művészeti vezetője és Tóth Tibor, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója is tetszését fejezte ki az iránt, amit a tánc, a közösség jelent ezeknek a salgótarjáni gyerekeknek és szüleiknek. Hány tagú a csoport? Horváth Judit: - Van 5-6 állandó pár, akik minden próbán itt vannak. Rájuk épül az alap, a többiek pedig - ahogy idejük engedi -, becsatlakoznak. A gyerekek révén ismerik ezt az egész miliőt, de ők ennek a szakmai részét is meg akarták tapasztalni. Számomra ez a figyelemre méltó. Tetszett nekik a zene, tetszettek a viseletek, de ők arra is kíváncsiak voltak, hogy mi annak a menete, hogy egy koreográfia felkerüljön a színpadra. Hogy találtatok rá erre a csoportnévre? Husvéth Csaba: - A csoport toborzásában az egyik kedves tagunk járt élen. A mai világban mi más, mint az internet volt a legegyszerűbb felület erre. Az egyik közösségi oldalon kezdte el reklámozni, és ott találkoztunk a párommal egy alkalommal ezzel a névvel, hogy Döcögő. És amikor kérdeztük, hogy mi volt az indíttatás, azt mondták, hogy hát ők már nem szaladnak, ők már nem futnak, ők már csak eldöcögnek... Hogy kezeltétek el a tanítást? Husvéth Csaba: - Gyerekeknél sokkal egyszerűbb elkezdeni a tánctanítást, hiszen ők még tudnak játszani. A népi gyermekjátékokban megtalálható mozgáselemek nagyon sokszor segítenek abban, hogy a táncot később könnyebben lehessen felépíteni. Igyekeztünk a táncanyag kiválasztásánál hűek maradni ahhoz, hogy mi itt Salgótarjánban, Palócfóldön lakunk, ezért a Nógrád Táncegyüttes táncosainak is egy igén kedves táncos falu, Rimóc táncanyagát helyeztük most a „döcögős” tánctanítás előterébe. Természetes mozdulatokra vezettük vissza a motívumokat, és ezeken a mozgásformákon keresztül - náluk is azért kissé játékos gyakorlatokon át - igyekszünk megtanítani ezt a palóc csárdást. Milyen táncanyagok, fellépések, távlati célok vannak tervben? Husvéth Csaba: - Igyekszünk úgy hozzáállni a táncokhoz, ahogy a régi paraszti gyakorlatban használták. Tehát nem elsősorban a színpadi produkció létrejöttére törekszünk, hanem arra próbálunk nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy számukra a tánc ténylegesen örömet okozzon. A Nógrád Táncegyüttessel minden évben hagyományosan megrendezzük a karácsonyi gálaműsorunkat decemberben, ahol szeretném, ha valamilyen szinten közreműködnének a „döcögős” szülők is. Ha még nem is a rimóci koreográfiánkkal, de örülnénk, ha éreznék, hogy szerves részét képezik ennek a nagycsaládnak, amelyet a Nógrád Táncegyüttes és utánpótlás csoportjai, és most már ők is alkotnak. A Nógrádnál is mindig igyekszünk nagy célokat kitűzni. A Döcögőnél sem tervezünk másképp hosszútávon. Léteznek szenior fesztiválok, versenyeznek ezek az adott életkorú csoportok. Mindenképpen szeretném, ha két éven belül ezeket megmérettetéseket mi is meg tudnánk látogatni. Horváth Judit: - Az I. Palócföldi Táncháztalálkozó - amely idén május 20-án került megrendezésre a Sportcsarnokban - szervezésében és kivitelezésében már részt vettek. Eddig azonban a háttérben dolgoztak, mint ahogy a gyerekek színpadra lépésekor is ők a háttérszereplők. Most az lenne a célunk, hogy rájuk is egy kis fényt irányítsunk. Hogy látjátok, hogy érzik magukat a próbákon? Husvéth Csaba: - Számunkra örömöt jelent, amikor azt halljuk tőlük, hogy úgy várják már, hogy jöjjön a következő próba. Az a nagyszerű ebben, hogy mivel ez a hagyomány évtizedeken át, generációról generációra öröklődött, annyira természetes, és letisztult mozgásformákat tudhat magáénak, és annyira emocionális, érzelmi indíttatású, hogy gyakorlatilag a fizikai fáradtságot ez a fajta lelki erő, ez a fajta öröm elfedi. Lelkesen jönnek minden alkalommal, és tudjuk, hogy most találtak egy olyan lehetőséget, olyan közösséget, ami szórakozást, örömöt és kikapcsolódást jelent számukra. Horváth Judit: - És amellett, hogy ezt mind jelenti nekik, a mozgás eredményeit észreveszik saját magukon. Mosolyogva állapítják meg a hölgyek, hogy az a szoknya, amit 2 éve vettek, most lötyög rajtuk. A csapat, a barátság, és a hangulat hozza ide őket. Kedves számunkra azt látni, hogy nem csak a tánc, hanem a tánchoz kapcsolódó szokásrend, a hagyományok, a folklór iránt is érdeklődnek. Szívesen hallgatják, amikor mesélünk a paraszti életformáról, a táncmulatságok menetéről. Milyen a csoportban a közösségi élet? Horváth Judit: - A próbák kezdete előtt annyira ismerték egymást, hogy tudták, ki kinek az anyukája, apukája. De régebben volt, aki inkább elment a városba sétálni, vagy megevett egy fagyit. Most, amikor várják a gyerekeket a táncházban, beszélgetnek, keresik egymás társaságát. Folyamatosan épül a közösség. Husvéth Csaba: - Nyár elején a Dolinkában szerveztünk a szülőkkel és a gyerekekkel egy nyársalást, beszélgetős, számhá- borúzós napot. Már aznap megbeszéltük, hogy ezt augusztus végén megismételjük, és szervezünk egy tanévindító, nyárbúcsúztató közös családi programot, amit a hétvégén több, mint nyolcvan fő részvételével meg is tartottunk. Mindig szoktam mondani néptáncpedagógus kollégáimnak, hogy milyen szerencsések vagyunk mi. Hiszen vannak, akik jókedvű, vidám emberek, szeretnek fütyörészni, énekelni, táncolni, viszont lehetséges, hogy nem tehetik meg a hétköznapokban. Eltelhet úgy az életük, hogy esetleg csak ötévente egy lakodalomban bontakozhatnak ki. Mi, néptáncpedagógusok minden nap megtehetjük ezt. Az, hogy ezt az élményt továbbadhatjuk nekik hetente egyszer, ez nekünk sokat jelent. De hál'istennek ez nem csak heti egy alkalmat jelent, hiszen a próbán felvett táncos folyamatokat, énekeket ők otthon közösen gyakorolják. Vannak házaspárok, akiknek egy, vagy mindkét gyereke az utánpótlás csoportokban táncol. Sőt, egy nagymamával is büszkélkedünk a szülők mellett. Otthon már családi programnak számít, hogy közösen tanulnak táncolni, közösen beszélik meg az élményeiket. Ezáltal talán nem csak a „döcögős” közösséget hoztuk egymáshoz közel, hanem van egy új téma a családon belül is, ami közös.
