Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-05 / 154. szám

HIRDETÉS Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. ” Mély fájdalommal emlékezünk arra a 10 évvel ezelőtti napra, amikor drága, jó férjem, SÁNDOR h. GYULA örökre itt hagyott bennünket. Akik ismerték, tisztelték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. SZERETTEI Nyugodj békében. / „Annyira szerettem volna még élni, a betegséget legyőzni. ^ W Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, «. Áy így búcsú nélkül elmegyek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek. ” ^ " Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, SZITA JÁNOSNÉ sz. Bárány Mária Magdolna életének 59. évében elhunyt. Temetése 2012. július 7-én (szombaton) 10 órakor lesz a szécsényi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN SALGÓTARJÁNBAN, a Gorkij-lakótelep központi, ugyanakkor csendes részén eladó 1 + 2 fél szo­bás, I. emeled, felújított lakás, akárértékegyezte- téssel is. 06-20/986-4035 *i6i74* NÓGRÁD megyében eladó családi házat, lakást nyaralót keresek. Tel: +36-30/520-4512, 32/737-309. •6379-_________________ WSTERENYÉN, a Dobó és a Bem úton összkom­fortos családi házak eladók. Eger mellett (Almár) szántó eladó. Ui. kisméretű vegyes tégla (egész, fél) eladó. 06-70/350-5327 «6433» SALGÓTARJÁN, Március 15. úton eladó IV. eme­leti, parkra néző, 55 m2-es lakás nagy terasszal. Irányár: 4,8 M Ft. Érd.: 06-20/5711-957,06- 30/971-1927. w _ ETES-AMÁUÁN, sorházban, 2 szobás lakás el­adó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-20/915- 3534. *6505* SALGÓTARJÁN - Zagyvaróna, Vadvirág u. 6-7. sz. alatt kétgenerációs családi ikerház eladó sürgő­sen, áron alul (közművesített, vállalkozásra, mű­hely kialakításra, átalakítással panzióra is alkal­mas, a telek 4429 m2). Szintén Salgótarján - Pin­tértelepen (Liliom utca) eladó építési telek 1198 m2-es, terep rendezett, közműcsatlakozás 50 méterre. Érdeklődni az előző címen és a 06- 20/770-9686 telefonszámon. *6543« 4szobás, felújított családi ház és garázs nagy te­lekkel eladó a Rokkant-telepen. Városközponti, nagy erkélyes lakást beszámítunk. 06-20/595- 1551 *6616« NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingat­lanokat keresünk! 06-1/210-4673 «16646« SALGÓTARJÁN, Pécskö úti, I. emeleti, 1+2 fél szo­bás, 58 m2-es, nagy erkélyes lakás eladó. 06- 30/6492-971 «mi« SALGÓTARJÁN városközponti, 60 nZ-es, utcai be­járatú, földszinti iroda eladó. 06-30/649-2971 JÁRMŰ FIAT Ducato busz 14 fős, turbó dízel, friss műsza­kival eladó. Érd.: 32/490-144, 18 óra után. *16624« ALUFELNI 14-es 5 x 114,3 kisbuszokra, Toyotára, Mitsubishire, Hyundaira, Kiara eladó, 45 000 Ft/4 db. 15-ös 5 x 112 alufeli Skodára, Golfra 50 000 Ft/4 db. 20/9186-996 *6693* Nincs még autója vagy már ideje lenne lecserélni a régit? Álmodozik az autóvásárlásról, de anyagi keretei szűkösek? Nincs más dolga, mint előfizetni a Nógrád Hegyei Hírlapra, hiszen meglévő és új előfizetőink között hamarosan kisorsolunk egy álomszép FIAT PUNTO-t! A sorsoláson - természetesen meglévő előfizetőink mellett - azok az új olvasóink vehetnek részt, akik július, augusztus és szeptember hóra is rendelkeznek érvényes Nógrád Megyei Hírlap előfizetéssel, A fődijon kívül sok egyéb értékes nyeremény is gazdára talál sorsolásunkon. A sorsolás közjegyző jelenlétében történik. Annak időpontját később tesszük közzé. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZANISZLÓ LÁSZLÓ (volt acélgyári dolgozó) életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 6-án (pénteken) 16.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben lévő családi sírnál (Zagyva-rakodó felé). Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik a gyászszertartáson részt vesznek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐFALVI FERENCNÉ sz. Hadusofszki Magdolna életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 7-én (szombaton) 16 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD HÉT VÉGI UGYELETEK ♦ KEGYELETI SZOLGALAT H0LECZ ZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. TRABANT kombi 2 ütemű, 54 000 km-rel, lejárt műszakival, első tulajdonostól eladó. 06- 30/6492-971 «im« VEGYES HANGSZERBOLTSt, Pécskö út 11.32/784-750 «6483« ELADÓK Briggs, Husqvama 4-5-6 LE fűnyírók, ön- járósak, jó állapotúak 28 000-től 45 000 Ft-ig. Karcher 550M magasnyomású mosó 120 Bar, 2,1 kW 28 000 Ft 06-30/603-1329 »6695« UE 28-as, Tudor, Mia-motor, szovjetfukasza, MTZ- hez új golyós- és hengergörgős csapágyak eladók és cserélhetők értelmes dologra. Tel,: 32/445- 189. *16681« ÁLLAT ELŐNEVELT csirke fehér húshibrid, tojónak való sárga, nagytestű magyar, májkacsa, liba és idei tömni való kacsa kapható. Endrefalva, 30/9788- 824 *6652* HÍZOTT élő kacsák 3-4 kg-osak, szállítás ingyenes. 30/220-1286 GYÖNYÖRŰ, fajtatiszta, 6 hetes németjuhász kis­kutyák féregtelenítve eladók. Érd.: Jakab János, Vizslás, Bartók Béla út 18. Tel.: 06-70/294-2613. •6696* KENDERMAGOS tojó hibridek 800 Ft-tól és nagy­testű vörös kakasok'szállítása ingyenes. Tel.: 30/598-1117 *i667i* ÁLLÁST KÍNÁL GYORS elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít július 14-én Salgótarjánban, Pásztón és Bátonyterenyén. 06-30/981-19-83 Fnysz.: 01022-2010. «16570» A Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. felvételre keres B-, C-kat jogosítvánnyal rendelkező gépko­csivezetőt Jelentkezni önéletrajzzal: uzemvac@mem.hu e-mail címre lehet *i6670* SZOLGÁLTATÁS REDŐNY, reluxa, h.-ajtó, sz.-függöny, hevederzár, rovarháló akciósán. 32/441-493,30/495-8213 *6690* VENDÉGLÁTÓSOK! Biliárdasztal áthúzását és szintetizátorral zeneszolgáltatást vállalok! Tel.: 06-20/384-8979. ALBJÉRLETET KÍNÁL ST., Vásártéri 1 szobás, gázos lakás hosszú távra kiadó. Kaució szükséges. Tel.: 06-20/3418-617, 06-70/366-9207, *6678* Orvosi készenlét Salgótarján város és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 órá­ig felnó'ttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kórház. Telefon: 32/410-853. Gyermekszakrendelés hét végén és ünnepna­pon a város és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórház­ban. Telefon: 32/522-100. Az anyatejgyűjtő állomáson, a Fülek út 41. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8- tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellá­tás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, rétsáG: az alábbi helyeken tar­tanak ügyeleti ellátást, pénteken ló órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti ren­delőben, telefon: 06-32/353-344,- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti ren­delőben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti na­pokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. PÁSZTÓ: a központi háziorvosi ügyelet ideiglene­sen új helyre költözött, címe: Nagymező u. 6. szám, itt lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/460-006. (A fogászati rendelő helyi­sége a városközpontban, a könyvtárral szemben, az OTP régi épülete mellett.) LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGALAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órá­tól reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása SALGÓTARJÁNBAN a Bem út 14-16. szám alatti Szent Benedek Gyógyszertár. BALASSAGYARMATON a Mikszáth K. út 56. szám alatti Szent Borbála Gyógyszertár. bátonyterenyén a Ózdi út 31. szám alatti Elixir Patika. ' '"31.61 öt» PÁSZTÓN a Semmelweis út 9. szám alatti Gyógy­ír Patika. SZÉCSÉnyben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób Patika tart telefonos készenléti ügyeletet. rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szo­ruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái lát­ják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. SALGÓTARJÁNI ÜGYELETI KÖRZET (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Rimóc, Szécsény székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Lábos Viktor Salgótarján, Losonci u. 26. Tel./mobil: 06- 20/9247-380. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B.-gyarmat, Szügy, Rétság, Terény székhelyű ál­latorvosi működési terület): dr. Hegedűs Szilárd Balassagyarmat, Jópalócok u. 45. Tel./mobil: 06- 30/307-6390. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési te­rület): dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth u. 41. Tel./mobil: 32/477-033, 06-30/900-5568. * * * A Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszer­lánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hatósági készenléti ügyelete: dr. Gombik Zsuzsan­na Salgótarján, Baglyasl út 2. Tel./mobil: 06- 30/241-2949. 200 Ft-os fémérmét 1992-98-ig, Kossuth 5 Ft-ot régi rádiót feliratos szódásüveget antik iratokat képeslapokat könyvet okleveleket részvényt ke­resek. 30/912-9916 *6298* FORGALOMBÓL kivont és régi pénzt veszek: fé­met papírt magyart külföldit Fém 200, illetve Kossuth 5 Ft-os is érdekel. Kérésre házhoz me- $ek. Tel.: 06-20/253-4646. *639i* MEZŐGAZDASÁG KDCKABÁLÁZÓGÉP és körbálázógép újszerű álla­potban eladó. Ár megegyezés szerint Érd.: 35/500-584. *6632* /-* N PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet 2 db TÁTRA típusú tehergépjárművének bérbeadására. A részletes pályázati kiírás az Ipoly Erdő Zrt. balassagyarmati központjában előzetes bejelentkezés után átvehető (Tel.: 20/4687-131). Az ajánlatokat zárt borítékban postán vagy személyesen kérjük eljuttatni 2012. július 12-én. 13 óráig az alábbi címre: Ipoly Erdő Zrt. Titkárság 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zs.u. 10. A borítékon kérjük feltüntetni: „Tátra bérlet" címszót. A pályázat elbírálásának ideje: 2012. július 13. Jelen pályázat a kiíró számára nem jelent szerződéskötési kötelezettséget. ^ ______________Ipoly Erdő Zrt. j A Balaton nem játszótér! Temetkezés-Síremlék GLORIA KEGYELET KFT. Bátonyterenye, Vasút út 12. Salgótarján, Füleki út 30. TeL: 32/350-792, 06-30/911-1634. Ügyelet: 0-24 óráig! , A kánikulában csak az elmúlt napon tíz, gumimatrac­cal vagy gumicsónakkal elsod- ródott embert, továbbá két für- dőzőt kellett partra segítenie a balatoni vízi rendészetnek, ezért a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság szerdán felhí­vást tett közzé, arra figyelmez­tetve: a Balaton nem játszótér, az alapvető szabályokat be kell tartani. A balatoni vízi rendészet jár­őreinek kedden a tó déli partjá­ról, Siófok és Balatonföldvár strandjairól elsodródott embe­reken kelleti segíteniük, a Balatonszéplak-alsó előtti víz­területen pedig azért kellett két embert kimenteni a vízből, mert azok az erős szél miatt nem tudtak visszaúszni a part­ra. A rendőrség arra figyelmez­teti a Balatonnál nyaralókat, hogy egy-egy kánikulai hétvé­gén akár több százezer ember tartózkodhat a vízben, ezért különösen fontos betartani a szabad vizekben való fürdés szabályait. Kiemelték, hogy a gyengén úszók csak sekély víz­ben fürödjenek, a szélben el­sodródó fürdőeszközök és játé­kok után ne ússzon be senki a mély vízbe, ha mégis megteszi és elsodródik, akkor kapasz­kodjon a fürdőeszközbe a segít­ség megérkezéséig. Nem sza­bad a fürdés vagy vízi jármű használata előtt alkoholt vagy más kábító anyagot fogyaszta­ni, és közvetlenül étkezés után vízbe menni. Tilos felhevült testtel a vízbe ugrani, előtte le kell mosakodni. Nem tanácsos vízi járművön vagy felfújható fürdőeszközön, gumicsónak­ban, gumimatracon elaludni, amikor az a vízben van. A Ba­laton medre - főként a seké­lyebb déli parton - a bemaródá- sok mentén hirtelen mélyül­het, ami nem látszik. Ezért is­meretlen helyen óvatosan fel kell mérni a meder jellemzőit fürdőzés előtt. Lehetőleg senki ne tartózkodjon egyedül a víz­ben, mert akár egy rövid ideig tartó eszméletvesztés is fulla­dáshoz vezethet - figyelmezte­tett a rendőrség. Kitértek arra: hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyer­mek csak felnőtt közvetlen fel­ügyelete mellett fürödhet a sza­bad vizekben. Tilos fürdeni ha- jóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, vala­mint éjszaka és korlátozott látá­si viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított. A Bala­tonon áprilistól október végéig viharjelző szolgálat működik, amelynek állomásai több irány­ból is jól láthatóak. Az elsőfokú, percenként negyvenötször fel­villanó viharjelzés esetén a part­tól 500 méternél nagyobb távol­ságra tilos fürdőzni. A másodfo­kú, percenként kilencvenszer felvillanó sárga fényjelzés ese­tén pedig tilos fürödni. Horváth László, a vízi rendé­szet kapitánya az MTI-nek el­mondta, az idei szezonban ed­dig 4 haláleset történt, vala­mennyi a hőségriadó idején, amely a következő napokban is tart. * « >

Next

/
Oldalképek
Tartalom