Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-25 / 197. szám
KULTÚRA 2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT A „Kis Herceg" mániákus kérdező Mondja még valaki, hogy nincs telepátia, egy friss példával azonnal cáfolom. A minap éppen, hogy befejeztem az egyik hetilapban „A családnál semmi nem lehet fontosabb” című írás - amelyet egyrészt a háromszoros olimpiai bajnok vízilab- dás, Benedek Tibor, másrészt pedig a szerző Sándor András kedvéért vettem a kezembe - olvasását, megszólalt a telefon, amelyen ki más, mint a cikkíró jelentkezett be és kért tőlem találkozót, hogy átadhassa új, immár egyértelműen önálló könyvét, a „Lélekbúvár - Mélyinterjúknak Ugyanis 2007 karácsonyára már jelent meg egy általa (is) jegyzett kötet, de akkor Kovács Violetta mellett társszerzője volt Cserháti Zsuzsa „Összetört szárnyak” című élettörténetének. szerelő, Havas Henrik elmondja, hogy gyakorlatilag mindenre van pénze, s az ország első három legjobban fizetett műsorvezetője közé sorolhatja magát. Egyszersmind azt is beSzóval - néhány, számomra nagyon szép és megtisztelő ajánló sor, dedikáció kíséretében - immár sajátomnak tudhatom Sándor András kemény kötéses interjúkötetét, ami nekem legalább olyan fontos az Ő személye, mint a megkérdezettek, az egyébként egytől-egyig híres és érdekes egyéniségek miatt. Hiszen párját ritkítja az a meseszerű sztori, ahogyan a kilencvenes évek elején a gyerek Sándor András publikálni kezdett a Nógrád Megyei Hírlapban, meghökkentve bennünket, szerkesztőket bátorságával - ahogyan magától értetődően, minden gátlás nélkül bekopogott, bekéredzkedett az itt vendégszereplő neves emberek öltözőjébe - és nem utolsósorban korát meghazudtoló íráskészségével, ami alapot teremtett számára a megjelenésre és az újabb interjúkra. Tizenegy éves volt, amikor egy szécsényi Manhattan-koncerten elemi erővel tört fel benne az őszinte kíváncsiság a színpadon látott szereplők, egyáltalán az emberek iránt. Ekkor határozta el, hogy riporter lesz és hamarosan meg is tette az első lépést álmai beteljesítése útján. 1992. március 11- én - alig több mint tizenkét évesen - jelent meg az első beszélgetése a Nógrád Megyei Hírlapban a Mikroszkóp Színpad igazgatójával, Sas Józseffel. A salgótarjáni Petőfiben büszkén adott hírt az iskolarádió az ötödikes tanuló nagy sikeréről. Innen már nem volt megállás, Sándor András rövid időn belül elnyerte „Az év diákújságírója ’94" címet. S nemcsak írt folyamatosan egyre táguló körben - eljutva a legnépszerűbb heti és havilapokhoz - hanem vezetett, szerkesztett rádió- és tévéműsorokat s így tesz napjainkban is. Húszéves kora óta él és dolgozik Budapesten. Jelenleg úgymond „szabadúszó”, az utóbbi évtizedben alapos és kitartó munkával, gyakornokból újságíró, főmunkatárs, rovatvezető majd felelős szerkesztő lett. Ómolnár Miklós - aki két heti magazin főszerkesztőjeként volt a főnöke - vállalta, hogy ifjú kollégája kötetéhez „A Kis Herceg kincsei” címmel előszót írjon. Ebben fogalmazta meg a következőket: „Nem volt senki fia, borja, mégis - ez is varázslat - átjutott mindenféle akadályon, szigorú portásokon, összevont szemöldökű titkárnőkön. Pedig az Óperenciás tengeren is túli Salgótarjánból jött, mindenféle ajánlólevél nélkül, és talán még a hamuba sült pogácsára sem futotta neki. Mégis színészek, nagyhírű zenészek, zord producerek, mindenféle híres komédiások fogadták bizalmukba, talán ők sem tudják miért. Lehet, mert gyermeki ámulattal csodálta őket, úgy érezve, hogy a mesék birodalmába jutott, amikor vidéki kisfiúként megszólíthatta őket. Ami ebben a könyvben sándo a - fiÜÉ ....áll, ezeknek a külö- két - J ndras ' aki a Nógrád Megvei híh . eredménye. ” A háromszáz oldalas vallja: mindkét gyermeke számon kérte, hogy a sok munka miatt nem foglalkozott velük eleget. Úgy tűnik, hogy nagyapának jobban „beválik”. Vitray Tamásról - aki a magyar televízió hőskorában teljes joggal uralta a képernyőt - megtudni például, hogy a mai napig Ómolnár Mikid, olásra,á,al könyv negyven mélyinterjút tartalmaz. Az első fejezetbe a képernyőről ismert arcok - mások mellett a szakma olyan „nagyágyúi” mint Szilágyi János, Havas Henrik, Vitray Tamás vagy Vágó István - kerültek. Az olykor kíméletlen szókimondónak ismert, jogvégzett hajdani autócsak betakart fejjel képes elaludni, mert gyermekkorában nagyon félt a bombatámadásoktól. A beszélgetésből az is kiderül, hogy minden - külső és belső különbözőség ellenére - több mint húsz év után is abszolút harmonikus házasságban él Kállay Bori színésznővel. Fonyó Barbarát lányának tekinti és nagyon büszke két saját fiára is: mindketten mást tanultak, utálták a tévét mert elrabolta tőlük az apjukat, mégis a tévés szakmánál kötöttek ki operatőrként illetve komputergrafikusként. A „Színészek” című fejezetben Hernádi Judit, Bereczki Zoltán, Kiss Ramóna, Sas József, Rékasi Károly, Pokorny Lia és Ábrahám Edit nyilatkozik Sándor Andrásnak. Sas József például megjegyezte, hogy ha annak idején Salgótarjánban egy kisdobos-nyak- kendős nem megy oda hozzá interjút kérni, akkor most biztosan nem neki nyilatkozna, többek között a zűrös adóügyéről, vagy az állítólagos viszszavonulásáról, új vállalkozásairól, a Mikroszkóp utazó társulatáról, illetve „SasFészek”-ről. A leghosszabb - tizenhét név jelenik meg benne - a „Zenészek” című fejezet, amelyben a régebbi generáció tizenbotagjai - mint például Demjén Ferenc, Szikora Róbert, Balázs Feco, Horváth Charlie, Korda György, Balázs Klári, Galambos Lajos, Zoltán Erika - mellett az utóbbi években felfedezettek - Vastag Csaba és Tamás, Oláh Ibolya, Tabáni István - is elmondják titkaikat. Értelemszerűen szívszorító az a három beszélgetés - Antal Imrével, Cserháti Zsuzsával és Zenthe Ferenccel - amely az „Akik már nincsenek köztünk” című részben kapott helyet. A színművész - akinek mint mondta „gyönyörű gyermekkora volt Palócországban” - a halála előtti időkben jószerivel már senkit sem fogadott, a bűvös „Salgótarján” szóra kitárta a remeteszőllősi kertje kapuját Sándor András előtt. A könyv úgynevezett spirituális interjúkkal zárul, majd következik a szerző „Epilógus”-a a legvégére pedig néhány oldalnyi „Tallózó” az elmúlt esztendőkben írott cikkekből - a Verebes Istvánnal, Bajor Imrével, Tihanyi Tóth Csabával és Sebestyén Balázzsal folytatott beszélgetésekből - került. A kötet egészéből kiviláglik, amit a szerző magáról mond - „mániám a kérdezés, a másik ember megismerése” - de az is egyértelmű bizonyítást nyer bármelyik írás alapján, amit Galambos Lajos mondott róla: „András írásain keresztül jöttem rá, mennyire nem mindegy, hogy ki tartja a tükröt az ember elé. Neki köszönhetem életem eddigi legkomolyabb, legmélyebb interjúit. ” Csongrády Béla mm ünnepel a magyar fotográfia Magyarországon Vállas Antal személyéhez, nevéhez fűződik a fényképezés tudományába bevezető első nyilvános bemutató, amelyet 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaságban tartott az általa készített Daguerre- féle fényképek (dagerrotípiák) alapján. Azt igazolta, hogy az előző évben Párizsban közzétett találmány, eljárás révén lehetséges fénysugarak segítségével vaság oly népszerű, elterjedt fotózás múltjáról, előzményeiről. A fotóklub mondhatni központi rendezvénye augusztus 25-én, szombaton, azaz ma lesz Salgótarjánban a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. 11 órakor dr. Fancsik János Életmű-díjas természetfotó-kiállítását az Előtér galériában Homoga József egyesületi elnök nyitja meg, P. Tóth László - aki szintén mészetjáró-túravezető nyitja meg. Közreműködik: az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes. Szintén kedden ló órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly galériájában nyílik meg Bodrogi László és Lászlóné fotókiállítása. Köszöntőt Molnár Éva a házigazda intézmény igazgatója, megnyitót Homoga József mond. Ez a kiállítás szeptember 9-éig látható. lósághű, maradandó nyomot hagyni egy ezüstözött, fényérzékennyé tett rézlemezen. Ezt a dátumot a Magyar Fotó- művészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége mérföldkőnek tartván 2003-ban javasolta a kulturális kormányzatnak, hogy augusztus 29-e a magyar fotográfia napjává nyilvánítassék. Azóta minden esztendőben a nyár végi napokon, ősz eleji hetekben a fotográfiai közélet megannyi aktív szereplője igyekszik a társadalom figyelmét a fotókultúra nemzeti örökségére és a kortárs fotóművészet értékeire irányítani. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület is gazdag programsorozattal, tagjainak kiállításaival készült a magyar fotográfia napjára és emlékezik meg a manapmegkapta ezt a szép elismerést - „Színház az egész világ” című képeihez a fotógalériában dr. Csongrády Béla közíró, a Nógrád Megyei Hírlap nyugalmazott felelős szerkesztője - akinek szövegeivel együtt több mint két évtizede jelennek meg a lapban P. Tóth László fotói - mond ajánló gondolatokat. A megnyitóünnepségen Nádasdi Szilvia hegedű- művész működik közre. Az alkotók képei éppen egy hónapig tekinthetők meg. Augusztus 28-án két helyszínen rendeznek kiállítást a magyar fotográfia napja jegyében. Baglyasaljai Barátainak Köre szervezésében 10 órakor dr. Nyíri László „Kárpátaljai képek” című bemutatóját a Baglyaskő Idősek Otthonában Gubola István, ny. középiskolai tanár, terGergelyné Peteh Piroska szeptember 2-án, 14 órakor a mátramindszenti iskolában mutatja be fotóit. A kiállítás szeptember 25-éig nézhető meg. Szeptember 4-én, 10 órakor dr. Agócs Józsefnek a salgótarjáni gépipari szakközépiskolában, 6- án 10 órakor Medve Jánosnénak a ságújfalui iskolában, 12-én 9.40 órakor pedig Jancsár Ró- bertnek a megyeszékhelyi egészségügyi szakközépiskolában nyílik tárlata. A kiállítások sorrendben október 5-ig, 15-ig illetve 10-ig állnak az iskolákban. A fotóklub szeptember 13-i klubfoglalkozásán értékelik a magyar fotográfia napja alkalmából szervezett rendezvények tapasztalatait és vonják meg az augusztus eleji szlovák fotótúra mérlegét. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Hogy gondolta, hogy ezt a sok édességet átcsempészheti a határon?”Szerencsés nyertesünk: Dr. Váraljai Béla, Mátranovák, Dózsa György út 25. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2012. augusztus 30-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). Az 1000 forintos vásárlási utalvány szintén itt vehető át. V i