Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-19 / 140. szám
2012. JÚNIUS 19., KEDD NOGRADMm^P (Folytatás az 1. oldalról.)- Az eddigi igen meleg napokon a Nógrád megyei mentőszervezethez nem érkezett több hívás, mint máskor. A hőség miatti rosz- szullétek száma rendszerint inkább akkor ugrik meg, amikor már több napja rendkívül magas a hőmérséklet. Inkább az ezt megelőző időszakban a frontváltozásokkal összefüggő panaszok miatt érkezett több riasztás. A meteorológiai előrejelzésekre tekintettel azonban nagyon fontos, hogy ki-ki óvja magát - mondta lapunk kérdésére Nagy József, a megyei mentőszervezetvezetője. A kánikula elsődlegesen az időseket, a szív- és érrendszeri, valamint a krónikus betegségekben szenvedőket veszélyezteti. Számukra azt tanácsoljuk, hogy a nagy bevásárlást, kinti munkát, illetve a nagyobb megterhelést igénylő tennivalókat inkább a hét második felére időzítsék, mert a meteorológiai előrejelzések szerint csütörtöktől már enyhülhet az idő. Ebben az időszakban kiemelten fontos a megfelelő folyadékpótlás, a cukros üdítőitalok, alkoholos italok helyett válasz- szunk ásványvizet, vagy teát. Lehetőleg kerüljük a túl hideg italok fogyasztását, hiszen ezek a felmelegedett, átforrósodott szervezetet sokkolják, így akár rosszullét is lehet az ára a hirtelen frissességnek. A hőség idején könnyű szellős ruházatot válasszunk, de az is fontos, hogy az ember fejét se érje folyamatos napsütés, egyrészt az erős UV-B sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt. Utóbbi ellen akár egy bevizezett sapka vagy egy széles karimájú kalap is jó megoldás lehet. Aki napra merészkedik, annak pedig célszerű magas faktorszámú bőrvédő készítményt használni. A nagy kánikulában az autósok is nagyobb veszélynek vannak kitéve. Kisebb a koncentrációkészség, meghosszabbodik a reakcióidő, ezáltal nagyobb a baleset- veszély. Nagyon fontos még, hogy semmilyen körülmények között ne hagyjunk autóban még néhány percre, lehúzott ablak mellett sem őrizetlenül kisgyermeket. A testük könnyen lehűl, de könnyen fel is melegszik, így gyorsan súlyos hőkimerülés jelentkezhet náluk. * * * Ivóvíz nélkül nem ajánlatos útra kelni, mikor beköszönt a kánikula. Erre figyelmeztetnek azok a rosszullétek, amelyek - az itt működő üzletekben dolgozók tapasztalatai szerint - sokszor előfordulnak a salgótarjáni, városközponti, helyijárat-megállóban. Tűző napon a hosszabb-rövidebb ideig tartó várakozás, álldogálás könnyen vezet ájuláshoz különösen az arra hajlamos időseknél, fiataloknál. Ezért lényeges, hogy legyen kéznél egy kis víz, s ha valaki felismeri magán a közeledő rosszullét jeleit, - például, hogy kezd szédülni, gyengeség fogja el, bizonytalanná válik a járása - ne várja meg, míg elsötétül szeme előtt a világ, s elesik. Mielőbb keressen árnyékos helyet, üljön le és várja meg, míg elmúlnak a panaszai, vagy kérjen segítséget. Megelevenedett a reneszánsz A rendhagyó rendezvényre tucatnyi érdeklődő érkezett a múzeumba Szenográdi Ferenc Szécséliy. A hétvégén megrendezett Múzeumok Éjszakája több volt, mint egy múzeumi rendezvény. Egy kicsit megpezsdült a város. Mediterráni hangulat uralkodott a múzeumkertben és környékén, ahol a nyári est melegében az emberek kisebb nagyobb csoportokban várakozva beszélgettek, még bejutottak az igen nagy érdeklődéssel kísért múzeumi rendezvényre. Az intézmény vezetői ezt az estét és éjszakát a reneszánsz jegyében szervezték. A XIV. és XV. század művészetek fellendülésének korát, az újjászületést idézték meg. A program a múzeumkertben a Musica Rediviva zenekar reneszánsz zenéjének hangversenyével és a helyi óvoda szülői szervezetének, a szülők által előadott reneszánsz korabeli tánccal kezdődött. A harmincnegyven fős csoportok 20 percenként jutottak be az épületbe, ahol a balassagyarmati Rózsa Völgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Szécsényi Tagintézményének diákjai, Garamvölgyi Andrea tanárnő tanítványai, 15 perces műsorban a reneszánszkor étkezési, öltözködési szokásaiba, a kor tánc és színjáték világába avatták be az érdeklődőket. A tárlatvezetést a múzeum dolgozói korabeli hű jelmezekben tartották. A nagyteremben a Musica Rediviva zenekar 10 perces reneszánsz muzsikával, a kor zenei életérzéseit „nyújtotta át” a vendégeknek. Este a látogatók hosszú sorban várakoztak, hogy a szellemidézésen találkozhassanak a kiállítás megelevenedett szereplőivel. A rendezők a húsz-harminc fős csoportokat 5-8 percenként engedték fel az emeleti kiállítási részbe, ahol a tárlatvezetés meglepetésekkel volt tele. Miközben a tárlatvezető az őseink életéről beszélt, megelevenedtek az ősemberek, haragos tekintetet vetettek a látogatókra, nemtetszésük kifejezéséül, még egy halat is feléjük dobtak. Egy másik teremben az egykori temetkezés képei keltek életre. A Rákóczi kiállításon „élőben” találkozhattak a vendégek Kail Pállal és Ráday Pállal, belehallgathattak beszélgetésükbe. Találkoztak a vendégek Ferenczy Terézzel, Pulszky Terézzel is. A közel ezer ember, aki részese volt a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumok Éjszakája rendezvénynek, jól szórakozott, egy kicsit közelebb került a reneszánsz világához. Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum igazgatója éjfél körül azt mondta, hogy örülnek a várakozáson felüli nagy érdeklődésnek. Valamennyi munkatársa „talpon” volt, megköszönte helytállásukat, a múzeumbaráti kör tagjainak, a vendégek fogadásánál nyújtott segítségüket. A szervezők ezúton is köszönetü- ket fejezik ki Kelemen Tibornak, a Laképker Kft. ügyvezetőjének a támogatásért. Viszlát tanév, jöhet a Szép volt iskolák, pedagógusok, diákok! A 2011-'12-es tanév már a közelmúlt, a vakációváró felnőttek, kis és nagydiákok örömére. Ezúttal is tartalmas a szeptembertől június közepéig tartó tanító-, tanulóidő naplója. Az össziskolai osztályzat is derekas helytállást igazol, s ehhez az önkormányzat is odatette, amit lehetett. Köszöntés, értékelés, gratulációk: a sok-sok iskolás igazán igyekezett figyelemmel kísérni az ünnepi perceket, aztán kitört a diákos ováció... Salgótarján. Minden iskola, óvoda kapott elismerő, biztató szavakat a tanév ünnepélyes zárásán, ahol Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, országgyűlési képviselő vonta meg a teljesítmények mérlegét. A városi sportcsarnokban számos tanuló és pedagógus részesült külön elismerésben. A számvetés percei előtt és után műsoruk erejéig a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei csillogtatták meg tudásukat. Székyné dr. Sztrémi Melinda az intézmények minőségi munkájáért, komoly teljesítményért mondott köszönetét értékelése első perceiben, majd sorra vette az óvodákat, iskolákat, hogy külön is hangsúlyozza mindazt, amit letettek az asztalra. Az előbbiek tevékenysége kapcsán az innovációt és a tehetséggondozást emelte ki, mint mondta, a pályázatok révén a felszereltségük is javult Az Arany János tagiskolánál az informatikai előrelépést, a beszterceinél az emelt szintű és a speciális képzés folytatását, jelentőségét, a matematikai és testnevelési eredményeket, a Dornyay esetében az integráció feladatainak megvalósítását emelte ki egyebek mellett. A Kodály Zoltán tagiskola szintén fogadott más intézményekből tanulókat, művészeti nevelésében méltóan juttatta kifejezésre a névadó iránti tiszteletét. A hagyományápoló Gagarin országos versenyeken, valamint kapcsolatai terén is bizonyított, az Illyés Gyuláné intézmény magas színvonalú, átfogó fejlesztő tevékenységet végzett, a Váczi Gyula művészetoktatási iskola törekvéseit fémjelzi, hogy növendékei felső fokon folytathatnak zenei tanulmányokat, tanárai olyan tehetségek útját egyengették, mint Radios Georgina, a televíziós tehetségkutató verseny győztese. A középiskolák tanéve is bővelkedik kiemelkedő eredményekben, tanulóik országos megmérettetéseken is bizonyították felkészültségüket. Hagyományos rendezvényeik, kapcsolataik ápolása, bővítése a szülőkkel, támogatókkal, szintén egy-egy fontos eleme volt munkájuknak. Székyné dr. Sztrémi Melinda szólt arról is, hogy az önkormányzat csaknem százmillió forinttal járult az intézmények pályázataihoz, s a pénzügyi főiskola működtetését is támogatta anyagiakkal. Számvetése végén bezárta a tanévet, szavait a diákok sokasága ujjongással, nagy tapssal fogadta. Oklevelek, jutalmak átadásával ért véget az ünnep: Itt kapták meg az érintettek a Salgótarján város ifjú tehetsége, a „Salgótarján város ifjú művésztehetsége Az ünnepségen a művészetoktatási intézmény növendékei emelték a rendezvény színvonalát pihenés! elismerő címeket. A kiváló ifjúsági művészeti csoportok szintén átvették az okleveleket. A város kiváló tehetséggondozó pedagógusai: a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon székhelyintézményének tanárai közül: Majláth Gizella, Fenyvesi Ágnes, Tamás Pál, Mustóné Krajcsi Mónika, Suba Marianna, Ormainé Balogh Andrea, Kara- kasevÉva, Mocsári Zoltánná, Rádiómé Flulitka Julianna. A Kodály tagiskolából: dr. Bakosné Nagy Julianna, Karácsonyáé Kaposi Ida, Kemencei János. A Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskolából: Batki Arnold, Berencsikné Gedeon Hajnalka, Dembrovszky Zsuzsanna, Horváthné Scholcz Erika, Lékóné Lantos Zsuzsanna, Zsiveráné Fekete Borbála. A Madách Imre Gimnázium és Szak- középiskolából: Radnai Zsuzsanna, (aki elismerő címét későbbi időpontban veszi át), Butkainé Vajda Éva, Kis Péter, Keléné Szabó Ágnes, Erősné Liptai Csilla, a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézmény tagintézmény-vezetője. A Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközép- iskola tanárai: Morvái István és Pataki Ferenc igazgató. A Táncsics Mihály Középiskola díjazottjai: Ferencz Róbert, Jakubovicsné Kozma Margit, Járinka Magdolna, Kiss Lászlóné, Kovácsáé Karácsony Éva, Molnár Ferenc, Nádasdiné Petényi Judit, Petróczy Mária, Várszegi Bernadett és Oláh Gergely, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari tagintézmény szaktanára. A Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenepedagógusai: Nagy Marianna, Fürjészné Simon Zsuzsa, Kovács László, Szabó Istvánná, Szabó István. Valamennyi közoktatási intézmény kivette a részét a „Te szedd!” Összefogás a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési akcióban. Azok között, amelyek pályázatban mutatták be, mit végeztek, rangsort állítottak fel, jutalmuk oklevél és iskolai eszközökre fordítható pénz. Hatodik lett a Petőfi tagiskola, ötödik a SKÁID székhelyintézménye, negyedik a Beszterce-lakótelepi tagiskola. A dobogósok a következők: harmadik a Kodály tagiskola, második a Kanizsai Dorottya egészségügyi tagintézmény, az első helyet a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola székhelyintézmény érdemelte ki. i