Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-01 / 125. szám
2012. JÚNIUS 1., PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE (Folytatás az 1. oldalról.) A többnyire száraz meleg időjárási viszonyok közepette a hajnali harmatképződés is elmarad és mert csak helyenként van csapadék, ez csak átmeneti enyhülést jelent az állatoknak. Az MMTE madárbarát-kert programjában résztvevőknél nyilván nyitott kapukat dönget a kérés, hogy szükség van a madáritatók kihelyezésére a kertben, udvarban. Erre a célra jól használható egy nagyobb méretű, öt-hét centiméter mélységű műanyag virágcserép-alátét, amit rendszeresen fel kell tölteni és időnként ajánlatos kitisztítani. A fürdőnek is használt itatóra nem csak a madarak, hanem éjszaka a sünök is rájárnak. Papp Ferenc, a madártani egyesület Nógrád megyei szakembere megkeresésünkre jelezte, hogy ott, azokon a településeken kedvezőbbek a feltételek a fészkelő, fiókáikat táplálóknak, ahol van számukra elérhető vízfelület, patak vagy esetleg tó. Többnyire a városokban problémás ebből a szempontból a helyzet, mivel vagy nincs élővíz, illetve ameny- nyiben van, a patakmedrek lefedésével el van rejtve a madarak elől. Ezért, aki fontosnak tartja a természeti környezet épségét, óvását, a szomjazó madarakra is gondoljon. Kertes házaknál a macskának, kutyának kitett hatóból is isznak a kis énekesek, de jobb, ha az utóbbiaknak is külön tálkája van. A madártani egyesület azt is ajánlja, hogy egy nagyobb tálcán pótolni lehet azt a sarat is, amit a fecskék az esők után megmaradó pocsolyákból szoktak venni a fészeképítéshez. Ehhez egy nagyobb edénybe kell földet tölteni, és vízzel átitatni annyira, hogy megálljon rajta a víz, aminek a csillogása alapján megtalálják a fészekalapot a fecskék. Ma már sokan nagyon szeretik szépíteni, igényesen kialakítani kertjüket, udvarukat. (Más kérdés, hogy például a haszonállattartás hiánya miatt kevesebb a fecske.) A szép füves, bokros, fás terület nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem hasznos élettér az ember munkáját segítő, a rovarfogyasztással a természeti egyensúly fenntartásához járuló énekesek számára. Madaraink az év folyamán alkalmazkodnak a változó táplálékhoz: a seregély például tavasszal főleg rovarokat fogyaszt, később tér át a növényi táplálékra. Az énekesek pedig a legszorgosabb kerti munkások, a rovarkártevők biológiai „megre- gulázásáért, a kerti növények egészségéért ezek teszik a legtöbbet. A barázda-billegetők, a fecskék, füzikék, légykapók, csakis rovarokon élnek, míg más fajok növényi részekkel (magvak, rügyek, termések) tartják fenn magukat. Tüdni kell azonban, hogy a fészkelés és a fiókák táplálása idején még a í vényevők is nagy mennyiségberí fogyasztják: rovarokat. A cinege például naponta a testével azonos súlyú táplálékot eszik, a kistermetű füzike, fiókái nevelése idején bő két hét alatt mintegy másfél kiló rovarféleséget fog meg. A sárgarigó eledele a csupasz, a kakukké pedig a hosszú szőrű hernyó, a pintyek a bogarakat részesítik előnyben táplálkozáskor. Egyes énekesek olykor csak bizonyos rovarfajra mennek: a szürke légykapó apró legyeket, a kormos légykapó vagy a széncinege főként kisebb hernyókkal eteti a fiókáit. A fentiek arra is rávilágítanak, hogy a kémiai rovarölő szereket csak akkor alkalmazzák a kert- tulajdonosok, gyümölcstermesztők, ha elkerülhetetlen, és kifejezetten mellőzni kell a széles spektrumú készítményeket. Elszabadult ló okozott riadalmat Nógrád megye, a 21-es főút és a Zagyva folyó közötti területen egy megvadult ló okozott kisebb riadalmat tegnap. A megrémült állat valószínűleg egy közeli településen élő gazdától szabadult el. A jószágot a helyszínre érkező tűzoltóknak csak Apc határában sikerült befogniuk. Időközben rendőr kollégáik a ló tulajdonosát felkutatták, aki a helyszínre érkezve, a megriadt állatot hazaszállította. A menekülő jószág szerencsére sem közúti balesetet, sem pedig személyi sérülést nem okozott. Balassa kupa Balassagyarmat, a Mik száth Kálmán Művelődési Központ ad helyet a tradicionális Balassa kupának, amelyen az ország legjobb rejtvényfejtői mérhetik össze tudásukat. Az Országos Rejtvényfejtő Bajnokság június 2-án, szombaton déli 12 órakor kezdődik a művelődési központ épületében. Az indulók - nevezési díj ellenében - kezdő, haladó, mesterjelölt és mesterfok kategóriában nevezhetnek. Mini sziget, mert fontos a környezet gósok százezer, hetvenezer, illetve ötvenezer forint értékű vásárlási utalványt kaptak, de a többi résztvevő aktivitását, munkáját is jutalmazták egyenként harmincezer forintos utalvánnyal. Bodnár Benedek külön köszönetét mondott a legjobban teljesítő beszterceieknek, majd ajándék- csomagokat adott át nekik. A hulladék válogatott gyűjtésének feltételeit valamennyi tagiskolában, később az óvodákban is megteremti a cég. Előmozdítva a környezetbarát városért ki(Folytatás az 1. oldalról.) A Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. (VGÜ) juttatta ezeket el az intézményeknek, hogy hasznos információkat, visszajelzést kapjon a hulladék szelektív gyűjtéséről. Nemcsak a diákoktól, hanem az érintett szülők, családok révén a város lakosainak jelentős részétől. A felmérés azt mutatta, hogy az itt élők igénylik a fém-, az üveg-, a papír- és a műanyag hulladék szétválasztását, és szívesen tennének környezetük védelméért. A tagiskolák közül a kérdőívek kitöltésében a besztercei érte el a legjobb eredményt. Ezért a VGÜ Kft. itt alakította ki elsőként a belső, mini szelektív hulladékgyűjtő szigetet, amit tegnap délelőtt Fenyvesi Gábor, alpolgármester, Bodnár Benedek, a cég ügyvezető igazgatója adott át Csépányi-Istók Zoltán tagintézményvezető, valamint diákok jelenlétében. Az ügyvezető igazgató ismertette az előzményeket, a lakossági környezettudatosság előmozdítását célzó törekvéseiket, valamint a többi intézmény eredményeit. A kérdőíves verseny második helyezettje a Kodály Zoltán, harmadik a Petőfi, negyedik a Gagarin, ötödik az Arany János, hatodik a Dornyay iskola. A dobotűzött célok elérését, s egyben kapcsolódva, előkészítve azt a térségi, hulladék-gazdálkodási beruházást, amely az Európai Uniós előírások alapján kötelező vállalás is. Később tartják I megye. Az előre látható kedvezőtlen hétvégi időjárás miatt a megyei VOSZ nap időpontja eltolódik. Az eredetileg a hétvégére tervezett rendezvényt később tartják meg, erről időben értesítjük kedves olvasóinkat! Podivinben jártak Herencsény. a pár éves testvértelepülési kapcsolat jegyében a csehországi Podivinben járt a helyiek egy csoportja. Találkoztak a település vezetőivel, s megtervezték az együttműködés következő fázisának részleteit. A herencsényiek egyúttal meghívták a podivinieket egy ez évi vi- szontlátogatásra. Halla Tibor kiállítása Balassagyarmat, a Mik száth Kálmán Művelődési Központ, Szerbtemplom Galériája ad otthont Halla Tibor kiállításának, amelynek megnyitó ünnepsége június elsején (péntek), 17 órakor kezdődik a Szerb templomban. A kortárs festőművész alkotásai, egészen július 26-ig lesznek megtekinthetőek. Karjaiban hozta ki a nénit a lángtengerből A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság példamutató emberi helytállásáért díszoklevelet és emlékplakettet adományozott Rácz Márió részére. Az ipolytarnóci férfi élete kockáztatásával a karjaiban cipelt ki egy idős asszonyt a lángok közül... Ipolytamóc/Salgótarján. Száraz fűvel benőtt terület gyulladt meg ez év tavaszán Ipolytarnócon, a település határában. A rendkívül erős szél hatására a lángok átterjedtek a közeli lakóépület udvarára is, ahol meggyulladt egy fenyőfa koronája. A tűz innen kapott bele a tetőszerkezetbe. Rácz Márió tudta, hogy a házban lakó - és akkor éppen alvó - idős nő élete veszélyben forog. Testi épsége kockáztatásával behatolt a lakásba, és a tűzoltók kiérkezése előtt, a karjaiban cipelve mentette ki az asszonyt a lángok közül. A Nógrád Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság példamutató emberi helytállásáért díszoklevelet és emlékplakettet adományozott az életmentő férfinak. Berecz György tűzoltó alezredes, a katasztrófavédelem megyei vezetője a napokban, Salgótarjánban adta át Rácz Máriónak az elismerést, Szluka Pál tűzoltó alezredes, igazgató-helyettes és Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere jelenlétében. Szomjaznak a madárfiókák!