Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-16 / 190. szám

2012. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK MAGAZIN! ­ELETMOD UTAZÁS " GARÁZS - TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐ Vidáman szebb az élet A játékos, jó humorér­zékű emberek vonzób­bak és jobb esélyük van a társtalálásra - erősítették meg a té­zist amerikai egyete­mi oktatók. Felmérésükben 250 egye­temi és főiskolai hallgató vé­leményét firtatták, és a vála­szok alapján egyértelműen az mutatkozott meg, hogy mindkét nem nagyon fon­tosnak ítélte a humorérzé­ket, a mókázást és a játékos­ságot hosszú távra szóló társ keresésekor. A férfiak 16 tu­lajdonság közül az első hely­re sorolták a humorérzék fontosságát, a mókakedve­lést a harmadikra, a játékos­ságot pedig az ötödikre. A nőknél - ugyanebben a sor­rendben - a 3., 4., és 5. hely­re kerültek ezek a tulajdon­ságok, az első helyen a ked­vesség, a másodikon pedig a megértés diadalmaskodott. Érdekes, hogy a külcsín fon­tossága a férfiaknál csak a 9. helyre sorolódott. Garry Chick - a tanul­mány fő szerzője, egy pennsylvaniai főiskola professzora - úgy véli, hogy az eredmények alap­ján érthető, miért játsza­dozik az ember egész éle­tén át, míg a legtöbb állat felnőtt korára felhagy a hancúrozással. „A játékosság egy férfi ré­széről azt üzenheti egy nő­nek, hogy erőszakmentes az illető, nem árt sem párjá­nak, sem utódaiknak. Egy nő játékossága fiatalságot, termékenységet sugallhat a férfinép felé” - idézte Chick- et a The Daily Telegraph cí­mű brit lap weboldala. 60 millióra teszik a betegek számát Magyar- országon szerencsére nem ilyen súlyos a helyzet, 10-15 százalékra tehető a pajzsmi- rigybetegek száma, közöttük többségben, 70- 80 százalékban vannak a nők. Varga Fatima elmondása szerint a rossz­indulatú daganatok között 1-2 százalékban fordul elő pajzsmirigydaganat, ez is jól diag­nosztizálható, adott esetben csonkolásos módszerrel, műtéttel a daganat eltávolítha­tó. Ha a pajzsmirigyet is eltávolítják, azon­nal pótolni kell működését megfelelő hor­mon gyógyszerekkel. A pajzsmirigy kezelé­se minden esetben a kiváltó ok függvénye. A pajzsmirigybetegségek megelőzésé­re nincs sok lehetőség. A helyes táplálko­zás, az immunrendszer erősítése, a stresszmentes életmód természetesen ezekben az esetekben is kívánatos, de az ilyen jellegű autoimmun betegségek szin­te kivédhetetlenek. Viszont a pajzsmirigy nem megfelelő működése helyreállítható, fokozott műkö­dés esetén gyógyszeres kezeléssel, csök­kent hormontermelésnél pedig gyógyszer, megfelelő mennyiségű jód adásával. A jód bevitelnél különösen óvatosnak kell lenni, néha ugyanis a kevesebb több. Egy felnőtt napi jódszükséglete 150 mikrogramm na­ponta. Magyarország a közepesen jódsze- gény országok közé tartozik, ami azt jelen­ti, hogy az élelem által szervezetünkbe jut­tatott só mennyisége nem mindig elegen­dő, ezt jódozott sóval és egyéb készítmé­nyekkel, ellenőrzött módon pótolni lehet. Az endokrinológia - a belgyógyászat e speciális ága - egyre inkább fejlődik, és egyre több olyan beteg keresi fel a szak- rendeléseket, aki szűrésre jelentkezik. Ez egyébként a megelőzés leghatékonyabb módja, és biztosíték egyben, hogy ez a fontos szervünk, amely jód és fehérje fel- használásával hormont termel, betölthes­se a szervezet valamennyi sejtjére hatás­sal bíró, szabályozó, élettani szerepét. P - — “ — ““ “ “ “ j Tényleg elhízik, i aki kövérnek ! hiszi magát A depressziónak különböző megnyilvánulási formái vannak, amelyek különböző okokra vezethetők vissza. Többféle osztályo­zás van. Ezek szerint, létezik akut és krónikus, endogén és exogén, unipoláris és bipoláris depresszió stb. A bipoláris de­presszió esetében a depressziós és mániás szakaszok váltakoz­va követik egymást. Lehetséges még skizoaffektiv pszichózisos depresszió és pszichotikus szintű depresszió. A depressziós személyek jellemzően magukba fordulnak (introverzió), kerülik a társaságot, és végül általában elmagányo- sodnak. Enyhébb esetekben a depresszió spontán gyógyul, de sú­lyos esetekben már szakemberre is szükség van. Egyetem kutatói. Az átírási fak­torok olyan fehérjék, amelyek segítenek annak ellenőrzésé­ben, hogy a DNS mely genetikai információi másolódjanak le, az­az íródjanak át, miközben a test fehérjéi képződnek. Ronald Dumán, a Yale Egyetem pszichiátere, a tanulmány egyik Elhalálozott depressziós és egészséges emberek agyszöve­teinek genetikai összetételét vizsgálva jutottak a kutatók arra a megállapításra, hogy a gének egy csoportja határozottan ke­vésbé aktív a depressziós páci­ensektől származó szövetekben. Az öt így azonosított gén mind­Kicsi, de jelentős szervünk A magukat tévesen kövér­nek vélő tizenéves lányok kétszer nagyobb eséllyel vál­nak túlsúlyos huszonévessé - idézte norvég kutatók tanul­mányának eredményét a Daily Telegraph című brit na­pilap. A tanulmányt a jour­nal of Obesity című szakfo­lyóiratban ismertették rész­letesen a norvég tudomány- egyetem munkatársai. A fel­kérésbe 1200 normál testsúlyú norvég tizenéves lányt és fiút vontak be, akik­nek az életkora 13 és 19 év között volt, majd tizenegy év­vel később újra kikérdezték őket. Mérték testtömeg­indexüket (BMI) és derék­bőségüket is. Az elemzésből kide­rült, hogy azok a fia­talok, akik tizen­évesként kövérnek tartották magukat, jóval nagyobb va­lószínűséggel vál­tak valóban túlsú­lyossá vagy elhí­zottá a második felmérés idejére. A magukat tévesen kö­vérnek tartó lányok 59 százaléka és a fiúk 63 szá­zaléka vált fiatal felnőtt korá­ra túlsúlyossá BMl-értéke alapján, míg a megfelelő ön­képpel rendelkező, testsúlyá­val elégedett kamaszok közül a lányok 31 százaléka és a fi­úk 48 százaléka lett csak túl­súlyos. A BMI értékét úgy számít ják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testma­gasság négyzetével. Túlsú­lyosnak a 25 feletti BMI érték számított a felmérésben, el­hízottnak pedig a 30 feletti. Derékbőségük alapján a test­súlyukkal elégedetlen lányok 78 százaléka, a fiúknak pe­dig 55 százaléka számított túlsúlyosnak a második mé­résnél, miközben a testsú­lyukkal elégedett tizenéves lányoknak csak 55, a fiúknak pedig 29 százaléka volt túl­súlyos 11 évvel később. Túl­súlyosnak azt tekintették a tanulmányban, ha fiatal nő­ként derékbősége 80 centi­méter, férfiként 94 centimé­ter felett volt. Elhízottnak az számított, akinek nőként 88 centiméternél, férfiként pe­dig 102 centiméternél na­gyobb volt derékbősége. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy azok, akik so­kat aggódnak, szoronganak testsúlyuk miatt, könnyeb­ben szednek fel többletsúlyt, különösen a hasi súlygyara­podás jellemző rájuk. Ha va­laki kamaszként elégedetlen testsúlyával, akkor nagyobb eséllyel vesz fel egészségte­len szokásokat, például hagy­ja el a reggelit vagy vezet be olyan étrendet, amelyet aztán nem tud betartani. A klinikai depresszióban szenvedő emberek agyának egyes területei kisebbek és sűrű­ségük is kisebb, mint az egész­séges kontrollszemélyeké: ame­rikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban ismerte­tett tanulmányukban ennek ge­netikai okait vizsgálták. Az agysejteket összekötő, a sejtek közti kommunikációban fontos szerepet játszó szinapszi­sok működését befolyásoló gé­neket egyetlen központi geneti­kai kapcsoló, egy átírási faktor irányíthatja, amely túl termelő­dik a depressziós emberek agyá­ban - állapították meg a Yale dés­terápiával való javításával haté­konyabb depresszió elleni terá­piákat tudunk kifejleszteni” - idézi Dumant a LiveScience cí­mű ismeretterjesztő portál. Pajzs, pillangó, U betű - lehet vá­lasztani, mert többféle fantázia­névvel is szerepel az a létfontos­ságú mirigy, amely nyakunk elülső részén, a légcső két olda­lán helyezkedik el. "Pajzsmirigy néven vált ismertté, egyrészt, mert a pajzsporc előtt található, másrészt, mert alakja szerint leginkább pajzshoz hasonlít" - mondja beszélgetőpartnerem, Varga Fatima endokrinológus szakorvos. Leopold Györgyi- A pajzsmirigy iránti érdeklődés mint­ha megnőtt volna az utóbbi időben, nem utolsósorban azért, mert neves művésznők, ismert személyiségek hirtelen kialakuló súlyfeleslegükért éppen a pajzsmirigy nem megfelelő működését teszik felelőssé.- A legtöbb esetben tévesen, ugyanis a pajzsmirigyproblémák autoimmun be­tegségre vezethetők vissza - szögezi le a szakorvos.- Okozhatnak ugyan váratlan hízást, de korántsem olyan látványos mértékben, aho­gyan az egyeseknél előfordul. A 4-5 kilós súlytöbblet a pajzsmirigy alulműködése kö­vetkeztében jön létre, és a sejtekben össze­gyűlő víz okozza. Egyébként a pajzsmirigy­nek fontos hormontermelő szerepe van, a tiroxin és trijodtiroxin nevű hormonokat termeli, működését közvetlenül az agyala­pi mirigy szabályozza a TSH hormon segít­ségével. Ha a mirigy nem termel elég hor­szerzője szerint a vizs­gálataikból az derült ki, hogy az érzelmek szabályo­zásában és a tanulásban egy­aránt részt vevő ingerületi körö­ket rombolja, ha ez az átírási fak­tor aktivált állapotban van, ha túl sok termelődik belőle. Állati és emberi boncolások, valamint agyi képalkotó berendezéssel ké­szített felvételek egyaránt azt mu­tatták, hogy a depresszióban szenvedők agyának egy bizonyos területe, a dorzolaterális pre- fontális kéreg összezsugorodik. Az itt lévő idegsejteknek ilyenkor nemcsak a méretük kisebb, ha­nem a sűrűségük is. egyi­két a GATA1 je­lű átírási fak­tor szabályozza, amely viszont túlter­melődött ezekben az agy­szövetekben. Patkánykísérle­tekből az is kiderült, hogy a GATA1 faktor csökkentette az idegsejtek nyúlványainak, a dendriteknek az összetettsé*- gét. Mivel ezek a nyúlvá­nyok továbbítják az üze- M netet sejtről sejtre, alapvetően fontos megfelelő működésük. „Azt reméljük, hogy a szinaptikus kapcsolatok akár új gyógyszerekkel, akár viselke­mont, a TSH-szint megnő, és ez fokozott munkára készteti a pajzsmirigyet. Ellenke­ző esetben pedig a TSH-szint csökken. A pajzsmirigy hormonjai a szervezet anyag­csere-folyamatának, az energiaforgalom­nak és hőszabályozásnak a legfőbb ténye­zői. Általában két ismert pajzsmirigyzavar- ról beszélünk, a túlműködésről és az alul- működésről. A túlműködés jelei lehetnek: magas vérnyomás, hasmenés, fokozott izza- dás, erős szívdobogás, ingerlékenység, a szemgolyók kóros kidülledése. Csökkent hormontermelésre utaló jelek újszülött-, il­letve csecsemőkorban utalnak komoly fej­lődési rendellenességekre, a testi és szelle­mi fejlődés elmaradására. Felnőttkorban a betegség főként autoimmun eredetű, jelei közt az ödéma, aluszékonyság, feledékeny- ség, étvágytalanság a leggyakoribb. De olyan összetett kórképek is előfordulhat­nak, mint a szívritmuszavar, a meddőség, a depresszió. A serdülőkor, a terhesség ideje, valamint a változókor hordozza magában a legtöbb rizikófaktort a pajzsmirigybetegség kialakulására. Nincs sok lehetőség a megelőzésre Szakorvosok szerint egyszerű önvizs­gálattal, „kitapintással” is megállapítha­tó, ha göbök alakultak ki a pajzsmirigyen, vagy az aránytalanul megnagyobbodott. De a mai modern technika, az ultrahan­gos, izotópos és a laboratóriumi vizsgálat minden esetben eloszlatja a kétségeket, és pontos diagnózist ad. Áz EgyesültÁUamokban népbetegségként kezelik a pajzsmirigy-rendellenességeket: idén januárban kampányt kezdeményeztek a rendszeres önvizsgálat érdekében, mivel A depresszió zsugorítjflfeaiat

Next

/
Oldalképek
Tartalom