Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-27 / 173. szám

SPORTTUKOR1 2012. JULIUS 27., PÉNTEK Már az indulás is dicséretes TRiATLON UP gála és váltó ob Tiszafüredi edzőtáborozás után nemrég a Tarjáni Tor­nádó Triatlon SE (TTT) négy újonc korú versenyzője a legjobbakat összegyűjtő tiszaújvárosi utánpótlás gá­lán szerepelt, majd az egyesület két csapatot is kiállí­tott a Debrecenben megrendezett váltó országos baj­nokságon. A Debrecenben induló TTT-váltók tagjai (balról): Nagy Anna, Laczkó Rozina, Laczkó Szabina, Marcsok Tihamér, Sándor Tamás és Tórák Levente arr~ —u Rangadóval indul i ; labdarúgó nb t. Pénteken ; megkezdődik a labdarúgó OTP Bank Liga 1 2012/13-as szezonja, az ‘ első fordulóban rögtön rangadót is rendeznek, ; ugyanis a címvédő Debre- ; cen a legutóbbi idényben ! bronzérmes Győrt látja ' vendégül. A találkozó esé- > lyese a Debrecen, amely J veretlenül zárta az előző | idényt. A szezon nyitómér- ! kőzése Szombathelyen ! lesz pénteken: a Haladás az újonc Eger együttesét ; látja vendégül. A Vas me- j gyei alakulat szintén re- ! mek sorozatot tudhat ma- 1 gáénak, ugyanis hazai pá- j lyán tavaly novemberben ; - éppen a Debrecentől - J szenvedett legutóbb vere- ! i séget. A másik pénteki össze- I csapáson az elmúlt idény- ; ben rendkívül gyengén | szereplő, 13. helyen záró ! Újpest a Diósgyőrhöz látó- ! , gat, amely főként hazai ; környezetben veszélyes el- ; I lenfeleire. Mindkét csapa- ! tot új vezetőedző készíti I fel, Diósgyőrben Sisa Ti- ! bor, Újpesten pedig a belga ' Jos Daerden ül a kispadon. ; ! A Videotonnak hazai kör- ( nyezetben szinte kötelező 1 a három pont megszerzése ! ; a Pápával szemben, míg a ; I Budapest Honvéd a Siófok ; ! vendége lesz. Az egyéves J másodosztályú „kitérőt” 1 követően ismét a legjob- : ; bak között szereplő MTK a j Kaposvárt fogadja a ; Hidegkúti Stadionban. ( > i ■ i OTP Bank Liga, 1. fordu- > ; ló. Péntek: Haladás Sopron > Bank - Egri FC 17 ó, v.: ; Berger, Diósgyőri VTK - ; Újpest FC 19 ó, v.: Németh ! Á.. Szombat: MVM Paks - PMFC-Matias 17 ó, v.: ! Becséri, DVSC-TEVA - ; ; Győri ETO FC 19 ó, v.: Kas- ; sai, Ferencváros - Kecske- ! | méti TE 20.45 ó, v.: Szabó j ; Zs. Vasárnap: MTK Buda- ; I pest - Kaposvári Rákóczi ; 15.30 ó, v.: Veizer, FGSZ ! Siófok - Budapest Honvéd I 17 ó, v.: Szilasi, Videoton ' FC- Lombard Pápa Termál ‘ ; FC 18.30 ó, v.: Radványi. ; Mint már évek óta, idén is Ti­szafüreden edzőtáboroztak a sal­gótarjániak, egy héten keresztül napi négy edzést tartottak. Reg­gel futáson, délelőtt medencés úszóedzésen, délután Tisza-tavi úszáson, késő délután pedig ke­rékpáredzésen hajtottak a fiata­lok. Az edzőtábor lényege a ver­senyidőszak közbeni alapozás volt, a tréningeken hosszú pen­zumokat teljesítettek a táborla­kók. A Tiszaújvárosban megrende­zett Világkupa, illetve Európa Kupa (ahol indult két egykori tornádós, Király Kinga és Szuhán Dóra is) betétfutamaiként bo­nyolították le a meghívásos után­pótlás gálát, ahol négy salgótar­jáni volt érdekelt. Teljesítményü­kön érezhető volt az edzőtábor­ban elvégzett sok edzés, ugyan­is kicsit fáradtan mozogtak a A XXX. nyári olimpiai játékok­nak ma lesz a nyitóünnepsége. Az olimpiai megnyitó nagy titokban tartott próbáit a több tízezres kivá­lasztott nézők egyike-másika „szürreálisnak” és „őrültnek” tar­totta. A közösségi médiában hóna­pok óta folyik a találgatás a nyitó­ünnepségéről. A mindent tudók tippelgetnek, a sajtó pedig állítja, hogy ők bennfentes információ­kat jelentettek meg, ám Dannyi Boyle, a ceremónia rendezője sze­rint kevés dolog stimmel abból, ami eddig nyilvánosságra került. A 27 millió fontba (9 600 390 000 Ft) kerülő megnyitó ünnepsé­get hónapok óta próbálja a mint­egy tízezer önkéntes, akik szigorú titoktartási parancsot kaptak. Ha hinni lehet a híreknek, a nyitó té­ma a „Csoda szigetei” lesz, amely versenyen, nem lehetett érezni rajtuk a robbanékonyságot, de mint edzőjüktől, Szuhán Attilától megtudtuk, nem kimondottan a gálára készültek - elég megtisz­telő a meghívás is - hanem az augusztusi országos bajnokság­ra. Közülük Laczkó Szabina érte el a legjobb helyezést, középme­zőnyt jelentő kilencedik pozíció­jával. A felkészülés egyik állomása a most hétvégén lezajlott triatlon váltó bajnokság volt, Debrecen­ben két csapatot is indított a TTT. Itt már kevésbé hiányzott a rob- banékonyság, amire szükség is volt a lerövidített távok miatt, ahol nagyon sokat számított minden egyes másodperc.- Itt annak is örülhettünk és büszkék lehetünk rá, hogy tud­tunk csapatokat indítani, hisz a magyar triatlon egyesületek tőre­egy óriási harang eget verő zúgá­sával indul. Ezután felharsan Mark Rylance színész hangja, aki Shakespeare: A vihar című drá­májából mondja el - a ceremóni­át megihlető - két sort. Ezután bukolikus képek tűn­nek elő; többek között élő juhok, tehenek, lovak jelennek meg a sta­dionban berendezett, igazi fűvel borított, dimbes-dombos angol táj­ban. A kelet-londoni Three Mills déke tudta csak képviseltetni ma­gát a rendezvényen - értékelt la­punknak Szuhán Attila. - Elége­dett voltam mindenki teljesítmé­nyével. Most már „csak” azon kell dolgoznunk, hogy az adott edzett­ségi állapotból a még két hátralé­vő versenye kihozzuk a maximá­lis teljesítményt. A feladat, hogy az edzésmunka és a pihenés ará­nyos beosztásával csúcsformába hozzuk a tanítványainkat az ob- ra. Bízom az elvégzett munkában, stúdiókban a makett leleplezése­kor így magyarázta elképzeléseit a rendező: „A zöld és kellemes táj, amely ma is létezik, amely mind- annyiunkban él, akárcsak egy gyermekkori emlék”. Négy hatal­mas májusfát gyerme­kek táncolnak körül, mindegyik tetején egy-egy óriási virág - rózsa, nárcisz, bo­gáncs és lenvirág, amelyek a vendéglátó Egyesült Királyság négy országát szimbo­lizálják. Kiszivárgott az olimpia megnyitó ünnepségé­nek mintegy 86 számot tartalma­zó zenei listája is. Szerepel rajta - többek között - a „Born Slippy”, amely Boyle kultfilm- jében, a Trainspottingban hang­valamint a gyerekek kitartásá­ban, és minél jobb eredményt re­mélve tekintünk az elkövetkező2- 3 hét elé. A tornádósok előtt két verseny tornyosul még, augusztus 4-5-én Balassagyarmaton rendeznek majd ranglista futamot és aquation ob-t, majd egy hétre rá Fadd-dombori ad otthont a triatlon és mix (két fiú és két lány váltja egymást) bajnokság­nak. zott el. A legvitatottabb, és Boyle egyik legmerészebb választása a „God Save the Queen” punk verzi­ója, vagyis az angol himnusz (Is­ten, óvd a királynőt) a Sex Pistols feldolgozásában. Ez azért is pi­káns, mert H. Erzsébet királynő részt vesz a megnyitó ceremónián, sőt, hivatalosan ő fogja megnyitni az olimpiát. A show-t végül Sir Paul McCartney zárja a „Hey Jude” c. dallal. „Sok zene lesz, de nincs szó popkoncertről" - nyilat­kozta Boyle. A megnyitó ünnep­ség videofelvételét bemutatták a miniszterelnöknek és más kor­mánytagoknak, valamint ellenzé­ki képviselőknek, Boris Johnsonnak, London jelenlegi és Ken Livingstone-nak, a város ko­rábbi főpolgármesterének. „A mű­sor a „britség” és a brit történelem A TTT indulóinak eredmé­nyei. Utánpótlás gála. Gyerme­kek. Lányok (17 induló): 9. Laczkó Szabina 25:14 perc... 13. Király Dóra 25:48. 14. Laczkó Rozina 25:55. Fiúk (17): 17. Tórák Levente 25:19. Váltó ob. Utánpót­lás L, lányok (11 csapat): 9. TTT (Laczkó Szabina, Laczkó Rozina, Nagy Anna) 55:46 perc. Fiúk (10): 8. TTT (Sándor Tamás, Tórák Levente, Marcsok Tiha­mér) 51:36 perc. B. L ünnepe, de a vendégek zömének nagy megkönnyebbülésére - írja a The Independent - nem az el­múlt ezer év rövid összefoglalója lesz. Inkább mindannak ünnepe, amit Britannia adott a világnak.” Danny Boyle saját bevallása sze­rint, arra törekedett, hogy a műsor látványos legyen és egyben me­legséget sugározzon. „A nagy kihí­vást a helyszínen lévő kilencvenezres közönség és a TV- nézők közötti harc jelenti” - tette hozzá. Biztosak vagyunk benne, hogymég számos meglepetésben lesz részünk, ha július 27-én ma­gyar idő szerint este 10-órakor a kb. egy milliárd TV-nézővel együtt magunk is a képernyő elé ülünk és meggyőződünk arról, mi volt igaz a kiszivárgott hírekből és mi nem. London 2012 - Ma nyitóünnepség Visszavágott a Strandépítők strandkézilabda Első hely a keszthelyi EBT tornán Hazai pályán „csak” ezüstérem jutott június­ban a Salgótarjáni Strandépítők csapatának, majd Spanyolországból tértek haza egy nagysze­rű harmadik hellyel a tarsolyukban, most pedig felértek a csúcsra, mivel diadalmaskodtak a hét végi keszthelyi nemzetkö­zi tornán. H. H. Az Európai Strandkézilabda Körverseny következő magyaror­szági állomásán, a kétnapos torna csoportmérkőzései során a tarjániak mindhárom ellenfelüket legyőzték. Először az osztrák Meta Knights Wien gárdáját 2-0- ra, majd az OVB Beach Boy’ ma­gyar együttest szétlövésben 2-1- re, végül egy késő esti, igen hideg időben, vizes homokon rendezett „ideges” összecsapáson a szlovák Mytnicki Vlci társaságát múlták felül - szintén szétlövésben. Más­nap már korán reggel várt a fiúk­ra a nyolcaddöntő, méghozzá a há­zigazda Hir-Sat Keszthely ellen. A nógrádi legénység meglepően simán jutott a legjobb nyolc közé. Itt a horvát BHC Dubrava csapa­tával szemben ugyancsak két szettes győzelmet arattak, ezzel elődöntőbe jutottak Rácz Viktorék. Ahol a nagy rivális, a jö­vő évi EBT-döntő részvételi jogáért szintén nagy harcban lévő Buda­örs Beach Stars alakulata lett az ellenfél, akiket a Strandépítők há­rom éve nem győztek le. Most vi­szont megtört az átok, a szorosabb első játszmát követően a második­ban, különösen Jakab István ka­pus nagyszerű teljesítményének, illetve a pontos támadásoknak kö­szönhetően 20-4-re nyertek, és a végső fináléba kerültek. A döntő­ben azzal a Jekatyerinodarral néz­Hortobágyi (a földön) belövi a győztes gólt tek farkasszemet, amely egy hó­napja a salgótarjáni döntőben el­páholta a megyeszékhely strand­kézilabdázóit. Eljött tehát a vis­szavágás ideje! Erre a meccsre tel­jesen megtelt a nézőtér, a hangu­latra tehát nem lehetett panasz. Az első félidőben az oroszok vol­tak fölényben, 23-19-re „hozták” a szettet Szünet után nagyon ki­élezetten alakult a második játsz­ma, és az utolsó másodpercekben 22-22 állt az eredményjelzőn: ek­kor Hortobágyi Zsolthoz került a labda, és a „Kemény” becenévre hallgató szélső nem hibázott, így jöhetett a szétlövés. Ebben Ma­gyar Bence mutatott be bravúro­kat, a legvégén pedig Hortobágyi biztosította be a győzelmet, egy­ben a keszthelyi Balaton Open megnyerését. A torna legjobb ka­pusának Jakab Istvánt választot­ták, a Strandépítők pedig óriási lépést tett az áhított cél, az Euró­pai Strandkézilabda Körverseny jövő nyár eleji döntőjébe való kva­lifikáció útján. Edzőtábor Somoskőújfaluban karate A Siljeon Moodo Hunga­ry Szövetség az elmúlt héten So­moskőújfaluban tartotta a nyári nemzetközi edzőtáborát az Arany Tigris Teakwondo SE szer­vezésében. A táborban a helyi fi­atalok mellett Hollandiából, Sze­gedről és Kecskemétről is érkez­tek résztvevők. A program Peter Sanders holland nagymester (8. dan taekwondo, 7. dan hapkido, 6. dan teukgong moosool) irányí­tásával zajlott, aki elsősorban hapkido, valamint taekwando edzéseket tartott. A tábort tékvandó övvizsga zárta, melyen az Arany Tigris SE részéről Kozár Tibor 1. dán fokozatot szer­zett. Az egyesület edzői, Megye­ri Zsolt és Szemerády Miklós a holland nagymestertől az 5. dán fokozatot kapta meg. Az edzőtábor részvevői í

Next

/
Oldalképek
Tartalom