Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-02 / 151. szám
SPORTTUKOR ' ™ 2012. JÚLIUS 2., HÉTFŐ SPORTTURMIX Győzelemmel kezdtek strandubdarOgás. A magyar strandlabdarúgó-válogatott magabiztosan 5-2-re nyert az izraeli csapat ellen a Moszkvában zajló világbajnoki selejtezőtorna első csoportmérkőzésén. Massimiliano De Celis szövetségi edző tanítványai a gól nélküli első harmadot követően a második játékrészben Besenyei, valamint Fekete találatával vezettek, a zárófelvonásban Ughy kétszer volt eredményes, és egyszer még Besenyei is betalált. A magyar csapat hétfőn 9 órától a bolgár, majd kedden 13.15 órától az olasz együttessel mérkőzik meg. A 24 résztvevő európai csapatot hat kvartettbe osztották, innen az első két helyezett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, s hozzájuk csatlakozik még a négy legjobb harmadik is. AzE-csoport, 1. fordulójának eredménye: Magyarország - Izrael 5-2 (0-0,2-1,3-1). A magyar gólszerzők: Besenyei, Ughy 2-2, Fekete. Csoporttársukkal készülnek vízilabda. Az Egyesült Államokba utazott, és ottani edzőtáborozása keretében négyszer is megmérkőzik a házigazdák szintén a londoni olimpiára készülő együttesével a magyar női vízilabda-válogatott. A szakág jelenlegi egyik legjobb csapatának számító'amerikaiakkal - akikkel nem mellesleg egyazon négyesben szerepel a nyári ötkarikás játékokon Merész András alakulata - először magyar idő szerint kedd hajnalban találkoznak Drávucz Ritáék San Franciscóban, majd kétnaponta lesznek az újabb meccsek a metropolisz környékén. A női póló ottani növekvő elismerését jelzi, hogy a zárómérkőzést, amelyet egy hét múlva, hétfőn nulla órás kezdettel játszanak, élőben közvetíti az NBC országos tévécsatorna. A tengerentúli túrára Merész kapitány az olimpiára jelölt 13 fővel kelt útra. Szép eredmények zárásként TŐRVÍVÁS. A közelmúltban több fontos verseny is várt a Galba Vívóegylet tőrözőjére, Kleczkeny Balázsra. Horváth Attila tanítványa a magyar bajnokságon ötödik lett, a vidékbajnokságon bronzérmet szerzett, míg a Fü- löp Mihály-versenysorozatot a ranglista negyedik helyén zárta. Kleczkeny Balázs korábban a diákolimpiái döntőben is jól szerepelt, márciusi bronzérme elővetítette, hogy a szezon végén esedékes fontos versenyeken is kijöhet pár jó eredmény. Korcsoportjának hódmezővásárhelyi bajnokságán egyszer kapott ki a csoportban, öt győzelme, valamint 15-O-s táblás győzelmének köszönhetően könnyedén jutott a legjobb 16 közé. Itt még egy sikert könyvelt el, a legjobb négy közé azonban már nem került, végül az ötödik helyre hozták ki az 53 fiú között. A veszprémi vidékbajnokságon szintén 5-1- gyel zárta a csoportot, de ezúttal már elődöntőig menetelt. A döntőbe jutásért szoros arányú vereséget szenvedett, így egy újabb értékes bronzérem került az egyre bővülő kollekciójába. A gyermek korcsoporthoz tartozó galbás a fiatal tőrözők - egész szezonon átívelő - megmérettetés, az egykori kétszeres világbajnok, majd mesteredző, Fülöp Mihály emlékére életre hívott versenysorozat egyetlen állomásáról sem hiányzott, és a hat forduló közül négyben is bejutott a legjobb nyolc közé. Ez a teljesítménye (79 pont) a 94 rangsorolt fiú között a negyedik helyre volt elég, ami azt jelentette, hogy meghívást kapott a korcsoportok legjobb nyolc vívóit összegyűjtő gálára is. Az Angyalföldön megrendezett tétnélküli „örömvívás” első asszójában eldőlt, hogy Balázs az alsóházban harcolhatott tovább a minél jobb pozíciókért. Vereségét követően kétszer is nyerni tudott, így az ötödik helyen zárta az idény utolsó versenyét.- Remek tempószúrásainak köszönhetően szépen zárta a szezont Balázs. A csoportkörökben mégnem koncentrál megfelelően, és így váratlan vereségeket is ösz- szeszed, a táblára viszont mindig összeszedi magát. Remélhetőleg ebben még javulni fog az őszig- értékelt Horváth Attila. A galbás tőröző eredményei. Országos bajnokság. Gyermekek, Hódmezővásárhely. Fiúk (53 induló): 5. Kleczkeny Balázs (5 győzelem/6 asszó, 32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé jutásért: 15-0, 8 közé jutásért: 8- 5, negyeddöntő: 7-13). Újoncok, UTE. Fiúk (46): 31. Kleczkeny Balázs. Vidékbajnokság, Veszprém. Fiúk (17): 3. Kleczkeny Balázs. Fülöp Mihály-versenyso- rozat Gyermekek, UTE. Fiúk (43): 12. Kleczkeny Balázs (3/4, 3/4,32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé jutásért: 15-5,8 közé jutásért: 11-15). Újoncok, MTK. Fiúk (37): 22. Kleczkeny Balázs (2/5, 2/4, 32 közé jutásért: erőnyerő, 16 közé jutásért: 8-12). Gála, Angyalföld. Fiúk (8): 5. Kleczkeny Balázs. Kleczkeny Balázs (Galba) gálával, vldékbajnokl bronzzal, és bajnoki ötödik hellyel zárta a szezont vagy még hátrébb végeztek, s helyezéseik kétszámjegyűek lettek, kivéve Ruzsin Szabinát, Bratek Fannit és Barta Lucát, bár az ő korosztályuk „szellősebb” volt a többinél. Néhány jobb salgótarjáni helyezés. Gyorsúszás. 100 m, 1997 és idő sebbek, nők: 8. Ruzsin Szabina 1:08,41 perc, 11. Bratek Fanni 1:11,25. Fiúk: 16. Tóth Kristóf 1:02,41./P99, lányok: 11. Barta Luca 1:11,29. Mellúszás. 100 m, 1997 és idősebbek, nők: 6. Ruzsin Szabina 1:30,34, fiúk: 15. Szolnoki Kende 1:33,08. 1999, lányok: 5. Barta Luca 1:30,64.2000, fiúk: 11. Nagy Balázs 1:29,25. 2002, lányok: 17. Varga Adél 1:55,94.50 m, 2003, fiúk: 16. Balázs István 57,30. Hátúszás. 100 m, 1997 és idő sebbek, nők: 5. Ruzsin Szabina 1:17,81, fiúk: 17. Preisler Mátéi: 17,82,18. Pozsonyi Péter 1:20,06.2000, lányok: 19. Varga Eszter 1:36,07. Pillangó. 100 m, 1997 és idősebbek, nők: 5. Ruzsin Szabina 1:16,88, 7. Bratek Fanni 1:17,89. 1999, lányok: 12. Barta Luca 1:27,06. 2000, lányok: 19. Varga Eszter 1:36,07, fiúk: 15. Nagy Balázs 1:24,64. Satis Ruzsin Szabina került legközelebb a dobogós helyhez a tarjániak közül Rendkívül erős mezőnyt sikerült összetrombitálnia gyöngyösi úszóbarátainknak a Parafa Kupára, olyan „sztáregyesületek” is jelen voltak mint például a Kőbánya SC, jövő SC, BVSC, Aligátor, Debrecen, Hullám 91, FTC, de az északi országrész klubjai sem hiányoztak, így ott volt a salgótarjáni GDSE is. A tarjániak általában majd minden versengésen megcsípnek pár érmet és még több értékesebb helyezést, most azonban a fentiek tekintetbe vételével nem csoda, hogy ez nem sikerült. Általában a középmezőnyben Érem nélkül maradt a GDSE úszás Parafa Kupa, Gyöngyös Második lett a Domyay junior leány triója 11. HUFEZE Pásztó (Hugyecz Domyay (Fehérvári Péter 57:00, 88:35. A St. Dornyay (Tábori Zoltán 58:16, Czimer Z. József Goldmann Róbert hiba, Stork Marcell 68:14, Horváth Sza- 71:47, Reviczki Zsolt 58:30) Joachim Gábor 82:47) kiesett, bölcs 77:01, Stork Gábor hiba) 188:33. F125: 1. PVSK 120:21, F145A: 1. OSC 114:42, 3. St. kiesett. F165: 1. Hegyisport Az ezüstérmes tarjáni junior lányok (balról): Goldmann Dóra, Tóth Korinna és Ozsvárt Dóra FOTÓ: Máthé István tájfutás. Az elmúlt hét végén, közvetlenül az országos középtávú egyéni tájfutó bajnokság terepe mellett Szilvásvárad-Bükk fennsík környékén bonyolította le a miskolci rendezőgárda az idei országos váltócsapat bajnokság döntőjét, ahol kétszáz trió, közte román és szlovák válogatott együttesek is rajthoz álltak. A verseny terepe fokozott természetvédelmi védettsége ellenére komoly csalódást hozott a tájfutók számára, hiszen eddig számukra többnyire jól futható, tiszta erdőt jelentett a Bükk hegység e szakasza. Most viszont Szálláskút-Olaszkapu- Hármas-kút térsége fejmagasságot is elérő csalános-szedres területekkel, legallyazott bükk és fenyők erdeivel várta a döntő részvevőit. A tájfutóknak ezúttal komoly bosszúságot, futósebesség csökkenést, rengeteg apróbb, s egy komolyabb balesetet is hozott a bajnoki pontokért folyatott küzdelem. A bükki kiruccanás során megyénk három sportegyesületének együttesei közül a legeredményesebbek a salgótarjániak lettek. A nemzetközi részvételű nyílt országos döntőn a tarjáni junior lányok Tóth Korinna jó futásával abszolútban felfutottak a dobogó harmadik fokára, de a hazai értékelésben a Dornyay már a második helyre jött fel. Serdülő (13- 14 éves) lányoknál, Goldmann Kata egészen a dobogó harmadik fokára hozta fel a Dornyay csapatát. A fiúk ezúttal kiestek a küzdelmekből. A két évvel idősebbeknél, mindkét tarjáni gárda a még bajnoki pontokat eredményező hatodik helyen ért célba. A felnőtteknél a tarjáni férfiak és nők egyaránt az előkelő nyolcadik helyen végeztek. A szenioroknál az Erdélyi Gyulával felálló tarjániak első futóemberük, Nagy Ákos némi hibája után is dobogón tudtak zárni, míg F125 kategóriában a három gyarmati Kovács testvér egy váltót alkotva ötödikként ért célba. Eredmények. F105 kategória, 3x1 fős váltócsapatverseny: 1. Zalaegerszegi TC 137:43 perc, 5. Balassagyarmati Balassi Bálint KSE (Kovács Zoltán 41:41, Kovács Péter 41:03, Kovács Gábor 44:56) 127:40. A St. Dornyay (Nagy Ákos 50:45, Győri László 45:54, Erdélyi Gyula 38:35) 135:14. F14A: 1. Tabáni Spartacus Sportklub Szentendre 98:11,7. St. Dornyay (id. Pelyhe Dénes 35:34, Sramkó Tibor 35:14, Kovács József 48:46) 119:34. F16A: 1. Tipo Tájfutó KE 89:01, 6. St. Dornyay (Básti Attila 67:59, Stork Mihály 34:26, Tábori Milán 39:14) 141:39. F18A: 1. PVSK 125:21, 5. St. Dornyay (Báldi Gergő 58:47, Horváth Ádám 50:13, Fehérvári Dániel 50:15) 159:24. F21A: 1. Egri Testedző Club 118:09, 8. St. Dornyay (Fehérvári Zsolt 51:56, ifj. Pelyhe Dénes 50:03, Diószegi Bálint 55:07) 157:06. N14A: 1. PVSK 93:48, 3. St. Dornyay (Goldmann Kata 38:06, Gyurcsó Csenge 42:01, Dénes Réka 49:37) 129:44. N16A: 1. PVSK 95:08,6. St. Dornyay (Kovács Flóra 53:37, Fésűs Evelin Anna 60:01, Goldmann Júlia 34:39) 148:17. N20A: 1. Szlovák válogatott 108:52, 2. Kőbányai Sirály Tájfutó Sportegyesület 116:51, 3. (hazai értékelésben 2. ) St. Dornyay (Goldmann Dóra 44:47, Ozsvárt Dóra 45:06, Tóth Korinna 41:39) 131:32. N21A: 1. PVSK 112:29, 8. St. Dornyay (Kovács Anett 51:09, Nagy Ákosné 52:28, Boros Anna 45:24) 149:01. I