Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-09 / 184. szám
SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK Bakos a középmezőnyben végzett TRIATLON xxil. hosszútávú országos bajnokság A XXII. hosszútávú triat- lon országos bajnokságot a közelmúltban rendezték meg, hagyományosan Nagyatád környékén. Az idei évben is nőtt a nógrádi vasemberek száma, mi pedig egy-egy urat és hölgyet kérdezünk ennek a nem mindennapi teljesítménynek a részleteiről. Elsőként dr. Bakos Gergőt, a Salgótarjáni HKE eredendően hegyikerékpáros sportolóját faggattuk élményeiről. Azoknak, akik nem ismernék az „ironman” fogalmat és a hosszútávú triatlon mibenlétét, íme a legfőbb adatok. Kezdésként 3,8 kilométer úszás, majd ezt követően 180 kilométer kerékpározás, végül pedig „levezetésképpen” egy maratoni futás zárja a versenyt. Dr. Bakos Gergőnek ez elsőre sikerült az idei évben, nem is rossz eredménynyel, hiszen mind az abszolútot, mind kategóriáját tekintve a középmezőnyben végzett. A rajtnál 567-en sorakoztak fel, ebből 482- en érkeztek célba, akik között a 260. pozíciót foglalta el, míg kategóriájának 83 indulójából a 49. helyen végzett.- Kezdjük üz elején. Azért áll már mögötted jó néhány éves sportolói múlt, ez biztosan egy jó alapot adott. Mikor indítottad el a céltudatos felkészülésedet?- Egy egyetemi évfolyamtársam, dr. Gábriel Matyi által találkoztam az ironman versennyel. Ő idén már harmadjára csinálta meg! Megnéztem a róla készült képeket egy közösségi oldalon, megkerestem a neten a cikkeket és a videókat. Azon nyomban magával ragadott az ironman! Beszéltem Matyival, és mondtam neki, hogy jövőre én is ott szeretnék lenni a nagyatádi rajtnál! Megemlítettem Katának is, és a szüleimnek is, ők rögtön a támogatásukról biztosítottak! Novembertől aztán elindultak az edzések. így, ahogy mondtad, van már mögöttem pár év sport. Viszont ez főleg a kerékpárral volt kapcsolatos. Bár a hegyibringázás mellett mindig eljárogattam úszni, és futni, Dr. Bakos Gergő ezek eddig csak kiegészítő sportok voltak, és még sosem úsztam 3,8 km-t, és soha életemben nem futottam le egy maratont! Azért bíztam benne, hogy a sportolói múltból meríthetek alapokat, és nem a nulláról kezdem!- Mennyit időt tudtál rászánni az edzésekre?- A munkám mellett nem volt egyszerű. Nem szeretek csak úgy ímmel-ámmal csinálni dolgokat. Ha valamibe belekezdek, azt szeretem végigcsinálni, és szeretem úgy végigcsinálni, hogy aztán este úgy feküdjek le aludni, hogy nincs bennem hiányérzet. Egy héten 3-4 alaklommal úsztam, főleg a reggeli órákban. 5.30-kor ébresztő, aztán ó- 7.30-ig uszoda, majd irány a munka! Hetente 2-3 alkalommal futó edzések, és kb. 3-4 alkalommal bringa edzések. Főleg az úszásban kellett fejlődnöm, talán ez ment a legkevésbé.- Mennyire egyeztethető össze egy ilyen felkészülés a mindennapiélettel, mint munka, család, pihenés, stb.?- Amikor elkezdtem a felkészülést, féltem egy kicsit, hogy vajon meg tudom-e csinálni, vajon össze tudom-e egyeztetni a melóval, az életemmel. De ha az ember akar valamit, akkor az bizony lemondásokkal jár, mind a család, mind az én részemről! Meg ez az egész felkészülés magával hoz egy olyan életformát, ami azért nem olyan rossz! Például azt hittem, majd a reggeli úszás után tök fáradt leszek a melóban, és épp az ellenkezőjét tapasztaltam, egyre inkább azt éreztem, hogy fittebb vagyok, jobban tudok koncentrálni, kiegyensúlyozottabb vagyok! Szerintem össze lehet egyeztetni, nyilván kell hozzá egy pozitív, megértő hozzá állás a család, barátnő részéről, nyilván le kell mondanod dolgokról, de ez erről szól! Senki ne várja, hogy a sült galamb csak úgy a szájába repüljön!- Térjünkáta versenyre... A három sportág szakasz közül melyik nem esett jól leginkább? Gondolom a kerékpárt kizárhatjuk!- Az úszást és a bringát nagyon élveztem! Ugye az úszással kezdesz, ott még fitt és friss vagy. A bringához meg azért már csak meg voltak az alapok! Ha őszinte akarok lenni, a futással sem volt semmi bajom, csak ott jött egy óriási holtpont, amin elég nehéz volt túllendülni. Körülbelül a 34-35. kilométernél fejbe csapott a kalapácsos ember, volt egy futó köröm, amiben szó szerint csak vonszoltam magam. Ilyenkor mindig azt mondogattam magamnak, hogy a „virradat előtti óra a legsötétebb, a virradat előtti óra a legsötétebb”! Mentem tovább, és aztán az utolsó előtti körben már újra beindultak a lábaim!- A hírekben sajnos a verseny kapcsán nem az emberi teljesítmények, hanem az emberi butaságvolt inkább a középpontban... Téged is megdobáltak szilvával, vagy neked nem jutott ebből az „élményből”?- Én is olvastam erről, és hallottam is verseny közben, hogy ki kellett jönni a rendőröknek. Szilvából és kőből nem kaptam, viszont Ötvöskónyiban minden körben meghallgathattam, hogy az ott álló romák nem ismerik azt a szót, hogy „hajrá”, viszont azt annál inkább tudják skandálni, hogy „Dobjál már meg egy csokival”! De nem szeretném, hogy ez beárnyékolja ezt a csodálatos napot! Inkább azt emelném ki, hogy a többi fa- Mihez tudod hasonlítani ezt az igénybevételt?- Mondok néhány adatot neked. 13 óra 28 perc alatt teljesítettem én a távot. Ez alatt a szívem folyamatosan 145-160/perc környékén dolgozott, közel 11 ezer Kcal-t égettem el! Egy hét alatt nem eszek annyi kaját, amennyi ezt tartalmazza. Szívszorító volt látni, ahogy a bringa pályán a versenyzők hánynak, ahogy a futás közben összeesnek a görcstől, ahogy a mentősök folyatják az infúziót a folyadékveszteség miatt kiszáradóknak! Félelmetes, mit dolgozik ilyenkor a szíved, az izmaid, a tüdőd! Meg tudod, ez már a mentális képességekről is szól! Nem tudsz fizikálisán olyan állapotba kerülni, hogy ne legyenek fájdalmaid, ne legyenek holtpontjaid egy ilyen távon! A kérdés az, hogy túl tudsz-e jutni a fájdalmaidon, át tudod-e lépni a fizikális határaidat! ni! És tudod mi a fura? Hétfőn már hiányzott a mozgás! Úgyhogy felültem a bringára, és mentem 50 kilométert és közben folyamatosan mosolyogtam!- Úgy tudom te sem vagy a nagy „megmondások” híve, de azért biztosan benned is átfogalmazódott egy-két dolog azzal kapcsolatban, hogy hol található az emberi teljesítőképesség és akaraterő határa...- Az Ironman versenynek talán pont ez az üzenete! Hol vannak a határaid, hol van a fájdalomküszöböd, mentálisan menynyire vagy erős! Ott állsz a rajtnál, nézed a vizet, tudod, hogy 3,8 km- t kell úsznod, tudod, hogy 180 km-t kell bringáznod, tudod, hogy utána még le kell futnod egy maratont. Viszont nem tudod, hogy mindezt hogyan, egyáltalán be tudom-e fejezni a versenyt, mik fognak majd az úton várni rám. Minden kétséged ellenére Gergő (elöl) a 180 kilométernyi kerékpározás közben luban, ahol áthaladtunk, szívből szurkoltak az emberek, volt ahol kiálltak slaggal hűteni a versenyzőket, volt ahol söröshordót püfölve buzdítottak minket! Én inkább erre emlékeznék vissza!- Mennyi időt adsz magadnak ezt kipihenni, hol állsz rajthoz leg közelebb?- Miután célba értem, annyira fájt mindenem, hogy azt gondoltam, legalább 1-2 hónapig nem akarok semmit sem csinálmész, elindulsz, úszol, tekersz, futsz, mert a fejedben egy dolog van: átszakítani a célszalagot! Hihetetlen, hogy ha igazán hisz az ember valamiben, és azért szívvel, lélekkel tesz is, akkor mit el nem tud érni! Olimpiai (tévé)napló Magyar áldozatok a „bunda” oltárán? H. H. Amikor kedden este negyed kilenc tájban a birkózószőnyegen elképesztő örömtáncot lejtett egy ferdeszemű legény, miközben magyar ellenfele köny- nyeit törölgetve, magába roskad- va térdepelt mellette, nekem azonnal két történet jutott eszembe. Az egyik 1988-ban, Szöulban játszódott. A hetvenegy kilós ökölvívók olimpiai fináléjában az amerikai Roy Jones, a súlycsoport talán legnagyobb „ágyúja” valóságos élveboncolást tartott a házigazda nemzetet képviselő Parkon, teljes Ázsia- térképet rojtozott az állkapcsára, péppé verte, pörölyként csapkodta, mégis a végén a koreai srácot hirdették ki győztesnek. A másik: a legutóbbi bakui bokszvébén pedig az azeriek vásároltak meg - igen, kérem szépen, ez így volt szó szerint - két olimpiai aranyérmet a nemzetközi szövetségtől, és a derék bírák Londonban is ezen dolgoznak. Magyarul, ha az ökölvívásban előfordulhatnak hasonló korrupt esetek, akkor a birkózásban miért ne? Ott is kell a pénz a szövetségnek, ott is elengedhetetlenek a források, amiből eltartják magukat, amiből luxusvacsorákra vihetik a tisztviselőket és még sorolhatnám. Nem csoda, ha fentről ráirányítják a figyelmet az eseményekre: most ennek a koreai fiúnak, holnap az azeri srácnak, holnapután egy kazahnak kell nyerni, mert a szponzor, aki „tejel”, így kívánja. Meggyőződésem, Lőrincz Tamás is ezeknek a praktikáknak esett áldozatául. Mert milyen magyarázattal tudnánk arra szolgálni, hogy vajon miért nem adták meg az első menet végén a teljesen világos, egyértelmű és látványos akcióját, majd a „parter" helyzetben miért engedték legalább tizenöt-húsz másodpercig, hogy Lőrincz ne foghasson rá Kim derekára... Lehet, oda se kellett volna menni a szőnyeg közepére, mert eleve elintéztetett az ügy. Sajnos, itt tart a sport, szerencsére azért nem mindenhova férkőzhet be ily módon az „in médiás rés” isteni beavatkozása. Minderre a sejtelmemre csak ráerősített kicsit később a magyar-spanyol női vízilabda elődöntő kimenetele. Derék olasz sípmester csak fújt és fújt, meglehetősen egyoldalúan, kénye-kedve szerint küldte ki húsz másodperces „pihikre” a magyar lányokat, előszeretettel osztogatta az ibériaiaknak az emberelőnyöket, és neki is már előre megmondták, a spanyolokat kell a döntőbe juttatni, valami okot-ürügyet biztos kitaláltak a nemzetközi szövetségben, hogy ily kegyesen nyújtsa az Oca-bandának a fórokat. Ezek az esetek pedig rávilágítanak a tanulságra: a huszonegyedik században nincsenek Robespierre-ek, nincsenek megvesztegethetetlen emberek. A két keddi vesztes pedig a közvélemény számára szigorúan sportszerűen, a vereséget elismerve nyilatkozott. Igen, ilyenkor az udvariasság előbbre való az igazságnál. Száz százalék, hogy Lőrincz is, és Merész András szövetségi kapitány is csalást, bundát gyanít a háttérben, de ők mégsem hangoztathatják, mert megüthetik a bokájukat, visszacsattanhat rájuk az ostor. Nem mondhatják, merő szemérmetlenség volt az egész, piszokul kitoltak velünk, „dádát” mindenkinek, aki sípot vesz a szájába, és így tovább. Nekik ez a kötelességük, bármennyire is fáj a szívük, bármennyire is másként gondolják az egészet, a kamera előtt a mikrofont az orruk alá dugva előzékenyen el kell ismerniük, kikaptak. Ha aztán két perc múlva az öltözőben törik a tükör, falhoz vágva minden a kezük ügyébe eső tárgy, az már más tészta, azt már nem látja a világ. Szomorú lettem reggelre. Megint csalódtam egy kicsit az olimpia szellemében, megint fakóbbnak látom az „ötkarika” színeit, de én kimondhatom, amit a sportolók nem tehetnek: percenként van csalás a sportvilágban, és ezek mind-mind központilag, fentről, a nemzetközi szövetségi süppedő foteléiből irányított hadmozdulatok.
