Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)

2012-07-16 / 163. szám

5 BELPOLITIKA A Terrorelhárítási Központ nyomozói vezetőszáron kísérik a Nemzeti Nyomozó irodába Portik Tamást Jön az IMF Budapest Napra pontosan nyolc hónappal azután, hogy a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgya­lásokat a Nemzetközi Valuta­lappal (IMF), Budapestre érke­zik az Európai Unió és az IMF küldöttsége. A július 17-i dá­tum európai bizottsági bejelen­tése kapcsán Varga Mihály nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős miniszter azt mondta: ezzel a delegációval érdemben tud egyeztetni a kormány. Az Európai Bizottság szóvivő­je július 6-án Brüsszelben jelen­tette be a delegációk érkezésé­nek időpontját Olivier Bailly üd­vözölte, hogy a magyar Ország- gyűlés elfogadta a Magyar Nem­zeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását A szóvivő közölte, az Európai Bizottság ezek után megszünteti a január­ban indítottkötelezettségszegési eljárást .Amint a törvény hatály­ba lép, a bizottság kész lezárni a kötelezettségszegési eljárást” Varga Mihály akkor elmond­ta: továbbra is reálisnak érzi, hogy a hitelmegállapodás közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. A hitel formája kap­csán kifejtette: az a kérdés, hogy egy olyan hitelre van-e szüksé­ge az országnak, amely azon­nali pénzátutalással jár, vagy egy olyanra, amely csak egy biztonsági hálót teremt az or­szág gazdaságának. „Azt gon­dolom, hogy nekünk az utóbbi­ra van szükségünk, az elővigyá­zatossági megállapodást látjuk most hasznosabbnak az ország szempontjából” - jelezte. Most pénteken Varga Mihály a tv2 Mokka című műsorában azt mondta: az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szó­ba kerülhet a tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged. Hozzátette: olyan jellegű adót, mint az ingatlanadó, Ma­gyarország jelenleg nem tud bevezetni, mert ehhez nincse­nek meg a feltételek, ebben az ügyben alkotmánybírósági döntés is született. Az egykulcsos adóval kapcso­latban Varga Mihály közölte: Magyarországon 2013-tól lesz tiszta formában egykulcsos az adórendszer. Ezzel kapcsolat­ban azt kérik az IMF-től, várja meg, hogy 2013-ban ez az adó­rendszer mit tud teljesíteni. Fel­hívta a figyelmet arra, az IMF korábbi szakmai anyagaiban is az szerepel, hogy az egykulcsos adó javítja a gazdaság verseny­képességét Budapest Nem csak az 1998-as Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban, hanem Prisztás József meggyilkolása ügyében is felbujtóként gyanúsítják a szom­baton elfogott Portik Tamást - kö­zölte vasárnap a Hír TV; Portik ügyvédjének közlése szerint vé­dence tagadja a vádakat. A televízió honlapján olvasha­tó cikk szerint a rendszerválto­zás utáni „olajmaffia-botrány egyik kulcsszereplőjét” a buda­pesti éjszakai élet egy másik is­mert alakja, Prisztás József meg­gyilkolása ügyében is felbujtó­ként gyanúsítják. A Hír TV em­lékeztet arra, hogy Prisztás Jó­zsefet 1996-ban az autójában lőtték le fényes nappal Óbudán. A rendőrség szerint a háttérben olajügyek álltak - tették hozzá. Portik Tamás ügyvédje, Báná­ti Kristóf a Hír TV-nek elmond­ta: védence tagadja a vádakat. Az ügyvéd kifejtette: az őrizetbe vé­tel megtörtént, két gyanúsítást közöltek Portikkal. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt - Bo­ros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gya­núsították meg, és ugyanígy fel­bujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügy­fele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagad­ta a vallomást. „Semmilyen magyarázatot nem kaptunk erre, de mi is na­gyon csodálkoztunk, hogy 14, il­letve 16 év után két olyan ügy­ben gyanúsították meg, amiben mindenki tudja, hogy évek óta tartanak a nyomozások, számára is teljes talány, hogy miért éppen most történt ez a gyanúsítás” - idézte a HírTV Bánáti Kristófot. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorel­hárítási Központ (TEK) szomba­ton öt embert fogott el, egyikük Portik Tamás. A police.hu olda­lon közzétett közlemény szerint a TEK több budapesti és vidéki helyszínen összehangolt akció keretén belül intézkedett. Portik Tamás egy időben a kö­rözött magyarok listáján a leg­keresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott ál­lítólagos központi szerepe mi­att elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója. A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy „nem­régiben (...) minden különösebb hírverés nélkül törölték Porti­kot a körözöttek sorából”. A ne­ki tulajdonított bűncselekmé­nyek ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfoga­tóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsíta­ni Portikot. A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtarta­FOTÖ: lERROBELHÁRÍTÁSI KÖZPONT mának megfelelő idő elteltével elévül. A közel hatéves nyomo­zás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsí­tás, Portik esetleges őrizetbe vé­telének megalapozásához szük­séges lenne - írta annak idején a lap. Az úgynevezett olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyar- ország egyik legjobban jöve­delmező illegális üzletága volt, szerény becslések szerint a ki­lencvenes években több száz- milliárd forint kár érte a költ­ségvetést emiatt. Az olajos ügyek 1991-1992-ben kezdőd­tek, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek. A vissza­élések elkövetésére a motorhaj­tó gázolaj és a háztartási fűtő­olaj, a HTO kettős ára terem­tett alkalmat. A két termék mi­nőségileg azonos volt ugyan, ám az utóbbit lényegesen ol­csóbban értékesítették. Napokon belül megtalálhatják Blldapest^PécS. A belügyim-; niszter közlése szerint a rend- í őrök nyomon vannak Bándy I Kata rendőrségi pszichológus * meggyilkolásának ügyével Imp- j csolatban; a Hír TV-nek vasár- ( nap nyilatkozó Pintér Sándor ; azt mondta: meggyőződésesze- ! rint néhány napon belül elfog- ; ják a tettest. ; „A nyomozás vezetői jelentet-1 ték a számomra, hogy olyan in-1 formációk birtokába jutottak, I amelyek remélhetőleg elvezet- j nek a tetteshez. Meggyőződé-; sem, hogy néhány napon belül ! elfogjuk az elkövetőt vagy az el-! követőket” - idézte a belügymi- > niszter által a Hír TV-nek mon-; dottakat a Magyar Nemzet | internetes oldala. J Fokozott közúti ellenőrzése-1 két tartanak a rendőrök Pécsett j a héten meggyilkolt rendőrségi ; pszichológus gyilkosa után ku-1 tatva, szombat este még a taxi- ! sokat is kipakoltatták. A rend-1 őrségen hírzárlatot rendeltek el, j így nem adnak semmilyen fel- J világosítást a nyomozás állása- j ról. ! A Hír TV beszámolója szerint ! a rendőrök több órán át hallgat- j ták ki azt a férfit, akinek infor-; mációi lehetnek a pszicholó-! gusnő gyilkosáról. A férfi szom-! baton Pécsett kereste meg a Hír ' TV stábját, elmondása szerint j egy ismerősére ráillenek azok a ; személyiségjegyek, amelyeket) a rendőrség megadott a tettes-1 ről. A Hír TV riportere értesítet- ’ te a rendőrséget, ők a helyszín-« re érkeztek, és kihallgatásra vit-; ték a férfit. A bama.hu korábban úgy ér- í tesült, hogy a boncolás megái- ' lapításai, illetve a holttest meg- ; találásának helyszínén rögzí- | tett nyomok értékes informáci-! ókat szolgáltattak a rendőrök- ! nek. A tettes kézre kerítését j segíti az anyagmaradványokból { nyert DNS-minta, amelynek alapján elfogását követően egy-1 értelműén azonosítható lesz a í gyilkos. A lap felveti, hogy a j minta valószínűleg nem egye-; zett a rendőrség adatbázisában ; szereplők egyikével sem, í ugyanis ebben az esetben már • kézre keríthették volna az elkö-; vetőt A múlt vasárnap hajnal óta 1 eltűntként keresett Bándy Ka-! ta holttestére egy férfi búk- * kant rá szerda délután Pé- j csen, a Délibáb utcában, egy j bokros területen. j Kevés a tett Budapest. Az MSZP alelnöke szerint az Orbán-kormány két év alatt semmit sem tett a fog­lalkoztatás növeléséért és a munkanélküliség ellen, miköz­ben az állástalanok ellátását és a közmunkabért csökkentette. Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságát ve­zető szocialista politikus el­mondta: bár a kormány szerint néhány tízezerrel több ember­nek van munkája, mint 2010 nyarán, ez csak „statisztikai manipuláció”. Állítását azzal magyarázta, hogy a közfoglal­koztatottak száma meghaladja a százezret, eközben viszont á gazdaságban 30-35 ezerrel ke­vesebb embernek van munká­ja, több tízezren pedig nyolc óra helyett négy vagy hat órát dolgoznak naponta, vagyis a részmunkaidős foglalkoztatás a teljes idejű rovására gyarap­szik. Véleménye szerint az Orbán- kormány foglalkoztatáspoliti­kájának kudarcát jelzi, hogy 75 ezerrel kevesebb embernek van állása, mint a pénzügyi­gazdasági válság előtt, 2008 szeptemberében. Ez elsősor­ban azzal függ össze, hogy a kormányzati politika miatt hi­ányzik a Magyarország iránti befektetői bizalom - mondta. Az MSZP-s politikus kitért arra, hogy több a munkanél­küli, mint a kormányváltáskor. Nehezményezte, hogy - bár a járulékok mértéke nem válto­zott - az álláskeresési járadé­kot január óta a korábbi kilenc helyett már csak három hóna­pig folyósítják, noha az álláske­resők átlagosan másfél évet töl­tenek el munka nélkül. Holttest a Margitszigetnél Budapest Egy férfi holttestére bukkantak a Dunában, a Margitszi­getnél szombaton késő este, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya folytatja le az eljárást. Ä rendőrség kérésére kiérkező tűzoltók kötél és úgynevezett du­gólétra segítségével emelték ki a holttestet a vízből. Hét embert mentettek ki Székesfehérvár. Hét embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi rendőrkapitányság vízi járőrei a szombati vihar idején.A rendőrség szabálysértési eljárást indított három tizenéves fiatalember ellen, akik - jóval a vihar megérkezését követően - vízi biciklivel mentek ki a vízre, és este fél kilenckor mentették ki őket. HIRDETÉS Telieskcfiui szolgáltatás szenviz 7M5: mmmui Hétköznap: 8-16 óráig OLAJCSERE • KAROSSZÉRIA \ MŰSZAKI JAVÍTÁS \ V'­VIZSGÁZTATÁS • FUTÓMŰ ÁLLÍTÁS /M EREDETISÉGVIZSGÁLAT «IZZÓCSERE GUMIZÁS, • ÁTVIZSGÁLÁS CENTRÍROZÁS • ALKATRÉSZ Részletek és bővebb tájékoztatás: 3100 Salgótarján, Forgách A. út 100. autotrade@globonet.hu 32/512-240 Alkatiész • 32/512-242 Fiat Szerviz • 32/512-244 VW és Skoda Szerviz I i l 4 Elfogták Portik Tamást HÉ »iJSÉ? -*í" UMaK Xáthti&Mi 4HMI, • • ”WSÉhi - . ■** * * ■' ”■ *•*»»—>«»>- *

Next

/
Oldalképek
Tartalom