Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-16 / 163. szám

Bátrak közt is legbátrabbak A szervezet tagjai állnak kutyáikkal a Hunor Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezet ünnepélyes alakulógyűlésén és eskütételén a Budavári Pa­lota Oroszlános udvarán. A városi kutató- és mentőcsapat munkatársai katasztrófa esetén Budapesten három, vidéken nyolc, külföldön pedig 48 órán belül tudnak a bajbajutottak segítségére sietni. fotö: mti/bhiczay Oszló Fórum a Btk-ról Budapest. Internetes fórum i indult az új büntető törvény-1 könyv (Btk.) értelmezésével • és alkalmazásával kapcsola­tos szakmai kérdések megvi­tatására. Az ujbtk.hu elnevezésű internetes oldalon elérhető az új Btk. teljes szövege, továbbá ; az idén nyáron elindult Bünte­tőjogi Szemle első száma és a i Büntetőjogi Kodifikáció 2001 és 2008 között megjelent szá­mai. A kiadó célja, hogy a jo- gászság körében szakmai vita bontakozzon ki az új büntető­jogi szabályozással kapcsola­tosan, ezért az olvasók vala­mennyi cikkhez véleményt ír­hatnak. A HVG-Orac várhatóan | szeptemberben jelenteti meg \ az új Btk. alapján készített Büntetőjog című kétkötetes ki­adványát, melynek első része az általános szabályokat, má­sodik része az egyes tényállá­sokat dolgozza fel az elméleti alapoktól, alkotmányos elvek­től, a történeti előzményeken és a hazai, illetve nemzetközi | jogirodalom fontosabb megái-1 lapításain keresztül egészen az élő joggyakorlatig. I A június 25-én megszava- * zott új Btk. az 1878-as Csemegi-kódex, továbbá az 1961-es és az 1978-as büntető­kódex után az ország negye­dik büntető törvénykönyve, amely egyéves felkészülési ( idő után 2013. július 1-jén lép majd életbe. Korábban i Répássy Róbert, a Közigazga­tási és Igazságügyi Miniszté­rium államtitkára a jogrend- • szer felülvizsgálatába illeszke-1 dő új Btk. kodifikációjáról szólva többek között arról be­szélt: a cél a polgárok bizton­ságérzetének javítása, a rend helyreállítása. Gyakorló jogászok jobbára i úgy jellemezték az új kódexet, i mint amely konzervatív, a bí-1 rói gyakorlatra támaszkodik I és tartózkodik a fölösleges újí-1 tásoktól, valamint mértéktar-! tóan szigorít. Élesebb kritikát főként az egyetemi és tudomá­nyos szféra egyes képviselői fogalmaztak meg. A bírálatok egy része olyan, korábban már életbe lépett, de az új Btk.-ban is megőrzött rendelkezésekre vonatkozott, mint például a há­rom csapás vagy a tényleges • életfogytiglan, mely utóbbit az 1 alaptörvény is rögzíti, továbbá kifogásolták, hogy az új tör-' vény bizonyos területeken szű- kíti a bírói mérlegelés lehető­ségét. Budapest Ünnepélyes eskütételt követően vasárnap megalakult a Hunor Hivatásos Katasztrófavé­delmi Mentőszervezet, amely belföldön és külföldön is vége? majd mentotevékenységet. Pintér Sándor belügyminisz­ter a bátrak között is a legbát­rabbaknak nevezte köszöntőjé­ben a most megalakult szervezet tagjait. Mint mondta, a Hunor mentőszervezet Magyarország legnagyobb hivatásos, önkéntes mentőcsapata, amelynek tagjai külföldön is helyt fognak állni. A belügyi tárca vezetője nem­zeti ügynek nevezte a katasztró­favédelmet. Mint fogalmazott: hazánk biztonságáért mindany- nyian felelősek vagyunk. Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a magyarországi katasztrófavéde­lem az elmúlt években gyökeres változásokon, jelentős szemlélet- változáson ment keresztül. A mi­niszter hozzátette: a katasztrófa- védelem nemzetközi ügy is, fele­lősséget nem pusztán Magyar- ország biztonságáért kell vállal­ni, a nemzetközi segítségnyújtás fontos feladata minden ország­nak, így hazánknak is. Az embe­ri életek oltalma, a védekezés, a helyreállítás, a rend és bizton­ság nem ismer határokat - fűzte hozzá. Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a magyar polgári védelem szak­emberei a szomszédos országok­ban, illetve lapánban, Srí Lan­kán és Indonéziában történt ter­mészeti katasztrófák után is se­gítséget nyújtottak. A belügymi­niszter azt ígérte, biztosítani fogják a Hunor részére a legkor­szerűbb speciális felszerelése­ket. A budai Várban rendezett ün­nepségen a mentőszervezet csaknem kilencven tagja tett es­küt a nemzeti lobogó, az alaptör­vény egy példánya és a Szent Ko­rona másolata előtt. A Hunor lét­száma 2013-ra a tervek szerint meghaladja majd a kétszázat. A belügyminiszter által a szerve­zetnek adományozott csapat- zászlót egyházi méltóságok ál­dottak meg. A Hunor munkatársai kataszt­rófa esetén Budapesten három, vidéken nyolc, külföldön pedig 48 órán belül tudnak a bajbaju­tottak segítségére sietni. Felada­tuk elsősorban romok alatt re­kedt áldozatok felkutatása és mentése lesz. A Hunor tagjainak októberben az ENSZ szakembe­rei előtt kell minősítő vizsgát tenniük. A mentőszervezetet ezt követően veszik Betiltották a mérges pizzákat ; Zürich. Betiltotta a pók-, skor­pió- és kígyómérges pizzákat Zürichben a svájci város egészségügyi hatósága. A ne­vezett mérgekből természe­tesen nem halálos, hanem csak kis adagnyi került a piz­zákra feltétként. A sajátos ét­kek kiötlője, Ismail Ertekin nem saját kezűleg fejt pókot, skorpiót, kígyót, a mérgeket homeopátiás alapanyagok­ból szerezte be. „Nagyon népszerűek vol­tak mérges pizzáim, különö­sen azok vették és ették őket, akik félnek a pókoktól és a kígyóktól. A pizzák révén úgy érezték, hogy legyűrik rettegésüket” - idézte a felta­lálót egy osztrák hírhonlap. Feljelentik Madonnát PállZS. Rágalmazás gyanújá­val feljelenti Madonnát a francia Nemzeti Front (FN), mert az amerikai énekesnő szombat esti párizsi koncert­jén az egyik klipben Marine Le Pen, a szélsőjobboldali párt elnöke horogkereszttel a homlokán tűnt fel. „Nem tudunk mindent el­fogadni. Nem tudjuk elfogad­ni ezt a szégyenletes össze­hasonlítást” - mondta vasár­nap Florian Philippo, az FN alelnöke, aki szerint a felje­lentést a napokban teszi meg a párt. < A provokatív megjelenésé­ről és szövegeiről híres ame- ; rikai énekesnő szombat este, ! a francia nemzeti ünnepen adott koncertet a Párizs kö­zelében található stadion­ban. A Nobody knows me cí­mű szám felvezetéseként volt látható az a színpad hát­terében vetített klip, amely­ben Madonna arca felváltva : keveredik mások mellett : XVI. Benedek pápa, Hu Csin- : tao (Hu lintao) kínai elnök és Sarah Palin amerikai po­litikus portréjával. Néhány pillanatra feltűnt Marine Le Pen arca is, homlokán egy horogkereszttel, amely egy Adolf Hitlerre hasonlító fotó­montázsba úszott át. A párizsi koncerten a né­zők hatalmas kiabálással fo- ; gadták a francia politikus portréját. A montázs május 31-én, Madonna tel-avivi ; koncertjén volt először lát- ; ható. I Zátonyra futott egy kínai hadihajó • Peking. Zátonyra futott a kínai 1 haditengerészet egy fregattja az egyik vitatott hovatartozású dél-kínai szigetcsoportnál, de a védelmi minisztérium vasárna­pi közleménye szerint segítség­gel kiszabadult, és útban van I bázisára. A fregatt a Nansa (Nansha)- szigetek (közismertebb nevén Spratly-szigetek) Panjüe (Banyue) zátonyánál - rutin járőrtevékenység közben - fe- neklett meg szerdán az esti órákban. A segítségére kül­dött mentőhajók beavatkozá­sa után vasárnap hajnalban már saját erőből úton volt vis­sza. A hajó orra kismértékben megsérült, de a baleset követ­keztében a közeli vizeket nem érte szennyeződés - áll a mi­nisztériumi tájékoztatásban. A Fülöp-szigetek külügyi szó­vivője, Raul Hernandez szom­baton kijelentette: „a tisztánlá­tás és a félreértések elkerülése érdekében meg kell tudnunk, hogy valójában mi történt a kí­nai fregattal a mi felségvizün­kön”. Még elkerülhető a Párizs. A francia elnök szerint Oroszország együttműködésével még van idő arra, hogy elkerül­jék Szíriában a polgárháborút, amely szerinte a legrosszabb for­gatókönyv lenne. Francois Hollandé ezt szom­baton a nemzeti ünnep alkalmá­ból adott televíziós interjújában mondta. A francia elnök sajnálatát fe­jezte ki amiatt, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsában Oroszország és Kína eddig megakadályozta, hogy határozat szülessen a vér­ontás leállításának érdekében. „Megmondtam Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, aki ra­gaszkodik ahhoz, hogy hazája to­vábbra is fenntartsa a szoros vi­szonyt Szíriával, hogy vannak kereskedelmi és történelmi kap­csolatok, amelyeket tiszteletben tartok. Megmondtam, hogy a legrosszabb egy polgárháború lenne Szíriában. Ezért tegyünk meg mindent azért, hogy a pol­gárháború elkerülésére politikai megoldást találjunk. Még van idő” - fogalmazott. Putyin és Hollandé június 1- jén találkoztak Párizsban. A Szíria barátai elnevezésű országcsoport július 6-i párizsi értekezlete a francia elnök sze­rint alkalmat teremtett arra, hogy a világ országainak fele ki­mondja: „folytatjuk a nyomás- gyakorlást azért, hogy Bassár el- Aszad (szíriai elnök) távozzon és megkezdődjön a politikai átme­net”. A Maliban kialakult helyzet kapcsán Hollandé úgy vélte, az szír polgárháború afrikai államoknak kell dönte­niük arról, hogy az ENSZ és az Afrikai Unió égisze alatt milyen formában történjen katonai be­avatkozás az ország északi ré­szében. A francia elnök szerint mindenekelőtt „egy valódi kor­mányra van szükség Maliban, amely felelős döntéseket hoz. Ahhoz pedig, hogy az Afrikai Unió és az ENSZ kereteiben be­avatkozás történjen, az afrikai­aknak kell meghatározniuk a pillanatot és az erőket” - tette hozzá. „Teljes szolidaritást kell nyújtanunk. A Biztonsági Ta­nácsban már született egy hatá­rozat, amely lehetővé teszi a be­avatkozást az ENSZ támogatá­sával” - emlékeztetett Hollandé. Bamakóban a legutóbbi ál­lamcsíny óta politikai és kato­nai vákuum van ugyan, az ide­iglenes államfő, az „egészségi okból” Párizsban tartózkodó Dioncounda Traoré azonban támogatná a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) katonai beavatkozását. A Mali északi felét még tavasszal meghódító iszlamista milícia néhány hét leforgása alatt be­vezette a saríát, az iszlám tör­vénykezést. Megtiltották az al­koholfogyasztást és a tv-né- zést, a nőknek kötelezővé tet­ték arcuk elfátyolozását, a tol­vajoknak levágják a kezét, június vége óta pedig módsze­resen lerombolják a nyugat-af­rikai ország egykori vallási és kereskedelmi központja, Timbuktu középkori síremlé­keit. HIRDETÉS HIVATALOS MÁRKASZERVIZ Auto-Trade '91 Kft. 3100 Salgótarján, Forgách A. út 100. 32/512-244 E-mail: szerviz@autotrade91kft.hu i 4 í

Next

/
Oldalképek
Tartalom