Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-10 / 185. szám
SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK Nyert a Stécé labdarúgás Előkészületi mérkőzés. Nagybátony - SBTC 1-2 (1-1). Nagybátony: Roma - Szabó, Vámosi, Sándor, Bednár - Kuli, Csatlós Cs., Kovács B., Balázs (Tóth M.) - Ndjodo, Lőrincz. Edző: Csatlós Tamás. SBTC: Babjak (Puporka) - Galbács, Híves, Jeney (Vámos), Kerényi (Stark) - Bírincsik (Sólyom), Sárközi - Sulcz (Kovács Á.), Novák (Tarlósi), Szilágyi - Kálmán J. Edző: Sebestyén Szilárd. GL: Csatlós Cs., ill. Novák, Kovács Á. Hősies futások Kilencszáz kilométeres futással tisztelegnek a balassagyarmatiak a legbátrabb, leghősiesebb és leghűségesebb magyar városok előtt. Szigetvár bevonásával már négy település viseli büszkén a Leghősiesebb Város címet Balassagyarmat az 1919. januárvégi hon- és határvédő hősi eseményekre, az azokban részt vállaló diákokra, polgárokra, vasutasokra, katonákra és a harcokban elesettekre emlékezik. A „legkisebb testvér”, Kerca-szomor augusztus elején ünnepli ősei bátor helytállásának emlékét. Sopron lakói pedig 1921 decemberében, a ma is legdemokratikusabbnak tartott népszavazáson döntöttek a hazánkhoz tartozás mellett. A balassagyarmati hosszútávfutók, triatlonisták úgy gondolták, hogy a négy várost érintő futásukkal emlékeznek az eseményekre, ma, azaz pénteken indulnak a hosszú útra. Az idei futás része az olimpiai ötpró- bának, bárhol, bárki csatlakozhat a futókhoz. Tervezett időpont és útvonat 1. nap: Balassagy armat - Letkés - Esztergom - Komárom - Győr - Sopron. 2. nap: Sopron - Lövő - Szombathely - Körmend - Ker- caszomor. 3. nap: Kerca-szomor- Lenti - Letenye - Nagykanizsa- Kaposvár- Szigetvár. 4. nap: Szigetvár - Pécs - Komló - Tolna - Dunafóldvár - Budajrest - Vác - Balassagyarmat Ha nyár, akkor nem maradhat ki a már hagyományossá váló nemzetközi cselgáncs edzőtábor, melynek idén is a salgótarjáni Madách Imre gimnázium tornaterme ad otthont a héten. B. L. Az ország még mindig a londoni olimpián remeklő cselgán- csozók neveit fújja, a mieink egy ezüst- (Ungvári Miklós), és egy bronzérem (Csernoviczki Éva) mellett két ötödik helyet (Karakas Hedvig és Joó Abigél) is szereztek. Eközben Salgótarjánban már a következő generáció azért dolgozik keményen, hogy egyszer majd ők is a címlapokon szerepelhessenek. Immáron tizenhetedik alkalommal látják vendégül a judósokat a Madách tornatermébe, idén hét magyar klub Közös melegítés mellett három szlovák, két szlovén és egy cseh egyesület sportolói vesznek részt a táborban. Az egyhetes összetartás napi két edzést jelent, ahol a kisebbekkel és a nagyobbakkal külön foglalkoznak a szakemberek. A száztíz cselgáncsozó küzdelem jellegű edzéseket végez, hiszen már a legkisebbek is versenyekre készülnek. Az idei olimpián két „ismerős” névvel is találkozhattunk, a sérüléssel bajlódó, végül pontszerző, „elsőolimpiás” Karakas Hedvig mellett - a korábban bajnokságot és csapat Európa-bajnok- ságot is nyerő - Madarász Tamás is készült már a nógrádi tanintézmény falai között. A tábor szervezője, és atyja, Oláh László róluk is mesélt lapunknak.- Ahhoz képest, hogy Hédi sérülten küzdött, nagyszerű eredmény a pontszerzés, szép jövő állhat még előtte. Tamás szabadkártyával vett részt a játékokon, így nem sok ideje volt felkészülni erre a nagy megmérettetésre. Hatalmas megtiszteltetés, hogy idén is ilyen sokat jöttek el hozzánk, a napokban Pakson is van egy tábor, de mégis ilyen szép számmal választották Salgótarjánt. A magyarul remekül beszélő szlovén edzőt is megkérdeztük, mi a véleménye a körülményekről.- A két szlovén klubból összesen tizenhatan jöttük Salgótarjánba, rendszeresen itt készülünk a téli bajnokságokra. A csapat és a program is nagyon jó, jövőre is szeretnénk ide visszatérni. A péntekig tartó edzőtábort idén is az ötszörös bajnok, háromszoros olimpikon (Barcelonában ezüstérmes), kétszeres Európa-bajnok Hajtás Bertalan vezeti, míg a Londonból nemrég hazatérő Illyés Miklós (a Magyar Judo Szövetség szakmai al- eínöke) is eltölt pár napot Salgótarjánban. A kisebbeknek még van idejük fejlődni Keleti csoport őszi menetrendje labdarúgás Megyei II. osztály, 2012-2013-as bajnokság Augusztus 18., szombat, 17 óra: Karancsalja MSE - Zagyvaróna SE, Kazár SE - Bujáki SC, Jobbágyi HSE - TSK Etes. Augusztus 19., vasárnap, 17 óra: Luciáivá SK - Ságújfalu KSE, Mátra- szőlős KSE - Vizslás AC, Mátraterenye SE - Renault Renniss-Karancsberény. Szabadnapos: Ceredvölgye SE. 2.forduló Augusztus 25., szombat, 17 óra: Renault Renniss-Karancsberény - Mátra- szőlős KSE, Vizslás AC - Luciáivá SK. Augusztus 26., vasárnap, 17 óra: Ságújfalu KSE - Jobbágyi HSE, TSK Etes - Kazár SE, Bujáki SC - Ceredvölgye SE, Zagyvaróna SE - Mátraterenye SE. Szabadnapos: Karancsalja MSE 3. forduló Szeptember 1., szombat, 16.30 óra: Karancsalja MSE - Bujáki SC, Kazár SE - Ságújfalu KSE, Jobbágyi HSE - Vizslás AC. Szeptember 2., vasárnap, 16.30 óra: Ceredvölgye SE - TSK Etes, Luciáivá SK- Renault Renniss-Karancsberény, Mátraszőlős KSE - Mátra-terenye SE. Szabadnapos: Zagyvaróna SE. 4. forduló Szeptember 8., szombat, 16.30 óra: Renault Renniss-Karancsberény - Jobbágyi HSE, Vizslás AC - Kazár SE. Szeptember 9., vasárnap, 16.30 óra: Mátraszőlős KSE - Zagyvaróna SE, Mátraterenye SE - Luciáivá SK, Ságújfalu KSE - Ceredvölgye SE, TSK Etes - Karancsalja MSE. Szabadnapos: Bujáki SC. 5. forduló Szeptember 15., szombat, 16.30 óra: Karancsalja MSE - Ságújfalu KSE, Kazár SE - Renault Renniss-Karancsberény, Jobbágyi HSE - Mátraterenye SE. Szeptember 16., vasárnap, 16.30 óra: Ceredvölgye SE - Vizslás AC, Luciáivá SK - Mátraszőlős KSE, Zagyvaróna SE - Bujáki SC. Szabadnapos: TSK Etes. Szeptember 22., szombat, 16 óra: Renault Renniss-Karancsberény - Ceredvölgye SE, Vizslás AC - Karancsalja MSE. Szeptember 23., vasárnap, 16 óra: Luciáivá SK - Zagyvaróna SE, Mátraszőlős KSE - Jobbágyi HSE, Mátra-terenye SE - Kazár SE, TSK Etes - Bujáki SC. Szabadnapos: Ságújfalu KSE. 7.forduló Szeptember 29., szombat, 16 óra: Karancsalja MSE - Renault Renniss- Karancsberény, Kazár SE - Mátraszőlős KSE, Jobbágyi HSE - Luciáivá SK. Szeptember 30., vasárnap, 16 óra: Ceredvölgye SE - Mátraterenye SE, Bujáki SC - Ságújfalu KSE, Zagyvaróna SE - TSK Etes. Szabadnapos: Vizslás AC. 8. forduló Október 6., szombat, 15 óra: Jobbágyi HSE - Zagyvaróna SE, Vizslás AC - Bujáki SC. Október 7., vasárnap, 15 óra: Lucfalva SK - Kazár SE, Mátraszőlős KSE - Ceredvölgye SE, Mátraterenye SE - Karancsalja MSE, Ságújfalu KSE- TSK Etes. Szabadnapos: Renault Renniss- Karancsberény. 9.forduló Október 13., szombat, 15 óra: Karancsalja MSE - Mátraszőlős KSE, Kazár SE - Jobbágyi HSE. Október 14., vasárnap, 15 óra: Ceredvölgye SE - Lucfalva SK, TSK Etes- Vizslás AC, Bujáki SC - Renault Renniss-Karancsberény, Zagyvaróna SE- Ságújfalu KSE. Szabadnapos: Mátraterenye SE. 10. forduló Október 20., szombat, 14 óra: Kazár SE - Zagyvaróna SE, Jobbágyi HSE - Ceredvölgye SE, Renault Renniss- Karancs-berény - TSK Etes, Vizslás AC - Ságújfalu KSE. Október 21., vasárnap, 14 óra: Lucfalva SK - Karancsalja MSE, Mátraterenye SE - Bujáki SC. Szabadnapos: Mátraszőlős KSE. 11. lorduló Október 28., vasárnap, 14 óra: Karancsalja MSE - Jobbágyi HSE, Ceredvölgye SE - Kazár SE, Ságújfalu KSE - Renault Renniss-Karancsberény, TSK Etes - Mátraterenye SE, Bujáki SC - Mátraszőlős KSE, Zagyvaróna SE - Vizslás AC. Szabadnapos: Lucfalva SK. 12. lorduló November 3., szombat, 13.30 óra: Kazár SE - Karancsalja MSE, Renault Renniss-Karancsberény - Vizslás AC. November 4., vasárnap, 13.30 óra: Ceredvölgye SE - Zagyvaróna SE, Lucfalva SK - Bujáki SC, Mátraszőlős KSE - TSK Etes, Mátraterenye SE - Ságújfalu KSE. Szabadnapos: Jobbágyi HSE. 13. lorduló November 11., vasárnap, 13.30 óra: Ságújfalu KSE - Mátraszőlős KSE, TSK Etes - Lucfalva SK, Bujáki SC - Jobbágyi HSE, Karancsalja MSE - Ceredvölgye SE, Vizslás AC - Mátraterenye SE, Zagyvaróna SE - Renault Renniss-Karancsberény. Szabadnapos: Kazár SE. Szorgalmasan készülnek a nagyobbak A szlovének idén is ellátogattak Salgótarjánt A jövő nálunk készül cselgáncs 17. nemzetközi edzőtábor