Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-07 / 156. szám
SZOLGALTATAS 2012. JÚLIUS 7., SZOMBAT Felvételi: ponthatárhúzás július 24-én Budapest. Az Idén július 24-én hozzák nyilvánosságra a felső- oktatási felvételi ponthatárokat, ekkor dől el, hogy a csaknem 110 ezer jelentkező diák bekerült-e a rendes eljárásban valamelyik egyetemre, főiskolára. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően lesz Pont Ott Parti is, most a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont a rendezvénynek; ingyenes koncertekkel, beszélgetésekf kel, játékok1 f 1 tozás, hogy az elérhető felvételi pontszám 480-ról 500-ra módosul, az emelt szintű érettségiért 40 helyett 50 többletpont kapható. A bekerüléshez legalább 240 pontot kell elérniük a felvételizőknek. Mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolákra, egyetemekre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölte meg az állami ösztöndíjas képzési formát, valamint 82.661-en jeesti munkarendet és távoktatást pedig alig egy-egy százalékuk jelölt meg első helyen. Az idén a műszaki terület volt a legnépszerűbb az alap- és egységes, osztatlan képzésekre jelentkezők körében, összesen 13.950-en jelöltek meg első helyen valamilyen műszaki szakot. A második helyen a gazdaságtudományok képzési te- rület áll 11.421 jelentkezővel, míg a harmadikon a 9187 felvételizőt vonzó bölcsészettudományok. A keretszámok módosítását az oktatási államtitkár június 26-án jelentette berben kezdődő tanévben. Hoffmann Rózsa akkor elmondta, az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek, ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől. A módosítás értelmében 2400-zal több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilenc- százzal nő az informatikus, hétszázzal az agrárhelyek száma; az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel 4» kai, ajándékokkal várják a diákokat, és kihirdetik a ponthatárokat. Az idei évben vállentkeztek nappali munkarendre. Levelező munkarendet a felvételizők 23 százaléka választott, be, közölve: ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptememelkedik a keretszám. A változtatás ésinti a külhoni kihelyezett képzéseket is, a magyar nyelvű szakokon négyszáz teljes állami ösztöndíjas helyet biztosítanak - közölte. A kormányrendelet alapján a felsőfokú szakképzésre felvehető hallgatók létszámát 3500 főben határozták meg. Az alapképzésre felvehetők létszáma 31.750 lesz, emellett részösztöndíjban 5550-en részesülhetnek. Ebből az agrár képzési területre felvehető hallgatók száma kétezer fő, részösztöndíjat százan kaphatnak; a bölcsészettudományi képzési területre 2700 hallgatót, a gazdaságtudományokra 250-et, az Informatikaira 4550 hallgatót vehetnek fel, és részösztöndíjat kaphatnak 1500-an. A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területre felvehető hallgatók száma 1017, az igazságügyi, munkaügyi szakokra felvehetőké 200 a teljes állami ösztöndíjas kereten belül. A műszaki képzési területre felvehető hallgatók száma 10.560, részösztöndíjat 2350-an kaphatnak, az orvos- és egészségtudomány képzési területre 3200-an juthatnak be, a keretet kiegészíti száz részösztöndíjas. A pedagógus- képzés képzésre 1600, a sporttudományira 600 hallgatót vehetnek fel. A társadalomtudomány képzési területre vonatkozó számot ezerben rögzítették, a természettudományira felvehetőkét négyezerben, és további 1500 a részösztöndíjas hallgatók száma. A művészet képzési területre 740, a művészetközvetítésire 350 hallgató vehető fel. Az egységes, osztatlan képzésre felvehető hallgatók létszáma 2420. Egységes Kárpát- medencei oktatási tér szükséges j Felsőszinevér. Egységes Kárpát- | medencei oktatási tér kialakítá- ; sát, fejlesztését szorgalmazták a ! XX. Kárpátaljai Nyári Szabad- 1 egyetem magyar felsőoktatás- I sál foglalkozó szekciójában csü- ; törtökön, a kárpátaljai ; Felsőszinevéren. A Kárpát-me- i dencei magyar nyelvű felsőok- ! tatásban oktatók és tanulók ! együttműködését, valamint a ; cserekapcsolatok, a „tudás- ; transzfer" erősítését szorgal- ; mazta hozzászólásában Répás ! Zsuzsanna nemzetpolitikáért ! felelős államtitkár, hangsúlyoz- ; va: ez együtt kell járjon az okta- ; tás színvonalának folyamatos ! emelésével, hogy a magyar 1 nyelvű szakok vonzóak legye- ! nek a diákok számára. Josip ; Lépés, az Újvidéki Egyetem sza- ; badkai Magyar Tannyelvű Ta- | nítóképző karának kari tanács- 1 elnöke elmondta, hogy a szerbi- ! ai diplomások között elenyésző, ; egy százaléknál kisebb a ma- ; gyarok aránya. Szerinte elkez- ! dődött a vajdasági magyar nyel- ! vű oktatás fejlesztése, a „moza- ! ikdarabok összeállítása”, így ; nőhet a magyar diplomások ; aránya. Orosz Ildikó, a bereg- | szászi II. Rákóczi Ferenc Kár- I pátaljai Magyar Főiskola veze- ! tője szerint a Kárpát-medencei ; egységes felsőoktatási rend- ; szerben való gondolkodást az J is elősegítheti, ha a Magyar ! Rektori Konferencia teljes jo- ! gú tagjaivá válhatnak a külho- ] ni magyar intézmények kép- ! viselői. Sok napsütés, kevés felhő Szombat Balassagycj' «Mérséklet 188 Holnap reggeli51 és a mai jeteé Időjárás Nógrád megyében ma napos, gomolyfelhös idő várható, délutántól kezdve - az elmúlt napokhoz hasonlóan • bárhol kialakulhat a megyében zápor, zivatar. Többnyire gyenge va^mérsékelt lesza szél. A legvalószínűbb folytatás Hétfőig nem várható lényeges változás, a jövő hét közepére azonban egy gyenge hidegfront 4 • 5 fokkal mérsékli a nagy meleget. A sok napsütés mellett az erőteljesebb gomolyfelhő képződésből elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Orvosmeteorológiai Front nincs. Közlekedés-meteorológia: Általában száraz utak, jó látási viszonyok fogadják az útra kelőket, csupán kisebb körzetekben fordulhat elő zápor, zivatar. A nagy hőségben a szokásosnál lényegesen hosszabb tesz a reakcióidő. te előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. További ififormációk; www.met.hu Vasárnap fif Kedd Vízhőmérséklet Duna 21-25°C Tisza 25-28°C Balaton 27°C Velencei-tó 27°C Tisza-tó 28°C Adriai-tenger 26-270C Égei-tenger 23-25°C Földközi-tg. 20-28°C Fekete-tenger 23-25°C Vörös-tenger 28°C Nógrád,* Hírlap Kiadja a Palóc Press Kft. Felelős kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója. Felelős kiadó és főszerkesztő: SÁNDOR JÓZSEF ügyvezető igazgató Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY Lapszerkesztő: CSUKA ENIKŐ Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Kassai sor 6. Telefon: 32/418-190 Fax: 32/418-191 E-mail: info@nport.hu. Hirdet ésvezetó: PLACHY GYÖRGY Tel.: 20/423-9240 Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190,9015 mellék Terjesztésvezető: PLACHY PÉTER Tel.: 20/423-6485 Terjesztési csoport: 32/418-190,9021 mellék Előfizetési dijak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft, egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással az OTP Bank Nyit. 11741000- 20175715 pénzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a Palóc Press Kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKKR Rt. regionális árushelyem keresztül történik. Készült: Ringier Nyomda Székhely: 1225 Budapest, Campona út 1. Felelős verező: BERTALAN LÁSZIÓ nyomdaigazgató E-mail: ringierprint@ringier.hu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rejténypályázatokon résztvevők által személyesen. írásban, telefonon, SMS-ben. interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A Nógrád Megyei Hírlap példányszároát a MATESZ hitelesíti. t i % 4 JÚLIUS 7. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Apollónia és Bódog nevű kedves olvasóinkat! Apollónia: Görög-latin eredetű, Apollonius férfinév női párja. lelentése Apollónak szentelt. BÓDOG: A régi magyar személynév. A boldog szó régi bódog alakjából származik. Eredeti jelentése, gazdag. Nap kel: 4.53, nyugszik: 20.43. A Hold kel: 22.28, nyugszik: 9.21. BIZTOSÍTSA ÉRTÉKEIT A SIGNAL BIZTOSÍTÓ TERMÉKEIVEL! Kössön vagyon-, élet-, gépkocsi BIZTOSÍTÁST A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL! További információért keresse kirendeltségeinket: Balassagyarmat, Thököly u. 1., Magyarnándor, Szügy, Cserhátsurány, Bércéi, Nézsa, Palotás, Órhalom, Kétbodony, Rétság, Vác, Földvári tér 2. sz. és Salgótarján, Klapka Gy. u. 3.1. emelet. Igazgatóság PÉNZVILÁG 2012/07/06., 18 órai állapot Devizapiac 1> CHF/HUF: 238,34 EUR/HUF: 286,35 USD/HUF: 231,28 D Takarmánybúza 2012. augusztus 47 250 Ft/t Takarmánykukorica 2012. június 53 800 Ft/t Olajnapraforgó 2012. október 122 000 Ft/t feíftj ÄSSlBiilS HUMOR Az iskolában Pistikének óriási piros folt van az arcán. Megkérdezi a tanárnő:- Pistike, mitől olyan piros az arcod?- Megcsípett egy szúnyog.- Ne hazudj, egy szúnyogcsípéstől nem lehet olyan piros!- Igen, de a bátyám az ásóval akarta lecsapni. * * * Érkezik a postára egy levél, a Mikulásnak címezve. A postások felbontják, kiderül, egy kisgyerek írta:- "Kedves Télapó! Mi nagyon szegények vagyunk, így nem tudok a szüleimnek ajándékot venni. Jó lenne, ha tudnál küldeni nekem 20.000 forintot." A postások megsajnálják, gyűjtést rendeznek, össze is jön 10.000 forint, ezt elküldik a kisfiúnak. Megérkezik a köszönőlevél, izgatottan olvassák:- "Kedves Télapó! Köszönöm a pénzt, de képzeld, ezek a mocskos postások lenyúlták a felét!" * * * Megszólal az ügyvédi iroda telefonja, szipogva felveszi a titkárnő:- Halló, tessék? Ügyvédi iroda.- Jó napot kívánok, Kovács ügyvédúrral szeretnék beszélni.- Már megint maga telefonál? - zokog a titkárnő - Most mondom el ötödször magának, hogy Kovács ügyvéd urat tegnap autóbaleset érte, és meghalt.- Tudom-tudom, de olyan jó ezt hallani! * * * Shaw nagyon utálta Chur- chillt, ezért egyszer küldött neki két színházjegyet ezzel a levéllel: "Tisztelt miniszterelnök úr! Ezennel küldök Önnek két jegyet a legújabb színdarabom premierjére. Jöjjön el egy barátjával... már ha van még magának barátja ebben az országban!" Mire Churchill így válaszolt: "Sajnos a premier napján nem tudok elmenni, de a következő előadást igazán szívesen megtekinteném... már ha a maga darabjait lejátszák egymás után kétszer is!" * * *- Pincér! Egy légy úszkál a levesemben!- Na ne csinálja már, uram! A legyek nem is tudnak úszni! „ Szülinapod végre elérkezett, két szerető szív rólad megemlékezett. Adassék meg minden, mire szived vágyik, élj boldogan még nagyon sokáig!" ZÖLD SÁNDORNAK 50. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: szerető felesége, Anna Mári és szeret lánya, Beatrix. HUMOR Egy fickó moziba megy, és meglepetten tapasztalja, hogy mellette egy kutya ül. A kutya elmélyülten nézi a filmet, a vidám jeleneteknél nevet, a szomorúaknál sírva fakad. Előadás után kíváncsian kíséri a hazafelé tartó kutyát. A kutya bemegy egy házba, ahol egy nő már várja.- Magáé ez a kutya? - szólítja meg a nőt.- Igen, miért?- Ez fantasztikus, mellettem ült a moziban és nézte a filmet. A vidám jeleneteknél nevetett, a szomorúaknál sírva fakadt.- Mit láttak?- A háború és békét.- Hát ez nagyon furcsa, nem is értem, hogy lehet... - mondja a gazda.- Ugye? Maga is csodálkozik?- Hát persze. Hiszen amikor a könyvet olvasta, azt végig nagyon unta... * 4 i « r