Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-16 / 190. szám

NOGRAD TWätttTäl 2012. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Kevés a dolgos kéz Erdötarcsa. Nagy Attiláné, a település polgármestere lapunk érdeklődésére el­mondta, hogy a község köz­területeinek rendben tartá­sának érdekében, jelenleg 6 fő közmunkás dolgozik. Közülük három fő, öt hóna­pos időintervallumban, na­pi 8 órában, további három fő, három hónapig, 6 órás munkaviszonyban végzi a falu körüli teendőket. A polgármester azt is el­mondta, hogy a falunak sajnos nincs elég kapacitá­sa arra, hogy állandó mun­katársakat alkalmazzanak, így minden lehetőséget megragadnak, hogy részt vegyenek a közmunka­programokban. - A telepü­lés mintegy 5 hektáros zöldfelülettel rendelkezik, aminek állandó vágása és rendben tartása, ennél jó­val több dolgos kezet is igé­nyelne - állapította meg Nagy Attiláné. Elég-e a lelkesedés a sikerhez? Etes. Minden település ének, élhetőségének, népesség- megtartó erejének fontos eleme a kultúra. Ahhoz, hogy a falvak, vá­rosok lakói jól érezzék magukat településükön szükséges a meg­felelő gazdasági háttér, ezen belül a munkához való jutás lehetősége, a biztonságos, szép környezet, va­lamint az, hogy szabadidejüket az emberek hasznosan és tartalma­sán tudják eltölteni. Minél na­gyobb és gazdagabb egy település, annál több szórakozási lehetőség adatik. Színházak, mozik, bálter­mek, szakkörök, különböző kul­turális egyesületek állnak a tele­pülésen lakók rendelkezésére. Ahol pedig jól érzi magát az em­ber, onnan nem is kíván elköltöz­ni. A kistelepülések, különösen a falvak nagyon nehéz helyzetben vannak. Színházat természetesen nem tudnak fenntartani, a mozik már régen megszűntek. Ahhoz, hogy az itt lakók kulturális igénye­iket kielégítsék, el kell utazniuk, vagy kell néhány lelkes, de inkább megszállott ember, aki mindent megtesz azért, hogy a település határain belül is minél több lehe­ból, rádióból, internetről nyert in­formációk alapján napról napra változik. Az aktuális divatirányza­tőséget teremtsenek a szórakozás­ra, a kikapcsolódásra. Szerencsé­re én egy ilyen településen lakom. Etes kulturális hagyományaira a kettősség jellemző, egyrészt a paraszti, másrészt a bányász élet­ből táplálkozik. Az itt élők mindig figyelmet fordítottak arra, hogy ezeket a hagyományokat megőriz­zék. Hosszú évtizedeken keresztül működött a népdalkor, a citeraze- nekar, a színjátszó-kör. Az emberek ízlése a televízió­nem működhetnek egymás nél­kül. Fennmaradásukat, munkáju­kat lehetőségeihez mérten segíti az önkormányzat és a falu közala­pítványa. A rendezvényeket in­gyen biztosítják a polgárőrök, cse­rébe ezen csoportok szívesen lép­nek fel a polgárőrség bálján és egyéb rendezvényein. így egy tot a kultúráért dolgozó sze­mélyeknek is fel kell ismer­niük, és alkalmazkodni kell hozzá. így talán nem meg­lepő, hogy napjainkban a néptáncegyüttesen és a népdalkörön kívül már zumba csoport, hip-hop cso­port, hastáncosok, valamint egy jóga csapat is rendszeresen gyakorol a kultúrház falai között. A különböző csoportok, egyesüle­tek egy szerves egészet képeznek, olyan közösség alakult ki a falu lelkes lakosaiból, akikre bármikor, bármiben lehet számítani. Tavas­szal közösen szedik össze a sze­metet az utak mellől, a falu presz­tízsét növelő megyei rendezvénye­ken pedig megtesznek mindent annak érdekében, hogy a község­be látogató vendégek minél job­ban érezzék magukat Elég-e tehát a lelkesedés a siker­hez? Addig, amíg vannak olyan emberek, akik pénzt, fáradságot és szabadidőt nem kímélve mindent meg­tesznek a kul­turális csopor­tok életben tartásáért, igen. Azon­ban, ha ezek az emberek nem kapnak megfelelő er­kölcsi és anya­gi támogatást, egy idő után belefásulnak munkájukba és ez beláthatatlan következményekkel járhat a kistelepülések kulturális életében. Kaszás Dóra PROMÓCIÓ Turisztikai fejlesztések Nyugat-Nógrád térségében Bánk. Az talán már sokak számá­ra ismeretes, hogy Nyugat-Nógrád térsége is csatlakozott az országo­san elindított turisztikai fejleszté­si programhoz, amelynek eredmé­nyeképpen Turisztikai Desztínáció Menedzsment szerve­zet alakult Nyugat-Nógrádban. Az RTDM Nonprofit Kft célja, hogy szakmai együttműködés és párbeszéd keretében összefogást alakítson ki a térség turisztikai szereplői, a turisztikában érdekelt szakmai szervezetek között, az együttműködés eredményekép­pen pedig összehangolt turiszti­kai fejlesztések valósulhassanak meg a térségben. Az RTDM a megyei hírlap ha­sábjain keresztül is igyekszik az érdekeltek és érdeklődők számá­ra hasznos információkkal szol­gálni. Az elmúlt hetekben nagyszámú jelentkező részvételével záródott az RTDM harmadik szakmai to­vábbképzése, amely elsősorban a Nyugat-Nógrádi térségtérséggel kapcsolatos helyi speciális adott­ságaival, az azokkal kapcsolatos ismeretekre alapozott. A képzés. több terület mellett a helytörténe­ti háttérre fókuszált, amelyet Végh József mk\. szakmai tolmácsolásá­ban hallhatott a közönség Bánkon, az ÖKO-Land táborban. A nyár folyamán a korábbiak­ban meghirdetett a települési workshopok és fórumok kereté­ben előkészített túraútvonal kiala­kítását, programját is folytatatja az RTDM. A program ezen szaka­szában az érintett turisztikai szol­gáltatók, turisztikai attrakciók közreműködésével promóciós kis- filmek is készülnek, amely a kiala­tül juttat el a célközönséghez. Ez­úton hívjuk fel minden érdeklődő figyelmét, hogy amennyiben Nyu- gat-Nógrádon az RTDM által ki­alakítandó túraútvonal rendszer részesévé kíván válni, annak aktív szereplőjeként bemutatná magát a nagyközönség számára, bátran keresse az RTDM munkatársait. (www.rtdm.hu) A nyári időszakra került időzí­tésre időzítettük a hét település kétnyelvű (angol/magyar) bemu­tatkozó kiadványának megjelené­sét is, melyhez az érdeklődők az RTDM irodában Bánkon, illetve a települési önkormányzatokon ke­resztül is hozzájuthatnak. Az első kiadásban megjelent fü­zetek Bánk, Berkenye, Borsosberény, Diósjenő, Nézsa, Nógrád, Nőtincs helytörténeti, te­lepülési ismertetőit a növény-és ál­latvilággal, látnivalókkal, szállás­helyekkel, vendéglátással kapcso­latos információkat, valamint programajánlókat tartalmaznak. A szakmai munka eredménye­képpen az utóbbi hónapokban számos új szereplővel bővült az RTDM tagsága. A kilenc települé­si tagönkormányzat mellett Nógrádsáp is csatlakozott a turisz­tikai fejlesztési munkához. Tár­gyalások folynak a Sugárkanka­lin Turisztikai Egyesület csatlako­zásáról is az RTDM fejlesztések­hez. (www.sugarkankalin.hu) A Sugárkankalin Egyesület tíz település együttműködésével az elmúlt években komoly turiszti­kai szakmai fejlesztési munkát végzett. Számos program fémjelzi nevüket, többek között az „Öröksé­geink Útján” zöld út kerékpártúra, amely minden évben rendszere­sen megszervezésre kerül Nyu­gat-Nógrád térségében. Az RTDM szakmai munkáját az ÉMOP program keretében pályá­zati forrás is támogatja. 2011.06.16.-án szakmai konferen­ciával egybekötött program kere­tében került sor Bánkon, az RTDM irodájának felavatására. A rendezvény fő védnöke Becsó Zsolt Nógrád megye közgyűlés­ének elnöke, országgyűlési képvi­selő volt A rendezvény kereté­ben került megalapításra a Nyugat-Nógrád turizmusáért díj is, amely első alkalommal 2012-ben kerül kiosztásra. A díjra bármely a Nyugat- Nógrádi turisztikában aktív szerepet vállaló magánszemély pá­lyázhat, közvetlenül, vagy ajánlás útján. Részletesebb információk a ww.rtdm.hu honlapon olvasható. Az RTDM buzdít minden érdekel­tet a pályázatra, vagy az ajánlásra. 2012. augusztus 24. ismét ki­emelt nap az RTDM életében. Az ÉMOP programhoz kapcsolódó szakmai konferencia kerül meg­szervezésre, amelyre minden ked­ves érdeklődőt vár az RTDM. Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt olvasókat az RTDM Rétság Nyu­gat-Nógrád Megyei Turisztikai Desztínáció Menedzsment legfris­sebb híreiről. Nagyszámú jelentkezők részvé­telével zártuk a harmadik helyi specialitásokra alapozó képzésün­ket, melyet Végh József mkl. tartott Bánkon, az Öko-Land táborban. A képzésben résztvevők ismeretei bővültek. Folyamatosan dolgozunk a tér­ség településeinek túraútvonalai­nak kialakításában, fórumok és work shoppok szervezésében, va­lamint lebonyolításában. Megjelent a tagtelepülések - Bánk, Berkenye, Borsosberény, Diósjenő, Nézsa, Nógrád, Nőtincs - térségi turisztikai kiadványa, melyben megtalálható minden te­lepülés ismertetője, növény-és ál­latvilág, látnivalók, szálláshelyek, vendéglátás, valamint program- ajánló. 2012. augusztus 24-re szerezik az RTDM záró konferenciáját, ami­re szeretettel várnak minden ked­ves érdeklődőt. A konferenciával, valamint a térség aktuális programjaival kap­csolatos további információkért kapcsolatosan keressék fel az ér­deklődők a RTDM honlapját lwww.rtdm.hu 1. Határtalanul - Erdélyben Nógrád. A „Határtalanul” prog­ramnak köszönhetően, a nógrá­di Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos nebulói és az iskola pedagógusai, egy három napos erdélyi tanulmányi kiránduláson vehettek részt. A kirándulás reme­kül sikerült. Annak idején, az „Irodalmi és népművé­szeti emlékek nyomában, Erdélyben” címmel pályáz­tak, és nagy örömükre pá­lyázatuk nyertesnek bizo­nyult. így jutottak el olyan szépséges helyekre, ahol a magyar irodalom legna­gyobbjai - Petőfi, Ady, Ta­mási Áron - is jártak. Meg­nézték Nagyvárad, Kolozsvár és Nagybánya nevezetességeit. Csúcsán láthatták azt a kastélyt, ahol Ady és Csinszka élt. Költőn, a Teleky kastélyban és annak parkjában sétálva felidézhették Petőfi és Szendrey Júlia alakját. Út közben láthatták a Tordai- hasadékot, majd gyönyörköd­hettek Torockó különleges fek­vésében, hófehér házaiban, a Székelykő lenyűgöző látványá­ban. Parajdon a helyi iskolások­kal együtt egy szavalóverseny­nyel tették emlékezetessé a találkozásukat. Érmind- szenten Ady Endre, Farkaslakán pedig Tamási Áron szülőházát csodálhat­ták meg. Olyan szerencsés helyzet­ben voltak, hogy Farkaslakán Tamási Áron unokaöccse me­sélt a kirándulóknak a nagy íróról, sok-sok személyes mo­mentumot is felidézve az író életéből. Felejthetetlen marad a Király-hágóról eléjük táru­ló kilátás a távoli havas hegy­csúcsokkal, s úgy érzik, örök él­mény marad az egész út is min­den résztvevő számára. HIRDETÉS FIAT DUCATO DUPLA KABIN GYÁR! PLATÓVAL ES 7 SZEMÉLYES UTASKABINNAL. > 22 KJÉT 130 IT S OlZR MOTOR . 2SSS > 3034 MM ■ ES PLATÓ • 5.9 M» MKOOÓFEIÖLET • 3 3 T ÖSSZTŐKÉD. www fiatprolessional.hu BESZÉLJENEK A TÉNYEK! A képen látható autó Musztréció. Az akció 2012 jüKus Hői a késztet erejéig érvényes. Bruttó án S 778 500 Ft. A tájékoztatás nem teljes körű. a részletekről éntektődjőn a Fiat Professional márkakerekedése Wien. AUTO-TRADE 91 KFT. Hivatalos FIAT Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Forgéch Antal út IQG.Tel,: 32/512-243, www.autotrade91 ,lw i

Next

/
Oldalképek
Tartalom