Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
2012-09-05 / 206. szám
Száll a hamu „fészkünkre' (Folytatás az 1. oldalról.) B. D. S. á A „hamuhegy” a Salgótarjáni Acélárugyár Rt (SAC) és a céget birtokló Szalui József tulajdonában áll. A tulajdonos a munkálatokat azzal indokolta, hogy a területen mintavétel és rekultiváció folyik. A területet viszont már 1992-ben rekultiválták, vagyis a munkálatokat végző cég ismerte és fölmérhette annak következményeit, hogy mi történik akkor, ha a természet által már évtizedek óta birtokba vett területet újra „fölmarják”. GálnéHorváth Mária, aki már többször is foglalkozott a „hamu- hegy-aktával” elmondta, hogy az utca lakói megijedtek és levélben azonnal a Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez (KDVKTVF) fordultak, valamint értesítették Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat illetékes hatóságait, valamint Turcsány Lászlót, a terület önkormányzati képviselőjét is. LiptayPétemé - aki első ízben tett panaszt - az ügyben elmondta, hogy már korábban is azt tapasztalták, hogy szokatlanul nagy a mozgás a környéken. A lakók azt beszélték, hogy a hamuhegyet a terület tulajdonosa újra rekultiválni akarja, a benne található hasznosítható dolgokat pedig értékesítem szeretné. A „nyomozás” során kiderült az is, hogy sem az önkormányzat - mivel a terület magántulajdon - sem a Budapesti Bányakapitányság - mivel bányászati tevékenység nem folytatnak - nem illetékes az ügyben, hanem csakis a KDVKTVF. A képviselőt elsőként Liptay Péterné értesítette, méghozzá levélben, aki később az információk birtokában tájékoztatta dr. Gaál Zoltánt, Salgótarján Megyei Jogú Város jegyzőjét a kialakult helyzetről, valamint az áprilisi közgyűlésen interpellációjában felhívta képviselőtársai és Székyné dr. Sztrémi Melinda, a megyeszékhely polgármesterének figyelmét a leendő veszélyekre. Turcsány László ezt követően egy lakossági fórumot hívott ösz- sze. Ezen a lakók egységesen arra az álláspontra jutottak, hogy szólítsák fel a terület tulajdonosát a munkálatok azonnali leállításra. Közben az önkormányzat egy egyeztető megbeszélést kezdeményezett, amelyen a lakók, valamint Szalai József, a terület tulajdonosa és a megye- székhely önkormányzatának építéshatósági iroda munkatársai vettek részt. Ezen tájékoztatón Szalai József a lakóknak azt mondta, hogy cége „próbafúrásokat” és „ásatásokat” végez annak érdekében, hogy a területet rekultiválják, amelyet egy 2005ben kelt rendelet alapján kell elvégeznie. Azt is elmondta, hogy ezekhez a munkálatokhoz, az érvényes hatósági- és környezetvédelmi engedélyek beszerzése folyamatban vannak és ezek kiadása a „mintavétel” eredményeitől függenek. Közben a KDVKTVF ellenőrei a helyszínre érkeztek és a tulajdonostól bekérték a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyt, ennek hiányában a munkálatok leálltak - de csak pár napig, ugyanis ezután tovább folytatódtak. A további panaszokra az Országos Környezetvédelmi, Természet- védelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) is foglalkozott az üggyel. A hatóság a képviselőnek és a lakóknak is azt a tájékoztatást adta, hogy a tulajdonos részéről semmilyen írásos kérvényt nem kaptak arra vonatkozólag, hogy a kérdéses területen munkálatokat végezhessen és a hatóság sem adott ki erre utasítást. A júniusi közgyűlésen - ahol már Székyné dr. Sztrémi Melinda beszámolójában is tájékoztatást az ügyről - a képviselők között egyetértés alakult ki abban a tekintetben, hogy ezeket a munkálatokat minden törvényes eszközzel meg kell akadályozni. A munkálatok tehát leálltak. A kérdés csak az, hogy ideiglenesen vagy véglegesen? A lakók összefogtak, s az egységes fellépés érdekében egy egyesület létrehozásán fáradoznak. Mind Gálné Horváth Mária, mind Liptay Péterné megerősítette, hogy a lakók célja nem a tulajdonos ellehetetlenítése, vagy „bosszúállás”, hanem az, hogy a környéken nyugodtan és egészséges környezetben élhessenek a továbbiakban is. Az ügyben - Turcsány László segítségével - megkerestük Szalai Józsefet, a terület tulajdonosát is, de a képviselőn keresztül azt üzente, hogy nem áll módjában nyilatkozni lapunknak. Tudni kell, hogy ez a munka veszélyeztetné a környéken élők nyugalmát és egészségét. A természet által birtokba vett területen alapvetően a régi acélgyár tevékenysége közben fölhalmozódott salak, hamu és egyéb, a kohászat melléktermékeként kohókból kikerült anyagok vannak, amely alapvetően nem mérgező. Veszély akkor alakulhat ki, ha a már rajta lévő növényzetet eltávolítanák, így a felszínre kerülő apró szemcsés anyag a levegőben szállva az egész környéket beterítené finom hamuval és porral. Ez nemcsak az Acélgyári úton, hanem a Kemerovó lakótelepen, Zagyvarónán és a Pintértelepen élőket, valamint az egész belvárost is érintené. Nem beszélve a légvonalban csak pár száz méterre lévő egészségügyi- és oktatási intézményekről. Rendőrök vigyázzák az iskolába járást (Folytatás az 1. oldalról) Ennek egyik célja, hogy a hatóság kö- zelebb kerüljön az kJ ifjúsághoz és ezál- tál „pozitív rendőrkép” alakuljon ki a gyermekekben, a szülőkben és a pedagógusokban. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2012/13-as tanévben is rendszeresen kapcsolatot tarta nak az oktatási intézményekkel.-Az eddigi eredményeket és ta- mesebben, a közlekedési szabá- megelőzési témájú előadások, il- gos-átkelőhelyeket Akik gépkocsi- közlekedési balesetről, életPOIICE pasztalatokat értékelve elmondható, hogy a rendőrség által meghirdetett programmal, annak céljaival az iskolák jelentős része egyetértett, azt szívesen fogadták. A rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat. És az is érzékelhető, hogy az oktatási intézmények környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelKözzétették az adósok névsorát Vanyarcon Közzétették az adósok névsorát a településen, a listán azok szerepelnek, akiknek magánszemélyként ezer, vállalkozásként pedig 10 ezer forint feletti tartozásuk van - közölte a község polgármestere az MTI- vel. Hmcsjár Mihályné az egy hónapja érvényes önkormányzati határozatról azt mondta, azért hozták meg, mert az adósok 6,5 millió forintos tartozást halmoztak fel. Hozzátette: az adósok nevének közzétételéről jogszabályi felhatalmazás alapján döntött az önkormányzat, a több mint 150-es névsort a polgármesteri hivatal előtt lévő hirdetőtáblára helyezték ki. A nyilvánosságtól azt remélik, hogy megmozdulnak az adósok, a cél nem a megszégyenítés - mondta a faluvezető. Az 1300 lakosú település polgár- mestere azt is közölte: többször küldtek már felszólításokat az érintetteknek, a határozat életbelépése előtt pedig személyesen is megkeresték őket, és a részletfizetésről is egyeztettek, de ez sem vezetett eredményre. A magánszemélyek között van, aki egy-két ezer, míg a vállalkozók több százezer forinttal is tartoznak az önkormányzatnak. Az egy hónap tapasztalatairól a polgármester azt mondta, volt, aki már fizetett, így cserélni kellett a listát. Arra a kérdésre, hogy mennyivel csökkent a tartozás, azt felelte: „nem túl sokkal”. lyokat betartva autóznak - fejtette ki Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Hozzátette: a programnak köszönhetően az oktatási intézmények vezetői bátrabban jelzik észrevételeiket és bizalommal fordulnak a rendőrséghez. Pozitívumként élték meg, hogy olyan koordináló személy került az iskola és a hatóság „közé”, akihez közveüe- nül fordulhatnak problémáikkal, kérdéseikkel. Folyamatossá vált az információáramlás. A rendőrök által tartott bűn-, illetve balesetletve egyéb rendezvények pedig tovább színesítették a gyermekek szabadidős tevékenységét A községek, városok „iskolarendőrei” - különösen a reggeli érkezéskor és a tanórák után - rendszeresen ellenőrzik az oktatási intézményeket hogy segítsék a közlekedést és óvják a gyermekek biztonságát Ettől függetlenül tanácsos, hogy a gyerekek és a szülők is nagyon vigyázzanak magukra és egymásra. Fontos, hogy iskolába menet mindig használják a kijelölt gyaloval szállítják csemetéjüket ügyeljenek a szabályos parkolásra, hogy mások közlekedését ne zavarják, és gyermekük biztonságos helyen szállhasson ki a járműből. A megfelelő tájékozódással és önállósággal még nem rendelkező iskolásokat a szüleik eleinte ne engedjék el egyedül. A gyerekek csak a legszükségesebb értékeket vigyék magukkal, az osztálypénzt lehetőleg a szülők adják át a pedagógusoknak.- A gyermekek a legsérülékenyebbek, legyen szó közúti vagy vagyon elleni bűncselekményekről, bármilyen rossz szándékú befolyásról vagy csak a tapasztalatlanságukból fakadó átgondolatlan döntésekről. Életkorukból adódóan nem mindig érzik a veszélyt, ezért fontos, hogy tudatosan készítsük fel őket ezeknek a helyzeteknek a megelőzésére. Ebben nagy szerepe van a szülői példamutatásnak és a tanórai nevelésnek, a rendőrség segítő közreműködése mellett - hangsúlyozta Dankóné Nagy Éva. Cégek, egyéni vállalkozók, gazdálkodó szervezetek számára, rugalmas, az egyedi igényeknek is megfelelő tartós bérlet/operatív I ízi ng/flotta keze lés intézése, itt HELYBEN, SALGÓTARJÁNBAN, a Fiat Márkakereskedésben! Kerülje el a felesleges sorban állást, adminisztrációt, idegeskedést, Ml MINDENT elintézünk Önnek, HELYBEN!! Tartós bérlet konstrukciók, már O Ft befizetéstől! PORSCHE BANK 0 merkantil Bérlet az otp csoport tagja Részletek, és bővebb tájékoztatás: 3100 Salgótarján, Forgách A. út 100., A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek! Részletek a Fiat márkakereskedésben. A LTÓI’A R K 32/512-243 1 J