Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-14 / 136. szám

HPT THTTIT/I DijLiJrULl JL JIJnLfm. DK: az államtitkár távozása a kudarc beismerése Ä Demokratikus Ko­alíció (DKf szerint Szőcs Géza kultúráért7 felelős államtitkár távozása annak beismerése, hogy az ország nemcsak politi­kai vagy gazdasági értelemben, hanem a kultúra területén is zuhanórepülésben van. Az DK MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a felmentését kérő Szőcs Géza személyében egy súlytalan politikus távozik a kormány­zatból, akinek regnálása ide­jén botrányoktól volt hangos az Operaház, a színházi világ a fideszes kinevezettekről szólt, kevesebb könyvet adtak ki, kiállítóhelyek lehetetlenül­tek el, múzeumi dolgozókat bocsátottak el és gyakorlati­lag megszűnt a filmgyártás. Közösségi szimbólumok védelméért Budapest. Az alapvető jogok biztosa szerint fokozottabb büntetőjogi védelmet igényel­nek a közösségi szimbólu­mok. Szabó Máté a Gyűlölet­bűncselekmények a jog és társadalom szempontjából cí­mű műhelybeszélgetés meg­nyitóján szerdán Budapesten azt mondta, a közösség meg­sértésére ,alkalmasabb .egy. emlékmű vagy kegyhely meggyalátiástty1 rifitit egytis embereké. Napjainkban el­szaporodott a szimbólumo­kon keresztüli gyűlöletbeszéd - tette hozzá. Álláspontja sze­rint ez megnehezíti a jog, kü­lönösen a büntetőjog helyze­tét, amelynek nehézségei vannak ezen problémák ren­dezésével. Úgy fogalmazott: a közösségi szimbólumok a büntetőjog fokozottabb védel­mét igényelnék. Szabó Máté a gyűlölet-bűncselekményt ag­resszív politika kommuniká­cióként definiálta. Álláspont­ja szerint előítéletek minde­nütt vannak, ám a társada­lom csak a kirekesztés és be­fogadás kényes egyensúlyát tudja megteremteni. Az ombudsman feladata, hogy a zsákutcákra hívja fel a jogal­kotók figyelmét - tette hozzá. Miskolczi Barna, a Közigaz­gatási és Igazságügyi Minisz­térium főosztályvezetője sze­rint előítéleti indokkal elkö­vetett rongálásról csak akkor lehet beszélni, ha a közösség elleni erőszak szándéka bizo­nyítható. Kállai Ernő, a nemzetiségi jo­gokért felelős helyettes biztos úgy fogalmazott, hogy a lesza­kadó társadalmi rétegek ellen irányuló gyűlölet mostanra szinte elvárássá vált. Ha a min­dennapok részévé válik a gyű­löletbeszéd, nehéz lesz a szelle­met visszaszorítani a palackba. Azért történnek naponta atro­citások, mert azokat a társada­lom nem ítéli el - fogalmazott Kállai Ernő. Az ombudsman- helyettes a „közmunka mint a szociális ellátórendszer” sze­rinti megközelítést az „új feudá­lis rendszer megjelenésének” nevezte. Kállai Ernő kifogásol­ta, hogy csökken az iskolaköte­lezettség korhatára és az okta­tás színvonala, így a fiatalok ko­rábban és egyre kevesebb tu­dással kerülnek az utcára. Az adósságra epulo jólét tönkreteszi a nemzetet Budapest - A miniszterelnök sze­rint a hitelre és adósságra épülő növekedés és jólét tönkreteszi a nemzetet. „Ez az ösvény többé nem járható” - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán Buda­pesten, az Üzlet és befektetés Ko­szovóban című gazdasági fóru­mon, amelyen részt vettek a bal- >káni ország politikai életének vezetői, köztük Hashim Thaci, a Koszovói Köztársaság miniszter- elnöke. Orbán Viktor kifejtette: a Nyugat-Balkán kapcsolódása - Közép-Európán keresztül - az Eu­rópai Unióhoz a jövő egyik legfon­tosabb kérdése, Magyarország pe­dig mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Balkán, azon belül Ko­szovó minél gyorsabban tudjon közeledni és integrálódni az EU­hoz. Koszovónak legalább olyan ütemben kell közelednie a közös­séghez, mint azt a volt Jugoszlávia területén létrejött többi államnak az unió lehetővé tette - emelte ki, megjegyezve, hogy szerinte Euró­pa keleti-délkeleti peremén óriási gazdasági lehetőségek vannak. Az európai válságkezelés sikerte­lenségének fő okát a miniszterel­nök abban látta, hogy az európai vezetők folyamatosan az esemé­nyek után szaladnak, „a piacok mennek elöl, mi meg állandóan reagálunk a piacok működésére”. Ezen változtatni kell - mondta. A kormányfő szerint Magyarorszá­got is elragadta az a hamis illúzió, hogy létezik gazdasági növekedés munka nélkül, hogy a pénz min­dig olcsó lesz, és nem kell félni az államadósság növelésétől. Ezek­ből a hibákból tanulni kell, és másképpen kell gondolkodni - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy kompromisszumok nélkül har­colni kell az adósság ellen, és kontroll alatt kell tartani a költ­ségvetési, hiányt. Megismételte, azt is, hogy álláspontja szerint a hitelre és. adósságra épülő nőve-, kedés és jólét tönkreteszi a nem­zetet, ezért ez a korábban járt ös­vény többé nem járható. A mi­niszterelnök hangsúlyozta azt is: a külső pénzügyi függés nem kor­látozhatja az államot abban, hogy saját testére szabott, sajátos gaz­daságpolitikát kövessen. Ez ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy Magyarország külső források nél­kül fenn tudná tartani magát, de fontos, hogy a pénzt minél több helyről tudja igénybe venni, így például belső megtakarításokból, pénzügy adókból, a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és keleti part­nerektől - mondta. A belső meg­takarításokkal kapcsolatban megjegyezte, ha ezeknek és a külső függégpejy nem optimális, az aránya, ükkor nem lehet szu­verén gazdaságpolitikát folytat­ni. Orbán Viktor szerint a válság utáni időkben a siker egyik kul­csa az lesz, hogy sikerül-e jól kö­rülhatárolni, mely pontokon és milyen súllyal kell jelen lennie az államnak a gazdaságban. A mi­niszterelnök jelezte, hogy várha­tóan az ősszel magyar kormány- delegáció és egy üzleti csoport utazik Koszovóba. Létszámleépítés a Parlament TV-nél Budapest Kisebb létszámmal, de folytatja munkáját a Parlament TV, annak ellenére, hogy a meg­változott jogszabályi kör­nyezet kedvezőtlenül ha­tott a csatornára, és a kö­zösségi médium több ká­belszolgáltatóval nem tu­dott megegyezni. A televízió szerdai közle­ményében arról tájékoz­tatta az MTI-t: a Parla­ment Televízió a nagy ká­belszolgáltatók közül töb­bel nem tudott meg­egyezni, és a közösségi televíziózás szabályai­nak legutóbbi módosítá­sa is kedvezőtlenül hat a működé- gáltatóval szerződésben álló ház- létre, hogy 2011-től elindítson egy sére. A televízió napi 17 órás mű- tartásokban látható. Mint írják, a olyan műsorszolgáltatót, amely a sora egyelőre a T-Home kábelszol- Parlament Televízió Zrt. azért jött magyar országgyűlés plenáris ülé­seit teljes időtartamban közvetíti, bemutatja a magyarországi és az eu­rópai jogszabályalkotást. A műsorstruktúra kiala­kításakor emellett fő szempont volt a külpoliti­kai és a világgazdasági folyamatok naprakész követése, a vállalkozói kultúra hazai népszerű­sítése. Közlésük szerint a tulajdonosok szándéka mindezzel kapcsolatban nem változott. Botka László: rémálom a kormány gazdaságpolitikája Eger. Miközben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter meg­fogalmazása szerint a kormány gazdaságpolitikája olyan sikeres, mint egy „tündérmese”, ez a tün­dérmese rémálommá vált az or­szág lakói számára - jelentette ki Botka László, az MSZP választmá­nyának elnöke pénteken Gyön­gyösön. Ebben a helyzetben az ország alapvető érdeke a kormányváltás 2014-ben - közölte sajtótájékozta­tón Botka László. Botka László, aki az Ajánlat Magyarországnak elne­vezésű pártprogram előkészítése érdekében zajló országjárása kere­tében látogatott pénteken Gyön­gyösre, elmondta: miközben a tér­ség más országaiban már megin­dult a növekedés, Magyarország recesszióba süllyedt. Egyre többen veszítik el az állásukat és az egy­kulcsos adó következtében töme­gek szenvednek el nettó bárcsök­kenést. Mindez halmozottan sújt­ja a Kelet-Magyarországon élőket, ezért külön Kelet-magyarország programot is készít az MSZP. Ugyanakkor - folytatta - káosz és bizonytalanság uralkodik az ön- kormányzati rendszerben, mert senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz az önkormányzatok feladata a jövőben és ahhoz mi­lyen források állnak majd rendel­kezésre. Ebben a helyzetben or­szágjárása során azt tapasztalja, hogy valós hangulatot tükröznek a közvélemény-kutatók felméré­sei, vagyis valóban zárul az olló a két nagy párt között. Ez azt jelen­ti, hogy a parlamenti ciklus köze­pén nyitott a politikai verseny, a választók többsége egyre inkább kormányváltást kíván és 2014-ben az MSZP tud majd ehhez megfele­lő alternatívát ajánlani - mondta Botka László. Sós Tamás, az MSZP Heves me­gyei elnöke arról beszélt, hogy rossz hányba megy az ország, a Fi­desz korábban nem ezt ígérte, „egy biztos pont van, a bizonyta­lanság”. Úgy véli, veszélybe került az uniós források lehívása, így több Heves megyei beruházás is bizonytalanná vált, például az eg­ri kórház 4,5 milliárd forintos ter­vezett felújítása. LMP: az elmúlt két évben teljesen leértékelődött a kultúra Budapest Az LMP szerint hiába nevezte meg kiemelt stratégiai ágazatként a kultúrát a kabi­net, az elmúlt két évben ez a te­rület teljesen leértékelődött a kormány politikájában. Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szer­dai, budapesti sajtótájékozta­tóján úgy fogalmazott, hogy a kultúra azon kevés terület kö­zé tartozik, amelyben a Fidesz valóban érdemi választási programot készített. Az abban foglaltak közül viszont csak nagyon kevés valósult meg, sőt sok területen a leírtak el­lenkezőjét hajtották végre - tette hozzá. Az ellenzéki poli­tikus felhívta a figyelmet arra, hogy a 2009-es, Minőség a kultúrában című stratégiában a Fidesz ígéretet tett a kiszá­mítható és biztos finanszíro­zásra. Meglátása szerint ezzel ellentétben már „drámai mér­tékű” a forráskivonás az ága­zatból, amely nagyobb, mint az oktatásban vagy az egész­ségügyben. Hozzátette, eköz­ben a megyei fenntartású kul­turális intézmények azt sem tudják, hogy hogyan finanszí­rozzák őket jövőre. Arra is utalt, hogy miközben a kor­mányzat decentralizációt ígért, a valóságban egy na­gyon jelentős központosítás látható. Ráadásul a szakmai szervezeteket is kihagyják, a szágos közgyűjtemények ki­emelt támogatására vonatko­zó ígéret kapcsán Karácsony Gergely azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója „beállt teremőr­nek”, a Magyar Nemzeti Galé­riánál végelszámolást végző cégek jelentek meg, a Népraj­zi Múzeum és a Magyar Ter­mészettudományi Múzeum jövője pedig nem tisztázott, mert épületeikre „rátette a ke­zét a kormányzat”. A megyei múzeumhálózatot előbb álla­mosították, majd ezt követően megpróbálták rábízni az in­tézményeket az azokat eltarta­ni nem képes településekre - folytatta. Szavai szerint a régé­szeti feltárások finomhango­lására tett ígéret alatt senki sem azt értette, hogy ezeket a munkálatokat ellehetetlení­tik. A filmtörvény kapcsán azt mondta, azt a szakmai szer­vezetek egyöntetű és vehe­mens tiltakozásától övezve alakították át. Elgondolkodta­tó, hogy egy magát nemzeti­nek mondó kormány ilyen ke­vés figyelmet szentel a kultú­rának; az elmúlt két évben ép­pen ebből az ágazattól vonta el a legtöbb pénzt és ha gazdasá­gi és a kulturális érdek ütkö­zött, akkor mindig a lobbik­nak engedett - fogalmazott. Ellenőrzési hivatalhoz fordulnak Budapest a Malév csődje kap­csán tett LMP feljelentés alap­ján a rendőrség nyomozást in­dított hűtlen kezelés gyanújá­val. A párt a Kormányzati El­lenőrzési Hivatalt is arra kéri, hogy vizsgálja meg a Malév cégvezetésének, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek és a Nemzeti Fejlesztési Minisztéri­umnak a felelősségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom