Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-14 / 188. szám
I 2012. AUGUSZTUS R, KEDD MAGAZINT UTAZÁS ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ Jönnek a robotautók Egyetlen baleset nélkül már mintegy 500 ezer kilométert tettek meg a Google saját fejlesztésű, számítógép vezérelte autói. A hatósági előírásoknak megfelelően egyelőre tartózkodik két sofőr a gépkocsikban arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. Egyikük a kormánykeréknél ül, a másik pedig az autó tervezett útvonalát, vala- ' , mint az úton lévő veszélyeket és közlekedési lámpákat jelző számítógépképernyőt követi figye- lemmel. Hiba esetén a sofőr átveheti az irányítást a jármű felett, ha megnyomja a féket vagy ráhelyezi a kezét a volánra. Eddig azonban csak akkor történtek balesetek a Google- autókkal, amikor sofőr kezelte a kormánykereket. A Google önműködő járgányai videokamerák, ra- daros érzékelők, lézerek és a kézi vezérlésű autók révén begyűjtött információk segítségével igazodnak el a többi gépkocsi között. Az autók kapcsolatban állnak azokkal a szerverekkel, amelyek hatalmas mennyiségű adatokat tárolnak a gépkocsik által rótt útvonalakról. Az önműködő autók» mindazonáltal még nem maradéktalanul tökéletesek ahhoz, hogy általános használatba kerülhessenek, számos nehézséget kell még kiküszöbölni ehhez. Például azt, hogy miként navigáljanak jeges, téli utakon vagy váratlanul felbukkanó építési területeken. Ám az eddigi tesztutak elég biztatónak bizonyultak ahhoz, hogy a Google néhány kiválasztott alkalmazottja használhassa az önműködő gépkocsit a mindennapos munkába járásra. Új Suzuki SX4 Andó Ákos Kabriót az vesz, akinek a) van elegendő pénze egy máso- dik/harmadik, kifejezetten élményautózásra fenntartott gépre, b) annyira élvezi a szélfútta autózást, hogy cirka négy hónapnyi élvezkedésért hajlandó az év kétszer ennyi időszakában tolerálni a nyitható tető okozta Kigombolt ingnyak MENETPRÓBA Renault Mégane Coupé Cabriolet Floride 1.4 TCe ben: nézzétek és csodálkozzatok! Az ülések elől kényelmesek, bár a bőr kissé izzasztó a nyári autózás közepette, az ablakok és a tetőmozgatás elektromos (utóbbi nem automata, azaz a gombot végig nyomva kell tartani), a klíma erős, az ülésfűtést pedig inkább nem próbáltuk ki... A hátsó üléssorba csak rövid időre és a kényelmet nélkülözni tudó utast engedjünk be, a csomagtartóba pedig nyitott tetővel maximum két kézitáska fér be, de nyitott tetővel a 400 liter nem v mondható keS-Cross néven mutatja meg az új, kompakt szabadidő-autóját a Suzuki Párizsban. Nagyon fontos változások lesznek a Suzuki SX4 utódlása kapcsán, és nem csak formailag. Erről egyelőre egy vázlatrajz és egy részlet alapján tudunk képet alkotni, hiszen az autóról készített kém fotók a vastag takaró miatt nem sok mindent árultak el. Az eddiginél sokkal dinamikusabb vonalvezetést ígérnek, de a legfontosabb változás az, hogy immár azt mondják az S-Cross tanulmányra, hogy az alsóközépkategóriás típus, és nem kisautó. Izgalmas, minőségi és áramvonalas - ezeket is megemlíti a sajtó- közlemény az autó kapcsán, amelyről hat hét múlva tudunk majd többet. hátrányokat. Ez mindig érzelmi döntés, hiszen egy kabrió sokkal kevésbé kihasználható, mint egy ugyanolyan osztályú, vagy éppen ugyanolyan márkájú, típusú, de hagyományos kivitelű autó. Éppen ezért racionalitás helyett ezt figyelembe véve kell közelítenünk a Renault limitált szé- riás Mégane CC Floride-jához is, amely a hatvanas években szélvé dőkerettel és a karosszérián végigvonuló vékony díszléccel, ugyanilyen színű 17 collos alufelnivel. A belső is köved a hatvanas évek életérzés ét, a bőrborítású ülések és ajtók ves- n e k . Mondjuk a 7 973 290 forintos ár sem... Az 1540 kilós kasztnit egy 1,4 literes, 130 lóerős benzines motor gyártott kis kabrió mai utánérzetére kíván lenni. Persze nem az: eltelt egy fél évszázad, s a Mégane Coupe Cabriolet már inkább használható a hétköznapokban, mint névrokona. Persze tánctérre ne számítsunk, a 2+2 „férőhely” maradt, ami a Floride-ban érdekes, az inkább a külcsín: tesztautónk elegáns, bár egyesek szerint nőies padlizsán (a gyár szerint gránátvörös) színt kapott, csontszínű bordó és vajszínű színezetet kaptak, s ugyanilyen színekben pompázik a kissé kopogós műanyagból készült műszerfal is. Van még emblémás műszerfal, váltógomb, egyedi sorozatszámú táblácska... Hozzá kell szokni, de hogy egyedi, az biztos. Aki pedig van annyira extravagáns, hogy egy kabrióval rója az utakat, felvállalva a csodálkozó, irigykedő pillantásokat, annak ez a színkombináció még külön adu lehet a kezémozgatja, ami a gondtalan haladáshoz elég, de nem lesz tőle féktelen musztáng a Mégane CC. Igaz, ennek az autónak nem gyorsulási versenyeket kell nyernie lámpától lámpáig, itt inkább a tekinteteket kell vonzani, felcsapni a napszemüveget, kigombolni az ing felső két gombját, s a város határán kiérve továbbra is elegánsan suhanva élvezni a napfényt, a hajunkba kapó szellőt és elhinni: szabadok vagyunk... Itt az új londoni taxi Kihasználva az olimpia által keltett figyelmet, a Nissan Motor Co. bemutatta a klasszikus fekete londoni taxi leváltására szánt „NV200 London Taxi” modellt. A gyár tájékoztatása szerint az NV200-as modell öt felnőtt utast képes szállítani: hármat a hátsó üléseken, kettőt pedig a menetiránynak háttal, lehajtható üléseken. A vezető melletti ülés helye a klasszikus londoni taxihoz hasonlóan a csomagok elhelyezésére nyújt lehetőséget. A jármű 1,5 liter lökettérfogatú 89 lóerős dízel motorja hat fokozatú kézi sebességváltóval mindössze feleannyi üzemanyagot fogyaszt, mint klasszikus londoni taxi, a Manganese Bronze Holdings legtakarékosabb TX4 sorozatának modelljei. A Nissan londoni taxinak szánt modellje a New York-i Taxi of Tomorrow tenderen tavaly „sárga taxinak” kiválasztott NV200 módosított változata. * I r