Nógrád Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-03 / 204. szám

BELPOLITIKA Azeri kiadatás: egy jogilag lezárt ügy Budapest Nemzetközi jogilag rende­zettnek és lezártnak tekinti a Fidesz az azeri kiadatás ügyét.- A Fidesz teljes mértékig azonosul a kormány hivatalos álláspontjával, az ügyben minden a nemzetközi jog szabá­lyainak megfelelően történt. Ez egy nemzetközi jogilag rendezett és lezárt ügy - közölte Selmeczi Gabriella, a kor­mánypárt szóvivője. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a 2004 óta fogva tartott, és 2007-ben jog­erősen életfogytiglan börtönre ítélt Ramil Sahib Safarovot kiadta Azerbaj­dzsánnak büntetése hátralévő részének letöltésére. Safarov 2004-ben álmában egy baltával etnikai okokból megölte ör­mény katonatársát. A KIM közleményében leírta: az azer- bajdzsáni igazságügyi minisztérium ar­ról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet aluli­ján. Ennek ellenére az azeri elnök Safarov azatérését követően azonnal ke­gyelmet adott a gyilkosnak, Örményor­szág pedig erre bejelentette: megszakít­ja diplomáciai kapcsolatai Magyaror­szággal, s a magyar konzulátus épületét több attrocitás is érte. A minisztérium emlékeztetett arra: az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az elítélt személyek átszállításáról szóló strasbourgi európai egyezmény alapján szállítsák át. Azt írták, a Magyarorszá­gon 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadság- vesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampol­gár az elítéltek átszállításáról szóló 1983- as strasbourgi európai egyezmény alap­ján a kiszabott büntetés letöltéséhez az átszállítását kérte Azerbajdzsánba. Az egyezménynek Azerbajdzsán és Magyarország is részese, azt a magyar Országgyűlés az 1994. évi XX. törvény­nyel hirdette ki. Az egyezmény szerint Safarovot nemzeti hősként fogadták Azerbajdzsánban az egyik fél területén elítélt a kiszabott büntetés letöltéséhez az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a másik fél területére átszállítható. Az elítélt kér­heti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az egyezmény alapján szállítsák át. Rögzítették: a végrehajtó állam illeté­kes hatóságainak folytatniuk kell a bün­tetés végrehajtását, vagy bírósági, ille­tőleg államigazgatási eljárás keretében át kell alakítaniuk az ítéletet a végrehaj­tó állam határozatává. A végrehajtás folytatása esetén a végrehajtó állam köt­ve van az ítéletnek az ítélkező állam­ban meghatározott jogi természetéhez és időtartamához - mutatott rá a KIM közleménye. A KIM idézte az azerbajdzsáni igaz­ságügyi minisztérium tájékoztatását, amely szerint a Magyarországon meg­hozott ítélet alapjául szolgáló cselek­mény az azerbajdzsáni büntető törvény- könyv szerint is bűncselekmény, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. Az életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélt legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az azeri minisztérium arról is tájékoztat­ta a KIM-et, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közveüenül folytatja a ma­gyar ítélet alapján. Kitértek arra: mivel Ramil Sahib Safarov átszállításának az egyezmény ál­tal megkövetelt feltételei fennállnak, az elítélt átszállítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter engedélyezte. Ramil Sahib Safarovot pénteken átszál­lították Azerbajdzsánba. Az egyezmény szerint az átszállítást követően a bünte­tés végrehajtására a végrehajtó állam jo­ga irányadó és egyedül ez az állam ille­tékes a megfelelő döntések meghozatal­ára - mutatott rá a minisztérium. A közleményben megemlítették, hogy Magyarországról a strasbourgi európai egyezmény alapján 2010-ben 11 elítéltet, 2011-ben 7 elítéltet, 2012-ben eddig 8 el­ítéltet szállítottak külföldre. Magyaror­szág Ramil Sahib Safarov ügyében is mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint jár el - tették hozzá. Tisztességes ajánlat Budapest. Mindkét fél számára gazdaságos és igazságos ajánlatot tett a kormány az orvosi felsőoktatást választóknak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem ünnepélyes tanévnyitó rendezvényén. Az államtitkár kiemelte: nem tartható, nem erkölcsös, gazdaságtalan és igazságtalan, hogy egy ország adófizetői a keresetük után fizetett adójukból ezerszámra képezzenek olyan fiatalokat, akiknek a diplomáján még alig száradt meg a tinta és máris - szabadságukra hivatkozva - külföldön kamatoztatják az itt megszerzett és fizetett tudásukat. Most az orvosi felsőoktatást választóknak felajánlották, hogy ha végzésük után 10-12 éven át Magyarországon gyógyítják az embereket, akkor fedezik tanulmányaik költségéTAz ajánlat részeként a kormány biztosítaui.íogja, hogy a közszolgálatban elhelyezkedő orvosok diákhitelét az állam a jövőben átvállalja - fejtette ki Hoffmann Rózsa, aki szerint ezek az ajánlatok tarthatók és erkölcsösek. Az államtitkár beszédében arra is kitért, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatóinak csaknem negyede külföldi. Ez az egyetem színvonalának elismerése. Az oktatók viszont évről-évre azt tapasztalhatják, hogy diákjaik egy részének több a zsebpénze, mint az ő havi illetményük. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a pedagógusok számára az igazi kincs a fejükben van, de elismerte: azzal aligha tudják kifizetni számláikat. Ezért a kormány, a jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetben megkísérelve a majdnem lehetetlent, azt akarja, hogy minden pedagógus, az óvónőtől az egyetemi oktatóig, tisztes fizetést kapjon. A Semmelweis Egyetem idei, 243. tanévét új rektor, a július elsején hivatalába lépett Szél Ágoston nyitotta meg. Az új rektor beszédében kiemelte: nagy űrt hagynak maguk után azok a rezidensek, akik távoznak, különösen azok, akik később sem térnek vissza. Ezért az egyetem hallgatóinak Szél Ágoston azt mondta: reméli, hogy végzésük után Magyarországon találják meg helyüket. Az idén több mint 3400 új hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem hat karán, közülük több mint 700-an külföldiek. Maximális kapacitással indul a tanév, az egyetem osztatlan képzésekre jelentősen több hallgatót vesz fel, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Folytatnák az elszámoltatást Budapest. A Jobbik szerint a kormány megbukott elszámoltatásból, a párt ezért továbbra is követeli a 2002 és 2010 közötti időszakra vonatkozó számonkérés folytatását Gaudi-Nagy Tamás azt mondta: bár Budai Gyula elszámoltatási biztos mandátuma lejárt, a Fidesz pedig sikeresen lezárt számonkérésről beszél, az ellenzéki párt szerint azonban „a kormány megbukott elszámoltatásból”. A politikus a sikertelenség bizonyítékának tartja, hogy „a nyolcéves országvesztő időszak bűncselekményeiért felelős egyetlen miniszter, állami vezető és haszonélvező sem került rács mögé”, a felelősségre vonást megúszó MSZP és a gyurcsányisták pedig szerinte egyre „szemtelenebbek". A képviselő úgy véli: a kormány „nem mutogathat a rendőrségre és az ügyészségre”, mivel a rendőrség a kabinet irányítása alatt működik, az ügyészség élén pedig a' Fidesz- KDNP által 2010-ben kilenc évre megválasztott Polt Péter áll. A párt követeli „a nemzeti vagyont megkárosító szocialista-liberális vezetők” megbüntetését és az „elorozott nemzeti vagyon visszaszerzését”. A Jobbik az elszámoltatás felgyorsítása érdekében speciális ügyosztályokat hozna létre a rendőrségen és az ügyészségen belül, és új elszámoltatási biztost nevezne ki. Gaudi-Nagy Tamás közölte azt is: a Jobbik a jövőben újabb feljelentéseket tesz. 2012. szeptember 3. hétfő - szeptember 5. szerda Karalábé ► I. osztály ► db Czifra friss salátakeverék ► 150 g ► 993 Ft/kg “5 Gyulai májas, Majorannás májas ► I25g ti ► 1032 Ft/kg JÉ Sissy sajtkrém ► natúr, zöldhagymás, kolbászos ► 125 g ► 1160 Ft/kg ___ Si ssy tej ► 2,8% zsírtartalom ► 1 liter fiiS PHazái .termék" .termék! .termék! Szeletelt fehér kenyér ► 500 g ► 258 Ft/kg Molli macskaeledel ► 2-féle ► alutálkás ► 100 g ► 650 Ft/kg Zöldségeskert ecetes almapaprika ► töltő tömeg: 300 g ► 597 Ft/kg ^ ..... Pa te :S ALMAPAPf __cdpfo__ Pen ny ( MARKET Saitkrém ' kolbászodul Sajtkrém 1 /öld! Érvényes: 2012. szeptember 3. hétfő és szeptember 5. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 190 Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége elölt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljor webotdatunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, ; Szíves megértésüket köszönjük! ján. Az árak a 2012. auguszl üzletvezetőhöz. A legközelebb t együtt értendők. Kiszolgálás www.penny.hu Tét megelőző Penny Market fogyasztói éra házaink listáját megtalálja a www.penny.hu c a háztartásokban szokásos mennyiségben. Friss. Olcsó. Jó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom