Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-26 / 146. szám
SPORTTUKOR 2012. JÚNIUS 26., KEDD Balassagyarmati diadal labdarúgás 6. nemzetközi öregfiúktorna Molnár Tibor emlékére vatalának Humánszolgáltatási osztályvezetője és id. Molnár Tibor adta át a csapatoknak és a különdíjasoknak. Ezt követően a résztvevők baráti beszélgetésével, a Bárkái Tamás-Pál Márton-Paumann Zsolt „főszakácsok” által irányított játékostársakból álló csapat által készített magyaros pörkölt elfogyasztásával folytatódott a program. Balassagyarmati-öregfiúk csapatának valamennyi tagja ezúton köszöni meg a nemzetközi rendezvényét ebben az évben is segítő cégeknek és magánszemélyeknek a támogatást. Külön köszönik a játékvezetői négyesnek - Szűcs Gyula, Szakai Tamás, Chikán Péter és Dobsonyi László - a térítésmentes közreműködést. Eredmények; Balassagyarmat- Perőcsény 4-2 (2-1). GL: Kovács A. (2), Czibulya, Mohácsi, ill. Papi, Gáspár, Lukanénye - Csáb 1- 0 (1-0). GL: Huszár T., Perőcsény - Lukanénye 2-2 (0-2). GL: Árva, Gáspár, ill. Huszár (2), Csáb - Balassagyarmat 0-2 (0-0). GL: Kovács A. (2), Balassagyarmat - Lukanénye 4-0 (2-0). GL: Kovács A. (2), Koplányi A., Czibulya, Csáb - Perőcsény 2- 2 (1-2). GL: Balga, György M., ill. Papi, Gáspár. A torna végeredménye: 1. Balassagyarmat (10-2) 9 pont, 2. Lukanénye (3-6) 4,3. Perőcsény- szlovák (6-8) 2, 4. Csáb - szlovák (2-5) 1. Különdíjak. Gólkirály: Kovács Attila (Balassagyarmat) 5 góllal. Legjobb kapus: Celleng András (Csáb). Legjobb mezőnyjátékos: Huszár Tibor (Lukanénye). Cz. Z. J. Jól szerepelt asztalitenisz. A közelmúltban Budapesten egy kétnapos nemzetközi versennyel emlékeztek meg a Siketek SC fennállása 100. évfordulójáról. A rangos verseny első napján az egyéni küzdelmek voltak, ahol Bencsik Gergely imponáló játékkal jutott el a döntőig, ott azonban az osztrákok fiatal reménysége Kramer Christopher megálljt parancsolt neki. A második napon a DC rendszerű versenyt bonyolították le, kétfős csapatokkal. Bencsik Gergely csapattársa, ezúttal a világbajnokságot is megjárt Fülöp Jenő volt. Az összeszokott páros itt már nem talált legyőzőre, így a pásztói-budapesti páros az osztrákokat is maguk mögé utasítva végzett az első helyen. A győztes Balassagyarmat-öregfiúk csapata (hátsó sor, balról): Antal István, Koplányi Attila, Kovács Attila, Pintér István, Katona László - előtte: Pál Márton - Hideg Gyula, Szathmári Zsolt Gál Tibor, Tóth József, Czibulya Zsolt, Csábi Csaba, Dénes János, Kanyó Ferenc. Első sor: Szabó Attila, Mohácsi László, Nagy Attila, Győri János, Molnár József, Bendik Lajos, Csábi István, dr. Muhari Géza. Balassagyarmaton, a Nagyligeti sporttelepen szombaton rendeztek négycsapatos öregfiúk labdarúgótornát, melyen a fiatalon elhunyt, tehetséges Molnár Tiborról (Túró) is megemlékeztek egykori volt csapattársai. Az ünnepélyes megnyitón Medvácz Lajos, Balassagyarmat Város Polgármestere, a rendezvény egyik fő támogatója köszöntötte a csapatokat. A tornát megtisztelte jelenlétével a névadó családja is. A kezdőrúgást az elhunyt fia, az Újpest korosztályos csapatának tagja, Molnár Márkó végezte el. A rendező balassagyarmatiak vendégeként a szlovákiai Lukanénye és Csáb, valamint a Pest megyei Perőcsény old boys együttesei körmérkőzéses formában döntötték el a végső helyezések sorsát. A nyitó mérkőzést a hagyományokhoz hűen hazaiak a Perőcsény csapatával játszották, s már az első meccsen látszott, hogy színvonalas összecsapásokat láthat a nem kis létszámban kilátogató nézősereg. A mérkőzést a vártnál kissé nehezebben nyerték meg a házigazdák, mivel Mohácsi László és Czibulya Zsolt találatait követően, Papi János révén szépítettek a Pest megyeiek. A második játékrészben fölénybe kerültek a hazaiak, s Kovács Attila két találatára csak Gáspár tudott válaszolni. A második meccsen a végső sikerre is esélyesnek tartott két szlovákiai csapat a Lukanénye és a Csáb játszott egy rendkívül izgalmas meccset, melyet végül Huszár Tibor korai találatával az előbbiek nyerték meg. A harmadik mérkőzésen Perőcsény játszott a Lukanénye ellen, amely ugyan Huszár révén már két góllal vezetett, de végül döntetlen lett az eredmény. A negyedik összecsapáson a balassagyarmatiak az első félidőben még nem tudtak gólt szerezni a jól védekező Csáb ellen, de fordulás után két gyors találattal eldöntötték a mérkőzést. így az ötödik meccsre maradt a torna győztes kilétének eldöntése, amikor a végső sikerre még eséllyel rendelkező Lukanénye és a rendező Balassagyarmat lépett pályára. A presztízscsatában a megszokott taktikus játék alakult ki. A végeredmény érdekes módon ugyanaz lett, mint tavaly, azzal a különbséggel, hogy most már az első húsz perc után kialakult a négygólos különbség a gyarmatiak javára. Az utolsó találkozón nem bírt egymással a Perőcsény és a Csáb. Az eredményhirdetés a díjakat Medvácz Lajos polgármester, Selmeczi Zoltán, Balassagyarmat Város Polgármesteri HiHugyecz remekelt motokrossz. Szurdokpüspöki- ben élő, a SIC Yamaha Fehér sportegyesületében motorozó Hugyecz Erik 2010-ben az MX kategóriában magyar bajnoki címet szerzett, de egy súlyos sérülés miatt szinte az egész elmúlt évi versenyszezont kihagyta. Hugyecz Erik Visszatérése a szezon elején megtartott hódmezővásárhelyi versenyen félig sikerült, ki is hagyta a következő országos bajnoki (ob) fordulót. Aztán azt mondta, hogy nem indul több hazai bajnoki fordulóban, aztán a francia Eb futamot követően a hétvégén mégis váratlanul megjelent az Ácson megrendezett ob 3. fordulóján, ahol két kategóriában MX1, MX2 is rajthoz állt. A püspöki motoros Yamahájával már a kvalifikációs futamokon nagyot produkált. Mindkettő kategóriában a legjobb köridőt teljesítette. Aztán jöhettek a döntő futamai. Az MX2 kategória első futamának első körében Firtosvári az osztrák Heinz, Nagy Alex és a legnagyobb vetélytárs a tavalyi bajnok Szvoboda Bence motorozott. Erik ekkor az 5. helyen állt. A második körben a szurkolók nem kis örömére látványos előzések következtében a püspöki motoros sorra előzte le ellenfeleit, majd az ötödik körben élre állt, s megnyerte a futamot. A második futamban Szvoboda csak a végén tudta lehajrázni Eriket, de két futam összesítése alapján Hugyecz Erik (141 rajtszám) lett a legjobb. Az MX1 első futamában Szőke kezdett a legjobban, nyomában Marosi, Hugyecz, Grillmayer és az osztrák Ringhofer. Hugyecz a harmadik körben az élre motorozott, s a végén ismét neki lengett a kockás zászló. A második futamban egy kemény küzdelmet követően, végig magabiztosan vezetve, rajt-cél győzelmet aratott. Az ácsi versenyen még egy nógrádi motoros, a pásztói Alliance Sebastian SIC- Yamamha Fehér KTM motorjával (62 rajtsz.) állt rajthoz. A fiatal motoros a 65cm3 kategóriában küzdött, ahol az első futamban hetedik, míg a másodikban a hatodik helyen érkezett célba. tájfutás. Szilvásvárad-Olasz- kapu térsége adott otthon a hétvégén Magyarország 2012. évi nyílt nemzetközi középtávú egyéni bajnoki döntőjének, melyre több mint száz klub, nyolcszáz versenyzője nevezett. Megyénkből mindhárom klub - a balassagyarmati, pásztói, salgótarjáni - , közel ötven korosztályos versenyzővel képviseltette magát. A versenyen különösen fontos volt a salgótarjáni Dornyay junior tájfutójának, Tóth Korinnának a megmérettetése, ugyanis a közelgő kassai junior tájfutó világbajnokságra még nyitott volt a negyedik magyar versenyző részvételi lehetősége. Már a selejtező sorsoláskor fura mód az egész mezőny legelejére sorsolták be a tarjániak üdvöskéjét, s közvetlenül mögötte indult a másik vb aspiráns a szegedi Szokol Mónika. Tóth Korinna ekkor még le tudta győzni vetélytársát, miközben a döntő biztos részvevője lett. Itt viszont Korinnának már nem sikerült a bravúr. Végül a nyílt mezőnyben a negyedik, magyar értékelésben pedig Szokol mögött a harmadik helyen végzett. Korinna csupán hajszálnyira volt a vb csapatba való kerüléshez, de teljesítménye így is igen dicséretes, hiszen helyezése négy bajnoki ponthoz juttatta egyesületét. Ifjúsági fiúk elit döntőjében sokáig úgy tűnt a már biztos Eb kerettag salgótarjáni Fehérvári Dániel megnyeri az országos középtávú egyéni bajnokság ifjúsági versenyszámát, de a mezőny végén indult válogatott kerettag, a pécsi Kazal Márton, ha csak minimális időkülönbséggel is, de felülmúlta az időeredményét. Köztudott, hogy országos viszonylatban a nógrádi szenior korú tájfutók a toppon vannak. Ezúttal Novotni Tiborné (Bgy. Balassi BKSE) szerzett életkori kategóriájában országos egyéni bajnoki címet. Férfiaknál a versenyre betoppanó Erdélyi Gyula ért el bajnoki pontokat hozó előkelő helyezést (5.). Érdekesség, hogy több évtized után újra versenycipőt húzott a lábára a salgótarjániak hatvanas évekbeli kiváló I. osztályú tájfutója, Bessenyei István, aki később az SBTC és az STC edzője volt. A sportág megyei fejlődését jelenti, hogy az elmúlt évtől jóval több nógrádi tájfutó tudta beverekedni magát az országos középtávú bajNovotni Tiborné (914-es számmal) országos középtávú bajnoki címet szerzett Közel ötven nógrádi indult nokság kötött létszámú 24 fős A- döntőjébe. Az A-döntők végeredménye. FI8 Elitkategória: 2. Fehérvári Dániel 33:27 perc, 12. Horváth Ádám 42:01. N20E: 4. Tóth Korinna 42:18,9. Goldmann Dóra 48:38,10. Ozsvárt Dóra 52:43. N60A: 1. Novotni Tiborné (Bgy. Balassi BKSE) 31:30,2. Hegedűs Ágnes (BEAC) 31:38, 3. Horváti Ildikó (Hidegkúti Spartacus) 33:39. N21E: 17. Boros Anna 61:54. F14E: 16. Stork Gábor 47:51. F16E: 10. Stork Mihály 39:18, 17. Tábori Milán 48:48. F20E: 15. Kovács Sebestyén (Bgy. Balassi BKSE) 49:04. N14E: 19. Gyurcsó Csenge 41:12, 20. Dénes Réka 43:36, 21. Kovács Flóra 43:45,23. Goldmann Kata 49:55. N16E: 7. Goldmann Júlia 38:43,19. Fésűs Evelin Anna 51:07. F35A: 18. Babka Miklós 54:08, 19. Hugyecz Zoltán (HUFEZE Pásztó) 54:36. F40A: 14. Kovács Péter (Bgy. Balassi BKSE) 45:30. F45A: 5. Erdélyi Gyula 38:07,11. Fehérvári Péter, 15. Kovács Gábor (Bgy. Balassi BKSE) 45:31. F50A: 19. Sramkó Tibor 44:59. F55A: 8. Pelyhe Dénes 33:29, 10. Győri László 34:24, 22. Czimer Z. József (HUFEZE Pásztó) 42:38. F70A: 18. Bessenyei István 53:03. N40A: 14. Nagy Ákosné 54:19. N45A: 7. Jakubecz Andrea (Bgy. Balassi BKSE) 39:09. Az egyesület nélkül jelöltek a Salg. Dornyay versenyzői. Minczér kihagyja ATLÉTIKA. A 3000 m akadályon érdekelt Minczér Albert nem indulhat a szerdán kezdődő atlétikai Európa-bajnok- ságon, Helsinkiben. A magyar szövetség (MASZ) honlapjának Dörnbach Ildikó szakmai igazgató úgy nyilatkozott, hogy a VEDAC magyar bajnoka betegség miatt nem utazhat el a csapattal a finn fővárosba. Minczér kiválásával 21 fősre csökkent a Helsinkiben rajthoz álló magyarok száma. A kontinensviadal vasárnapig tart, s a csapat két éremesélyesének, a kalapácsvető Pars Krisztiánnak és a diszkoszvető Kővágó Zoltánnak egyaránt szombaton este lesznek a döntői. A magyar Eb-csapat. Férfiak: Deák Nagy Marcell (400 m, 4x400 m), Szemeti Péter (800 m), Kiss Dániel (110 m gát), Baji Balázs (110 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Harsányi Olivér (magasugrás), Kürthy Lajos (súlylökés), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Pars Krisztián (kalapács- vetés), Németh Kristóf (kalapácsvetés), Kása Tibor (4x400 m), Kovács Zoltán (4x400 m), Bartha Dávid (4x400 m), Lukács Máté (4x400 m). Nők: Kaptur Éva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Márton Anita (súlylökés), Orbán Éva (kalapácsvetés), Juhász Vanda (gerelyhajítás), Nagy Xénia (gerelyhajítás), Farkas Györgyi (hétpróba). Férfi 4x400 méteren Bartha László tartalék.