Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-23 / 169. szám
FOTÓ: SATIS 12 S PORTTUKOR 2012. JÚLIUS 23., HÉTFŐ Az utolsó esélyt a Palóc Vágta adja Kozárdon keresztül vezet az út a Hősök terére - Bandiék bevállalnák A Nógrád megyei Kozárd, pontosabban az ottani Palóc Vágta adja meg a legutolsó esélyt azoknak az „ördöglovasoknak”, akik ott szeretnének lenni a szeptember 15-én és 16-án a budapesti döntőn, az 5. Nemzeti Vágtán. Eddig nyolc helyen mérhették össze gyorsaságukat a lovasok és a hátralévő időszakban még öt településen tehetik meg. Közülük a kozárdi lesz az utolsó, augusztus 18-i időpontjával. Márton (Satis) István Észak-AIföldön és Észak-Ma- gyarország nagy részén a kozárdi futam lesz az egyetlen elővágta, így aki itt nem indul el augusztus 18-án, az már csak a jövő éviről álmodozzon! Bár első sorban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod egy részének és Nógrád megye településeinek találták ki ezt a versenyt, bárhonnan benevezhetnek rá az esemény honlapján található és letölthető nevezési laStécé-siker labdarúgás Előkészületi mérkőzés: SBTC - Apc 5-1 (3-1). Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. SBTC: Puporka - Galbács, Híves (Sulcz), Sólyom, Kerényi (Szilágyi) - Birincsik, Bonivárt - Kovács Z. (Kálmán R.), Sárközi, Stark - Kálmán J. Edző: Sebestyén Szilárd. SBTC gólszerzői: Bonivárt (2), Birincsik (2), Kálmán R. Az SBTC az ötödik felkészülési meccsén július 24-én, kedden 18 órai kezdéssel a Pétervására otthonában lép pályára. Magyar bronzérem asztalitenisz. A Nagypál Csilla, Imre Leila serdülő leány páros bronzérmet szerzett az asztalitenisz utánpótlás Európa-bajnokságon, az ausztriai Schwechatban. A magyar duó a vasárnap délelőtti elődöntőben három szettben maradt alul egy román kettőssel szemben. A magyar küldöttség ezzel az egy dobogós hellyel zárta a serdülő és ifjúsági korú versenyzők Eb-jét előversenyt rendezhetik meg a „Nyeregbe vidék, nyeregbe Magyarország" mottóval beharangozott Palóc Vágtával. És hogy miért éppen Kozárd rendezi a nagy lovas eseményt, arra a község polgármestere, dr. Hajasné Banos Mária adta meg a választ.- Minket a szervezők kértek fel, mert egy tőlünk elszármazott vállalkozó jóvoltából - aki kifizeti helyettünk az egyenes bejutást biztosító, borsos (2,5 millió forint) nevezési díjat - eddig mind a négy vágtán ott voltunk, és tavaly a középdöntőig jutott a minket képviselő lovas. Egyébként minden vágtahelyszínről a két első helyezett ingyen vehet részt a Nemzeti Vágtán Budapesten, így nem mindegy, hogy a válogatókra milyen lovat és lovast szerződtetnek a települések, akik bevállalják a 100000 forintos elővágta-díjat. Választék van bőven, rengeteg lovas és ló várja, hogy a községek „beléjük helyezzék” bizalmukat - úgy hogy szabad a vásár! Megyénkből eddig Egyházas- dengeleg, Alsótold és Szilaspagony nevezett be, de Hevesből is vannak jónéhányan és még egy hónap van rá, hogy meggondolják magukat a települések. Mi még egy nagy kampányba kezdünk, megkeresünk még számos önkormányzatot - tájékoztatta lapunkat a polgármester asszony, akitől azt is megkérdeztük, hogy milyen helyszínen és milyen erősségű pálya vár a kozárdi futam jelentkezőire. - Mindenki aggódott, hogy dim- bes-dombos helyen élünk, de az Almavölgyben a feltételekben megkövetelt ideális és könnyű ovális pálya várja az indulókat, mely kicsit hosszabb, mint a Hősök terének 1200 méteres össztávja. Mint a fővárosban, nálunk is számos kísérő- program várja a hozzánk elláto- gatókat: helyi termék és kézműves piacot rendezünk be, amelyen a Palócföld, Észak-Ma- gyarország, Észak-Alföld, valamint a Felvidék településeinek zászlói alatt kézművesek mutatják majd be és árulják majd portékáiA Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása, valamint hidakat építsen az egyes települések, azok lakosai, illetve a magyar vidék és a főváros között. A Nemzeti Vágta a magyarság határokon átívelő, országot átívelő hagyományőrző fesztiválja. Az esemény egyesíti a magyarságot határon innen és túl. Az elmúlt években 9 határon túli település nevezett a Vágtára Erdélyből, Felvidékről, a Vajdaságból és Bur- genlandból. Tavaly először a Nemzeti Vágta történetében, Erdélyben is szerveztek előfutamot és idén is megtartották már pár nappal ezelőtt Sepsiszentgyörgyön. A Nemzeti Vágta előfutamot az a helyi önkormányzat, kistérségi társulás, egyesület, lovarda, panzió, más vállalkozás vagy magánszemély szervezhet, aki a Vágta közös szabályait elfogadja és vállalja, hogy az előfutam első két helyezettjét benevezi a budapesti futamra. torna. Szombaton elutazott Londonba a magyar tornászkülönítmény: Böczögő Dorina, Berki Krisztián és Hídvégi Vid mostantól az olimpia helyszínén készül a versenyig. „Azt a munkát, amit szerettünk volna elvégezni, elvégeztük. Voltak ugyan kisebb-nagyobb problémák, amelyek nehezítették a felkészülést, de összességében jó szájízzel utazunk el Londonba” - idézte a hazai szövetség hírlevele Berkit, a lólengés világ- és Európa-bajnokát. Hídvégi, aki Berkihez hasonlóan lólengésben indul majd az ötkarikás játékokon, mostanra került olyan állapotba, hogy kifejezetten várja a rajtot. „Másfél-két héttel ezelőtt nem éreztem felkészültnek magam, sőt, nem is nagyon vártam az olimpiát, de mára fordult a kocka, már alig várom, hogy kint készülhessek, és minél közelebb legyek a versenyhez” - nyilatkozta az elutazás előtt. Böczögő Dorina is felkészültnek érzi magát. „Elkészültünk a gyakorlatokkal. Lépésről lépésre sikerült összeraknunk mindent. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, hiszen Londonban mindenki ott lesz, aki számít” - fogalmazott a magyar olimpiai csapat egyeüen női tornásza. Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára szerint a tornászok örömteli várakozással ültek fel a repülőgépre, különösebben nem lehetett rajtuk látni feszültséget: „Bízom benne, hogy ez a hangulat végig kitart a magyar csapat háza táján. Mostantól itthonról izgulok értük, illetve segítek, ha bármilyen adminisztrációs feladatban szükségük lesz rám”. Bandi Zsanett és Barbara elindul a Palóc vágtán, ha lesz megfelelő lovuk pon, mégpedig augusztus 10-ig kedvezményes, bruttó 99 000 (nettó 78 000) forintos áron. A helyiek reménye szerint a fent említett kivételes helyzetük miatt a legnagyobb és legnépesebb Bandiék bevállalnák, de nincs mivel A vágta kapcsán telefonon megkerestük a Csitáron gazdálkodó, rendkívül csinos és „tűzrőlpattant” szőke testvérpárt, Bandi Zsanettet és Barbarát, - akik közül utóbbi tavaly meg is nyerte a Nemzeti Vágta keretében rendezett díjugrató verseny egyik kategóriáját (s akik mint ebből kiderül, díjugratók lévén nem kimondott vágtázok), és mivel lovak között nőttek fel és a mai napig lovak között élnek és velük foglalkoznak - hogy ők esetleg indulnának e a Palóc Vágtán?- Minden további nélkül, ha tenne olyan lovunk, vagy kapnánk versenyzésre valakitől olyat, mely alkalmas erre - vágta rá egyből húga nevében is Zsanett, aki második hívásunkra már azt mondta, hogy elültettük a bogarat a fülükbe, és ha nagyon megnézik a lehetőségeiket, akkor talán akadna megfelelőnek kinéző hátasuk, bár még féltenék azt a pacit ilyesmitől. De egy hónap még hátra van - vetettem közbe, „ismerve” a női lélek rejtelmeit, mert ha egy (két) hölgy egyszer valamit a fejébe vesz... Berki: a munkát elvégeztem 4