Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-05 / 154. szám

12 • • ••-------------------------------------------------------------------------^ S PORTT UKOR 2012. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK SPORTTURMIX Barátságos mérkőzés labdarúgás. Szombaton, Pász- tón a Hajós Alfréd utcai játékté­ren a helyi öregfiúkcsapat egy barátságos mérkőzésen találko­zik a szomszédos Szurdokpüs­pöki hasonló gárdájával. A mér­kőzés 18 órakor kezdődik. Új lebonyolítás triatlon. Teljesen új rendben bonyolítják le a 16. triatlon Vi­lágkupa-futamot Tiszaújváros- ban a jövő hétvégén. „Ez a ki­eséses rendszer az egész vilá­gon most debütál élesben” - je­lentette ki az eseményt felveze­tő szerdai budapesti sajtótájé­koztatón Márkus Gergely, a nemzetközi szövetség sport- igazgatója. „Több csoportba osztva a versenyzőket szomba­ton sprinttávon tartjuk meg a selejtezőket mindkét nemnél, majd vasárnap a legjobb 25-25 versenyző méri össze tudását a fináléban, szintén sprinttávon” - közölte. A 34 éves sportveze­tő többek között azzal indokol­ta az új lebonyolítási rend beve­zetését, hogy így sokkal többen nevezhetnek a viadalokra, pél­dául Tiszaújvárosban a férfiak­nál közel 100, míg a nőknél nagyjából 60 induló lesz. A saj­tóeseményen kiderült, hogy a mezőnyben számos olimpikon lesz, köztük a Londonba kiju­tott egyetlen magyar triatlonos, Kovács Zsófia, de elindul az öt­karikás játékok női mezőnyé­nek elsőszámú tartalékja, Vanek Margit is. Nyolc között STRANDLABOARUGO V&SOJEJTEZÓ. A magyar strandlabdarúgó-válo- gatott bejutott a legjobb nyolc kö­zé a Moszkvában zajló világbaj­noki selejtezőtornán. Massimili- ano De Celis szövetségi edző együttese a szerdai negyeddöntő­ben a csehekkel találkozott, és ki­váló játékkal az első harmadban háromgólos előnyhöz jutott. Ezt a különbséget a hátralévő kétszer 12 percben megőrizte, ezzel nem csupán bejutott a legjobb nyolc közé, hanem vissza is vágott rivá­lisának, amely négy éve a selej­tező ugyanezen szakaszában ki­ejtette (1-4). Eredmény. Nyolcaddöntő: Ma­gyarország - Csehország 6-3 (4-1,1 -1,1 -1). A 24 résztvevős torna további részében a leg­jobb nyolc csapatot két négyes csoportba sorolják, amelyekből az első két-két helyezett jut ki a világbajnokságra. Szép volt lányok... DÍJUGRATÁS Országos minősítő verseny, Tattersall, Budapest Megyénk ifjúsági versenyzői - Fodor Flóra, Bállá Annamária és Balia Dóra - az országos minősítő erőpróbán is remekül szerepeltek... Az április végén induló megyei szabadtéri díjug­rató szezonban gyors egy­másutánban három for­dulót is rendeztek, ám a június második felére ter­vezett soron következő megmérettetés elmaradt, így közel öt hetes pihenő­re kényszerültek a bajno­ki pontvadászat résztve­vői. Persze ezen idő alatt sem ültek babérjaikon a versenyzők, hiszen me­gyehatárainkon túl szá­mos lehetőség volt és van versenyzésre és tapaszta­latszerzésre egyaránt. szp Az elmúlt hétvégén újra a bu­dapesti Tattersall-ban adtak egy­másnak „randevút” a díjugrató szakág elitjébe tartozó indulók. Az országos minősítő versenyre az ország minden szegletéből ér­keztek a jobbnál jobb lovasok, s az előkelő mezőnyből nem hiá­nyozhattak szőkébb pátriárkánk lovasai sem. A négy nap folyamán a 29 versenyszámban az ellenfelek és a másodpercek mellett a már-már elviselhetetlen hőség­gel is meg kellett küzdenie ló­nak és lovasnak. A kánikulában ezerkétszáznál is több startot bonyolítottak le a szervezők, a monstre megmérettetésen me­gyénket tizenegy nógrádi illető­ségű lovas képviselte. Győzel­met sajnos egyik indulónknak sem sikerült begyűjtenie, habár több versenyszámban is elérhe­tő közelségbe került a hőn áhí­tott kék szalag. A csütörtöki nyitónapon még egyik nógrádinak sem sikerült a helyezettek közé kerülés, a négy­éves lovak versenyében Németh Zoltán hetedik helye, az egy év­vel idősebb négylábúak verse­nyében Bazsó Gergely tizedik, va­lamint Bandi Barbara B/3-as, szintén tizedik helyezése jelen­tette a jobb eredményeket. Másnap a fiatal lovak verse­nyében Németh Zoltán „szállí­tott” egy ötödik és egy hetedik helyezést, míg a B/3-as ifi me­zőnyben a Bállá testvérpáros egy-egy verőhibával és század­másodpercre azonos idővel a nyolcadik helyet szerezte meg a 35 fős mezőnyből. A szombati nap délelőttjén új­fent az „öreg lovasok” és fiatal lo­vaik hozták ez értékesebb ered­ményeket. Bazsó és Németh elő­ző napi jó formájukat hozva is­mét a mezőny elején végeztek. A folytatásban az ifjúsági lo­vasainké lett a főszerep. A B/3- as mezőnyben Fodor Flóra pon­tossága és Bállá Dóra gyorsasá­ga jelenthette volna a kategória- győzelmet, ám a csillagok együttállása ezúttal nem kedve­zett ifista lovasainknak. Flóra hibátlan pályát teljesítve csak időeredmény tekintetében szo­rult a dobogó második fokára, míg Dóra - aki a legjobb idővel abszolválta a pályát - egy verő­hibájának köszönhetően az ötö­dik helyen végzett. Természetesen az utolsó napra is maradt egy remek nógrádi eredmény, a B/3-asok ifjúsági mezőnyében Bállá Annamária a hibátlan alappályát követően ve­rőhiba nélkül vette az összevetés akadályait is, végül időeredmé­nye alapján végzett a második he­lyen a 32 fős mezőnyben. A címben említett elismerés természetesen ugyanúgy jár a résztvevő „erősebbik” nem kép­viselőinek is, s persze a fent em­lített versenyzőkön kívül az elis­merés hangján kell szólni a töb­bi megyénkbeli indulóról is (Ba­logh Zsófia, Bandi Zsanett, Fleidler Zsolt, Héder Tünde és Ma­gyar Erika), hiszen az időjárási körülményeket is figyelembe vé­ve mindenki erején felül teljesí­tett a hétvége folyamán. Folytatás most vasárnap Bán­kon, ahol - ha hinni lehet a me­teorológiai előrejelzéseknek - szintén embert és lovat próbáló kánikulában kell majd megmér­kőzniük az indulóknak az újabb bajnoki pontokért... Nógrádi lovasok eredményei Csütörtök. Négyéves lovak versenye (17 indu­ló): 7. Németh Zoltán (Arrabona nyergében), Kis- Cserhát SE. 5 éves lovak minősítő versenye (57): 10. Bazsó Gergely (Ortega), Carussel Lovas SE, 24. Bazsó Gergely (Lantus), 30. Németh Zoltán (Sheraton), 51. Heidler Zsolt (Hepi Maestro), Kis- Cserhát SE. B/2 nyitott (53): 20. Bazsó Gergely (Dakota 257). óéves lovak minősítő versenye (47): 25. Bazsó Gergely (Fortender). B/3 nyitott (65): 10. Bandi Barbara (Anamour), Kis-Cserhát SE, 28. Magyar Erika (Phaedra), Carussel Lovas SE, 34. Bandi Zsanett (Tonbinszky), Kis-Cserhát SE. A/2 nyitott (62): 36. Bandi Barbara (Anamour), 42. Bandi Zsanett (Tonbinszky). Péntek. 4 éves lovak versenye (17): 5. Németh Zoltán (Arrabona). 5 éves lovak minősítő verse­nye (58): 7. Németh Zoltán (Sheraton), 30. Bazsó Gergely (Ortega), 41. Bazsó Gergely (Lantus), 50. Heidler Zsolt (Hepi Maestro). 6 éves lovak minő­sítő versenye (42): 28. Bazsó Gergely (Fortender). B/3 ifjúsági (35): 8. Bállá Dóra (Caloundra), Kakuk Lovasudvar SE, 8. Bállá Annamária (Aktív), Kakuk Lovasudvar SE. A/l nyitott és fiatal lova­sok versenye (72): 14. Bazsó Gergely (Dakota 257), 44. Bandi Zsanett (Tonbinszky), 48. Magyar Eri­ka (Phaedra), 49. Bandi Barbara (Anamour), 65. Balogh Zsófia (Madrigál), Kis-Cserhát SE. Szombat 4 éves lovak versenye (16): 4. Né­meth Zoltán (Arrabona). B/l kezdő lovasok stílus- versenye (24): 15. Héder Tündér (Cassi), Kis- Cserhát SE. 5 éves lovak minősítő versenye (54): 5. Bazsó Gergely (Ortega), 20. Bazsó Gergely (Lantus), 25. Németh Zoltán (Sheraton), 44. Heidler Zsolt (Hepi Maestro). 6 éves lovak minő­sítőversenye (36): 19. Bazsó Gergely (Fortender). B/3 ifjúsági (27): 2. Fodor Flóra (Pierrot), Kis- Cserhát SE, 5. Bállá Dóra (Soraja). A/l nyitott és fiatal lovasok versenye (68): 7. Bazsó Gergely (Da­kota 257), 24. Fodor Flóra (Pierrot), 40. Balogh Zsó­fia (Madrigál), 53. Magyar Erika (Phaedra). Vasárnap. B/l kezdő lovasok stílusversenye (22): 17. Héder Tünde (Cassi). B/3 ifjúsági (32): 2. Bállá Annamária (Aktív), 15. Bállá Dóra (Caloundra). Két éremmel tértek haza Boros Anna első lett kategóriájában tájfutás. Hat nemzet, közel félezer, közte tucatnyi salgó­tarjáni Dornyay tájfutó állt rajthoz Lengyelországban az idei Wawel Kupa háromfutamos viada­lon. Az Ogrodzieniec térségé­ben megrendezett versenyen, az első napi futamon a tarjániak korábbi országos ser­dülő sprint távú bajnoka Tábo­ri Milán kategória győztes lett. Ifjúsági fiúknál Horváth Ádám, míg szenior nőknél Bo­ros Anna remekelt, mindket­ten a második helyen érkeztek célba. A második napi, hos­szabb távokat jelentő futamon Boros Anna továbbra is jól tar­totta magát, s harmadik lett. Serdülő lányoknál Goldmann Júlia, míg a szenioroknál id. Pelyhe Dénes a negyedik he­lyen zárt. A hendikep rendsze­rű harmadik napi záró futa­mon a rutinos Boros Anna fél távnál ledolgozta a két korábbi futam során begyűjtött pár per­ces hátrányát, majd ezt továb­bi kettővel megtoldva biztos ka­tegória győztesként futott cél­ba. Szenior férfiaknál id. Pely­he Dénes remek futásával a nap második legjobb idejét tel­jesítve felkerült a dobogó har­madik fokára. Salgótarjáni Dornyay ver­senyzőinek eredményei. K14 ka­tegória: ló. Dénes Réka 155.39 perc (1. napi futam: 48.53 perc/18 helyézés, 2. napi fu­tam: 54.50/14., 3. napi futam: 51.56/17.), 21. Kovács Flóra 206.39 (59.28/28., 75.47/26., 71.24/ 23. Kló:7. Goldmann Jú­lia 171.47 (59.44/13., 71.49/4., 40.14/ 4.), 14. Fésűs Evelin An­na 206.03 (66.59/20., 86.58/14., 52.06/14.). K40: 1. Boros Anna 145.13 (42.03/2., 63.52/3., 39.18/2.), 7. Nagy Ákosné 175. 31 (60.32/9., 63.54/4., 51.05/5.). M16:6. Tá­bori Milán 155.51 (35.07/1., 72.07/8., 48.37/ 8.). M18: 6. Horváth Ádám 167.01 (40.30/2., 72.23/6., 54.08/9.). M40: 6. Nagy Ákos 194.08 (54.06/7., 77.19/4., 62.43/7.). M55: 3. id. Pelyhe Dénes 163.00 (45.57/5., 65.41/4., 51.22/2.). Cz. Zentai HIRDETÉS AUTÓALKATRÉSZ KIS- ÉS NAGYKER. ÜZLET alkatrészek gyári és utángyártott. ÚJDONSÁG tehergépkocsik, nehézgépek, traktorok, targoncák alkatrészellátása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom