Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-23 / 169. szám
niFT pm iTiírű DfjJLJrUIil JL lliü Ma is konzultál Budapest Az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) folytatja kéthetes konzultációsorozatát hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök. A megbeszélésen Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Varga József országgyűlési képviselő és az ORÖ vezető tisztségviselői vesznek részt. A felek áttekintik a kormány és a roma önkormányzat 2011 májusában kötött együttműködési megállapodásában foglaltak teljesítését, valamint rögzítik a következő két év közös feladatait is. Szombaton a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatta a konzultációsorozatot a kormányfő. Orbán Viktor pénzügyi segítséget ígért a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához. Az ehhez szükséges pénzügyi alap kereteiről tárgyalások kezdődnek az érdekképviselettel. A miniszterelnök szerint olyan pénzügyi konstrukciót kell kialakítani a gyógyszertárakra vonatkozóan is, amelynek alapját támogatott, hosszú lejáratú, alacsony kamatozású, türelmi idővel induló kölcsönök adhatják. Szijjártó Péter Azerbajdzsánba látogat Budapest Kétnapos hivatalos azerbajdzsáni látogatásra utazik vasárnap Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár. A magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke Bakuban megbeszélést folytat Shahin Mustafayev gazdaságfejlesztési miniszterrel, a gazdasági vegyes bizottság azeri társelnökével és Shahmar Movsumowal, az azeri Állami Olajalap ügyvezető igazgatójával a magyar vállalatok lehetséges azerbajdzsáni szerepvállalásáról. Az államtitkár tárgyal majd az azeri Állami Értékpapír Felügyelet igazgatójával és Ilham Aliyev államfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával is. Konkrét kénlésekről tárgyal az IMF Budapest Az e heti plenáris ülésre az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a magyar delegáció tagja elmondta, hogy az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció a már lebonyolított 20- 30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről. A delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel. Az IMF/EU-delegáció szerdáig folytatja magyarországi tárgyalásait. A nemzetközi szervezetek képviselői a múlt héten kedden kezdték meg megbeszéléseiket a magyar kormány tagjaival. A kedd délelőtti budapesti megbeszélésről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületéből távozó Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy a tárgyalások befejezése után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről. Az IMF delegációjával az egyeztetésre érkezett Barbara Kauffmann is, az uniós delegáció vezetője, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője, aki 2009-ben és 2010-ben is részt vett a nemzetközi szervezetek által Magyarország- , nak nyújtptt hÍtel.£§S!JJiaggaLkapcsolatos vállalások felülvizsgálatában« Magyar részről mi Varga MUsó+y-biteltárgva lésekért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló. Varga Mihály egy korábbi nyilatkozata szerint Magyar- ország egy körülbelül 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel. Az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice Washingtonban korábban bejelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Hozzátette: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Vezetése a múlt kedd délután fogadta a IMF delegációját. A jegybankelnök kedd délelőtt az MNB épülete előtt más ügyben várakozó újságírók kérdésére elmondta: van mondanivalója az IMF delegációja számára, de ez nem az első tárgyalásnak lesz a kérdése. Megjegyezte, arról fog beszélni a delegáció tagjaival, amiről kérdezik. Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt. A Figyelő csütörtöki számában közölt interjúban a tárca nélküli miniszter elmondta: abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják. A miniszter a lapnak adott nyilatkozatban közölte: két-három nap múlva már jobban kirajzolódnak az álláspontok, mielőtt pedig a jövő héten elutazna a delegáció, még tartanak egy záró egyeztetést. A miniszter az IMF-fel és az EU-val megkezdett hiteltárgyalások eddigi menetéről elmondta: tárgyilagos megbeszélés keretében ismertették, hogy 2013-14-re milyen makropályát várnak, és az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői is elmondták, hogyan látják a helyzetet A tárgyalásokról kifejtette: a IMF/EU-delegációnak összesen 50- 55 találkozója lesz egy hét alatt különböző intézményekkel és a kormányzati hierarchia legkülönbözőbb képviselőivel. Az interjúban emlékeztetett: a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, és abban 1,6 százalékos GDP-nö- vekedés szerepel. Varga Mihály hozzátette: az az aranyszabály nem érvényes jelenleg, hogy a magyar növekedés a német gazdasági növekedés kétszerese.- Azt viszont feltételezem, hogy a magyar gazdaság, egy felzárkózó ország gazdasága, képes olyan ütemben bővülni, mint a német. Ez viszont reálissá teszi az 1 ,6 százalékot - elemezte a miniszter. Varga Mihály arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós adó kapcsán kizártnak tartotta, hogy abból engedjen Magyarország, mondván, országgyűlési döntés van róla, kiemelte: a magyar kormány nem engedhet ilyen kérdésekben, hiszen az a feladata, hogy a parlamenti döntéseket végrehajtsa. Csak akkor lehet ebben változás, ha a törvényhozás megváltoztatja az adott törvényt. Vannak olyan kérdések, amelyekről van parlamenti döntés, de a megvalósítás a kormányra van bízva, ebben van mozgástér - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy valóban három évre 15 milliárd eurónyi hitelt szeretne a kormány, aláhúzta: „ez nem kormányálláspont, ezt én nyilatkoztam, abból kiindulva, hogy a piaci várakozásokhoz ez van legközelebb”. Az IMF-fel kötendő megállapodás nyilvánosságáról elmondta: vannak olyan titkos záradékok is, amelyek soha nem kerülnek nyilvánosságra. Mi ellenben csak olyan megállapodást tudunk elfogadni, amelynek nincs semmilyen titkos része. Ha megvan a megállapodás, akkor nyilvánosságra fogjuk azt hozni. Láthatóan mindkét fél a megegyezésre törekszik - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerda este az MTI-nek, miután délután az IMF/EU- delegációval tárgyalt a minisztériumban. Tarlós István főpolgármester csütörtökön a budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta az IMF és az EU delegációját. A találkozót után Tarlós István szólt arról: kérte, a delegáció támogassa, hogy a főváros kapjon haladékot az előző városvezetés és közgyűlés szocialista és szabad demokrata többsége által a 4-es metró uniós támogatásának részeként vállalt dugódíj ügyében. Semmi nem teljesült Az MSZP szerint láthatóan semmi sem teljesült a Fidesz két évvel ezelőtti választási ígéreteiből, mivel a gazdaság erősítése, az új munkahelyek létrehozása és a radikális adócsökkentés is elmaradt. Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke elmondta, hogy az adóváltoztatásokkal a legjobban keresőknek jóval több maradt a pénztárcájában, míg a fennmaradó 80- 90 százaléknak akár több tízezerrel is csökkent a keresete. Az MSZP alelnöke kitért a kormányfő e héten kezdett konzultációsorozatára is. Megítélése szerint Orbán Viktor az elmúlt két év hibáit igyekszik korrigálni, de - Gúr Nándor szerint - legfeljebb csak a veszteségek minimalizálására lehet képes. Az MSZP az emberek javát szolgáló, következetes, kiszámítható és hiteles kormányzásra készül 2014 utánra, ennek jegyében egyebek mellett visz- szaáltitaná a többkulcsos személyi-jövedelemadózást. Szektorokat támogassanak! Budapest Az LMP szerint nem a Coca-Cola, hanem az egészséges élelmiszerek gyártóit kellene kiemelten kezelni, mert a népegészségügyi érdekek sokszor előbbre valóbbak a gazdaságiaknál. Heltai László, az ellenzéki párt szóvivője úgy nyilatkozott: a Coca-Colának is meg kell adni a lehetőséget, hogy kiszámítható gazdasági környezetben tevékenykedjen, de a népegészségügyi szempontok sokszor előbbre valóak, mint a gazdaságiak. A gyümölcslevek, házi teák, házi szörpök sokkal egészségesebbek, mint a multinacionális cég cukros üdítői - tette hozzá. A párt szerint a cég kiemelt partnerként való kezelés azért ilyen fontos a kormánynak, mert a gyakorlat szerint ezekkel a társaságokkal akarják „felhúzni” a gazdaságot. Az LMP azonban ezzel nem ért egyet, ehelyett termékcsoportokat, szektorokat kellene kiemelten kezelni, azokon belül pedig a versenynek kell döntenie. Orbán Viktor miniszterei nők pénteken írt alá stratégiai partnerségi megállapodást a Coca-Cola HBC Magyarországgal, s a miniszterelnök felavatta a vállalat új gyártósorát. Jobbik: ránk vár Gyurcsány elszámoltatása SIMPLY CLEVER Budapest A Jobbik megdöbbenéssel fogadta a Gyurcsány Ferenc elleni nyomozás megszüntetését, az ellenzéki párt szerint a választóknak két év múlva rájuk kell szavazniuk a valódi elszámoltatáshoz. Staudt Gábor, a Jobbik ország- gyűlési képviselője, egyben a párt jogi kabinetjének vezetője Budapesten arra reagált, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, teljesen értetlenül állnak a döntés előtt, hiszen az ügyészségnek ez „egyáltalán nem gyakorlata”, ezért politikai indítékot sejtenek az ügy mögött. Kiemelte: a kormány ezzel „lovat ad Gyurcány Ferenc alá” és gyakorlatilag tisztára mossa a korábbi MSZP-s kormányokat.- A választópolgárok is tudni fogják: csakis a Jobbikra szavazhatnak, ha valódi felelősségre vonást szeretnének - fogalmazott Staudt Gábor. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken bizonyítottság hiányában szüntette meg a Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást a Sukoró-ügyben, öt ember ellen ugyanakkor vádat emelt. Keresztes Imre főügyész arról tájékoztatott, hogy bár a hivatali visszaélés megalapozott gyanúja fennállt, az újabb tanúkihallgatások és a párhuzamosan folyó polgári per eredményére figyelemmel nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem. Gyurcsány Ferencet azzal gyanúsította az ügyészség, hogy a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban azért döntött törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek. A főügyészség 2011. októberi közlése szerint a befektetőkkel 2008 májusában folytatott megbeszélésen arról döntött, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és ennek megfelelő feladatokat szabott az illetékeseknek. A SKODA Superb az elegancia és a praktikus megoldások tökéletes ötvözetét kínálja. A legmagasabb minőségi követelmények szerint tervezett autó klasszikus vonalai sejteni engedik az elképesztően tágas és kényelmes belső teret. Az egyszerűen nagyszerű részletek és funkciók, mint például a TwinDoor rendszer, végképp meggyőző érveket nyújtanak a SKODA Superb mellett. Fedezzen fel egy autót, amely minden porclkájában éppolyan praktikus, mint amilyen szép! AUTO-TRADE '91 KFT. Hivatalos §KODA Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Rákóczi út 66. T.: 32/520-621, 30/94-60-196, 30/98-58-134. www.autotrade91kft.hu Skoda Superb kombinált átlagfogyasztás: 4,4-10,11/100 km, C02-kibocsátás: 114-235 g/km. www.skoda.hu •& \v