Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-09 / 157. szám
BELPOLITIKA MSZP: a Fidesz-kor- mány okozott káoszt az oktatásban Budapest. Az MSZP szerint nem az elmúlt két évtized politikája, vagy az előző szocialista kormányok miatt, hanem a Fidesz-kormány eddigi, kapkodó változtatásai okoztak káoszt az oktatás teljes területén. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták elnökségi tagja az MTI-nek vasárnap elmondta, az elhibázott és elhamarkodott változtatásokat a felsőoktatási hallgatói szerződések ügye is jól példázza. Hangsúlyozta: a kormányoldal semmibe veszi a felvételizőket azzal, hogy a hallgatói ön- kormányzat és az Alkotmány- bíróság tartalmi kifogásait figyelmen kívül hagyva, az alkotmányellenesnek minősített kormányrendelettel teljesen megegyező módon kívánja törvényi erőre emelni a „felső- oktatási röghözkötést”. Az állam a hallgatói szerződésekkel arra kötelezné részben, vagy teljesen az államilag támogatott tanulókat, hogy diplomájuk megszerzése utáni húsz évben képzési idejük legalább kétszeresében Magyarországon vállaljanak munkát - emlékeztetett Kunhalmi Ágnes. Az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, megérti a kormány szándékait, ám azzal már nem tud azonosulni, hogy ezt a célt egy, a hallgatók alapjogait súlyosan sértő szerződéssel érje el. Kunhalmi Ágnes aláhúzta, az államilag támogatott férőhelyek és a felső- oktatás finanszírozásának csökkentése miatt az idén a tavalyinál 32 ezerrel kevesebben jelentkeztek az egyetemekre és főiskolákra, és ezen már semmilyen törvénymódosítás sem segíthet. Az ellenzéki politikus emellett szólt arról is, a kormány államosítási törekvése eddig nem létező problémákat generált a közoktatásban is, ahol a legtöbb esetben már az érintettek sem tudják, miként oszlanak majd meg a fenntartói és üzemeltetői feladatok, s ki finanszírozza majd az iskolákat. Kunhalmi Ágnes az iskolák államosításával összefüggésben azt nevezte az egyik legnagyobb veszélynek, hogy a központi irányítással számos, a helyi közösségek, önkormányzatok által szervezett iskolai szolgáltatás, például nyelvi előkészítők és informatikai laborok szűnhetnek meg. DK a foglalkoztatottságról Budapest. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem növelheti, legfeljebb csak átalakíthatja a foglalkoztatottságot az Orbán Viktor kormányfő által hétfőn, az Országgyűlésben ismertetett tízpontos munkahelyvédelmi akcióterv. Bauer Tamás, a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt alelnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a miniszterelnök bejelentését ahhoz hasonlította, mintha valaki egy kis locsolókannából próbálná oltani a gyerekszobát az egyébként általa felgyújtott házban. Hangsúlyozta: az Orbán Viktor által ismertetett tervvel nem lehet új állásokat létrehozni, legfeljebb az érhető el, hogy több vállalatnál fiatalabbra, vagy idősebbre cserélik a középkorú alkalmazottakat. Érkezik a tárgyalóküldöttség Budapest. A parlament csak- | nem 90 százalékos arányban 2 megszavazta a jegybanktörvény | módosítását - tájékoztatott Var- | ga Mihály Budapesten. Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyar- országgal - mondta el a bejelentésre reagálva Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője. A tárca nélküli miniszter doorstep sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a beterjesztés legfontosabb elemei változatlanok maradtak. Az elfogadott módosítás értelmében a külső tagok száma nem haladhatja meg a belső tagok számának kétszeresét, illetve a tartalék felhasználására vonatkozó információt a jegybank bocsáthatja ki vagy korlátozhatja. Ugyanilyen fontos az, hogy a Munka törvény- könyvének elsejével hatályba lépett rendelkezéseit is átvezették a jegybanktörvénybe. Varga Mihály kiemelte: három intézmény, az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, illetve a Nemzetközi Valutaalap minősítette, és mindhárom jóvá is hagyta a módosításokat, így elhárultak az akadályok a tárgyalások megkezdése elől. A mai tehát egy nagyon fontos állomás a stabilitás megteremtésének, és a magyar gazdaságpolitika megújításának irányában - tette hozzá. Az EB jóváhagyta a konvergencia programot, elfogadta a 2012-13- as évekre vonatkozó 3 százalék alatti hiányt, a Kohéziós Alapból származó kifizetések visszatartását június 22-én függesztette fel az ECOFIN. A jegybanktörvény mai elfogadásával a következő lépés a jövő évi költségvetés megszavazása lesz - taglalta. Látható tehát, hogy egy forgatókönyv szerint haladunk előre, mely a stabilitást és a megújulást szolgálja - mutatott rá az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter. A tárgyalások megkezdésének időpontját firtató újságírói kérdésre Varga Mihály elmondta: a folyamatnak lesznek hivatalos és nemhivatalos részei. Akár az előbbi, akár az utóbbi formában, a tárgyalások megkezdése még júliusban várható. Budapest. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (háttal) beszél a bajtársiasság napja alkalmából rendezett megemlékezésen, a budapesti Erzsébet téren. Jobbik - Bajtársiasság napja *Aképen látható autó iüuszlráoó. Az aánlal 2012.04.02-tól a tósziet erejéig őrt. A tájdkoztatás nem tefjeskőü te nem minősül ajéoiatSéSönek. részietek a Fal márkakereskedésekben és a w#w. -ai.hu oldalon Fogyasztás <ároa**szaguftvegyes8.2ft 1-5.3 HOC krv CO -Wccsétós I48gton A Fiat segít ezen. Fiat Linea Plus 1,4 Dynamic családbarát felszereltséggel, 500 literes csomagtartóval, klímaberendezéssel. AUTO-TRADE ’91 KFT. Hivatalos FIAT Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 100. Tel.: 32/512-243. vmw.autotrade9l.hu Fiat Linea Plus 1,4 Dynamic LMP: cselekvési terv kell Budapest. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy készítsen azonnali cselekvési tervet a klímaváltozás Kárpát-medencei hatásainak mérséklésére - jelentette ki Csiba Katalin, az ellenzéki párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján Budapesten. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a klímaváltozás hatásait már minden ember a saját bőrén érzékeli, a nemzetközi és a magyar politika viszont nem tesz érdemi lépéseket a megelőzés érdekében. Éppen ezért az UVIP szerint átfogó, komplex stratégiai tervet kell készíteni a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, illetve a megelőzésre. Csiba Katalin ismertette: jelenleg nyáron az 1961-es vagy az 1990-es évekhez képest 4-5 fokkal melegebb az átlaghőmérséklet, kevesebb a csapadék nyáron és ősszel, míg tavasszal és télen több, és fokozatosan el fognak tűnni az átmeneti évszakok. Ráadásul a klímaváltozás hatásai az emberi egészségre is ártalmasak lehetnek, szaporodhatnak a hőséghullámok okozta halálesetek, illetve egyes kórokozók elterjedési területe is változhat. Rendőrök érdekében tiltakoznak A Jobbik szerint Budapest a homoszexuálisok európai fővárosa lett, és a párt tiltakozik amiatt, hogy kétezer rendőrt vezényeltek vidékről a fővárosba a szombati meiegfel- vonulás biztosítására - jelentette ki NovákElőd, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján Révfülöpön. A „jobbérzésű” emberek felháborodásától kell óvni a melegfelvonulás résztvevőit, közben az adófizetők pénzén a vidéki közbiztonságtól vonnak el rendőröket - fogalmazott, hozzátéve, hogy emiatt megnövekedett a strandi lopások száma. Kijelentette: mivel a párt nem akar összeütközéseket, ezért „jobb híján” elmenekültek a fővárosból. Novák Előd a Bala- ton-átúszás indulási helyén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a közelgő olimpia miatt szeretnék ráirányítani a figyelmet a tömegsport, így az úszás fontosságára is, mert az hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Fontosnak nevezte, hogy a Balaton-átúszás és a hasonló tömegsport-teljesítmények váljanak társadalmilag elismertté. Ugyanakkor megjegyezte: egy átlagos családnak szinte megfizetheteüen egy fővárosi strand. „A magyar emberek sokkal inkább az adósságban úsznak, és nem a Balatonban" - fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a Jobbik aggódik a Balatonért, és reményét fejezte ki, hogy a luxushajólobbik érdekei nem írják felül a fürdőző- két. Szólt arról is, hogy a párt civil szervezetekkel közösen a Hősök terén megemlékezést tart szombaton a 907. júliusi pozsonyi csata emlékére, amelyben Árpád fejedelem a többszörös túlerővel szemben megvédte a bajorseregektől a magyarságot. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy tartsanak állami megemlékezést is a győztes csata emlékére, és nagyon sajnálják, hogy a Hősök terén állami biztosítással csak a homoszexuálisok vonulhatnak.