Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-05 / 206. szám
SPORTTUKOR 2012. SZEPTEMBER 5., SZERDA Egymást is motiválja a három nővér TRIATLON Beszélgetés a salgótarjáni Laczkó lányokkal Ritka dolog manapság, ha egy családban három testvér is sportol, mi több, országos szinten érnek el eredményeket. A salgótarjáni Laczkó családban azonban három lány is triatlonozik. A pásztói Mikszáthban tanuló, junior Franciska, valamint a Kodályban tanuló gyermek korcsoportos Szabina és Rozina is a Tarjáni Tornádó Triatlon SE (TTT) sportolója. Előbbi két lány az előző évben kiérdemelte a korosztályának legmagasabb minősítési szintjét, míg a két Kodályos többször elnyerte már a Jó tanuló-jó sportoló díjat is. Velük beszélgettünk. Bakos László- Miként került az életetekbe a sport, és mit jelent nektek a triatlon? Laczkó Franciska: - A szüléink mindig is szerették volna, hogy sportoljunk valamit. Elsőként nővérünk, Lillajártel röplabdaedzésekre a Rákócziba, de érdeklődők hiányában hamar feloszlott a csapat Én először a focival próbálkoztam, de sajnos elég hamar kiderült, hogy a labda-, illetve csapatjátékok nem az én műfajaim. Triatlonos pályafutásomat 2010 nyarán kezdtem el. Elsőként csak azért jártam edzésekre, mert húgaimat valakinek le kellett vinni a Besztercére, majd Szuhán Attila mondta, hogy ha már ott vagyok, majd ő megtanít úszni. Végül Király Zoltán vette kezelésbe tanításomat. Két hete jártam még csak úszni hozzájuk, mikor elvittek magukkal Tiszafüredre, az edzőtáborba. Mondanom se kell, elég kemény tíz napot éltem ott át, de annyira megtetszett a csapat összetartása és a hozzá tartozó folyamatos jó hangulat, hogy végül otthagytam a kollégiumot, és beálltam közéjük a sorba. Az idei év volt a második versenyévem, amely során rengeteget javítottam tavalyi eredményeimen. Sosem voltam egy sportos alkat. Igazából engem a csapat az, ami elsőként megfogott, mivel rengeteg barátot szereztem minden korosztályban, nem csak a saját, hanem más egyesületekben is. Ma már el nem bírnám képzelni a hétköznapjaimat nélkülük, valamint a mindennapi edzések nélkül. Laczkó Szabina: - Amikor Rozi és én Rákóczisok voltunk, az iskolába új testnevelő érkezett Király Zoltán személyében. Az általa meghirdetett iskolai úszótanfolyamra jelentkeztünk, de különösebb célunk nem volt. Először egy, később heti két alkalommal jártunk az uszodába. Pár hónap múlva Zoli bácsi futóedzéseket indított, amire apa elküldött minket, mivel jó ötletnek tartotta. Pár hónapra rá jött az ötlet, hogy a futást és úszást toldjuk ki a kerékpárral. Ekkoriban már Attila tartotta nekünk az úszóedzést, a futóedzéseket pedig Zoli bácsi vezényelte le az iskola mögötti parkos részen. Később, amikor már jobban ment a futás, kimentünk terepre, hosszabb edzéseken vettünk rész. Én személy szerint azért szeretem a triatlont, mert nagyobb odafigyeléssel hatalmas sikereket lehet elérni a versenyeken, na és persze a társaság is nagyon jó. Laczkó Rozina: - A családban én voltam az első, aki triatlonon vett részt 2009-ben, a Tisza Triatlonon. Úgy gondolom, a csapat az, ami a leginkább motivál, valamint az, hogy elég nagy a mozgásigényem, amit a triatlon tökéletesen kielégít. Nagyon sok új barátot szereztem más csapatokban is. Ajánlom mindenkinek, akinek túl sok energiája marad a nap végére, vagy csak egy jó csapat tagja szeretne lenni.- Milyen nagyobb eredményeket értetek el eddig? L F: - Legnagyobb eredményemként a legelső biatlonomat, a 20. Tisza Triatlont tartom számon, mivel nekem kezdésként már a sprint távval kellett megküzdenem, de legértékesebb eredményeimet csapatban értem el, mint például idén a kaszói duatlon bajnokságon, ahol a dobogó harmadik fokára léphettem fel Szuhán Zsófiával és Herczeg Judittal. L Sz.: - A pályafutásom elején már az nagy sikernek számított, hogy végig tudtam menni a versenyen megállás, pihenés nélkül. Mostanában a legjobb egyéni eredményemet duatlonban Kaszón értem el, az ob-n ötödik lettem. Triatlonban Tiszaújváros- ban és Balassagyarmaton is a hatodik helyen zártam. Csapatban több eredményre is büszke vagyok, Kaszón a duatlon ob-n, Százhalombattán az aquat- lonon, és Fadd-Dombori- ban a biatlon ob-n is harmadikok lettünk, húgommal és Király Dórával. Egy verseny volt még ezen kívül, amit meg kell említenem, a mezei futó diákolimpiái döntőn egyéniben all. helyen végeztem, csapatban pedig bajnoki címet nyertünk. L R.: - Én a legnagyobb eredményemet Gödöllőn, a diákolimpiái mezei futó döntőn értem el, ahol csapatban győztünk a bajnokságon. A nővérem által felsorolt csapateredményekre én is büszke vagyok. Egyéni eredményeim közül kiemelendő a balassagyarmati és bajai 14., illetve a faddi 12. helyezésem.- Kinek mi az erőssége a három szám közül, illetve miben kell még fejlődnétek? Melyik a kedvenc szám? L. F: - Ez egy érdekes kérdés, mivel a három szám közül a kerékpár a kedvencem, de edzéseket nézve az úszás, versenyen pedig a futás az, amivel leginkább fel tudom hozni magam a többiekre. Úgy érzem, mind a három területen sokat kell még fejlődnöm, már csak azért is, hogy fel tudjam venni húgaimmal a versenyt. L Sz.: - Nekem a futás a kedvencem a három közül, mivel az úszás után általában fel tudok menni az egy bolyra. Ott kipihenem magam a boly első felében, vagy középrészében, és a futásra megpróbálok több energiát tartalékolni. Bicikli után a futás nehézkesen szokott indulni, de egy kis idő után már könnyebben megy, s megpróbálom felhozni a lemaradást a jobbakhoz képest, ami néha sikerül, néha nem. Szerintem nekem még úszásban kellene fejlődni, hiszen nem mindig sikerül az, hogy jó helyen jöjjek ki a vízből. L R.: - Személy szerint én a kerékpárt szeretem a legjobban, de úgy érzem futásban vagyok a legjobb, bár mindegyikben fejlődnöm kell még, leginkább az úszásban.- Hányszor edzetek egy nap?Mennyire megterhelő, hogy három számban is edzeni kell? L F: - Az edzések száma időnként változik. Iskolaidőben általában egy vagy két edzés van, míg nyáron, versenyszezonban napi 2- 3 az átlag, edzőtáborban azonban napi négy edzéssel kell megbirkóznia az egész csapatnak, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. Iskola idején heti hat alapozó úszóedzés van, ebből kettő hajnalban, még az órák kezdete előtt, ami olykor kihat az első két tanórai teljesítményemre is. Mivel Pásztora járok iskolába, időnként lemaradok az edzések elejéről, vagy akár az egész edzésről is. Vannak időszakok, azok a bizonyos „kemény hetek”, amiken intenzívebbek az edzések, de már ehhez is hozzászoktunk. Egyetlen olyan kemény időszak van, amikor az egész csapaton kijön a fáradtság, ezek pedig az edzőtáborok, ahol a keményebbnél is keményebb edzések várnak ránk. L. Sz.: - Az, hogy mennyire megterhelő az edzés, attól függ, milyen az edzésterv. Engem ebben az évben a legjobban az edzőtábor készített ki, ahol napi négy intenzív edzés után nem volt könnyű kipihenni magunkat másnapra. A hajnali edzések annyira nem megter- helőek nekem, csak a korai felkelés megy nehezen. L. R.: - Számomra is az edzőtáborok a legkeményebbek, amikor négy edzésen kell a lehető legjobbat nyújtanunk, köztük kevés pihenővel. A másik nehezen megszokható dolog a hajnali edzés, amikor 6-kor a hideg vízbe kell másznunk.- Segít az edzéseken, versenyeken, hogy a testvéretek is ott van mellettetek? L. F: - Igen, részben segít a testvérek szurkolása, de vannak pillanatok, mikor azt kérem, hogy inkább ne szurkoljanak. Ezek a pillanatok az utolsó számon, az 5 kilométeres futás elején jelennek meg, mikor azzal ámítanak, hogy „már nincs sok”. Versenyek előtt rendszeresen megbeszéljük egymással, hogy ki mit vár el magától, akárcsak a csapat többi tagjával. Futó, illetve úszó edzéseken különösen motiváló számomra, hogy két húgom is a pályán van, így minden erőmmel azon vagyok, hogy legalább Rozinát utolérjem. L Sz: - Engem legfőképpen az hajt egy versenyen, hogy a most velem egy korosztályban lévő húgom meg ne közelítsen. Legfőképpen ez inspirál arra, hogy ne hagyjam el magam, különben akár a közelembe is kerülhet, mint ahogy Faddon is történt. Versenyeken nekem nem segít sokat a szurkolás, még Fanni bíztatása sem, hisz nem figyelek oda arra, mit kiabálnak nekem, kizárom a külvilágot. L. R.: - Számomra idén motivá- lóan hatott, hogy Szabina velem egy korcsoportban indult, így célomnak tartottam, hogy ne szakadjak le túlságosan tőle, valamint az, hogy tavalyi eredményeit túlszárnyaljam.- Tervek, célok? L. F: - Célom a jövőre nézve mindig ugyan az, hogy javítsak eredményeimen. Nagy elvárásaim úgy érzem, nem lehetnek, mivel ellenfeleim 8 éves koruk óta űzik ezt a sportot, nem úgy, mint én, aki 16 évesen csöppent bele ebbe az egészbe, és tanultam meg úszni. Érettségi után apával együtt szeretnék elvégezni egy edzői tanfolyamot, hogy besegíthessünk Attilának a kicsik edzésében, ezzel is megkönnyítve a dolgát, hogy ne kelljen egyszerre háromfelé figyelnie. Persze gondolkodok rajta, hogy majd alapítok egy saját egyesületet is, de ez még nagyon távoli terv. L. Sz.: - A következő években a lehető legjobb helyen végezni a versenyeken, és a ranglistán. Jövő évre az első tíz hely valamelyikének a megszerzése a célom a serdülők között, de remélem, hogy minél jobban teljesítek. L. R.: - Jövő évre vonatkozóan az a célom, hogy benne legyek az első hatban, és persze az, hogy javítsak idei eredményeimen. A férfiak nyertek, a nők döntetlent játszottak SAKKOLIMPIA. A férfi csapat nyert, míg a női döntetlent játszott az Isztambulban zajló sakkoiimpia 6., hétfői fordulójában. A viadal honlapja alapján a férfiak úgy győztek, hogy Almási Zoltán a sötét, míg Polgár Judit a világos bábukat vezetve gyűjtötte be a teljes pontot, Lékó Péter és Berkes Ferenc pedig remizett riválisával. Polgár Judit, mérkőzését követően a helyszínen mutatta be első önálló kötetét, a „JJogyan döntöttem meg Fischer rekordját” című művet - egyelőre magyarországi kiadó híján angol nyelven. A nőknél Hoang Thanh Trang világossal feladásra késztette ellenfelét, ugyanakkor Gara Anita - szintén világossal - kikapott, míg Gara Tícia és az újonc Papp Petra döntetlenben állapodott meg. A férfiaknál 161, a nőknél 131 válogatott vesz részt a 11 fordulós, svájci rendszerű viadalon, melyen az aktuális párharc megnyerése két, a döntetlen pedig egy pontot ér. A végén kialakuló esetleges holtversenyt az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás dönti el. Eredmények, 6. forduló. Férfiak: Magyarország - Lengyelország 3-1. Lékó Péter - Radoslaw Wojtaszek döntetlen, Mateusz Bartel - Almási Zoltán 0-1, Polgár Judit - Dariusz Swiercz 1-0, Bartlomiej Macieja - Berkes Ferenc döntetlen. Nők: Magyarország - Spanyolország 2-2. Hoang Thanh Trang - Ana Matnadze 1 -0, Olga Alexandrova - Gara Tícia döntetlen, Gara Anita - Monica Calzetta Ruiz 0-1, Yudania Hernandez Estevez - Papp Petra döntetlen. t