Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-07 / 156. szám
SPORTTUKOR 2012. JÚLIUS 7.. SZOMBAT JEGYZET Czene Gyula Futballtörténelem ott és itt A most befejeződött Eb kapcsán újból napirendre került labdarúgásunk helyzete. A spanyolok történelmet írtak, mi régi sikerekre és kudarcokra emlékeztünk. Az Aranycsapat tündöklése és az 1954es világbajnokság döntőjében történt érthetetlen fiaskója mellé vaskosan felzárkózott Irapuato, a magyar labdarúgás „Mohácsa”, amikor is a mexikói vb- n 1986. június 2-án 6-O-s, máig ható fejbekólintást kaptunk a szovjetektől Furcsa, hogy akkor is a világélvonalába tartoztunk. Irapuatot megelőzően a válogatott 1986-ban az európai ranglista élén, a világranglista 4. helyén állt Érthető, hogy merész mexikói álmokat szövögettünk, hiszen március lóéin a Népstadionban 3-0-ra „tönkre- vertük” a brazilokat (Érdemes megjegyezni, hogy a sikeres csapat tagja volta Nagybátonyból indult Kardos József is). A kijózanító szereplés okait 26 évvel ezelőtt (s azóta sem) nem tárta fel senki Talán a sokszoros válogatott Esterházy Márton fogalmazott jók Mexikóban erőnlétileg már nem voltunk toppon, és sok ország válogatottja fö- lénk emelkedett - mondta. Az erőnlét pedig felnőtteknél parancsszóra nem növelhető. Azt kisgyermekkortól kezdve kell megalapozni. Igaza van Csányi Sándornak, aki 2011. február 28-án, a Magyar Labdarúgás Fórumán „Tettekkel a sikerért” címet viselő prezentációjában kijelentette: „ Az alapoktól kell kezdeni mindent!” Jelezte azt is az MLSZ elnöke, hogy a 2011 és 2020 közötti időszakra a magyar labdarúgásra, a tervek szerint, 238,7 milliárd forint jut Hatalmas ösz- szeg, de nem mindegy, hogy mire költjük. A spanyotakhosszú ideje tartó szárnyalása után érdemes elővenni, hogy az említett fórumon mit mondott a sikerek hátteréről a tanácskozás spanyol sztárvendége, a 89-szeres válogatott Femando Hierro, a futball világának egyik legbefolyásosabb személyisége, aki karrierje végeztével sportvezetőként kamatoztatja magas színvonalon tudását Kövessük a spanycv lókat!-mondhatjuk. Az egyedülállóan sikeres utánpótlásnevelési modell áttétele és működtetése (ami nem biztos, hogy a magyar viszonyoknak egy az egyben megjelel) csak hosszú idő elteltével hozhat sikert Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy motivációs bombát jelentene számunkra és új magyar futballtörténelem kezdődne, ha sikerülne kivívnunk (amiben Csányi Sándor és sokan mások bíznak) a leg közelebbi világbajnokságon való részvételt Távozik labdarúgás. Lemondott a bolíviai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gustavo Quinteros. Carlos Chaves, a dél-amerikai ország futballszövetségének elnöke jelentette be Quinteros távozását anélkül, hogy a lehetséges utódról említést tett volna. Most sem adták lejjebb a második helynél látványtánc Európa-bajnokság, Léva - Arany és két ezüst a tarjániaknak A Savaria Művészeti Iskola salgótarjáni moderntánc csoportjai Mazgon Jelena vezetésével a hazai országos bajnokságokon és versenyeken kívül 2005-től fogva minden évben részt vettek az Európa-bajnokságokon. Idén sem hiányoztak róla, így tovább gyarapították a kontinensbajnokságokon eddig elért érmeiket, sikereiket, mert egy első és két második helyet szereztek. Márton (Satis) István Idén nem kellett túl messzire utaztatniuk a modern táncokat nem csak imádó, de elő is adó ifjú tarjáni hölgyeknek és fiúknak, csak ide a szomszédba, a szlovákiai Lévára. A három napos Eb-re rajtuk kívül úgy kétezren érkeztek még, hogy szólóban duóban, csoportokban vagy formációban mutassák be produkcióikat. Habár a tűző napfényt nem kellett elviselniük, a helyi sportcsarnok még így is „trópusi klímáját” azért senki se irigyelje tőlük, a sorbanállás, várakozás, bemelegítés, fellépés izgalmairól nem is beszélve. Mazgon Jelena - akit mindenki csak Lénaként ismer és emleget - tarjáni tanítványai három korcsoportot öleltek fel, közülük a legkisebbek, a 9-10 éves gyerekek többsége nem túl régen kezdte el a táncolást, hip-hop mixük betanulása, be- sulykolása sok gyakorlást, kitartást igényelt és picit idősebb társaikkal, a 11-12 évesekkel 1-2 évvel korosabb, de a most említett kicsikkel feltöltött 11- 12 évesek (Danyi Erik, Pintér Bernadett, Prezenszki Alex, Szikszói Fanni) pedig első lettek Florida-mixükkel. Még izgalmasabbra, sőt kalandosabbra sikeredett az ifjúsági korúak (16-25 év) bemutatkozása, melynek zenéjét az utolsó pillanatban a helyszínen vágták össze véglegesre! Ők Tim Ballard mixre hip - hoppoztak és a Bonivárt Ágnes, Kobolák Adrienn, Kurucz Kitti, Mako- vinyi Cintia, Mazgon Karina, Mazgon Natali, Oláh Tibor és Turcsányi Georgina ezüstéremmel zárta a grandiózus seregszemlét.- Büszke vagyok a gyerekekre, szorgalmasan készültek és annak ellenére, hogy a legkisebbek közé gyakran kerülnek be új tagok, jól összekovácsolódott csapatként, közösségként nem ijedtek meg a körülményektől, nehézségektől, a felkészülést néha hátrányosan befolyásoló, tényezőktől. Most jól jön mindany- nyiunknak egy kis nyári pihenő és nyugalom, hogy aztán új lendülettel, tiszta lappal folytassuk - köszönte meg tanítványainak a jeles bizonyítványt Léna. együtt göröngyös utat kellett bejárniuk. De a szorgalom, a rengeteg gyakorlás, az előző két hét edzőtábora a néha felmerülő és rajtuk kívülálló nehézségek ellenére is meghozta a sikert: az előbb említett (jó néhányuk az 1-2 évvel idősebbek közé is „felnevezett’’) Angyal Virág, Bagyinszki Noémi, Berki Rebeka, Danyi Dóra, Gregor Gabriella, Laurencsik Liliána, Pálinkás Dorina, Tóth Viktória és Szádeczki Loretta felállású csoport második, az Esélyes az Aranylabdára labdarúgás. Eddig csak egy napilapnak. Korábban az kapus, a szovjet Jasin kapta 1963-ban a France Football által létrehozott Aranylabdát. Pelé, minden idők egyik legjobb futballistája szintén úgy vélekedett, hogy Iker Casillas, a vasárnap befejeződött Euró- pa-bajnokságon aranyérmes spanyol válogatott kapusa megérdemli az Aranylabdát. „Általában a csatárok részesülnek ebben az elismerésben, de úgy gondolom, most remek alkalom lenne arra, hogy szakítsanak a hagyományokkal és Iker Casillas kapja meg a trófeát. Rászolgált” - nyilatkozta a brazilok háromszoros világbajnoka az As című spanyol sportAranylabdát 1956-ban létrehozó France Football magazin írta meg, hogy a Real Madrid hálóőre méltó lenne az elismerésre. Casillas 137 mérkőzésen őrizte az ibériai alakulat kapuját és 75 találkozón nem kapott gólt. Spanyol futballista három alkalommal kapta meg eddig az elismerést, a legendás Alfredo di Stéfano (Real Madrid) 1957-ben és 1959-ben, Luis Suárez (FC Barcelona) pedig 1960-ban. A kapusok közül eddig egyedül Lev Jasin érdemelte ki az Aranylabdát: a szovjet válogatottal az első, 1960-as Eb-t megnyerő legenda 1963- ban kapta meg a díjat. Iker Casillas evezés. Hét hónapos eltiltást kapott doppingvétség miatt az evezős Juhász Adrián, aki a londoni olimpiára készült. A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) csütörtöki tájékoztatása alapján az eljáró bizottság megállapította, hogy „Juhász Adrián elkövette a doppingvétséget, ezért őt hét hónapra eltiltotta a versenyzéstől és sporttevékenység gyakorlásától. A határozat nem jogerős, de előzetesen - a fellebbezésre tekintet nélkül - végrehajtható.” A szolnoki versenyző egy május eleji ellenőrzésen akadt fenn, a szervezetében olyan anyagot találtak, amely szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján. A MESZ közleménye szerint az eljárás során megállapították, hogy a sportoló a szert nem a teljesítmény fokozása miatt szedte, a doppingolásra vonatkozó nemzetközi előírások szerint azonban a szándékától és a teljesítmény fokozására vonatkozó eredmény hiányától függetlenül is el kellett őt tiltani a sporttevékenységtől. A Magyar Olimpiai Bizottság megvonta a versenyző és edzője, Molnár Dezső ösztöndíját. Juhász tavaly szeptemberben, a bledi világbajnokságon olimpiai kvótát szerzett klubtársával, Simon Bélával, de így helyette Széli Domonkos került a Londonba utazó kormányos nélküli kettes egységbe. Hetedikre készülhet olimpia. Andrew Hoy beke- ; rült a lovascsapatba, így az 53 éves sportoló - az auszt- ! rálok közül elsőként - a hetedik olimpiájára készülhet. > „Amikor a hatodik olimpiámon részt vettem, eszembe ) jutott a rekord - nyilatkozott Hoy. - Amikor azonban eljön az idő, hogy a hazádat ; képviseld, már nem foglal- ; kozol a csúcsokkal, ez csak ; egy kis extra. A cél, hogy vi- ! lágklasszis teljesítményt nyújts.” Hoy 1984-ben, Los Angelesben mutatkozott be az ausztrál olimpia csapat- ; ban, majd Szöulban, Barce- ' lonában, Atlantában, Sydneyben és Athénban is ott volt, négy évvel ezelőtt Pe- kingben azonban nem állt rajthoz. Hoy lovastusában ! csapatban három aranyérmet (1992, 1996, 2000) nyert, egyéniben Sydneyben második volt. Ugyanak- ; kor nem Hoy lesz a legta- ! pasztaltabb sportoló a brit ! fővárosban, Ian Millar 65 éves kanadai lovas ugyanis kerekeken a tizedik olimpi- ; áján vesz majd részt. Ezzel egyedüli csúcstartó lesz az , ötkarikás játékok történetében, mivel megelőzi az osztrák vitorlázó Hubert ; Raudaschlt. Millar már ; négy éve rekorderré léphetett volna elő, de az 1980-as, moszkvai játékokat a kanadaiak bojkottja miatt ki- ; hagyta.- Hé t hónapos eltiltás