Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-15 / 189. szám

BELPOLITIKA „Európai” a magyar GDP adat Nem kartell Budapest Budai Gyula sze­rint nem történt kartellezés a dinnyetermesztó'k védelmé­ben született megállapodás so­rán. A Vidékfejlesztési Minisz­térium államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: csak arra kérték a nagy üzletlánco­kat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló árban in­dítsák és fejezzék be a dinnye értékesítést, és külföldről ne vásároljanak. Hozzátette: a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben nem vizsgálódik, a hi­vatal adatokat kért be az üzlet­láncoktól. Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen „árakról nem is volt szó”. Hangsúlyozta, hogy az ak­ció részeként megkezdték a nagybani piac megtisztítását a tisztességtelen viszontela­dóktól, akik áron alul vásá­rolják fel a termékeket a ma­gyarvidéki termelőktől, és át­csomagolt, ismeretlen erede­tű külföldi terméket értéke­sítenek magyarként. Ez egy többmilliárdos piac - hívta fel a figyelmet. Az almánál is ugyanolyan promóciót folytatnak majd, mint a dinnyénél - tette hoz­zá az államtitkár. Hiányzó támogatás pesi Az MSZP szerint a Fidesz nem tartotta be a la­káspolitikai ígéreteit. Wink- fein Csaba, a szocialista párt elnökségének tagja kifogásol­ta, hogy nem készült el az a tíz évre szóló lakáspoliükai kon­cepció, amelynek megalkotá­sát a Fidesz a választások előtt megígérte. Beváltatlan ma­radt az is, hogy visszaállítják a korábbi szociálpolitikai tá­mogatást és a kedvezményes lakáshitelezést - tette hozzá. Az MSZP-s politikus el­mondta: bár a Fidesz azt ve­títette előre, hogy az állam évi 40 ezer lakás építéséhez fog hozzájárulni, 2011-ben alig 11 ezer új lakás épült. Az ígért adókedvezmény helyett pedig emelkedett az adásvé­tel után fizetendő forgalmi adó. Hangsúlyozta, hogy a la­káshoz jutás támogatása - a munkahelyek megőrzése, a családalapítás segítése és egy jól működő oktatási rendszer fenntartása mellett - kulcs- fontosságú lenne ahhoz, hogy a fiatalok ne hagyják el az országot. Budapest. Európa gazdasági növekedésének megfelelően alakult, így nem meglepő a ma­gyar GDP-adat a Nemzetgazda­sági Minisztérium (NGM) ked­di közleménye szerint. A tárca 2013-tól folyamatos javulásra számít az ipari beruházások­nak köszönhetően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ked­den közölt gyorsbecslése sze­rint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal, kiigazított adatok szerint 1 szá­zalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg az előző negyedévhez viszonyít­va 0,2 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye. A NGM az adatok kapcsán ki­emeli: 2012 második negyedév­ében Magyarország továbbra sem tudott elszakadni a nem­zetközi dekonjunktúrális folya­matoktól. A 2011-es, európai szinten is magasnak számító, 1,7 százalékos növekedés után 2012 második negyedévében a kiigazított adatok alapján 1 szá­zalékkal csökkent a bruttó ha­zai termék, amely az előző ne­gyedévi 1,2 százalékosnál ki­sebb mértékű visszaesés - em­lékeztet a tárca. Az adatok nem számítanak meglepőnek, hi­szen a kormány az előző évinél jelentősen rosszabb tendenci­ákkal számolt idén - írja az NGM, hozzátéve, hogy ennek legfőbb oka a korábban rendkí­vül erős ipari szektor átmeneti lendületvesztése. További negatív tényező lehet a mezőgazdaság előző évhez vi­szonyított gyengébb teljesítmé­nye, amelyben a szektor számá­ra kedvezőtlen időjárási körül­mények is szerepet játszottak ­vélekedik az NGM. Az NGM hangsúlyozza ugyanakkor, hogy 2013-tól folyamatos javu­lásra lehet számítani: „több nagy ipari beruházás is meg­kezdi működését, illetve eléri kibocsátásának tervezett szint­jét, amely mind a termelésben, mind az exportban jelentkezni fog”. Magyarországon az egyik legnagyobb mértékben csök­kent az államadósság az utóbbi két évben, amelyet „az egyre ki­egyensúlyozottabb és így euró­pai szemmel nézve is stabil költ­ségvetési politika alapoz meg a jövőre tekintettel is” - hangsú­lyozza a minisztérium. Úgy vélik, a foglalkoztatás te­rületén is rendkívül fontos jog­szabályi változások történtek, amellyel érzékelhetően rugal­masabbá vált a magyar munka­erőpiac. Ennek hatásai már lát­szanak a frissen publikált ma­gyarországi adatokon, amely szerint a foglalkoztatottak szá­ma 2012. április és június közöt­ti háromhavi átlag alapján 3 millió 876 ezer volt; ez az utób­bi évek legmagasabb értékét je­lenti. Fontos változások történ­tek továbbá az oktatás és az in­novációs politika területén is, amely változások megalapoz­zák , hogy Magyarország a jövő­ben felfutó európai konjunktú­ra egyik nyertese legyen, kiegé­szülve a keleti országok irányá­ba történő nyitással - írja a tár­ca. Hozzáfűzik: a nemzetközi ösz- szehasonlításhoz fontos GDP adatokat az Európai Unióra és eurózónára vonatkozóan csak kedden délelőtt közli az Eurostat, de a hétfői japán és görög adatok „csalódást keltőek” voltak. A bruttó hazai termék (GDP) változása Magyarországon (2002-2012.1. félév) 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012.l.félév +4,4 • +42 • +4,6 • +3,7 • +4,1 • +1,0 Eves gazdasági növekedés volumenindex, előző év azonos időszaka = 100 (naptári hatással korrigált adatok) +0,6 +5,0 *5,0 *4.1 *™ — *3,8 r~ +1,2 +1,7 •1,2 »« ,i/pn ütldüátü A GDP negyedéves változása, 2002-2012.1. félév volumenindex, előző év azonos időszaka = 100 (naptári hatással korrigált adatok) u<| j . •U -ÍJ 1. II. Bl. IV. 2003 1. II. III. IV. 2004 L H. It. IV 2005 1. It III. IV 2006-6,6 +.5 2002 Forrás: KSH-gyorstájékoztató /MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI 2007 2008 #1 www.mti.hu •7,6 ■8,0 it III. 2009 2010 2011 2012 Minden sportoló kapjon támogatást! Budapesf/London. a jobbik újra az Országgyűlés elé terjeszti azt a törvénymódosító javaslatát, amely­nek értelmében nem csak a lát- vány-csapatsportágak, hanem az összes sportoló igénybe vehetné a társasági adókedvezményt - jelen­tette be Szilágyi György kedden. A jobbikos képviselő emlékeztetett arra, hogy pártja ezt a javaslatot már 2010 nyarán is benyújtotta az Országgyűlésnek, akkor azonban a kormánypárti többség nem támo­gatta azt. Szilágyi György beszélt arról is, hogy a 2012-es londoni Olimpiai Já­tékok végeztével több kormánypár­ti politikus - Borkai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál volt államfő, MOB- elnök és országgyűlési képviselő, valamint Pálffy István KDNP-s hon­atya - is az állami sporttámogatá­sok növelésének fontosságáról nyi­latkozott. Szilágyi György hangsú­lyozta ugyanakkor, hogy mindhá­rom politikus a 2010-es szavazáson nemmel voksolt a Jobbik minden sportoló támogatását növelő javas­latára. Az ellenzéki képviselő sze­rint az újbóli benyújtással újabb esélyt kapnak a kormánypárti frak­ciók, hogy ne csak szavakban, ha­nem tettekben is támogassanak minden magyar élsportolót. A Jobbik azt is kezdeményezi, hogy az olimpiai játékokon érmet, vagy pontot szerzett versenyzők egy esetleges következő olimpiai felkészülésük alatt havi fix járadé­kot kapjanak az államtól zökkenő- mentes és magas színvonalú felké­szülésük biztosítása érdekében. A Horn-kormány segítette őket A Jobbik szerint P. Tamás letartóztatása és az olaj­ügyekkel összefüggő vállalko­zásokhoz kapcsolódó magán- személyek szerepének tisztázó­dása „arra enged következtet­ni, hogy az olajügyeket titkos- szolgálati háttérrel, tudatosan, saját kormányzati szerepét fel­használva a Horn-kormány se­gítette, és így a magyar nemzet- gazdaságot több ezer milliárdos veszteség érte”. Ezt Volner Já­nos, az ellenzéki párt frakcióve­zető-helyettese mondta kedden. Közölte: az olajügyek szereplő­inek kapcsolatai egészen „az MSZP legfelsőbb köreihez ve­zérnek, és ezek a politikusok ma is az Országgyűlésben ül­nek és az MSZP vezető politiku­sai”. Kérdésre Volner János nem mondott konkrét neveket, azt mondta, az állítások „bizo­nyíthatóságát nem tudják ga­rantálni”. A Jobbik úgy véli, jelenleg a magyar alvilágban a drogpi­ac újrafelosztása zajlik, ugyanis az olajügyekben megszerzett vagyont az érin­tettek megpróbálják „legális­sá tenni”. Volner János hang­súlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén újra kivizs­gálná az olajügyeket és felol­daná az esetek titkosítását, valamint a túl magas állami végkielégítéseket sújtó külön­adó mintájára a kiemelt gaz­dasági bűncselekményekre is kiterjesztenék a visszamenő- leges jogalkotást az állam kár­talanítása érdekében. A Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ július 14-én öt embert fogott el 1990-es években elkö­vetett emberölések felderítésé­vel összefüggésben. Egyikük P. Tamás, aki az 1990-es évek­ben az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt. Konzultálnak Budapest Az MSZP arra szó­lítja fel Orbán Viktort és kor­mányát, ne költsön el újabb százmillió forintokat kam­pánylevelekre. Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője teljes kudarcnak minősítette a most zajló nemzeti konzultációt, amelynek íveit a választásra jogosult 8,2 millió embernek eddig mindössze 8 százaléka küldte vissza, szerinte ez az ér­deklődés hiányát mutatja.(Az ívekre augusztus 20-ig várja a válaszokat a kormányzat.) Lehet idénymunka Budapest A Jobbik örömét fejezi ki, hogy az ellenzéki párt kérdése nyomán a szakminisz­térium egyértelműen jelezte a munkaügyi hivataloknak és az adóhivatalnak, hogy minden közfoglalkoztatottnak törvé­nyes lehetősége van fizetés nélküli szabadságot kivenni és ezalatt idénymunkát végezni - mondta Bertha Szilvia. Az el­lenzéki politikus ismertette: a múlt héten több gazda is meg­kereste őket, hogy a hivatalok nem engedik, hogy közfoglai- koztatottakkal kössenek előre szerződést a hamarosan kez­dődő idénymunkákra - beta­karításra, szüretre -, hanem olyan papírokat kérnek tőlük, amelyek a tervezett egyszerű­sített foglalkoztatás keretein belül nem kiadhatóak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom