Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-24 / 170. szám
'I (Csupán összehasonlításként: maga a templom felépítése és berendezése összesen ötvennyolcezer pengőbe került). A visszafizetésre a presbitérium minden tagja készfizető kezességet vállalt. Most, a huszonegyedik század elején is hasonló önzetlenség kíséri az orgona felújítását. Ez a munka a református templom 2001 és 2004 között - a kakas toronyra történő visszahelyezésével, a tető teljes cseréjével, külső és belső festéssel - megvalósult rekonstrukciójának egyik utolsó jelentősebb mozzanataként értékelhető. És ahogy minden eddigi munkálat, a presbitérium akaratából ez is az eredeti állapotoknak megfelelően történik meg.- Szeretnénk azt ráhagyni az unokákra, amit az elődöktől örököltünk. Ma már más megoldás is lenne - például egy elektronikus orgona beszerzése -, de ez a hangszer immár közel egy évszázada szolgálja a gyülekezetét. S mivel megmenthetőnek és felúj íthatónak bizonyult, e megoldás mellett döntöttünk - hangsúlyozta Németh Judit. Az orgona felújítását nagyjából másfél hete kezdte meg NéAz eredeti állapotoknak megfelelően újítják fel a salgótarjáni református templom orgonáját, amely 1929 óta szolgálja a híveket. Schveiczer Krisztián Salgótarján. Németh Judit, a Salgótarjáni Református Egyházközség lelkésze elmondta: a Meszes-oldal keleti lábánál 1927-től 1929-ig épült fel a református templom, Prokisch János és Obrincsák Ernő munkájaként, Liptay B. Jenő, a Rimamurányi Salgótarjáni Vasmű Rt. akkori igazgatója kezdeményezésére. A gyülekezet szerette volna, ha a felszentelésre rendelkezésre áll minden, ami az istentisztelet jó rendjéhez szükséges. Az utolsó feladatok egyikeként az orgonát 1929. október elsejei leszállítással és megépítéssel rendelték meg, Barakovics János orgonaépítő mester rákos- palotai cégétől. A hangszer négyezerkétszáz pengős költségét már csak a város által biztosított kölcsönből tudták fedezni. meth Imre és Diósi Tamás, akik egy hónapos határidőre vállalták a munka elvégzését. Ennek költségét a gyülekezeti tagok adományai mellett azoknak a jótékonysági hangversenyeknek a bevételéből fedezik, amelyeket Tóth Tibornak és Lengyel Juditnak, illetve a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak és tanulóinak köszönhetően tartottak meg.- Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segítette, hogy orgonánk a jövőben is Isten dicséretét szolgálhatja! - zárta szavait Németh Judit. Kívül-belül megújul az iskola Balassagyarmat Június végétől kezdődött a balassagyarmati Szent Imre iskola külső és belső felújítása, amely esztétikai megjelenésével hozzájárul a tanulói személyiségformáláshoz. A felújított intézmény a városközpont egyik legreprezentatívabb épületegyüttese lesz. A munkavégzés határideje augusztus utolsó hetére várható. Javult a város munkaerő-piaci helyzete Ülésezett Bátonyterenye Város Önkormányzata Képvi- selő-testülete, amelyen többek között elfogadták Bátonyterenye foglalkoztatási és munkaerő-piaci helyzetéről szóló, valamint a Bátonyterenyei BÁVÜ Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 2011. évi beszámolóját is. B. D. Bátonyterenye. a város foglalkoztatási és munkaerő-piaci helyzetéről szóló tájékoztatót Kecskés János, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Bátonyterenyei Kirendeltségének vezetője tartotta meg. A napirendi ponttal kapcsolatban Horváth Tibor, a város alpolgármestere annak a véleményének adott hangot, hogy az önkormányzat és a kirendeltség közötti hatékony munkának is köszönhető, hogy a városban az egy éven túli álláskeresők száma csökkenő tendenciát mutat. Valamint bízik abban, hogy a szoros együttműködés következtében egyre többen juthatnak munkához, így tovább javulhatnak a foglalkoztatási adatok. Nagy-Majdon József, a város polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy Bátonyterenyén a munkaerő-piaci helyzet javult, a munkanélküliek aránya jelenleg 24 százalék, ami részben a Start- közmunkaprogramnak köszönhető. Továbbá bízik abban, hogy a meglévő munkahelyeket meg tudják tartani és ezek mellé még újakat is tudnak létesíteni. A képviselők megtárgyalták a víziközmű-vagyonra vonatkozó üzemeletetési szerződések megkötéséről szóló napirendi pontot is. Ennek alapján: „A Képviselő- testület az önkormányzat tulajdonában álló vízközmű-vágyon üzemeltetésével a Heves Megyei Vízmű Zrt.-t bízta meg, a határozat mellékletét képező, az ivóvízhálózat-, valamint a szennyvízhálózat működtetésére vonatkozó üzemeltetési szerződéseket jóváhagyta.” Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Bátonyterenyei Kistérségi Óvoda óvodavezetői pályázatának véleményezéséről szóló előterjesztést, és az alábbi határozatot hozta: „A Képviselő- testület a Kistérségi Óvoda óvodavezetői feladatainak ellátására, a magasabb vezetői munkakör betöltésére 2012. szeptember 15-től 2017. július 31-ig terjedő időszakra támogatja Tóthné Kállói Mária kinevezését.” Kezére játszott a kánikula... Balassagyarmat Lopásról tett bejelentést néhány napja egy férfi a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra. Elmondta, hogy már a hajnali óráktól a Nyírjes felé vezető út mellett fekvő, körbe kerített hétvégi telkén tartózkodott. Az udvaron parkoló személygépkocsijának ajtaját és ablakát - a nagy melegre való tekintettel - nyitva hagyta. Miközben a telek másik végében málnát szedett, arra lett figyelmes, hogy becsapódik a kocsi ajtaja. Mire az autóhoz ért, már csak az onnan elfutó, a kapun átmászó, számára ismeretlen férfit látta, aki elemelte a járműből a kézitáskáját, a benne lévő tizenhétezer forinttal, bankkártyával és a nevére kiállított okiratokkal együtt.- A forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrök rövid időn belül beazonosították azt a 32 éves balassagyarmati férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A fiatalember részletes beismerő vallomást tett, önként visszaadta az eltulajdonított pénzt és a helyszíni kihallgatás során azt is megmutatta, hová rejtette el menekülés közben a táskát és az okiratokat. A sértettnek okozott kár így teljes egészében megtérült. A hatóság kezdeményezte az ügyben a gyorsított eljárás lefolytatását az illetékes bíróságon - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. HIRDETÉS Fiat Línea Plus 1,4 Dynamic 2 490 000 Ft-tól * A képen latnató autó Iktsztráctó Az ajánlat »01», 04. OWdl akssáeteieték] (art. A láfékoziatás nem Mjeskórű és nem minősül afániattéielnek, részletek a Fai márkakereskedésekben és a w*w. 5at.hu oldaton. Fogyasztás, városvországút'vegyes 6,2'5.1«.31'100 km. CO.-tóbocsátás: 148 www.fiat.hu A Fiat segít ezen. Flat Llnea Plus 1.4 Dynamic családbarát felszereltséggel. 500 literes csomagtartóval, klímaberendezéssel. AUTO-TRADE *91 KFT. Hivatalos FIAT Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 100. Tel.: 32/512-243. wwwjutotrade91.hu v 4 Ni Önzetlenség élteti az orgonát